Századok – 1963
Tanulmányok - Kumorovitz L. Bernát: A középkori magyar „magánjogi” írásbeliség első korszaka (XI–XII. század) 1
A KÖZÉPKORI MAGYAR „MAGÁNJOGI" ÍRÁSBELISÉG ELSŐ KORSZAKA (XI-XII. SZÁZAD)* 1. Az írás a római korban „a közönséges élethez tartozott". A középkor elején a világiak, különösen az Alpokon inneni területen, már ritkán élnek vele, s a X. és XI. században csak a fejedelmi udvarokban és a nagyobb kolostorokban talált melegebb otthonra. De ezekben a kultúrközpontokban még a XIII. században is sok az írástudatlan ember. „Annál kevésbé lehetett tehát általános az írástudás a reakció korában, amikor az írás jelentősége még sokkal kisebb volt és csak kegyeletes vagy tudományos célból írtak, gyakorlati célból nem." Még a papság túlnyomó része is megelégedett az olvasás megtanulásával. * A magyar oklevéltan kétszáz esztendős múltra tekint vissza. Modern értelemben vett tudományos művelése azonban ennek az időszaknak csak az utolsó harmadában kezdődött el, s az úttörés érdeme Fejérpataky Lászlóé. Kedvelt témája az Árpád-kori diplomatika volt. Tanítványának, Szentpétery Imrének a tudományos műhelyében született meg az első módszeresen és rendszeresen megírt „Magyar oklevéltan" (Budapest 1930 [a továbbiakban: Oklevéltan]). Szentpétery nemcsak kristálytiszta szintézisét adta korábbi diplomatikai ismereteinknek, hanem saját kutatásaival a még sűrűn mutatkozó hézagokat is áthidalta s újabb, főleg jog- és művelődéstörténeti stb. szempontokat is alkalmazott művében. Hatalmas oklevélkritikai gyűjteményében: „Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke (Regesta regum stirpis Arpadianae criticodiplomatica)" című regesztasorozatában (I. 1 : 1001—1225. Bpest, 1923; I. 2 : 1226— 1257; uo. 1927; I. 3 : 1257—1270; uo. 1930; I. 1 : 1255—1270, uo. 1943 [a továbbiakban: Regesta]) pedig szlárd alapot teremtett a további kutatás számára, melynek jövő feladatait is maga jelölte meg „Történelmi segédtudományok" című cikkében. (A magyar történetírás új útjai. Szerk. Hóman Bálint. Bpest, 1931. 321—352. 1.) Jelen értekezésemben (melyet nyers vázlatában a Magyar Tudományos Akadémia II. osztályának 1946. nov. 11-i felolvasó ülésén mutattam be, s amely az Études historiques publiées par la CommissionNationale des Historiens Hongrois I. kötetében [253—290. 1.] és külön a Studia Historica Academiae Scientiarum Hungaricae 21. számaként „Die erste Epoche der ungarischen privatrechtlichen Schriftlichkeit im Mittelalter [XI—XII. Jahrhundert]" címmel 1960-ban jelent meg), az ő megállapításaikból kiindulva, — azokat részben módosítva, szempontjaikat itt-ott elmélyítve és újabb anyagnak a hozzáadásával •— a középkori magyar írásbeliség XI—XII. századi magánjogi vonatkozásairól szeretnék az eddiginél szervesebb és egységes képet rajzolni. Éppen ezért a vizsgálódásom körébe vont okleveleknek a részletes taglalásától (külső és belső jegyek stb., amire vonatkozólag ov. Szentpétery : Oklevéltan 44—47. 1.) ez alkalommal el is tekintek. — A jogi magánírásbeliség vizsgálatának művelődéstörténeti jelentőségére von. dv. Bolard (a 27. sz. jegyzetben i. m.) 22. 1. és 1. sz. jegyz. István Hajnal : L'enseignement de l'écriture aux universités médiévales. Bpest. 1955 (a továbbiakban: Enseignement) 9., 11. 1.—Hajnal István : írástörténet az írásbeliség felújulása korából. Bpest. 1921 (a továbbiakban: írástörténet) 9. 1. — Oswald Redlich : Die Privaturkunden des Mittelalters (G. v. Below und F. Meinecke : Handbuch der mittelalterlichen u. neueren Geschichte. Abt. IV. l' . Erben, L. Schmitz-Kallenberg und O. Redlich : Urkundenlehre. III.) München u. Berb'n 1911 (a továbbiakban: Privat urkunden) 9—11. 1. 2 Hajnal : Enseignement 10. 1. — Ua.: írástörténet 15. 1. 91 Századok