Szabad Újság, 1993. július (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993-07-28 / 4. szám
12 Miniteszt Milyen emberismerő ön? 1. Ismerősei felkeresik önt problémáikkal? a/ Igen, gyakran 6 b/ Csak a legjobb barátaim 3 c/ Nagyon ritkán 0 2. Megtörténik, hogy valakit ok nélkül nem kedvel? a/ Ilyen még nem történt velem 0 b/ Igen, néha már megesett c/ Igen, de tudom, hogy ennek 3 okára előbb-utóbb rájövök 6 3. Ha valaki megszólítja az utcán, szóba elegyedik vele? a/ Ha szimpatikus, akkor igen 6 b/ Persze, miért ne? 3 c/ Nem valószínű 0 4. Mibe öltözik, ha újdonsült ismerősével először megy randira? a/ Amiben jól érzem magam 3 b/ Attól függ, hova megyünk el Amiben a legjobb benyomást keltem 6 5. Mi a véleménye a horoszkópról? a/ Hiszek bennük 0 b/ Nem hiszek bennük 3 c/ Szórakoztatnak 6 6. Gyakran megtörténik, hogy mások előtt tudatosan „megjátssza magát”? a/ Igen, gyakran 3 b/ Soha nem fordulhat elő 0 c/ Néha megtörténik, s csak később tudatosítom 6 7. Tudja, mit gondolnak önről mások? a/ Nem vagyok biztos benne 3 b/ Nagyobb részt igen 6 c/ Csak néhány esetben 0 8. Mi szerint válogatná össze egy munkacsoport tagjait? a/ Hogy mennyire jönnek ki egymással 6 semb/ Hogy mennyire jönnek ki vel c/ Egy régi, jól bevált csoportot választanék változás nélkül 0 12 pontig. Legszívesebben csak magával törődne, más emberekről ritkán alkot találó képet. Mindenkire a saját szemszögéből tekint, ezért gyakran alkot hibás véleményt környezetéről. Ha jobban meg akarja ismerni embertársait, legyen türelmesebb, figyeljen rájuk, s hallgassa végig őket. 13—34 pont: Sokat tud az emberekről, és jó érzékkel tapint rá hibáikra, előnyeikre. Csaknem mindenkit helyesen értékel, kivéve azokat, akik mesterei a színészkedésnek. Ugyanakkor néhány ember örök talány marad az ön számára — ilyen esetben ne csak az eszére, hanem a megérzéseire is hallgatnia kellene. Bízzon az ösztöneiben! 35 ponttal. Ösztönei csalhatatlanok. Mindenkinek a veséjébe lát. Még annak is, aki megjátssza magát. Maga sem tudja megmagyarázni, hogy miért bízik feltétlenül az egyik emberben, s miért tart három lépés távolságot a másikkal. A megérzései azonban mindig helyesnek bizonyulnak. Jól ismeri az emberi természetet. Különleges adottsága révén hajlamos mások manipulálására is. Megismerni a kanászt... A férfiak erotikus jelzései Ahogyan a népdalbeli kanászt fürge járásáról ismerni meg, a kalandra vágyó férfiakat is elárulják ösztönös, önkéntelen mozdulataik. Amerikában rövid idő alatt igen népszerűvé vált Susan Quillian könyve a test szexuális „nyelvéről". A könyv alapján a lányok és asszonyok könnyűszerrel meg tudják különböztetni a komoly szándékú férfit a kalandoroktól. A könyvből kiragadott néhány legfontosabb tudnivalóval sietünk mi is ezúttal nőnemű olvasóink segítségére: EGY ÉLETRE SZÓLÓ PARTNER Miközben komoly dolgokról beszélgetnek, ösztönösen vakargatja a hasát vagy a hátát. Ezzel vezeti le belső feszültségét. Az ilyen férfi nem csak a szexre gondol. Ha tenyerével olykor megérinti az ajkát, erotikus érdeklődését és tiszta érzelmeit árulja el ezzel. Ugyanakkor arról is árulkodik ez a mozdulat, hogy mennyire fél az elutasítástól. Ha a tekintete a távolba kalandozik ki akarja próbálni, hogy vajon az ön tekintete követi-e az övét. Az érzelmek valódiasságáról nem az égő szem, hanem csupán a pupilla árulkodik. Ha kitágul, akkor minden rendben van. Beszélgetés közben játszik az öngyújtójával vagy poharával? Akkor valóban szerelmes önbe, s kissé oldani szeretné az érzelmi feszültséget. A KÍMÉLETLEN KALANDOR Mindenre igent mond, miközben fejét enyhén oldalra hajtja. Teljesen mindegy neki, hogy ön miről beszél. Egy a célja: minél hamarabb ágyba bújni. Beszélgetés alatt kezét a szája előtt tartja. Ezzel leplezi valódi célját. Tisztában van azzal, hogy ajkának egy aprócska rángása, egy hamis mosoly azonnal elárulná. A klasszikus Casanova gyakran tekintget az ajtó felé. Alig bírja kivárni, mikor léphet le végre önnel kettesben. Főzőcske Rántott cukkini 2 db cukkini (kb. 40 dkg), 3 dkg reszelt sajt, 1 db tejföl, reszelt citromhéj, 1 db tojás, liszt, zsemlemorzsa, só, bors, olaj a sütéshez. A cukkinit megmossuk, meghámozzuk, majd lapjában vékony szeletekre vágjuk. Sózzuk, borsozzuk, meghintjük a reszelt citromhéjjal, s körülbelül 10 percig hagyjuk állni. A tejföllel elkevert reszelt sajttal egy szelet cukkinit megkenünk, ráborítunk egy másikat ,és kissé összenyomva bepanírozzuk. Bő, forró olajban takaréklángon minkét oldalán pirosra sütjük. Papírszalvétába szedjük ki, így a felesleges olajat a papír felitatja. Tartármártással és hasábburgonyával tálaljuk. SZABAD ÚJSÁG 1993. július 28.4. sz. Bosszankodom Az autóbusz-menetjegyek és bérletek árainak drasztikus emelése után az ember elvárná az udvariasabb kiszolgálást, kedvességet, a zsúfoltság megszűnését, kulturáltabb körülményeket a tömegközlekedésben. A felsoroltak közül kevés valósul meg a közeljövőben. A problémák összessége nem szüntethető meg, néhányat azonban, amelyekben fontos szerepet játszik az emberi tényező, orvosolni lehetne. Egy-két autóbuszvezetőt modoruk alapján ítélve nem tömegközlekedési eszközre, de még négylábú haszonállatokat szállító tehergépkocsi vezetőfülkéjébe sem ültetném be. Új munkaerő felvételekor a jelentkezők rátermettsége mellett, az illetékeseknek figyelembe kellene venniük a munkára jelentkező intelligenciaszintjét, tenniakarását, s jellembeli tulajdonságait, melyek nélkülözhetetlenek az emberekkel közvetlen kapcsolatban álló munkakörben. VILLEBALD (Ipolybalog) Közjáték Tömött fővárosi busz. Reggeli csúcs. Az emberek fürtökben lógnak a fogantyúkon, tartórudakon. A nagy útkereszteződés előtt óriási dugó. A buszban fülledt meleg. Néhány méter választ el a megállótól, de csak nem mozdulhat az autóbusz, előtte hatalmas tartálykocsi cövekel. Méltatlankodó hang csattan fel a hátsó ajtó felől: — Miért nem nyitja ki? Ki akarok szállni! A fiatal buszvezető ingerülten felel: — Várjon, még nem vagyunk a megállóban! — Ha magukon múlik, nem is leszünk. Semmi akadálya, hogy kiengedjen. Lekésem a csatlakozást! — Máskor menjen személyautóval vagy gyalog! — így beszél egy utassal, aki duplán fizet, hogy a városba juthasson? Most evett meg a jegyautomatájuk tíz koronámat! És még nekik áll feljebb! Az ajtó kivágódik, a sofőr üvölt: — Azonnal szálljon ki, ne sértegessen! Szájzár nélkül — Maga sérteget, különben ezt üvöltözés nélkül is megtehette volna! A középkorú férfi sietve indul a buszmegálló felé. Bent pedig felpezsdül a vita: — Micsoda ideges emberek vannak! — Hát hogy beszélhet így egy idősebb emberrel egy taknyos? — Hallgasson, a mi gyerekeink, mi neveltük ilyenné őket. — Persze, demokráciában mindent szabad! — Ez demokrácia? Ez kérem, anarchia. — Van itt akkora felfordulás, hogy attól koldulunk. — Persze! A magyar politika az oka! — Ember, maga megőrült! Hogy jön ide a magyar politika? Van nekünk saját kormányunk. Az osztrák, a lengyel, az orosz meg az amerikai nagypolitika nem zavarja? Éppen a magyar? — Miért? Mert maga is magyar vagy kommunista? — Kikérem magamnak, én tisztességes szlovák vagyok! — No, ha szlovák, akkor biztosan a magyarok alatt járt iskolába. — Kérem hagyják már abba! Maguk itt veszekednek, idegeskednek, azok ott fenn meg szedik a nagy pénzeket ,és röhögnek a markukba. — Hát, amit akartunk, megkaptuk. Akinek nem tetszik, hogy utazhat öt szlovák koronáért a fővárosi busszal, az menjen a drága benzinnel a saját kocsiján. — Bizony, csak az árak mennek felfelé meg a vérnyomásunk, ha így folytatjuk... A vitatkozó felek kiszálltak, a busz és az élet ment tovább. Történt mindez 1993. július 20-án, Pozsonyban, az 54-es buszban. (h. mészáros) Véleményem szerint Nemrég egy baráti beszélgetés közben felrótták nekem, mint az MKDM területi titkárának az egyik helyi lelkész magánéletbeli kilengéseit. Először is szeretnék éles határt húzni az egyház és az MKDM, mint politikai mozgalom közé. Kettőjükben annyi a közös, hogy a keresztény értékrendet vallják magukénak, ám az MKDM nyitott a nem hívők előtt is, amennyiben azok tiszteletben tartják az említett értékrendet. Nem az én feladatom reagálni az ilyen problémákra, a „kicsapongó” lelkiatya esetéről csak magánemberként mondhatok véleményt. Errare humánum est (Tévedni emberi dolog) — tartja a mondás. Miért gondoljuk, hogy az egyház képviselői tévedhetetlenek. A szóban forgó lelkész tévedett önmaga megítélésében, önismeretében, nem képes megfelelni a szigorú követelményeknek. Voltak, vannak és lesznek is rossz papok, de az ellenkezője is igaz: megannyi szent életű lelkiatya mutat példát működésével, életével, s erősíti az egyházat, amely mindig túlélte a belső viszályokat és külső támadásokat egyaránt. Villant József (Nagykürtös) Megállt az idő...? Úgy ám! Ha máshol nem, hát a révkomáromi Jókai Színház titkárságán igen. Mert a Színház műsorplakátja még mindig Móricz Zsigmond Rokonok c. művére invitál, noha azt már nagyon régen levették a műsorról. Valahol a kultúrsüllyesztő mélyén avasodik, ám „névjegyként” ott díszeleg a Szlovák Államvasutak komáromi főpályaudvarának peronján, hogy a helyi és a nemzetközi járatok utasai „gyönyörködjenek” társulatunk „hagyománytiszteletében”. Az érintettek, a szervezési titkárság, szinte erekjeként őrzi évek óta, az utazók „megviccelésére” a tisztességiséget... Az említett plakát üvegvitrinbe zárva 1991 ősze óta a középület falán... Hogy a „komédiásház” vezetősége tud-e a fentiekről, sejtelmem sincs róla. Ám erős a gyanúm, hogy a társulat urai és hölgyei a maguk ügyesbajos dolgával vannak elfoglalva. Különben is nyakukon a közelgő igazgatóválasztás-kinevezés súlyos kolompja... CSIBA GÉZA (Komárom) Dionyztól megszabadulva jut eszembe számos gondolat. Annak ellenére, hogy ennek a görög mitológiai eredetű névnek a szlovák változata — Dionyz —jobban hasonlít az eredetihez (Dionyzos), mint ennek magyar változata, a Dénes; mégis talán felesleges hangsúlyoznom, hogy nekem ez utóbbi a kedvesebb, bár hivatalos jellegű papírjaimon többnyire a szlovák változat szerepel(t), így a személyazonossági igazolványomban és az útlevelemben is — igaz, saját aláírásomban már Dénes vagyok. Ez a Mici néni kettős életéhez hasonló duplicitás végigkísérte eddigi életemet. Határátlépéskor például a szlovák útlevélkezelő többnyire az aláírásban szereplő Dénes nevet szúrta ki, és hangsúlyozta gúnyosan, míg az anyaországi hivatalos szerv a nyomtatásban szereplő Dionyzt cifrázta ki cikizgetve. A hazátlanság jellemző esete... Most végre megszabadulhatok ettől a kettősségtől! Arra is sor kerülhet talán a közeljövőben, hogy szülővárosom neve — Érsekújvár — magyar nyelven is felkerülhet a várost övező helységnévtáblákra. És talán a magyar nyelvű utcanévtáblákért folytatott helyi harc is véget ér. Bár még most is nehezen tudom elképzelni, hogy például a lefordíthatatlan Gbebe hivatalosan is visszakapja a Köbölkút nevet (esetleg Kebelkút lehet a szlovák nyelvészek szerint), vagy Kürt megszabaduljon egykori idetelepített részeges szlovák jegyzőjének Streknek a nevétől (aki önmagának állított „piramist" a Strekov átkereszteléssel), vagy a már kinyilvánított népakarat győzedelmeskedjen a „végvárban”, Párkányban (de mi legyen akkor Stúrral?). A szlovák parlamentben kiizzadt névtörvénnyel fájdalmas csapás érte a kizárólagos nyelvtörvény bajnokait! Ezek után most már sokan úgy gondolhatják, hogy végre elérkezett a nemzetiségi jogok szlovákiai Kánaánja, hogy ez a kisebbségi jogok csúcsa, ennél többre már nem is számíthatunk. Nekem mégis kételyeim vannak(...), úgy érzem, hogy a nevek magyar változatának kikényszerített jóváhagyattatása a nemzetiségi jogok formális részét képezi, amelyet kirakatba állítva el lehet sumákolni sok lényegesebb, jogos követelést, vagy pedig ennek bűvöletében „meg lehet ideologizálni” a létünket negatív irányban befolyásoló közvetett vagy közvetlen intézkedéseket. Hiszen könnyen előfordulhat, hogy például Józsi bácsi Kamocsától csak azért nem fogja kérni keresztnevének visszamagyarosítását, mert, ha netán Nyitrán, a megyeszékhelyen kell majd elintéznie ügyes-bajos dolgát, úgy gondolja, kedvezőbb elbírálásban részesül, ha megmarad Jozefnak. Aztán persze az is előfordulhat, hogy a körzeti hivatalban a keresztnév magyarosításáért sokezer koronás illetéket kell majd kifizetni. Az is előfordulhat, hogy a szülők gyermekük anyakönyveztetésekor már arra fognak gondolni, hogy hazai magyar egyetem híján gyermekük jobban fog érvényesülni a szlovák egyetemeken Stefan néven. Elég tehát az államnak olyan kedvezőtlen feltételeket, hangulatot teremtenie, hogy az egyszerű, valamilyen nemzetiséghez tartozó állampolgár visszarettenjen jogainak gyakorlásától. Ezért érzem én a magyar nyelvű névhasználatot a jelen pillanatban „kétélű” eredménynek, bár tudom, hogy az Európa Tanácsnak konkrét, megfogható sérelmeket kellett megfogalmazni, hogy ajánlásokat, feltételeket szabhasson Szlovákiának. Az elkeserítő az egészben az, hogy az ilyen formális jog törvénybe iktatása is milyen kínkeserves gyötrelmet okozott a hazai honatyáknak, akik csak a kényszerítő erő teljes tudatában döntöttek ily módon. Szinte érzem a bőrömön azt a hátborzongató érzést, amikor ennek fejében vagy ennek ellenértékében döntenek majd a képviselő urak fölényes mosollyal az alternatív nemzetiségi oktatásról vagy az új közigazgatási felosztásról. Az Európai Tanács 4 ajánlásából (helységnév, keresztnév, közigazgatási felosztás, oktatásügyi és kulturális önkormányzat) kettőt megvalósítani nem rossz arány. Csakhogy az utóbbi kettő realizálása nélkül az első kettő igencsak formálisnak tűnik, és félő, hogy az évek múltával nem lesz, aki magyarul kérje anyakönyveztetni gyermekét, vagy újrafesse a régi helységnévtábláról lekopott magyar szó betűit. Persze ezek az óvatos kételyeim még nem jelentik azt, hogy a Dionyztól megszabadulván, odabiggyesztek a lányom neve mellé egy—ovát... SZÁRAZ DÉNES (Érsekújvár)