Századok – 1958
Tanulmányok - Nemes Dezső: Az első magyar szocialista forradalom 1
4ÉMES DEZSŐ rendszabályainak keresztülviteléért és a proletárhatalom forradalmi védelméért folyó küzdelmet sem lehet kellően megérteni s megvilágítani. A Magyar Tanácsköztársaság óriási társadalom átalakító munkába fogott a tőkés rendszer felszámolása és a szocialista rendszer kiépítése érdekében. Társadalmi tulajdonba vette a bankokat, a gyárakat, a bányákat, a 100 holdon felüli földbirtokokat, a bérházakat, a kereskedelmi és közlekedési vállalatokat stb. Mindezek nem olyan rendszabályok voltak, amelyekért a reformisták, a korabeli revizionisták lelkesedtek volna. Ellenkezőleg. Féltek tőle, mert kiváltotta mind a hazai kizsákmányoló osztályok gyűlöletét és elkeseredését, mind pedig az antant hatalmak dühét. A rendszabályokra vonatkozó döntést a forradalmi kormányzótanács, a népbiztosok tanácsa hozta meg és végrehajtása is annak irányításával történt. A forradalmi kormányzótanács tagjainak háromötöd része viszont a szociáldemokrata párt képviselőiből állt, s csak kétötöd része volt a kommunisták képviselője (illetve az első két hétben Kun Béla volt az egyedüli kommunista népbiztos, s csak április elején változott meg ez a helyzet, s lett 3/5—2/5-ös arány, de továbbra is a szociáldemokrata párt képviselői javára). Hogyan lehetséges az, hogy a kisebbségben levő kommunistáknak a revizionisták szembenállása ellenére sikerült keresztülvinniök, hogy a népbiztosok tanácsa e forradalmi rendszabályokat meghozza és haladéktalan végrehajtásáról rögtön intézkedjék? Úgy, hogy a munkásság óriási tömegei a kommunisták által képviselt politikát támogatták, a kommunisták mögött álltak, így mondtuk ezt eddig, ami természetesen igaz. Ezt a nagy, alapvető igazságot azonban ki kell egészíteni, mert így önmagában véve nem teljes. A baloldali szocialisták állásfoglalásáról, a kommunistákkal való szilárd összefogásáról van szó. Ennek igen fontos szerepe volt abban, hogy a munkásság óriási többsége a kommunisták politikája mellé állt, ami az ingadozó centristákat balfelé szorította, és mindennek következtében a nyílt revizionisták pedig elszigetelődtek, behúzták a nyakukat a népbiztosok tanácsában is. A forradalmi kormányzótanács szociáldemokrata többsége nem alkotott holmi egységes kommunistaellenes blokkot, hanem egy része — a legkövetkezetesebb baloldaliak — lelkes és hű fegyvertársa lett a kommunistáknak, s e harcokban kommunistákká fejlődött. A 21 szociáldemokrata népbiztos között 8 volt olyan, akik a közös küzdelemben a 14 kommunista népbiztossal együttműködve részesei voltak a szilárd forradalmi blokk kifejlődésének, és akik a Tanácsköztársaság bukása után nem hogy visszatáncoltak volna, hanem ellenkezőleg : a proletárdiktatúra iránti hűségét büszkén hirdető kommunista párthoz csatlakoztak. Kun Béla, Szamuelly Tibor, Kelen József és a többi kommunista népbiztosnak végig hű fegyvertársa volt Landler, Bokányi, Nyisztor György, Varga Jenő és társaik, akik baloldali szocialistákból kommunistákká váltak. És a fontosabb dolog a népbiztosok tanácsában nem az volt, hogy a szociáldemokrata párt képviselői 3/5-ös többséggel rendelkeztek, hanem az, hogy a proletárhatalom hű vezetőinek — a kommunistáknak és tegnapi baloldali szocialistáknak — a tömegek támogatása mellett egyben többsége és döntő befolyása volt a döntő kérdésekben a népbiztosok tanácsában is. Ebből persze nem következik, hogy a Garbai—Böhm—Kunfi-szárny befolyása lényegtelen lett volna , de a tanácshatalom ügyét szolgáló döntések megszületésében és végrehajtásában a forradalmi szárny befolyása volt túlsúlyban. •-'