Szabad Újság, 1993. július (1. évfolyam, 1-4. szám)

1993-07-28 / 4. szám

12 Miniteszt Milyen emberismerő ön? 1. Ismerősei felkeresik önt problé­máikkal? a/ Igen, gyakran 6 b/ Csak a legjobb barátaim 3 c/ Nagyon ritkán 0 2. Megtörténik, hogy valakit ok nélkül nem kedvel? a/ Ilyen még nem történt velem 0 b/ Igen, néha már megesett c/ Igen, de tudom, hogy ennek 3 okára előbb-utóbb rájövök 6 3. Ha valaki megszólítja az utcán, szóba elegyedik vele? a/ Ha szimpatikus, akkor igen 6 b/ Persze, miért ne? 3 c/ Nem valószínű 0 4. Mibe öltözik, ha újdonsült isme­rősével először megy randira? a/ Amiben jól érzem magam 3 b/ Attól függ, hova megyünk el Amiben a legjobb benyomást­­ keltem 6 5. Mi a véleménye a horoszkópról? a/ Hiszek bennük 0 b/ Nem hiszek bennük 3 c/ Szórakoztatnak 6 6. Gyakran megtörténik, hogy má­sok előtt tudatosan „megjátssza magát”? a/ Igen, gyakran 3 b/ Soha nem fordulhat elő 0 c/ Néha megtörténik, s csak ké­sőbb tudatosítom 6 7. Tudja, mit gondolnak önről má­sok? a/ Nem vagyok biztos benne 3 b/ Nagyobb részt igen 6 c/ Csak néhány esetben 0 8. Mi szerint válogatná össze egy munkacsoport tagjait? a/ Hogy mennyire jönnek ki egy­mással 6 sem­b/ Hogy mennyire jönnek ki ve­l c/ Egy régi, jól bevált csoportot választanék változás nélkül 0 12 pontig. Legszívesebben csak magával törődne, más emberekről ritkán alkot találó képet. Mindenkire a saját szemszögéből tekint, ezért gyakran alkot hibás véleményt kör­nyezetéről. Ha jobban meg akarja is­merni embertársait, legyen türelme­sebb, figyeljen rájuk, s hallgassa vé­gig őket. 13—34 pont: Sokat tud az embe­rekről, és jó érzékkel tapint rá hibá­ikra, előnyeikre. Csaknem mindenkit helyesen értékel, kivéve azokat, akik mesterei a színészkedésnek. Ugyan­akkor néhány ember örök talány ma­rad az ön számára — ilyen esetben ne csak az eszére, hanem a megérzé­seire is hallgatnia kellene. Bízzon az ösztöneiben! 35 ponttal. Ösztönei csalhatatla­nok. Mindenkinek a veséjébe lát. Még annak is, aki megjátssza magát. Maga sem tudja megmagyarázni, hogy miért bízik feltétlenül az egyik emberben, s miért tart három lépés távolságot a másikkal. A megérzései azonban mindig helyesnek bizonyul­nak. Jól ismeri az emberi természe­tet. Különleges adottsága révén hajlamos mások manipulálására is. Megismerni a kanászt... A férfiak erotikus jelzései Ahogyan a népdalbeli kanászt fürge járásáról ismerni meg, a kalandra vágyó férfiakat is elárulják ösztönös, önkéntelen mozdulataik. Ameriká­ban rövid idő alatt igen népszerűvé vált Susan Quillian könyve a test sze­xuális „nyelvéről". A könyv alapján a lányok és asszonyok könnyűszerrel meg tudják különböztetni a komoly szándékú férfit a kalandoroktól. A könyvből kiragadott néhány legfontosabb tudnivalóval sietünk mi is ezút­tal nőnemű olvasóink segítségére: EGY ÉLETRE SZÓLÓ PARTNER Miközben komoly dolgokról be­szélgetnek, ösztönösen vakargatja a hasát vagy a hátát. Ezzel vezeti le belső feszültségét. Az ilyen férfi nem csak a szexre gondol. Ha tenyerével olykor megérinti az ajkát, erotikus érdeklődését és tiszta érzelmeit árulja el ezzel. Ugyanakkor arról is árulkodik ez a mozdulat, hogy mennyire fél az elutasítástól. Ha a tekintete a távolba kalando­zik ki akarja próbálni, hogy vajon az ön tekintete követi-e az övét. Az érzelmek valódiasságáról nem az égő szem, hanem csupán a pupilla árulkodik. Ha kitágul, akkor minden rendben van. Beszélgetés közben játszik az ön­gyújtójával vagy poharával? Akkor valóban szerelmes önbe, s kissé olda­ni szeretné az érzelmi feszültséget. A KÍMÉLETLEN KALANDOR Mindenre igent mond, miközben fejét enyhén oldalra hajtja. Teljesen mindegy neki, hogy ön miről beszél. Egy a célja: minél hamarabb ágyba bújni. Beszélgetés alatt kezét a szája előtt tartja. Ezzel leplezi valódi cél­ját. Tisztában van azzal, hogy ajká­nak egy aprócska rángása, egy hamis mosoly azonnal elárulná. A klasszikus Casanova gyakran tekintget az ajtó felé. Alig bírja ki­várni, mikor léphet le végre önnel kettesben. Főzőcske Rántott cukkini 2 db cukkini (kb. 40 dkg), 3 dkg reszelt sajt, 1 db tejföl, reszelt cit­romhéj, 1 db tojás, liszt, zsemle­­morzsa, só, bors, olaj a sütéshez. A cukkinit megmossuk, meghá­mozzuk, majd lapjában vékony sze­letekre vágjuk. Sózzuk, borsozzuk, meghintjük a reszelt citromhéjjal, s körülbelül 10 percig hagyjuk állni. A tejföllel elkevert reszelt sajttal egy szelet cukkinit megkenünk, ráborí­tunk egy másikat ,és kissé össze­nyomva bepanírozzuk. Bő, forró olajban takaréklángon minkét olda­lán pirosra sütjük. Papírszalvétába szedjük ki, így a felesleges olajat a papír felitatja. Tartármártással és hasábburgonyával tálaljuk. SZABAD ÚJSÁG 1993. július 28.4. sz. Bosszankodom Az autóbusz-menetjegyek és bérletek árainak drasztikus emelése után az ember elvárná az udvariasabb kiszol­gálást, kedvességet, a zsúfoltság megszűnését, kulturáltabb körülmé­nyeket a tömegközlekedésben. A fel­soroltak közül kevés valósul meg a közeljövőben. A problémák összes­sége nem szüntethető meg, néhányat azonban, amelyekben fontos szerepet játszik az emberi tényező, orvosolni le­hetne. Egy-két autóbuszvezetőt modo­ruk alapján ítélve nem tömegközleke­dési eszközre, de még négylábú haszo­nállatokat szállító tehergépkocsi veze­tőfülkéjébe sem ültetném be. Új mun­kaerő felvételekor a jelentkezők rá­termettsége mellett, az illetékeseknek figyelembe kellene venniük a mun­kára jelentkező intelligenciaszintjét, tenniakarását, s jellembeli tulajdon­ságait, melyek nélkülözhetetlenek az emberekkel közvetlen kapcsolatban álló munkakörben. VILLEBALD (Ipolybalog) Közjáték Tömött fővárosi busz. Reggeli csúcs. Az emberek fürtökben lógnak a fo­gantyúkon, tartórudakon. A nagy út­kereszteződés előtt óriási dugó. A buszban fülledt meleg. Néhány méter választ el a megállótól, de csak nem mozdulhat az autóbusz, előtte hatalmas tartálykocsi cövekel. Méltatlankodó hang csattan fel a hátsó ajtó felől: — Miért nem nyitja ki? Ki akarok szállni! A fiatal buszvezető ingerül­ten felel: — Várjon, még nem vagyunk a megállóban! — Ha magukon múlik, nem is le­szünk. Semmi akadálya, hogy kien­gedjen. Lekésem a csatlakozást! — Máskor menjen személyautó­val vagy gyalog! — így beszél egy utassal, aki dup­lán fizet, hogy a városba juthasson? Most evett meg a jegyautomatájuk tíz koronámat! És még nekik áll fel­jebb! Az ajtó kivágódik, a sofőr üvölt: — Azonnal szálljon ki, ne sérte­gessen! Szájzár nélkül — Maga sérteget, különben ezt üvöltözés nélkül is megtehette volna! A középkorú férfi sietve indul a buszmegálló felé. Bent pedig fel­pezsdül a vita: — Micsoda ideges emberek van­nak! — Hát hogy beszélhet így egy idősebb emberrel egy taknyos? — Hallgasson, a mi gyerekeink, mi neveltük ilyenné őket. — Persze, demokráciában min­dent szabad! — Ez demokrácia? Ez kérem, a­­narchia. — Van itt akkora felfordulás, hogy attól koldulunk. — Persze! A magyar politika az oka! — Ember, maga megőrült! Hogy jön ide a magyar politika? Van ne­künk saját kormányunk. Az osztrák, a lengyel, az orosz meg az amerikai nagypolitika nem zavarja? Éppen a magyar? — Miért? Mert maga is magyar vagy kommunista? — Kikérem magamnak, én tisztes­séges szlovák vagyok! — No, ha szlovák, akkor biztosan a magyarok alatt járt iskolába. — Kérem hagyják már abba! Ma­guk itt veszekednek, idegeskednek, azok ott fenn meg szedik a nagy pén­zeket ,és röhögnek a markukba. — Hát, amit akartunk, megkaptuk. Akinek nem tetszik, hogy utazhat öt szlovák koronáért a fővárosi busszal, az menjen a drága benzinnel a saját kocsiján. — Bizony, csak az árak mennek felfelé meg a vérnyomásunk, ha így folytatjuk... A vitatkozó felek kiszálltak, a busz és az élet ment tovább. Történt mindez 1993. július 20-án, Pozsonyban, az 54-es buszban. (h. mészáros) Véleményem szerint Nemrég egy baráti beszélgetés közben felrótták nekem, mint az MKDM területi titkárának az egyik helyi lelkész magánéletbeli kilengé­seit. Először is szeretnék éles határt húzni az egyház és az MKDM, mint politikai mozgalom közé. Kettőjük­ben annyi a közös, hogy a keresztény értékrendet vallják magukénak, ám az MKDM nyitott a nem hívők előtt is, amennyiben azok tiszteletben tart­ják az említett értékrendet. Nem az én feladatom reagálni az ilyen problémákra, a „kicsapongó” lelkiatya esetéről csak magánember­ként mondhatok véleményt. Errare humánum est (Tévedni em­beri dolog) — tartja a mondás. Miért gondoljuk, hogy az egyház képvise­lői tévedhetetlenek. A szóban forgó lelkész tévedett önmaga megítélésé­ben, önismeretében, nem képes meg­felelni a szigorú követelményeknek. Voltak, vannak és lesznek is rossz papok, de az ellenkezője is igaz: me­gannyi szent életű lelkiatya mutat példát működésével, életével, s erősí­ti az egyházat, amely mindig túlélte a belső viszályokat és külső támadáso­kat egyaránt. Villant József (Nagykürtös) Megállt az idő...? Úgy ám! Ha máshol nem, hát a révkomáromi Jókai Színház titkár­ságán igen. Mert a Színház mű­sorplakátja még mindig Móricz Zsigmond Rokonok c. művére invi­tál, noha azt már nagyon régen le­vették a műsorról. Valahol a kultúr­süllyesztő mélyén avasodik, ám „névjegyként” ott díszeleg a Szlo­vák Államvasutak komáromi főpá­lyaudvarának peronján, hogy a he­lyi és a nemzetközi járatok utasai „gyönyörködjenek” társulatunk „hagyománytiszteletében”. Az érin­tettek, a szervezési titkárság, szinte erekjeként őrzi évek óta, az utazók „megviccelésére” a tisztes­ségisé­get... Az említett plakát üvegvitrin­be zárva 1991 ősze óta a középület falán... Hogy a „komédiásház” vezetősége tud-e a fentiekről, sejtelmem sincs róla. Ám erős a gyanúm, hogy a tár­sulat urai és hölgyei a maguk ügyes­bajos dolgával vannak elfoglalva. Különben is nyakukon a közelgő igazgatóválasztás-kinevezés súlyos kolompja... CSIBA GÉZA (Komárom) Dionyztól megszabadulva jut eszembe számos gondolat. Annak ellenére, hogy ennek a görög mitoló­giai eredetű névnek a szlovák válto­zata — Dionyz —jobban hasonlít az eredetihez (Dionyzos), mint ennek magyar változata, a Dénes; mégis ta­lán felesleges hangsúlyoznom, hogy nekem ez utóbbi a kedvesebb, bár hi­vatalos jellegű papírjaimon többnyire a szlovák változat szerepel(t), így a személyazonossági igazolványomban és az útlevelemben is — igaz, saját aláírásomban már Dénes vagyok. Ez a Mici néni kettős életéhez hasonló duplicitás végigkísérte eddigi élete­met. Határátlépéskor például a szlo­vák útlevélkezelő többnyire az aláí­rásban szereplő Dénes nevet szúrta ki, és hangsúlyozta gúnyosan, míg az anyaországi hivatalos szerv a nyom­tatásban szereplő Dionyzt cifrázta ki cikizgetve. A hazátlanság jellemző esete... Most végre megszabadulha­tok ettől a kettősségtől! Arra is sor kerülhet talán a közel­jövőben, hogy szülővárosom neve — Érsekújvár — magyar nyelven is fel­kerülhet a várost övező helység­névtáblákra. És talán a magyar nyel­vű utcanévtáblákért folytatott helyi harc is véget ér. Bár még most is ne­hezen tudom elképzelni, hogy pél­dául a lefordíthatatlan Gbeb­e hivata­losan is visszakapja a Köbölkút nevet (esetleg Kebelkút lehet a szlovák nyelvészek szerint), vagy Kürt megs­zabaduljon egykori idetelepített rés­zeges szlovák jegyzőjének Streknek a nevétől (aki önmagának állított „pi­ramist" a Strekov átkereszteléssel), vagy a már kinyilvánított népakarat győzedelmeskedjen a „végvárban”, Párkányban (de mi legyen akkor Stúrral?). A szlovák parlamentben kiizzadt névtörvénnyel fájdalmas csapás érte a kizárólagos nyelvtörvény bajno­kait! Ezek után most már sokan úgy gondolhatják, hogy végre elérkezett a nemzetiségi jogok szlovákiai Ká­naánja, hogy ez a kisebbségi jogok csúcsa, ennél többre már nem is szá­míthatunk. Nekem mégis kételyeim vannak(...), úgy érzem, hogy a nevek magyar változatának kikényszerített jóváhagyattatása a nemzetiségi jogok formális részét képezi, amelyet kira­katba állítva el lehet sumákolni sok lényegesebb, jogos követelést, vagy pedig ennek bűvöletében „meg lehet ideologizálni” a létünket negatív irá­nyban befolyásoló közvetett vagy közvetlen intézkedéseket. Hiszen könnyen előfordulhat, hogy például Józsi bácsi Kamocsától csak azért nem fogja kérni keresztnevének visszamagyarosítását, mert, ha netán Nyitrán, a megyeszékhelyen kell majd elintéznie ügyes-bajos dolgát, úgy gondolja, kedvezőbb elbírálás­ban részesül, ha megmarad Jozefnak. Aztán persze az is előfordulhat, hogy a körzeti hivatalban a keresztnév ma­gyarosításáért sokezer koronás illeté­ket kell majd kifizetni. Az is előfor­dulhat, hogy a szülők gyermekük anyakönyveztetésekor már arra fog­nak gondolni, hogy hazai magyar egyetem híján gyermekük jobban fog érvényesülni a szlovák egyetemeken Stefan néven. Elég tehát az államnak olyan kedvezőtlen feltételeket, han­gulatot teremtenie, hogy az egyszerű, valamilyen nemzetiséghez tartozó ál­lampolgár visszarettenjen jogainak gyakorlásától. Ezért érzem én a magyar nyelvű névhasználatot a jelen pillanatban „kétélű” eredménynek, bár tudom, hogy az Európa Tanácsnak konkrét, megfogható sérelmeket kellett meg­fogalmazni, hogy ajánlásokat, felté­teleket szabhasson Szlovákiának. Az elkeserítő az egészben az, hogy az ilyen formális jog törvénybe iktatása is milyen kínkeserves gyötrelmet okozott a hazai honatyáknak, akik csak a kényszerítő erő teljes tudatá­ban döntöttek ily módon. Szinte ér­zem a bőrömön azt a hátborzongató érzést, amikor ennek fejében vagy ennek ellenértékében döntenek majd a képviselő urak fölényes mo­sollyal az alternatív nemzetiségi oktatásról vagy az új közigazgatási felosztásról. Az Európai Tanács 4 ajánlásából (helységnév, keresztnév, közigazga­tási felosztás, oktatásügyi és kulturá­lis önkormányzat) kettőt megvalósí­tani nem rossz arány. Csakhogy az utóbbi kettő realizálása nélkül az első kettő igencsak formálisnak tűnik, és félő, hogy az évek múltával nem lesz, aki magyarul kérje anyaköny­­veztetni gyermekét, vagy újrafesse a régi helységnévtábláról lekopott ma­gyar szó betűit. Persze ezek az óvatos kételyeim még nem jelentik azt, hogy a Dionyztól megszabadulván, odabig­­­gyesztek a lányom neve mellé egy—ovát... SZÁRAZ DÉNES (Érsekújvár)

Next