Szabad Szó, 1957. április-június (14. évfolyam, 78-153. szám)
1957-06-23 / 147. szám
Vasárnap, 1957 június 25 műve csaknem száz esztendeje, 1859-ben, a párizsi Théatre Lyrique színpadáról indult el világhódító útjára. Azóta az operalátogatók végeláthatatlan tömegei gyönyörködtek Gounod elbűvölő dallamaiban .De na már nem csupán a nagyvárosok dalszínházainak közönsége, hanem sok millió rádióhallgató is jól ismeri a híres katonakórust, Margit ékszeráriáját, Faust belépőjét, Siebel kedves virágdalát, Mefisztó szerenádját, Valentin bucsuáriáját. A dalmű nagy népszerűségének nem ártott, hogy egyes esztétikusok és zenetudósok vitatták művészi értékét s azt hangoztatták — igazságtalanul —, hogy kevés köze van Goethe Faust-jához. A többszörösen megcáfolt ellenvetésekkel itt-ott még most is találkozunk. A temesvári bemutató után vessük fel tehát mi is a kérdést: hogyan viszonylik a dalmű a tragédiához, Gounod Goethéhez? A Faust két részből álló monumentális alkotás, a német költőfejedelem gazdag életművének betetőzése. Benne kristályosodott ki a nagy alkotógéniusz és gondolkodó filozófiája, egy hosszú, küzdelmekkel teli, tartalmas élet tapasztalatainak szintézise. Faust a felvilágosodás világának hőse, örök kereső és tévelygő a haladás, a megismerés harcosa. Kiábrándultan fordul el a középkori skolasztikus, és misztikus filozófiától és Mefisztó, a sátán segítségével megifjodva beleveti magát az élet forgatagába, élvezi a szerelem örömeit. De ez sem ad lelki megnyugvást. Végül felismeri, hogy a közös munkán felépülő társadalomban találhatja csak meg igazi életcélját, boldogságát. Az opera műfaja nem alkalmas ** bölcseleti fejtegetésekre. Gounod-nak természetesen nem is volt szándékában a hatalmas Goethemy megzenésítése. Világosan utal erre az opera eredeti címe: ,,Margarethe". (Voltaképpen nálunk is ezen a címen kellene szerepelnie). A zeneszerző a Faust első részéből merítette dalműve tárgyát s figyelmét teljesen a Margit-tragédiára összpontosította. Kívánságára Jules Barbier és Michel Carré főbb vonásaiban híven ültették át az opera szövegkönyvébe a tragédia első részéből a Margittal kapcsolatos cselekményt a műfaj követelményeinek megfelelően sűrítve, egyszerűsítve. A goethei eszmék magasrendű humanizmusa, Margit megrendítő tragédiája lírikusan bensőséges dallamokat, választékos, finom harmóniákat fakasztott Gounod lelkéből. A „Margarethe" remekmű, a francia és az egyetemes operairodalom egyik kimagasló alkotása. A művészetért lelkesedő temesvári közönség örömmel és szokatlanul nagy érdeklődéssel várta a bemutatót. De az első előadáson (s utána a másodikon is) különös dolog történt. Két Fausttal találkoztunk, egyetlen előadáson Valóban, amikor két Faustról beszélünk, nem gondolunk a két teljesen egyenrangú szereposztásra. Vagy talán szembe került egymással Gounod és Goethe Faustja? Korántsem. Két egymástól eltérő, különálló interpretálást hallottunk s láttunk egyazon estén. Az egyik a zenei, a másik, vele párhuzamosan, a rendezői és díszlettervezői felfogás. A műsorfüzetben közölt Írások Mircea Popa karnagy, valamint Constantin Georgescu főrendező tollából már előre is rámutatnak a két felfogás különbözőségére. Mircea Popa, az RNK érdemes művésze írásában röviden, tömören jellemzi Charles Gounod (1818—1893) alkotó egyéniségét s a bemutatásra kerülő dalművet. A zenei megvalósítás természetes összhangban van a jellemzéssel. Gounod operájának megkapó líaisága közvetlenül hat a hallgató érzelmeire. Mircea Popa felfogása tiszteletben tartja a zeneszerző szándékait. A kitűnő betanulás eredményeként a zenekar, a kórus és valamennyi szólista jól felkészülten, biztonsággal, közvetlen melegséggel, az átérzés meggyőző erejével, a részletek gondos csiszoltságával tolmácsolta Gounod muzsikáját. A dalműnek igazi főalakja, mint a cím is mutatja, Margarethe. Megszemélyesítői, Adriana Ciuciu és Marieta Grebenişan-Mare egyaránt meggyőző alakítást nyújtanak. Mindkettő jól egyezteti össze az éneket a színpadi mozgással. Adriana Ciuciu üde hangja, játékának gyermeki bája megkapó ellentétet képez a drámai mozzanatokkal. Mariéin Grebenisan-Mare kiegyenlített, szénen csengő szopránja, csiszolt énektechnikája, átérzett játéka szintén elismerést érdemel Mindkét teljesítmény egyformán sikerült, de talán zenei, hangbeli tekintetben magasabb szintű, mint színészetileg. E téren bizonyosan mindketten még gondosabban ki fogják dolgozni alakításukat Faust szerepében Aurel Mihailovici és Francisco Dinier egyformán eltalálta a Gounod-opera lírai hangvételét. Mihailovici főként az első felvonásban, az öreg Faust képében nyújtott teljesítményt, Diniernek viszont az ifjú Faust belépője sikerült jobban. Kár, hogy mindkét alakításban akadnak konvencionális mozdulatok, amelyekről az énekesek bizonyosan letesznek majd, ha még jobban beleolvadnak szerepükbe. Játék és külső megjelenés szempontjából Mircea Mavrodin hatásosabb Mefisztó, de Marius Sola telt hangjával egyenlíti ki a démoniság bizonyos mértékű hiányát. Rokonszenves jelenség Lia Macarie Zmed és Mire Popescu a Siebel fiúszerepében. Ica Mavrodin humoros Márta-alakítása jól illeszkedik az előadásba. Iuliu Mare egyéniségéhez jobban illik Valentin szerepe, mint Alexandru Bodescu-éhoz, akitől máskor különb teljesítményeket hallottunk. Cristian Bellea és Mihai Dumitrescu férfias Brandert alakítottak. Trixu Checais balett mester gazdag képzeletét dicséri a Walpurgisés balettje, amelyben sok a szinkecses mozgás, lendület, ötlet, de bizony nem minden ötlet olvad harmonikusan az egészbe. Akadnak öncélú, olykor kissé kirívó ötletek. A jelenet értékesebb és vonzóbb lenne, ha kissé megrövidítenék. A balett szólisták közül kiemelkedett Elis. Feretti, Nectara Torna, Maria Klein, Inge Statnic-Schnell, T. Patzischa, T. Király, I. Marpozan, V. Fonta. A szólistákat és a balettkar minden tagját külön meg kellene neveznünk, oly élvezetes látványt nyújtottak. Nem is csoda, a zenekar finom, kidolgozott, színes muzsikálása szinte szárnyat adott énekeseknek s táncosoknak egyaránt, a temesvári Faust-előadás legtöbbet vitatott, legérdekesebb problémája a rendezői, illetőleg díszlettervezői felfogás. Constantin Georgescu gazdag fantáziájú, ötletes rendező, aki Mircea Marosin bukaresti szcenográfussal, az egész szereplő gárdával és technikai asszisztenseivel együtt komoly, sok tekintetben elismerésre méltó munkát végzett. A rendezésnek voltak olyan érdekes és hatásos mozzanatai, amelyek hozzájárultak Gounod és Goethe mondanivalójának kidomborításához. Egészében azonban erősen vitatható ez a rendezői meglátás, amelynek eredményeként bizonyos misztikumra valló törekvés vegyült az opera megjelenítésébe. Constantin Georgescu főrendező nem törődik eléggé Gounod operamuzsikájának elsődlegesen Urai jellegével. A szövegkönyvet tetszése szerint módosítja. De még Goethe Faust-ját sem tartja tiszteletben, bár a műsorfüzetben váltig azt bizonygatja, hogy a goethei gondolatokat akarta az operaszínpadon megjeleníteni. Ebben a vonatkozásban feltétlenül szólanunk kell C. Georgescunak erről, a műsorfüzetben közölt írásáról. Itt már eleve megzavarja a közönséget mindenféle filozófiai idézetekkel (Szókratész, Thalész stb.), meg oda nem illő szakkifejezésekkel. Kérdezzük tőle: jobban értjük-e, közvetlenebbül éljük-e át Margit tragédiáját, ha előbb kozmológiáról olvasunk, (a világegyetem szerkezetével foglalkozó tudomány), vagy antropológiáról (embertan)!? Mit szólhatunk ennek az írásnak zavaros filozófiája után Constantin Georgescunak ahhoz a valóban elképesztő kijelentéséhez, hogy a szocialista realizmusban igyekezett egybefonni az impreszszionizmust és az expresszionizmust! Mindkét irányzat ellentétes a szocialista realizmussal. Mindez a szavakkal való zsonglőrösködés valójában arra törekszik, hogy igazolja a most hirtelen „új“-nak kikiáltott, ténylegesen azonban a már több évtizedes expresszionizmus modorában megvalósított díszletekkel alátámasztott rendezést, amelyből nem hiányoznak az erős szimbolista beütések. (Megjegyezzük, hogy a szimbolizmus az úgynevezett „modern"irányzatok közül talán a legelavultabb). A rendező számára Goethe filozófiája és a különböző „izmusok" mindmegannyi ürügy, hogy ötletek, nüanszok, meglepő hatások kedvéért változtasson az opera cselekményén. Egyesek ezek közül valóban sikerültnek mondhatók, de egészében véve divatos „moderneskedés" és titokzatosság, szándékos jegyében állanak, s nem szolgálják a Faust mélységes humanista eszméjét. Szóljunk most Mircea Marosin díszletterveiről. Marosin jó nevet szerzett magának a fővárosban, bizonyosan érdekes és értékes színházi díszleteket tervezett, de, úgy látszik, a muzsika többé-kevésbé idegen számára. Nem veszi tekintetbe az operaműfaj sajátosságait, különben aligha nyútt volna emeletes építmény megoldásokhoz, amelyek előnytelenek az énekesek számára. Marosinra kétségtelenül jellemző a bátor útkeresés, az új keresése. De nem értjük, miért keresi az újat a 25—30 évvel ezelőtt virágkorát élt irányzatokban? A rendezés és díszletezés extravaganciája végeredményben bizonyos fokig a misztikum felé tolják el a darab érdemét. Gounod „Margarethe" című dalművének megejtően szép muzsikája, a cselekmény sürítettsége, dramatizmusa nem kíván bonyolult rendezői és díszlet-megoldásokat. Pedig itt a színpad túlzsúfolt, például Margit kertjében a cserépvirágoktól (miért cserépvirágok?) alig lehet mozdulni. Márta kénytelen lábával elrúgni Margit rokkáját, hogy leszédülhessen a padkára. Zsúfoltság, bonyolultság nehezkedik a népmulatság-jelenetre is. A közönség azt sem tudja, mit is nézzen, egyszerre ágálnak a bábszínház figurái, forognak a táncosok a híres keringő hangjaira. Továbbá a vörös, zöld és sárga fényhatások, „kozmikus színek" stb. növelik ezt a mesterkéltséget, a zűrzavart. Összegezzük hát az elmondottakat: A jövőben azt szeretnék, ha a két Faust között mutatkozó eltérés megszűnne, hogy zavartalanabbal élvezhessük, ami az előadásban a legértékesebb: a humanista erkölcsi mondanivalót, szépséget. Mircea Popa érdemes művész, karmester vezetését, a zenekar, a kórus, a szólóénekesek, a balett megragadó interpretálását. Mindezt meg kell szabadítani a nyomasztó „modernista" modorosság terhétől, ami megtéveszti a közönséget, egyeseket pedig elriaszt a gyönyörű opera előadásának meghallgatásától. ERDÉLY IZOLDA KÉT FAUST Gondolatok egy operabemutató után Aurél Mihailovici Faust, és Marius Sola Mefisztó szerepében (Vass Miklós felvételei) Adriana Ciuciu Margareta szerepében Csehszlovák Köztársaság: Új iskolaépületek A Csehszlovák Köztársaságban nak. 1956-ban 60 iskolával és 114 az elmúlt évben 101 új iskolát és iskolapavilonnal többet építettek, 116 iskolapavilont nyitottak meg, toss.ben amelyekben 34.300 tanulót oktat- INDIA: Zenei nevelés tájékoztatási és zenei nevelésben részesüljenek. Javasolta, hogy a zenét kötelező tantárgyként írják elő minden iskolában. Az Indiai Unió rádióügyi minisztere erőteljesen hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a gyermekek kicsi koruktól kezdve SZABAD SZÓ Uitz Béla köszöntése A Budapesten megjelenő Érdekes Újságból vesszük át ezt a cikket. Moszkvában az egyik legnagyobb élő magyar festőművész, Uitz Béla 70. születésnapját ünnepelték a napokban. Kiállítást rendeztek a több mint 30 éve ott élő magyar művész alkotásaiból és a szovjet művészeti élet vezetői köszöntötték. Ünnepi köszöntésünket küldjük mi is korunk egyik legnagyobb magyar festőjének, aki ugyan élete második felét szülőföldjétől távol, a baráti szovjet nép körében töltötte, művészete mégis alakítóan hatott az egész magyar képzőművészet fejlődésére, forradalmi eredményei hatásukkal beleszövődtek festészetünk legújabb félszázadának alakulásába. Kiállításaink, múzeumaink hatalmasan megnőtt közönsége kevéssé ismerheti közvetlenül Uitz Béla munkásságát és jelentőségét. Az első világháború éveiben jelentkezett először Uitz Béla, főleg grafikai művekkel, rajzokkal, rézkarcokkal. Szén- és tusrajzaiban a rembrandti fény és árny drámai hatását kereste, később színes tusokkal alakította ki egyéni technikáját. Rézkarcait klasszikus tisztaságú kompozíció jellemezte. 1918-ban a,Max folyóirat köré csoportosult forradalmár művészek köréhez csatlakozik, csakhamar vezetőjük lesz. Ekkor már a monumentális felada Uitz Béla egyik 1919-es plakátja. MAO CE-TUNG: CSANGSÁBAN Hűvös őszidőben, magányosan vigyáztam a Hiszang folyó észak felé áramló vizeit, Csu-cse-csu mellett néztem az összezsúfolt dombokat s a körülöttük húzódó erdőket, melyeket bíborrá festett az alkony; aztán letekintettem az áttetsző, zölden tündöklő széles folyóra; fürge csónakok surrantak tova, odafenn sasok szárnyaltak a mennybe, lenn a mélyben, halak suhantak a vízben, mintha a lét minden alakjában versengve iramlott volna e késői évszakban; az égre pillantottam, majd a földet, amelyen álltam, kérdeztem: mi az, mi egyiknek s másiknak jót— vagy balsorsát eldönti? Hajdan, tovatűnt napokban, sok jóbaráttal jöttem játszani ide, most visszavágyva gondolok az egykori percek boldogságára: ifjak voltunk még akkor, élénk diákok, csordultig korunk hevességével; majd így, majd úgy okoskodtunk, csapongtunk ide-oda szertelen; arról írtunk és beszéltünk egymásnak, mint vált annyi sok régen nagyrabecsült dolog jelentéktelenné: ilyenkor pedig emlékezünk: mily vígan siklottunk csónakkal erre, s a folyó közepén, ahol roppant hullám duzzadt tátongva felénk, mily ügyesen eveztünk, szemben az árral, a biztonságba. Rewi Alley nyomán angolból fordította DEÁK TAMÁS (a Korunk-ból) tok vonzzák, hatalmas mozgalmasságú kompozíciók, lenyűgöző erejű plakátok. A magyarországi művészeti forradalom egyik vezére lesz, az 1919-es Tanácsköztársaság harcos, nagy művésze. Lelkesítő plakátjai a magyar plakátművészet ekkori, azóta is utolérhetetlen virágkorának legkiválóbb alkotásai közé tartoznak. 1919-ben megjelent könyvében írta róla Hevesy Iván ,Uitz Béla az új magyar festészetnek legtöbbet ígérő és legmesszebbre mutató tehetsége.• A forrongó, formabontó kísérletezések, a kubizmus, expresszionizmus korszakain keresztül újra és újra a legmonumentálisabb feladatokhoz tér vissza, freskótervek izgatják az emigrációban is, ahová a Tanácsköztársaság bukása után kényszerült. Először Nyugat-Európát járta be, Bécsben, Londonban, Párizsban élt. Londonban készítette híres fametszet-sorozatát a Ludditákról, a XIX. század eleji angliai munkásfelkelés részvevőiről. Ez a sorozat hatással volt a másik nagy proletárfestő, Derkovits Gyula művészi fejlődésére is. Már 1922-ben azt jegyzi fel a művészettörténész Uitz Béláról, hogy „eredményei hatalmas előfutárjai a jövő monumentális erejű, epikus szellemű kollektív piktúrájának. Értékük és jelentőségük messze túlhaladja egy egyéni művészet kereteit, értékben és jövendő felé mutató jelentőségében hozzájuk foghatót az egész európai új festészetben nem lehet találni“. Két freskóterve készült ekkor, az egyik „Az ipari és a földmunka szolidaritása“, a másiknak a címe az „Emberiség“. Monumentális terveinek megvalósításához a Szovjetunióban kapott lehetőséget, ahová először 1921-ben utazott , ahol néhány évvel később végleges, új otthont talált. Azóta Moszkvában él, alkot és tanít. Műhelyében neveli tanítványait, akikkel együtt kollektív munkával készíti freskóterveit és alkotja freskóit, legutóbb a nagy mezőgazdasági kiállítás pavilonjaiban. Hetvenedik születésnapja alkalmából megismerheti művészi eredményeit a magyar közönség. A Művelődésügyi Minisztérium meghívta Uitz Bélát s a Magyar Nemzeti Galéria ősszel külön kiállításon mutatja be alkotásait, négy-öt évtizeddel ezelőtt készült rajzaitól és rézkarcaitól kezdve legendás 19-es plakátjain át a Szovjetunióban készült freskótervekig. Ezzel a kiállítással fogjuk ünnepelni itthon a nagy magyar művésztm e. Uitz Béla rézkarca „Anya gyermekével" (1916) * Magyar népi művészegyüttest Aradnak! A felszabadulás óta eltelt közel 13 esztendő alatt hazánk kulturélete olyan nagy mértékben fellendült, hogy ezt a múltban egyszerűen el se lehetett volna képzelni. Az ez a többségi román nemzet kulturéletére, de áll a nemzetkisebbségek, köztük a magyar dolgozó tömegek, értelmiség kultúrájára is. Ebből azonban korántsem következik, hogy ne lenne még bőven tennivaló kultúrforradalmunk kiteljesítése, magyar nemzetkisebbségi kultúránk kiépítése terén. Példa erre éppen tartományunk második városa, Arad, amelynek mindmáig nincs egyetlen központi jellegű magyar művészeti-művelődési intézménye sem. Míg Temesváron magyar színház működik az állami színház tagozataként, addig Aradon a magyar dolgozók, néhány vállalati műkedvelő együttesen kívül, mással nem dicsekedhetnek. Ez természetesen hátrányosan hat ki a jelentékeny számú aradi magyar dolgozók, értelmiségek politikai és művészeti nevelésére. A Román Munkáspárt lenini nemzetiségi politikája célul tűzi ki a nemzetiségi kultúra fellendítését. Kormányzatunk támogat minden olyan törekvést, amely a dolgozó magyar nemzetkisebbségek szocialista szellemű kultúrájának felvirágoztatását eredményezheti. Tehát alapjában adva vannak Arad dolgozó magyarsága kultúrszükségletei mainál jobb megoldásához az összes előfeltételek. Ami hiányzik, az a gyakorlati munka. Mindenekelőtt a célok tisztázása és a szervezés. Szó van arról, hogy Arad magyar színházat kapjon. Csakhogy komoly gyakorlati akadálya van. Az utóbbi időben olyan technikai körülmények támadtak, amelyek a színház kérdését hosszabb időre levették a napirendről. Ellenben teljességgel megvalósítható lenne a mai körülmények közt is egy magyar népi művészegyüttes. Ilyen népi művészegyüttessel rendelkeznek Temesváron a szerb, Resicán a német dolgozók. Ilyen állami székely népi művészegyüttes működik Marosvásárhelyen nagy sikerrel. És nemrégen magyar népi művészegyüttes alakult a magyar lakosság szempontjából Aradnál kevésbé jelentős Sztálinvárosban is. A sztálinvárosi népi együttes, amelyet a kommunista üzemi műkedvelők kezdeményeztek, ma már 300 tagot számlál, dalárdával, zenekarral, színjátszócsoporttal, képzőművészeti és más körökkel. Miért ne lehetne Aradon is ilyen együttest alakítani? Az aradi üzemek, szövetkezetek és kultúrintézmények nem egyike rendelkezik magyar műkedvelőcsoporttal. Aradon nagyszámú magyar tanár és tanító él, továbbá írók, dalszerzők, festőművészek. Mindez — a városi pártbizottság és városi néptanács segítségével — megfelelő alapot nyújthat a magyar népi művészegyüttes megalakításához. Be lehetne és be is kellene vonni az együttesbe persze a rajon magyar falvai legjobb műkedvelőit. Aradon történtek már hasonló kezdeményezések a múltban is. Csakhogy ezek nem vezettek eredményre. Miért nem? Azért mindenekelőtt, mert e kezdeményezők komolytalan elemek, levitézlett zugírók és zugszínészek voltak, akik valójában csupán egyéni érvényesülésre, saját pecsenyécskéjük megsütésére törekedtek. Ezek a kezdeményezések semmiféle biztosítékot nem nyújtottak s így nem voltak képesek megmozgatni Arad dolgozó magyarságát, haladó értelmiségét Hogy ilyesmi többé elő ne fordulhasson, hogy egy uj kezdeményezés valóban komoly erkölcsi alapon nyugodjék, ahhoz mindenekelőtt az szükséges, hogy Arad városi pártbizottsága és városi néptanácsa szem előtt tartsa, milyen nagy felelősség hárul rá a város magyar dolgozói művelődésének ma elhanyagolt területén. Támogatnia kell az aradi magyar népi művészegyüttes létesí- tésének ügyét! Nézetünk szerint Arad városi párt- bizottságának és városi néptanácsának, a rajoni pártbizottság orgánumával, a „Vörös Lobogóval“ együtt, oda kell hatnia, hogy a népi művészegyüttes előkészítő munkája mind politikai, mind művészi szempontból megfelelő kezekbe kerüljön, no meg hogy az együttes számára alkalmas helyiségek és a szükséges pénzügyi keret már előre biztosíttassák. Egy ilyen népi művészegyüttes aztán idők folyamán maga termelheti ki Arad hivatásos magyar színjátszógárdáját. E tekintetben — úgy véljük — Arad kulturaktivistái tanulhatnak Temesvár magyar színházának példájából, amely a tartományi székhely üzemeinek műkedvelő színjátszóiból alakult azzá az elsőrendű társulattá, amely ma országosan is nagy sikereket aratott. Mi tette lehetővé a temesvári magyar színház megalakulását? Az, hogy üzemeink kommunista műkedvelői nem riadtak vissza a szervezőmunka nehézségeitől. És kedvük és kitartásuk láttán a Román Munkáspárt tartományi bizottsága segítségükre sietett, biztosította számukra a szükséges támogatást. Miért ne lehetne hasonló körülményeket teremteni Aradon egy magyar népi együttes számára? Várjuk Arad dolgozói és az illetékesek hozzászólását. A SZABAD SZÓ