Szabad Művészet, 1956 (10.évfolyam, 1-9. szám)

1956-08-01 / 8. szám

őt még álmában is a magyar történelem nagyjainak szava­­ örökítené meg őket. „Én megígértem — írja — minden lehetőségeket elkövetni, csak magamat ezen szent árnyékokhoz háladatosnak mutathassam.“ Ilyen eszmék vezették már római évei alatt „eljutni a célra, egy oly nemes és szabad nemzet tagjának magamat nevezni“. Ekkor már készen volt a Bécsben metszett Béke allegóriája, az éremvésésben nagy reményekre jogosító korai műve, előző évben fejezte be Csokonai mellszobrát, metszet után faragva azt, s már dolgozott a Pásztor­­lánykán, a Szép mesterségek kezdetén. Ezzel a három művel, három kezdeti éven belül már megjelölte azokat a műfajokat és a megjelenítés minőségét is, mely élete folyamán általában érvényes maradt. Kifejezésben nem is gyarapszik, s csak egy problémával az emlékművével, nevezetesen a lovas-emlékművével gazdagodik művészete. A Béke allegóriája c. érem még szokványos téma és kompozíció, szabályszerű klasszicista alkotás, azokat a bécsi éveket jelzi, amikor az ügyes rimaszombati lakatos­­legény, még csak a szerencse-próba gondolatától áthatva kísérletezik. Ferenczy volt az első a magyar művészek közül, akiben Bécsben nevelkedve hazafias öntudata és tettvágya kibontakozott. Tanulmányait be nem fejezve, türelmetlenül hagyta el a várost, hol négy évet élt és gyalog Rómába érkezett. A kor két legü­nnepeltebb, Rómában élő szobrásza közül a zárkózott és szigorú dán művész, Thorvaldsen fogadta őt fel, s egy próbadarabbal elnyerte a művész nevet — témát választhatott. „Én az ő modelljei közül vehettem volna egyiket, de derék hazafiakat találván, miért dolgoznék idegeneken ? Azért is 8. auguszi (1818) a kezemnél levő kupfersták után a Csokonai mellképihez kezdettem agyagból, annak utána márványból dolgozni, a természeti nagyságba.“ Csokonai közelmúltból merített alakjával nemcsak azt árulta el, hogy mily fogékony a költő jelentőségének felismerésére, hanem — amint Feren­czy monográfusa, Meller Simon megjegyzi : „Mint költészetünkben annyiszor, nála is a classicizmus és a nemzeti fölfogás sajátos együttesét látjuk.“ Bátran használhatjuk föl ezt a helytálló megállapítást, Ferenczy későbbi, s nem mindig sikerült portréit is beleértve arra, hogy nála külföldi kortársaival szemben a nemzeti tar­talomnak döntő jelentőséget tulajdonítsunk. Elsősorban ez és nem sokat emlegetett provin­cializmusa külön­bözteti őt meg a korabeli klasszicista művészettől. De a klasszicista iskolázottságnak és a romantikus igényből fakadó témának az ellentmondása az ő képességeivel nem oldható fel, s ez majdan élete tragédiájának okai között szerepel. Nemcsak Csokonai mellszobra, de a két évvel később megkezdett allegóriája, a Szép mesterségek kezdete is jól példázza azt, hogy törekvései nem thorwaldseni for­mátumúak, megjelenítési módja plasztikusabb igényű, felületi megoldásaiban lágyabb, érzelmekben gazdagabb kifejezést igyekszik megvalósítani. Megértjük, hogy Róma másik nagy szobrászát Canovát, miért övezte rajongással. Ha nála tanulhatott volna, talán útra valóul több élet­szerű megjelenítési képességet vihetett volna, de amúgy sem szeretve a művészi kötöttséget, művészi vénája Thorwaldsen szigorú szerkesztési elvei nélkül talán előbb apad el. Ferenczy háláját és tudását bebizonyítandó — még 1822-ben — jótevője, a nádor címére, hazájába küldte Pásztorlánykáját és annak kísérőjéül Csokonai mell­szobrát. A római szobrok, a hazai kritikák, melyek, mint zsenit emlegették, a római tartózkodás nimbusza és az ott szerzett számos főúri ismeretség, a nádor, sőt általa a király érdeklődése, előkészítették a hazai talajt számára, s az ő személyén keresztül az egész jövendő magyar mű­vészet számára. Tíz évi távollét után, 1824-ben ismét megadatott Ferenczynek a lehetőség — Vay Ábrahám jóvoltából — évi 1000 forinton tovább Rómában élni, mint Döbrentei írja ,­­­­ hogy az Úr egészen ollyan kép­faragó művésszé formálhassa magát, a’ kinek neve, mint Canováé, Thorwaldsené, országossá mindenütt isme­retessé lehessen­, mégis elbúcsúzik az örök várostól. Ebből az alkalomból metszette legszebb érmét, VII. Pius pápáét, melyet személyesen nyújtott át az ábrázoltnak. IZSÓ MIKLÓS : Csokonai Vitéz Mihály (Az emlékmű gipszvázlata)

Next