Szabadság, 1902. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1902-01-01 / 1. szám
2 SZAHA 1) SAG Tisza Kálmán, Budapest, dec. 31. Az októberben lezajlott általános képviselőválasztáson a szabadevűpártnak sok régi tagja, köztük néhány jelese bukott el. Hozzátehetjük mindjárt, hogy ha még annyi esett volna is el, akkor sem okoltuk volna sem a kúriai bíráskodást, sem az összeférhetlenségi törvényt, de legkevésbé a tiszta választást. Az első kettő Széll Kálmán miniszterelnöknek olyan korszakalkotó kormányzási és parlamenti ténykedése, amely a legnagyobb mérvben alkalmas arra, hogy a Széll-kormány iránti bizalmat minden irányban és a legmagasabb fokig emelje. Ami pedig a tiszta választásokat illeti, ez dicsőségére vált Széll Kálmánnak, ez valóban eklatánsan bizonyítja az ő államférfim bölcsességét. Mert íme mi történt a sokat féltett tiszta választás alatt. A szabadelvü párt épen olyan nagy számban került ki az urnából, mint 5 év előtt és gyarapodott frisseségben, lelkesedésben, bizalomban és jogos reményekben. Bizonyos azonban, hogy voltak fájdalmas veszteségeink is. Elhullottak azok közül is többen, akik parlamentünk díszei. De szerencsére, a szabadelvű párt oly erős és hatalmas az országban, hogy e veszteségeket reparálni lehet és reparálva is lesz. Íme Prósz Sándor miniszter és Láng Lajos, a szabadelvüpárt eme jeles két tagja már visszakerült a házba. Most pedig az abrudbányai kerület szabadelvüpártja Tisza Kálmánt jelölte képviselőnek, aki a jelölést minden valószínűség szerint el is fogadja. És legyen bárminő is a vélemény Tisza Kálmán parlamenti és polititikai szereplése felől, egy dolog kétségtelen, hogy Tisza Kálmán, a szabadelvű párt megteremtője és megalkotója, nem maradhat ki a parlamentből, melynek többségét ma is az a szabadelvü párt teszi, amely •— beszéljenek bármit is a szabadelvüség ellenségei és a konkolyhintók vagy álszabadelvüek — közel 30 óta nagy és dicső alkotásoknak volt kezdeményezője és végrehajtója. Tisza Kálmán valóban csak dísze lehet parlamentünknek, amelyből hiányoznia még akkor sem szabad, ha parlamenti múltjára visszapillantást vetünk és ha csak aggkorát, becs tapasztalatait mérlegeljük is. És félreismerik Széll Kálmán miniszterelnök kormányzási irányát mindazok, akik akár Tisza Kálmán, akár más politikus, vagy parlamenti ellenzék befolyásolásától féltik őt. Széll Kálmán eddig is sokszorosan bebizonyította, hogy meghallgat mindenkit, még az ellenzéki körökből is s aztán a saját becsületes meggyőződése és lelkiismeretének sugallata szerint dönt, ténykedik és kormányoz. És ha ebből a szempontból bíráljuk Tisza Kálmánnak újbóli parlamentbe jutását, úgy csak hasznára vilik a parlamentnek ez, hogy ilyen agg politikus, akinek — mellesleg — személyes ambíciói valóban nincsenek, gyakorlati érzékével, tapasztalataival, bölcsességével rendelkezésére állhat a parlamentnek. Nem hisszük, hogy volna a házban komoly politikus, akit nem a gyűlölet vezet, akinek a legkisebb komoly kifogása is lehetne Tisza Kálmán képviselősége ellen. Viszont tudjuk, és meggyőződtünk róla, hogy az egész szabadelvű párt, annak minden egyes tagjai örül, sőt bizonyos megkönnyebbülést érez annak tudatában, hogy Tisza Kálmán ismét bekerül a házba. Mindezek után őszinte örömmel üdvözöljük Abrudbánya szabadelvű polgárságát, mely sietve ragadta meg az alkalmat, hogy Tisza Kálmánt visszajuttassa méltó helyére, a magyar parlamentbe. Saturnia, 1902. január 1. A villamos vt. Ismét egy uj esztendő, mien elmélkedhetünk a villamos vasút jövő létesítésén ! Vajh’ ki tudja, hogy a bekösző év mit hoz, s lesz-e vasút, vagy letünik-e aérdés a napirendről, hogy helyet adjon a vas és közúti között lefolytatandó évek során ár azódó pernek a letett óvadék visszaadása tekintetéből, mely perben a jogászoknak bő alkalmuk lesz jogi érvekkel magyarázgatni és értelmezni a kötötti szerződést a tekintetben, hogy mi volt a szerződő felek akarata ? Terület kihasználási ügyletet akartak-e kötni, mint a közúti állítja, vagy : villamos vasút létesítése volt-e a szerződő felek akarata, mert hiszen ezen feltétlen kereskedelmi ügyletnél, miként a törvény mondja, nem a szavak szó szerinti értelme, hanem a felek akarata irányadó az ügylet elbírálásánál. És e tekintetben vitatkozni fognak a felett is, hogy a beadványok, melyeket a közúti intézett a városhoz a szerződés kötése előtt a vasút építésére nézve, és később a szerződés kötése után, szintén alapul vehetők-e a szerződés értelmezésénél. Majd vitatkozni fognak a felett, hogy az engedélyezési okirat tételeinek megállapítása a miniszter kizárólagos jogköréhez tartozik-e vagy sem ? Hogy a közútinak joga volt-e újabb és újabb feltételeket előírni, ahogy ezen kikötések oly lényegesek-e, melynél fogva azok nem teljestése miatt jogosított-e az ügylettől visszalépni, avagy pedig lényegileg nem fontosak, úgy, hogy a vasút nem építése szerződésszegésnek tekinthető-e, melynél fogva a közúti az óvadékát elveszti. Egyszóval a dolog vitássá tétetvén, van kilátás egy jogászi szempontból felette érdekes perre. Annyi bizonyos azonban, hogy ez volna a bonyodalom legrosszabb megoldása Káros a városra, de még inkább káros a vállalatra nézve. De anélkül, hogy elfogultsággal vádolhatnának, ki kell mondanom abbeli meggyőződésemet, hogy az ügy idefejlődésének nem a város az okozója , sőt az is tény, hogy a közgyűlés legutóbbi határozata a viszonyoknak és a helyzetnek követelményéből származott. Mert emlékezzünk csak vissza a két év előtti 1899. évi karácsonyra. Mily kellemetlen volt az akkor a mi szegény, fájdalom most nagy beteg polgármesterünkre. A villamos vasút kérdésében adott válasza a közgyűlés által tudomásul nem vétetvén, a szerződés áttanulmányozásából megállapíttatott, hogy ha annak kormányhatósági jóváhagyása az év végéig be nem következik, úgy a közúti azobogóból menekül. Nosza volt lótás futás a miniszterhez. Sikerült őt reábirni az elintézésre. De időközben az aggodalom elhárittatott, mert a közúti beadványában kijejelentette, hogy elvár 1900. évi junius haváig, ezzel szemben a város méltányosságára bizta, hogy több rendű kéréseit és feltételeit a szerződés módosításánál figyelembe vegyék. Mennyire mosolyoghatott magában a közúti vagy a forgalmi bank vezetője, látva a város intézőinek aggodalmát, ha már akkor is abban a tudatban volt, hogy ő a várossal nem vasútépítésre, hanem terület átengedésre kötött szerződést, és hogy bármi foglaltatik benne reá nézve kötelező a várossal kötött szerződésben, mégis vasút csak akkor lesz, ha ő akarja, mert mindig módjában van a miniszternél az engedély okirat kiadása előtt oly feltételeket követelni, amiről előre tudja, hogy a miniszter abba bele nem mehet, és igy voltaképen villamos vasút csak akkor lesz, ha a közúti akarja, hogy legyen. Távol áll tőlem, hogy rekrimináljak. Csak konstatálni akarom, hogy 4 év telt le, mig a december 31. Zsebeiket nem tömheti tele aranynyal s ezért a poétaember naivságával nyomtatott betűkben hagyja hátra örökségét A közforgalomban ismeretlen érték ugyan a betű, még ha gazdag léleknek egy-egy része tapad is hozzá, de az apa értékesnek tartja és életfilozófiának nevezi. Nehéz életküzdelemben szerezte, ezért becsüli nagyra s azt véli, nagy kincs, nagyobb minden aranykincsnél. Ha a lélekben gyökeret var, az élet száz baja ellen felvértezhet; az aranynak minden kincse szétmálhatik birtokosa ujjai közt és könnyen cserben hagy. De sajnos, írónk életfilozófiája nem az a derűs életfilozófia, a mely a sötét nyomort is rózsás szinbe vonja s a lélek erőit megacélozza, hanem elkeseredett, vigasztalan, csaknem reménytvesztett. Nem adnám gyermekeimnek útravalóul, nem volnék eléggé elszánt hozzá, eléggé kegyetlen. „Minek tudná a lepke, kérdi a napfényes humoru Mikszáth, hogy a virágok múló dolgok? Elég, ha a kertész tudja: „Minek ismerje már a gyermek a földi dolgok múlandóságát és gyarlóságát, elég, ha az ismeri, aki az élet harcát már harcolja. Minden életet kezdő ember úgy is bele jut e harc sodrába. A lét küzdelmét minden embernek magának kell végig küzdenie s az életfilozófiát egy vagy más alakban minden ember maga szerzi meg, ha nem is akasztjuk már zsenge korában, a midőn gyanútlanul játsza az életet, súlyos teherként a nyakába. Az utravalóban is olvassuk: „ . . . a mire én nem tudtalak megtanítani, arra bőségesen kioktat az élet, s hozzátehetjük, hogy az életfilozófia útravalóját útközben is meg lehet szerezni. Milyen Thury Zoltán életfilozófiája, mely forrásból fakad s mily életnek a gyümölcse ? Az ok és okozat egymásutánja az utóbbi kérdésre vár előbb választ. írónk életének már a kezdete is szomorú és megindító. „Amikor én élni kezdtem, írja gyermekeinek, már nem volt apám.“ Íme a léleknek első gyásza, első boldogtalansága, a sötét életfilozófiának kezdete. Ezután egy gondteljes, küzdelmes ifjúság következett, nélkülözéssel, lemondással, örömtelen napokkal. Az élet harcát két kézzel kellett harcolnia. Ezt az ifjúságot, ezt az életet ép testtel, ép idegekkel végig küzdeni még hagyján, de „a te édes apád, írja, . . . beteg, bár nem fekszik ágyban,“ cserben hagyják a „kutyaházi idegek.“ Erőt vesz rajta a „borzalmas nyavalya“ s ha végig megy a hosszú folyosón, szédül, fél. Már születésénél magával hozott egy adagot e kórból s remegésbe hozza a gondolat, hogy gyermekének — s ezt bizton hiszi —tovább adja. „Fiam abba bele lehet bolondulni, hogy ez az az örökség, amit reád hagy az apád.“ így, testben és lélekben betegen, bás gyermek — és ifjúkor után élve át az életet, csak egyféle életfilozófiára lehetett szert tennie. Könyve nélkül is kitalálhatnók s megérthetjük sötéten látását, elkeseredését, reménytelen lemondását és túlzását. Amit kemény szavakban igazságként hirdet, igaz, mi is annak tartjuk s már előtte is