Szabadság, 1904. április (31. évfolyam, 76-104. szám)
1904-04-01 / 76. szám
XXXI. évfolyam. Síléfizetési feltételek Szétküldéssé! Sülyben: Koren» étre PUéne 19.E{ta érre *4— Vidékre po«táT»l: Koron» Negyed évre 7.— Fél évre 14.Egész évre ‘18.~ Kiadóhivatal: ioaantsi Lijoantcz», (Biharmegyei lak». i0énz4ári épület), hová » hirdetézek és ni eléfizetés-diszk küldendők. «ț ® y ©* számára 10 fillér. A BIHARMEGYEI ÉS NAGYVÁRADI SZABADELVÜPÁRT KÖZLÖNYE. Nagyvárad, péntek 1904. április 1. 76-ik szám Hirdetések díja: S hasábos petitsorért egyszer 19 fíiér. Háromszor és többször — — 8 SUé. Nyilttór 8 hasábos petitsorért 46 file Apró hirdetésben minden szé 4 Süti vastag betűkkel — — 8 BUt > Reklám soronként — — — Ste > Szerkesztőség : föcg«utii Lajos-utcza (Liharmegye takarékpénztári épület) Kéziratok vissza cem KUdrtvei. Felelős szerkesztő: HEGYESI MÁRTON. Szerkesztő : BÍRÓ LAJOS. Laptulajdonos: LASZKY ÁRMIN. Foszló rémképek. — március 31. (p. m) Bár ólomsullyal nehezedett közviszonyainkra a mindent megzsibbasztó törvényen kivül való állapot, mégis ’szorongással gondoltak a pesszimisták arra a napra, amelyen véget ér az obstrukció jegyében született ex-lex. Szorongással az ismeretlenbe ugrás miatt s aggodalommal, mert féltek a kibontakozás rázkódtatásaitól. Mi lesz ? Ez a kérdés akasztotta vashorgát a békeöröm lobogójába és sokan tartottak attól, hogy a diadal standardját foszlányba tépi ez a vashorog. És volt alapja ennek az aggodalomnak. Végre is a fizetség komoly dolog. A pénz csengése nem frázis, a kifizetett pénz búcsúzó kongása pedig elkeserítő muzsika. Különösen arra hat ez a muzsika lázítólag, aki azt hiszi, hogy igazságtalanság esik meg vele, amikor a fizetéskényszer csavarja alálapítják a bugyellárisát, hogy a degeszében otthonosan lapító pénzecskét kisajtolják belőle. Az indemnitásról szóló meghatalmazó törvénynek királyi szentesítése ma megjelent a hivatalos lapban és ezzel az obstrukció, minden eseményével letűnt az aktualitás szőnyegéről s belesiklott a történelmi kritikát váró anyagtárba. Ez okán mondhatjuk el azt is tehát, hogy az obstrukció idején, pártszempontokból igen sok helyütt kortesfogásnak használták föl az adónemfizetés gyönyörűségét és igen sok helyütt az eljövendő nemzetiszinű Eldorádó első cukros kásás hegyének, az első vívmánynak tekintették azt, hogy a végrehajtó nem érdeklődik az adópénzek iránt. Hogy mennyire hitte ezt a nép, annak a komolyságnak jellemző ízelítői voltak ama szórványos apró-cseprő lázadások, amelyek az ex-lex idején a községi közterheket behajtó kommissiókat fogadták. S a lázongó markokban megvillanó vasvillák s az oltalmat nyújtó csendőrszuronyok villogó fényének laterna-magicájával komor ködképeket, vértől, lázadás tüzének vészes lobogásától átitatott fantazmagórákat rajzolt az aggodalom az ex-lex végetérése eseményeinek üres vásznára. S a képzeletnek csak a szórványos bihari, vagy a talpasi lázongások színeiből kellett tónusokat kiválasztani, hogy végzetszerű komorságában megfesthesse ezt a véres délibábot. A . . . „sed avenam non ,a evitam et sanguinem» szólamának elhallgatott pampfetstilü hátsó gondolata) benne van a magyar vérben. Adót nem fizetni, különösen a katonai adóexekuciók ideje óta hagyományszerűen magyar virtus. Az adót, még a legmérsékeltebbet is, valódi átoknak tartja az a rétege az állam népességének, amellyel például azt is el lehetett ügyes korteseknek hitetni, hogy a patruzecsi-opt (a 48) voltaképpen annak a népboldogító újításnak fogalma, hogy Magyarország földnélküli Jánosainak légiója negyvennyolc holdat kapjon az édes anyaföldből s hogy ha már édes az anyaföld, természetesen elsőosztályú televényt, jó prima földet. Pedig el lehetett hitetni, holott ennek a mézesmadzag ígéretnek csak a karcos kortestorkok, meg a bekebelezett pálinka voltak a jótállói. Frázis ígéretekkel pedig nem valami tartósan lehet aládúcolni a légvárakat. A népnek alapjában reális gondolkozása hamarább-később, de rájön, hogy ígérettel tartották jól, mint a Toldi lovát. Hanem az adó-nemfizetés meséje már reálisabb formák közt fogta meg a tömeg hiszékenységét. Azt mondták a népvezérek: íme, nem fogtok adót fizetni s csakugyan hónapok hosszú során, egy esztendőnél hosszabb ideig békésen, zavartalanul nőtt az adótartozás és az eladósodott porták rettegett kuvikmadara, a licitációs dob nem zavarta meg ez idő alatt az eldorádós idillt. Azt mondták a népvezérek: íme, nem adtak több katonát ezentúl s csakugyan másfél évig nyugodtan lebzselhetett otthon a legénység eleje. A mit mondtak s a mi bekövetkezett, az oly pontosan fedte egymást, mintha csak a szónokok csinálták volna az egészet az oh nép javára. Szalonka-húzás. Irta: Vá’konyi Dezső. roesebb helyeken, megrezzenve látom, hogy egy tüskebokor előtt keményen »áll a kutyám. Megdobban a szívem, a kezem görcsösen szorítja át a puska karcsú nyakát, ujjam a ravaszra csúszik s óvatosan lépek közelebb, hogy jó lövésre kapjam az idei első hosszú csőrüt, amint a bokorból nyílsebesen kivágódik. A leghiggadtabb vadászt is elfogja ilyenkor egy kis lázas izgalom. Egy szempillanattól függ az egész eredmény, mert a nappali cserkészeten nagyon nehéz szót váltani az óvatos madárral. A legsűrűbb tüskésben gunnyaszt a bokor tövén és ahogy a kutya rátalál és a közeledő vadász megriasztja, függőleges irányban dobja ki magát a bokor kellő közepéből, amint azonban a gályák közül kiért, nyomban vízszintes irányt vesz és gondolatsebességgel tűnik el a szem elől. Az irányváltozás pillanata az, amit a gyorskezű vadász felhasználhat azért lépek hát szörnyű vigyázattal közelebb s ahogy jó kilövésem van, fölegyenesedem nyugodtan : „no most jöhetsz.“ Az ám ! Nagy robajjal vágódik ki oldalt a bokorból egy ménkű nagy tapsifüles, de csak immel ámmal baktatott vagy tíz lépésnyire és aggodalmas pofával leül a tisztás szélén . magát meg se moccan, csak a hosszú állás közben begörbített első lábát teszi le lassan a földre, de ügyet sem vetve az öreg nyúlra, állja a bokrot tovább mereven. Ahán ! Családi tűzhely az a bokor, az öreg nyúl márciusi mama s a csecsemő bencék szoptatásában zavartuk meg Ezért nem igyekszik nagyon menekülni, bántja a szülői aggodalom és szeretné a kutyát elcsalni a kicsinyeiről. Ne gyötörjük hát anyai szivét leszállitom a kutyát a nyulfészekről s más irányban kereskedünk a szárnyas zsákmány után. És mintha ebből mindent megértett volna az okos eb, ezentúl ügyet sem vet az itt ott kipattanó tapsifülesekre, hanem nyomoz, keres, szaglál lázasan minden bokor körül — tudja már, hogy mit keresünk. Derekam megfásul a sok bujkálásban, a tüske megtép, kezem, ábrázatom olyan, mintha tetoválva volna, hanem azért csak tovább, mert kitartás nélkül nincs vadászeredmény. Végre egy tisztás szélén, alacsony boróka bokornál, mely körül halomra hordta össze a sárga levelet a böjti szél, újból áll a vizsla. Pfuj öreg ! bizonyosan megint békés nyúlfamiliát háborgatsz. Hogy jönne ki ide a tisztára ilyen alacsony bokorba az óvatos szalonka. Ám az eb mereven áll, mintha vasból volna öntve minden porcikája s nincs a figurájában semmi nyoma annak a kárörvesdő ravaszságnak, annak a kaján, kötekedő tekintetnek, amivel a fekvő süldővel szokott farkasszemet nézni Rögzött, szinte ijedt az állása s ahogy izzadtságtól csepegő, kilógó nyelvét bekapta, mikor szagot érzett, rögtön látnivaló volt, hogy nem hitvány közönséges tapsifüles nyugalmát háborgatja. Jó, hogy ismerem ő kelme állásformáit, mert nagyérdemű közönség besses figyelmébe ajánlom, hogy Nagyváradon, Fő utcza, Város-Bazár, 2. szám alatt 327 5—5 „Laetare ■— da sind die Wahre“, így mondja a szalonka tavaszi húzásáról szóló német vadászszójárás. »Laetare“ vasárnap múltával elő hát kedves, jó lancaster fegyverem, úgyis régen hallottam a hangodat, ide magát, ha vizslám, mutasd meg, hogy az unalmas hosszú tél nem csappantotta meg sem a vadászkedvedet, sem a tudományodat. A Mizerge-hegy déli oldalán, amely arra a Balaton felé hajlik merész lejtővel, ott próbáljuk meg a szerencsét. Itt ott még szennyes, barnás hótömeg fekszi meg az árnyékosabb helyet, de a nap már tavaszi erővel tűz a hegyoldalra s az anyaföld illanó párájának az a sajátos illata telíti meg a levegőt, amelyet még virágtalan, kora kikeleti szagának lehetne nevezni. Az erdő még jóformán csupasz, de a bokor már rügyezik és ahonnan a szél elsöpörte a tavalyi sárga levelet, ott már kiveri magát a zöld pázsit. Milyen édes legelője az emberi szemnek az a kis zöld pázsit, mely ifjan, üdén, diadalmasan verődik ki a rideg tél bántóan fehér hótakarója alól! Az erdő most is kezd élni; rejtekön most kezdődik a szerelem évadja. Amint a hegyoldal játkozottul sürü, tüskés bokrai közé befurakszom is irritt-amott négykézláb nyomulok át a veszedel- s a perzsa szőnyegek nagyáruháza megnyílt. Legszolidabb kiszolgálás. Rendkívül nagy választék különlegességekben, valamint olcsóbb darabokban. "țpgLegszolidabb kiszolgálás.