Szabadság, 1902. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1902-01-01 / 1. szám

2 S­Z­A­HA 1) S­A­G Tisza Kálmán, Budapest, dec. 31. Az októberben lezajlott általános képviselő­választáson a szabade­­vűpártnak sok régi tagja, köztük néhány jelese bukott el. Hozzátehetjük mindjárt, hogy ha még annyi esett volna is el, akkor sem okoltuk volna sem a kúriai bírásko­dást, sem az összeférhetlenségi törvényt, de legkevésbé a tiszta választást. Az első kettő Széll Kálmán miniszterelnöknek olyan kor­szakalkotó kormányzási és parlamenti tényke­dése, amely a legnagyobb mérvben alkalmas arra, hogy a Széll-kormány iránti bizalmat minden irányban és a legmagasabb fokig emelje. A­mi pedig a tiszta választásokat illeti, ez di­csőségére vált Széll Kálmánnak, ez való­ban eklatánsan bizonyítja az ő államférfim bölcsességét. Mert íme mi történt a sokat féltett tiszta választás alatt. A szabadelvü párt épen olyan nagy számban került ki az urnából, mint 5 év előtt és gyarapodott frisseségben, lelkese­désben, bizalomban és jogos reményekben. Bi­zonyos azonban, hogy voltak fájdalmas veszte­ségeink is. Elhullottak azok közül is töb­ben, akik parlamentünk díszei. De szerencsére, a szabadelvű párt oly erős és hatalmas az or­szágban, hogy e veszteségeket reparálni lehet és reparálva is lesz. Íme P­r­ó­s­z Sándor minisz­ter és Láng Lajos, a szabadelvüpárt eme jeles két tagja már visszakerült a házba. Most pedig az abrudbányai kerület szabadelvüpártja Tisza Kálmánt jelölte képviselőnek, aki a jelölést minden valószínűség szerint el is fogadja. És legyen bárminő is a vélemény Tisza Kálmán parlamenti és polititikai szereplése felől, egy dolog kétségtelen, hogy Tisza Kálmán, a szabadelvű párt megteremtője és megalkotója, nem maradhat ki a parlamentből, melynek több­ségét ma is az a szabadelvü párt teszi, a­mely •— beszéljenek bármit is a szabadelvüség ellen­ségei és a konkolyhintók vagy álszabadelvüek — közel 30 óta nagy és dicső alkotásoknak volt kezdeményezője és végrehajtója. Tisza Kálmán valóban csak dísze lehet par­lamentünknek, a­melyből hiányoznia még akkor sem szabad, ha parla­menti múltjára visszapil­lantást vetünk és ha csak aggkorát, be­cs ta­pasztalatait mérlegeljük is. És félreismerik Széll Kálmán miniszterelnök kormányzási irányát mindazok, akik akár Ti­sza Kálmán, akár más politikus, vagy parla­menti ellenzék befolyásolásától féltik őt. Széll Kálmán eddig is sokszorosan bebizo­nyította, hogy meghallgat mindenkit, még az ellenzéki körökből is s aztán a saját becsületes meggyőződése és lelkiismeretének sugallata sze­rint dönt, ténykedik és kormányoz. És ha eb­ből a szempontból bíráljuk Tisza Kálmánnak újbóli parlamentbe jutását, úgy csak hasznára vilik a parlamentnek ez, hogy ilyen agg poli­tikus, a­kinek — mellesleg — személyes am­bíciói valóban nincsenek, gyakorlati érzékével, tapasztalataival, bölcsességével rendelkezésére állhat a parlamentnek. Nem hisszük, hogy volna a házban komoly politikus, a­kit nem a gyűlölet vezet, a­kinek a legkisebb komoly kifogása is lehetne Tisza Kálmán képviselősége ellen. Viszont tudjuk, és meggyőződtünk róla, hogy az egész szabad­­­­elvű párt, annak minden egyes tagjai örül, sőt bizonyos megkönnyebbülést érez annak tudatá­­­­ban, hogy Tisza Kálmán ismét bekerül a házba.­­ Mindezek után őszinte örömmel üdvözöljük­­ Abrudbánya szabadelvű polgárságát, mely sietve ragadta meg az alkalmat, hogy Tisza Kálmánt visszajuttassa méltó helyére, a magyar parla­mentbe. Saturnia,­­ 1902. január 1. A villamos v­­t. Ismét egy uj esztendő, mi­en elmélked­­­­hetünk a villamos vasút jövő létesítésén ! Vajh’ ki tudja, hogy a bekösz­ő év mit hoz, s lesz-e vasút, vagy letünik-e a­érdés a napi­rendről, hogy helyet adjon a v­as és közúti­­ között lefolytatandó évek során ár azódó pernek a letett óvadék visszaadása tekintetéből, mely­­ perben a jogászoknak bő alkalmuk lesz jogi­­ érvekkel magyarázgatni és értelmezni a kötött­i szerződést a tekintetben, hogy mi volt a szer­ződő felek akarata ? Terület kihasználási ügyle­­­­tet akartak-e kötni, mint a közúti állítja, vagy : villamos vasút létesítése volt-e a szerződő felek akarata, mert hiszen ezen feltétlen kereske­delmi ügyletnél, miként a törvény mondja, nem­­ a szavak szó szerinti értelme, hanem a felek­­ akarata irányadó az ügylet elbírálásánál. És e tekintetben vitatkozni fognak a felett is, hogy­­ a beadványok, melyeket a közúti intézett a vá­­­­roshoz a szerződés kötése előtt a vasút építésére nézve, és később a szerződés kötése után, szin­tén alapul vehetők-e a szerződés értelmezésénél. Majd vitatkozni fognak a felett, hogy az enge­délyezési okirat tételeinek megállapítása a miniszter kizárólagos jogköréhez tartozik-e vagy sem ? Hogy a közútinak joga volt-e újabb és újabb feltételeket előírni, a­hogy ezen kikötések oly lényegesek-e, melynél fogva azok nem tel­jes­tése miatt jogosított-e az ügylettől visszalépni, avagy pedig lényegileg nem fontosak, úgy, hogy a vasút nem építése szerződésszegésnek tekint­hető-e, melynél fogva a közúti az óvadékát el­veszti. Egyszóval a dolog vitássá tétetvén, van kilátás egy jogászi szempontból felette ér­dekes perre. Annyi bizonyos azonban, hogy ez volna a bonyodalom legrosszabb megoldása Káros a városra, de még inkább káros a vállalatra nézve. De a­nélkül, hogy elfogultsággal vádolhat­nának, ki kell mondanom abbeli meggyőződé­­semet, hogy az ügy idefejlődésének nem a vá­ros az okozója , sőt az is tény, hogy a közgyű­lés legutóbbi határozata a viszonyoknak és a helyzetnek követelményéből származott. Mert emlékezzünk csak vissza a két év előtti 1899. évi karácsonyr­a. Mily kellemetlen volt az akkor a mi sze­gény, fájdalom most nagy beteg polgármeste­rünkre. A villamos vasút kérdésében adott vá­lasza a közgyűlés által tudomásul nem vétet­vén, a szerződés áttanulmányozásából meg­­állapíttatott, hogy ha annak kormányhatósági jóváhagyása az év végéig be nem következik, úgy a közúti az­obogóból menekül. Nosza volt lótás futás a miniszterhez. Sikerült őt reábirni az elintézésre. De időközben az aggodalom el­­hárittatott, mert a közúti beadványában kije­­jelentette, hogy elvár 1900. évi junius haváig, ezzel szemben a város méltányosságára bizta, hogy több rendű kéréseit és feltételeit a szer­ződés módosításánál figyelembe vegyék. Mennyire mosolyoghatott magában a köz­úti vagy a forgalmi bank vezetője, látva a város intézőinek aggodalmát, ha már akkor is abban a tudatban volt, hogy ő a várossal nem vasút­építésre, hanem terület átengedésre kö­tött szerződést, és hogy bármi foglaltatik benne reá nézve kötelező a várossal kötött szerződés­ben, mégis vasút csak akkor lesz, ha ő akarja, mert mindig módjában van a miniszternél az engedély okirat kiadása előtt oly feltételeket követelni, a­miről előre tudja, hogy a miniszter abba bele nem mehet, és igy voltaképen villa­mos vasút csak akkor lesz, ha a közúti akarja, hogy legyen. Távol áll tőlem, hogy rekrimináljak. Csak konstatálni akarom, hogy 4 év telt le, mig a­­ december 31. Zsebeiket nem tömheti tele aranynyal s ezért a poétaember naivságával nyomtatott be­tűkben hagyja hátra örökségét A közforgalom­­­­ban ismeretlen érték ugyan a betű, még ha gazdag léleknek egy-egy része tapad is hozzá,­­ de az apa értékesnek tartja és életfilozófiának­­ nevezi. Nehéz életküzdelemben szerezte, ezért becsüli nagyra s azt véli, nagy kincs, nagyobb minden aranykincsnél. Ha a lélekben gyökeret var, az élet száz baja ellen felvértezhet; az aranynak minden kincse szétmálhatik birtokosa ujjai közt és könnyen cserben hagy. De sajnos, írónk életfilozófiája nem az a derűs életfilozófia, a mely a sötét nyomort is rózsás szinbe vonja s a lélek erőit megacélozza, hanem elkeseredett, vigasztalan, csaknem remé­ny­tvesztett. Nem adnám gyermekeimnek útravalóul, nem volnék eléggé elszánt hozzá, eléggé ke­gyetlen. „Minek tudná a lepke, kérdi a napfényes humoru Mikszáth, hogy a virágok múló dol­gok? Elég, ha a kertész tudja: „Minek ismerje már a gyermek a földi dolgok múlandóságát és gyarlóságát, elég, ha az ismeri, aki az élet har­cát már harcolja. Minden életet kezdő ember úgy is bele jut e harc sodrába. A lét küzdelmét minden ember­nek magának kell végig küzdenie s az életfilo­zófiát egy vagy más alakban minden ember­­ maga szerzi meg, ha nem is akasztjuk már­­ zsenge korában, a midőn gyanútlanul játsza az életet, súlyos teherként a nyakába. Az utravalóban is olvassuk: „ . . . a mire én nem tudtalak megtanítani, arra bőségesen kioktat az élet, s hozzátehetjük, hogy az élet­­filozófia útravalóját útközben is meg lehet sze­rezni. Milyen Thury Zoltán életfilozófiája, mely forrásból fakad s mily életnek a gyümölcse ? Az ok és okozat egymásutánja az utóbbi kérdésre vár előbb választ. írónk életének már a kezdete is szomorú és megindító. „A­mikor én élni kezdtem, írja gyerme­keinek, már nem volt apám.“ Íme a léleknek első gyásza, első boldogta­lansága, a sötét életfilozófiának kezdete. Ezután egy gondteljes, küzdelmes ifjúság következett, nélkülözéssel, lemondással, öröm­­telen napokkal. Az élet harcát két kézzel kel­lett harcolnia. Ezt az ifjúságot, ezt az életet ép testtel, ép idegekkel végig küzdeni még hagyján, de „a te édes apád, írja, . . . beteg, bár nem fek­szik ágyban,“ cserben hagyják a „kutyaházi idegek.“ Erőt vesz rajta a „borzalmas nyavalya“ s ha végig megy a hosszú folyosón, szédül, fél. Már születésénél magával hozott egy ada­got e kórból s remegésbe hozza a gondolat, hogy gyermekének — s ezt bizton hiszi —­­tovább adja. „Fiam abba bele lehet bolondulni, hogy ez az az örökség, amit reád hagy az apád.“ így, testben és lélekben betegen, bás gyer­mek — és ifjúkor után élve át az életet, csak egyféle életfilozófiára lehetett szert tennie. Könyve nélkül is kitalálhatnók s megérthetjük sötéten látását, elkeseredését, reménytelen lemon­dását és túlzását. Amit kemény szavakban igazságként hir­det, igaz, mi is annak tartjuk s már előtte is

Next