Századunk, 1838. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)

1838-09-17 / 75. szám

605 606 kai, akkor nem találandanak alkotmányszerű kivánatok is olly gyakran oppositiora, sem ama’ kártékony , csak keserű gyümöl­csöket teremhető elszakadás’ és visszavonás’ szelleme olly zajos pártolásra. Kiáltson a’ nemzet sokszorozott éljen­t azoknak, kik baráti kezet nyújtanak egymásnak a’ közért, nem pedig azok­nak, kik örökös sértéseket ’s keserítéseket hangoztatnak. Mikor maradtak legtöbben, ha a’ veszedelem legnagyobb vala is, élet­ben? Akkor, midőn mindnyájan készek valának meghalni, ’s ezt amaz örökre emlékezetes, az egészen nemzetet áthatott accla­­matioban: Moriamur pro rege nostro! kifejezték. A’magyar hon­nak, ha együtt tart, mint a’ damaszki kard, nincs mitől félni, nincs min aggódnia; sikerül minden, létre jő minden. — Ellen­ben hol lelte sírját a’ legtöbb magyar? Mohácsnál, például, hol 30 ezerből 22,000nél több veszettel, és miért? mert ellenke­zés, egyenetlenség, visszavonás volt közöttök, ’s csak keve­seknél igaz honszeretet! Műveit és jót akaró emberek közt olly könnyű az egyetér­tés, ’s csakhamar feltalálhatni az eszközöket, mellyek az ország’ igaz szükségeinek kielégítésére ’s az akadályok’ elhárítására ve­zetnek. Mihelyt a’ nemzet akarja, megkapja a’ milliókat, mely­­lyeket hatalmas folyamunk’, a’ Duna’, csatornává tétele meg­kíván; csakhamar feltámadnak rajta az átvágások , a kőpart a városokban, ’s a’ partkitömések, hol a’ folyam sebes; ’s akkor a’Duna, nem ábrándban, hanem valóságban, hajózható lesz, mint az Ohio és Themse, mert valamint a’ víznek határinkon in­nen , szintúgy urai leszünk a’ szikláknak határainkon túl. Hidak sokévü vitatkozások nélkül fognak keletkezni, úgy mint más ci­­vilisált országokban; a’ hitel, mihelyt élénk közlekedés lesz, meg fog állapodni; gőzhajók ’s vasutak olcsó szereket fognak szállítani, mellyekből a’ szálló, sivatag homokon szintúgy, mint a’ zsíros, ragadó fekete-föld’ síkján, erős országutak épüljenek; szóval, lehetl hogy egyetlen, ősi magyar szívvel tartott or­szággyűlésen, talán épen 1841-ben, a’ nagy Therézia’ emléké­nek százados évében, olly eredmények nyeressenek, mellyek honunkat, megszégyenítésére azoknak, kik azt akár a’bel-akár a' külföldön mint a’ többi országoktól 2 századdal hátrább állót rajzolják és ócsárolják, akármelly európai státussal egy rangba is versenybe tétetni engedendik. *) Talán megengedi az ég, annyi ideig élnem még, hogy né­­mellyeket az itt említettek közül létesü­lésekhöz közeledni, törek­vésem­ és csekély tehetségemhez képest, én is segíthessek. ’S ez az egyetlen mód, mikép személyes kisebbitésekre felelni szán­dékom. P. Je­lette magát, és az egész felette veszélyes merényt­ek tartatott. Ekközben több érdemes férfiaktól, sőt felsőbb helyről is — ’s egyes-egyedül Magyarország’ virágzásának technikailag is lehető előmozdítása’ tekintetéből — felszólíttattam: alkotnék társaságot nevem alatt a’ végett, hogy a’ még csak írott törvényt, díszére a’ magyar nemzetnek, mellynek tagja lenni büszke vagyok, élet­be hoznám. Sokáig nem tudtam elhatározni magamat. Sokféle foglalatosságaim, élemedettebb korom, mellyben már nemigen szeretjük napjainkat felhalmozott munka által keseríteni, erősen visszatartóztatának , mig a’ hozzám intézett felszólítgatásoknak végre engedtem. Milly kevéssé indított engem e’ lépésre nyere­ségvágy, minden okos ember megítélheti, ki előtt csak félig­­meddig is tudva van, milly bizonytalan és aránylag csekély jö­vedelmet nyújtanak külföldön az állóhidak; — megítélheti továb­bá az, ki viszonyaimat ismeri, mellyeknél fogva nekem nem egy, hanem számos sokkal nyereség-igérőbb vállaltaányok kínál­koznak. Alig volt azonban tudva, hogy én az ügyet felvállalni elhatároztam, a’ közvélemény rögtön egyik tulságból a’ másikra szökött által, ’s a’ nagy közönség ott, hol nem sokkal ezelőtt csupa veszélyt ’s veszteséget látott, most egyszerre a’ legbiztosb ’s legdúsabb aranybányát vélte fellelni. Kiváltképen hallható vala csudálkozása,­­s majdnem mondhatnám neheztelése az iránt, hogy 100 esztendőre terjedő kiváltságot kértem, mintha ezzel olly hallatlan ’s a’ nevem alatti társaság által viselendő terhekkel legkisebb arányban nem álló kedvezést kívántam volna. De Fran­­cziaországban kisebb szerű hidakért is 99 kiváltsági évet szoktak adni, és Angliában, hol a’ világ’ legnevezetesb hidjai léteznek, ezek a­ vállalkozóknak olly móddal engedtetnek által, miszerint ők azokat örökös tulajdonuknak tekinthetik. Továbbá sem Fran­­cziaországban, sem Angliában nem létez olly hid, mellynek va­lósítása, mindent összevéve, annyi nehézséggel ’s aránylag any­­nyi költséggel lett volna egybekapcsolva, mint a’ Buda és Pest közt építendő állandó hid. — Mindezt tekintetbe véve, az általam kikötött 100 év teljességgel nem hallatlan, túlságos követelés, hanem hidegvérű számolásnak eredménye, melly számolás, ha Francziaország’ ’s Anglia’ példái állanak, kivált a’ legutolsó áta­dási szerencsétlenség után, a’ 100 év mellett is inkább tán vesz­teség’ mint nyereség’ következését gyaníttatja, ’s az által is sok­kal kedvezőtlenebbnek mutatkozik, mint a’ francziaországi ’s ang­liai hidaknál szokott lenni a’ dolog, mert ott tudtomra egy vál­lalkozó sem volt, ki az illy óriási építmények’ sikeresítésével már magával járó terheken kívül még azon kötelezést is magára vette volna, mellyre én ajánlkozom: —»hogy t. i. a’ megsza­bandó kiváltsági évek’ elfolyta után, a’ felállítandó közlekedési eszközt legjobb állapotban átadandom, azon ideig pedig, általam benyújtandó jegyzék szerint, egy tartalék-pénzalapot, a’ fő or­szágigazgatásnak akármikor kimutatandót, alkotni ’s világosság­ban tartani kész vagyok, mellynél fogva az, netaláni nagyobb megrongáltatás’ esetére is szakadatlan haszonvehető állapotban tartathassék.“ Ha ezenkívül még a’ javaslatban lévő váczi vasút, melly által Buda ’s Pest elmellőzve ’s ekkép virágzásuk nem kevéssé hátráltatva lenne, ’s tán idővel még egyéb hasonló vál­lalatok is létesülnek, — akkor a’ részvényesek’ számolásai tel­jességgel semmi kedvezővel sem kecsegtethetnek. — A’ pesti és farag magának bálványt, mellyet vakon imád. A­ müvelt nem­zetek a’ jó polgárt tisztelik, de senkit sem imádnak. Örüljünk tehát, hogy mi is számos érdemes honfiakkal dicsekedhetünk, kik a’ nemzeti jólétet minden ágaiban hathatósan, noha többnyire lárma ’s fecsegés nélkül, előmozdítják ’s előhaladásunkat biztosít­ják. Azt hinni, hogy napjainkban egyes ember képes legyen egy egész országot boldogítani , vagy talán még „erényre is taníta­ni“, olly képtelenség, mint valamelly nemzettel elhitetni akarni, „hogy mindenben hátra van.“ .4’ szerk. A’ buda­pesti állóhid’ tárgyában. (Folytatás.) Következik ezután egy „felvilágosító függelék“, a’ femért, országos küldöttséghez intézve, Szita báró’ aláírásával. Tartal­ma (kivonatban) imez: „Fel lévén szólítva minden tőkepénzesek és vállalkozni­ sze­­retők 1836ik évi junius’ 10-én a' hírlapokban, senki sem jelen­­ ­) Ezt bízvást reménylhetjük, mert a’ felvilágosodás rést tör más­nak mindenütt. Tekintsünk körül egész Európában, és minden látandjuk a’ nemesi korszellem’ irányának boldogító hatásait; mi­denütt alakulnak közhasznú egyesületek, emelkednek intézetek gyárak, javíttatnak törvények, irtatnak előítéletek és káros la­kások, erősödik az anyagi jólét; a’ folyókat gőzhajók hasít! vasutak kezdik az egész világrészt áthálózni. Ha pedig kérdi­zük, ki eszközlötte mindezt, mindenütt csak az a’ felelet: eze az idő, a korszellem művelte, mellyet az ország’ jobb polgárai­­ togn képesek valanak. Sehol sem hallani illy alkalommal egy nevet, mert csak az együgyű ad minden rendkívüli esetnek ist

Next