Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Paksa Rudolf: Kerepeszki Róbert: A turul szövetség, 1919-1945 Egyetemi ifjúság és jobboldali radikalizmus a Horthy-korszakban. Máriabesnyő, Attraktor, 2012. 386 o. VI/1567
TÖRTÉNETI IRODALOM 1569 (a munka világára) szerették volna elérni. Amikor tehát a Bethlen-kormány 1928-ban a faji kvóta helyére foglalkozási kvótát állított (mely egyébként ugyancsak alkalmasnak bizonyult a városi zsidóság egyetemi ambícióinak korlátozására), akkor a Turul a nyílt antiszemitizmust kodifikáló 1920-as törvény visszaállítását követelte. A szavaknak nyomatékot adó tüntetések állandósultak, ráadásul a gazdasági világválság és a közszférát emiatt érő megszorítások (fizetéscsökkentés, létszámstop, elbocsátások) tovább fokozták a „középosztályi kenyérharc” antiszemita megoldását sürgető indulatokat. Nem meglepő tehát, hogy az ilyen alaphangulatú egyetemi szervezetekben szocializálódó keresztény középosztály jelentős része helyeselte az 1938-tól egyre sűrűbben megjelenő és egyre szigorodó, a zsidónak bélyegzettek életfeltételeit korlátozó törvények és rendeletek bevezetését. Kerepeszki azt is bizonyítja, hogy a Turulnak ezek kikövetelésében is jelentős szerepe volt. A kötetből azonban az is világosan kiderül, hogy túlzó leegyszerűsítés lenne a Turul Szövetséget kizárólag a radikális antiszemita középosztály „keltetőjeként” értelmezni. A tagságon belül pedig több politikai irányzat is megjelent. Tény azonban, hogy a szervezet hivatalosan leginkább a Gömbös-kormány politikájával (és még inkább célkitűzéseivel) értett egyet, noha inkább a Gömbös által ellenzékben hirdetett fajvédő politikával azonosultak, nem pedig azzal, amit miniszterelnökként mondott és tett. A Turul hivatalos álláspontját a politikai életben leginkább a gombosi kormánypárt új szárnya, a Reformnemzedék, valamint az 1930-as évek második felében a nemzetiszocialista Nemzeti Front jelenítette meg. A többi nyilaspárttól azonban a Turul hivatalosan távol tartotta magát. A tagság politikai nézeteit tekintve ugyanolyan megosztott volt, ahogy a keresztény középosztály idősebb generációi is, így a korabeli politikai élet teljes spektruma megjelent körükben. A kormánypárt hívei mellett több ellenzéki irányzat szimpatizánsai is megtalálhatóak voltak soraikban (baloldaliak is, de a nyilasok sikereinek nyomán egyre inkább szélsőjobboldaliak is). Kerepeszki sorra veszi, hogy az egyes politikai kérdésekben milyen álláspontok azonosíthatóak a turulisták körében: a numerus clausus kérdése mellett a finomabb nézetkülönbségekre is érzékeny szemmel elemzi a királykérdéshez való hozzáállásukat, továbbá a népi mozgalomhoz, a változó nevű és arculatú kormánypárthoz (ERNER MÉP), illetve a szélsőjobboldalhoz (főleg a nyilasokhoz) fűződő viszonyukat. Az olvasó számára eközben feltárul, hogy a szervezet már az 1930-as évek második felére eszmei válságba került: míg az 1920-as években jóval egysíkúbb volt világnézetileg (lényegében a fajvédő nézetek megjelenítői voltak), addig az 1930-as évekre ugyanaz a politikai pluralizmus figyelhető meg körükben, ami a népi mozgalomban is. Vagyis a szélsőbaltól a szélsőjobbig minden irányzat képviseltette magát a tagságban. Ez végül a szervezet kettészakadásához is elvezetett. Kerepeszki a Turul történetét az 1945 utáni időszakra nyújtott kitekintéssel zárja. A második világháború után az antikorszakos logika jegyében feloszlatták a Horthy-korszak emblematikus diákszervezetét; szerepét a MADISZ vette át. Kerepeszki az egykori tagok életútja alapján négy nagyobb csoportot különít el (fajvédőket, ultraradikálisokat, nácielleneseket, illetve politikailag passzívakat), s bemutatja, miként alakult az ezekbe tartozó ismert vezetők életútja 1945 után. Végkövetkeztetése szerint a többé-kevésbé széttartó életutak ellenére jól látható, hogy 1945 után miként váltak a korábbi kirekesztők kirekesztettekké. A kötetet rövid, mindössze ötoldalas összegzés zárja, ami a szerző pedagógiai célkitűzéseivel összhangban röviden bemutatja a kutatás eredményeit azoknak, akik nem kívánnak elveszni a részletek között, illetve szeretnék az új kutatási eredmények fényében napra késszé tenni ismereteiket. Különösen hasznos lehet ez egyetemistáknak, középiskolai történelemtanároknak, újságíróknak és politikusoknak - akik gyorsan szeretnének „képbe kerülni” a témát illetően. Mindössze az hiányolható, hogy Kerepeszki sem a bevezetésben, sem itt az összegzésben nem ad egy rövid, egymondatos definíciót arra, hogy mi is volt, kiket is tömörített pontosan a Turul Szövetség. Noha Kerepeszki a forrásokat és szakirodalmat számbavevő fejezetben szerényen úgy jelölte ki kötete célkitűzését, hogy a kutatás jelenlegi állásának megfelelő „részleges összefoglalást” adhat csupán, valójában a téma szakszerű, alapos és elfogulatlan kismonográfiáját tette le a tudomány képzeletbeli asztalára. E kötet és Kerepeszki egyéb publikációi alapján joggal remélhetjük, hogy előbb-utóbb a Horthy-kori ellenforradalmi szervezeteknek, sőt talán a korszak társadalmi egyesületeinek hasonlóan alapos és modern szemléletű monográfiája (monográfiái?) is kikerülnek a szerző tolla alól. Az mindenesetre elmondható, hogy a Turul Szövetségről írt könyve a korszak politikai eszmetörténete, diákmozgalmai, vagy éppen a politikai szocializáció mikéntje iránt érdeklődők számára alapmű, s egyúttal a következő évek ilyen irányú kutatásainak ösztönzője is. Paksa Rudolf