Századunk, 1840. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)

1840-04-02 / 27. szám

97. szám« Harmadik esztendei folyamat 1840. Április’ 1. SZÁZADUNK. A’ falusi oskolák’ ügyében. Szánakodás fogja el valóban a’ műveltebb ember’ keblet, midőn hazánk’ falusi oskoláira vet egy tekintetet. — Tagadha­tatlan ugyan, hogy egynémely földesuraságnak kegyes ápolá­sa alatt, áll itt ott egy falusi oskola, évről évre foglalatoskodik benne a’ rendes tanító, és szemmel tartatván a’ szülék, sőt magzatjaiknak oskoláztatására szoríttatván, a’ népnevelési rend­szer folyton szépen virágzik. — Ezen lelkes földesúri sze­retetnek és atyáskodásnak nyomai azonban, olly gyérek, hogy azok, csak hellyes hellyel láthatók, elannyira, hogy falusi os­koláinknak általányos elhanyagoltatása miatt egész Europa’ színe előtt méltán pirulhatunk; mi annál meglepőbb, minél több figyelemre látszik méltatni korunk’ szelleme a’ szegény adózó pórnépet, úgy tetszik, mintha jelen századunk, vidor ifjúsá­gában, csupán és egyedül a’ pórnép’ boldogítását tűzte volna ki magának czélul; elvvé vált közönségesen, hogy a’ paraszton segíteni kell! fő kérdés lett: miként lehet rajta leginkább segí­teni? ’s országos válasz lett: félre az uraság’ botjával, félre a’ szabad hajtással’stb.; ’s ha merem kérdeni: mi lett a’ követke­zés ? tettleg felel a’ tapasztalás: az, hogy azóta a’ paraszt mégis csak paraszt, aránylag annyival butább, minél inkább halad szá­zadunk, fejlődésében — és igy bátran ki lehet mondani, hogy kecses korszellemünk az úgynevezett pórnéppel csak negédes­­kedik, hízelgő mosolygással repdesvén körülötte,’s rajta valódi­kig nem segítvén. Úgy tesz vele épen, mint azon ember, ki lo­vastul szekerestül sárba dőlt barátja körül, szánakodó ábrázattal jár ’s kel, de előbb a’ lőcsöt, utóbb a’kereket menti ki a’ sárból, később barátjának ruháját tisztítja a’ sártól, az, hogy szerencsét­len barátja a’hig sárban meg is fúlhat, eszébe se jővén. Orszá­gos vita kerekedett hazánkban most nem régiben e’ két kérdés felett: nevelni kell e előbb a’ parasztot, vagy felszabadítani ? nyomós okok gördültek elő mind a’ két részről; az egyik rész kiáltá: nevelni kell őt előbb, máskint felszabadítása veszedel­mes leend; — csak fel kell szabadítani, felele a’ másik, máskint megérve soha se lesz ’s nevelve. Mellyik résznek volt igaz­sága, mutatja a’ következés, alkalmasint elevenen. — Könnyít­ve vagyon nemde az adózó népen? — avvagy talán nincsen? — meglehet! (!!) de még is úgy látszik, hogy könnyítve va­gyon rajta; ő legalább azt hitte és vélte akkor, midőn előtte az uj urbárium felolvastatott; mellőzve azonban e’vitagörcsöt,kér­dem szeretettel olvasóimat: gondoskodtunk e adózóink felöl e’ században igaz szeretettel ? midőn munkájok’terhén könnyíténk, midőn elöbbeni állásoknak vitatott nehéz voltán segíténk, ugyan eszközöltük e néműleg ama főbb ’s valódibb szerencséjüket is, hogy a’ tudatlanság’ éléből az értelem’ hajnalára viradhassa­­nak már valahára? mivel áll most már jobb lábon oskolája an­nak a’ községnek, melly néhány évek óta kevesebbet robotol? mivel tud a’ szegény pár többet, mióta személyes aetoratust nyert ? Kivétetett ugyan szegény, földesurának palozája alól, de mégis leginkább az ő számára készíttetnek az újabb ame­rikai modorú börtöni tervek. Egek! mi nagy felfordultság, m­illy félszegség! valljon nem lenne e czélirányosabb, a’ rendszeres amerikai néposkolák’ behozatalán izzadnunk, hogy annál keve­sebb börtönökre lenne szükségünk? valljon nem lenne e taná­csosabb , a’ földesurat hajdani jogába visszahelyheztetni (?) ho£y mint első biró,­ tudatlan ’s mégis daczos alattvalóját büntetvén , őt úgy , mint tudja és szokta , magzatjának oskoláz­tatására erőltethesse, és szemeket szúró palctáját csak akkor tehesse tűzre, midőn mostani bárdolatlan jobbágyainak későbbi s műveltebb ivadéka az büntetések szelídebb nemét is meg­érezni képes leend ? Véleményem szerint az országos intéz­kedések­ hi­ányát némileg csak privát polgári rendelkezések pótolhatják. Ha miben pórnépünket segíteni maga az ország késett, segítse azt az illető földesuraság ne tekintsen ama’ vercsöppekre , mellyek a’ patriarchalis szövetségnek megszag­gatott ereiből még mindeddig szivárog , hanem tekintse jobb­ágyaiban az elhanyagolt emberiséget, azoknak szegénységüket, és gondolja meg, hogy szeretett honja már csak azért is kö­­nyekre méltó, mivel kebelében sok durva nemesember durong azért, mivel falusi oskoláink elhagyatvák. Nincsen alkotmá­nya hazánkban a’ parasztnak, tudjuk, ennek védelme alatt csak a’ magyar nemesi rend áll, melly jóllehet kevés számra nö­­vekedheték, annak mégis, fájdalom, parlagban és ugarban ha­gyatott nagyobb része, az úgynevezett „Cortes“ czím­ alatt, egész Europa’ gúnyának vagyon kitéve; és ha kérdem, miért? felelet: azért, mivel falusi oskoláink elhagyatvák. Tet­tek egynémelly földesuraságok e’ részben már sokat, tagadha­tatlan , miért is köszönetet mond nekik az egész hon, többet az emberiség! dehogy még többet is lehele tenni, legalább többek által is, igaz. — A’ hol tisztán egy fölesurnak birtoka az egész helység, ott még csak könnyebben lehet intézkedni, mert egy szóra megvagyon minden , mihelyest maga a’ fö­ldes­­úr akarja; de hol közbirtokosság által bitangoltatik (?) a’ határ, hol magok a’ jobbágyok és zsellérek is pártokra szakadoznak, hol magok a’ bírák se tudják hányféle oszoljanak, kinek enge­delmeskedjenek előbb, kinek panaszkodjanak, kit kíméljenek inkább, — ott, hol az aljas nemesség parasztokkal mintegy ke­verve él, hol a’ biró, szomszéd komájának nemes fundusán éj­jel nappal megfordulhat, ehetik, ihatik, dőzsölhet, sőt kancsók között verekedhetik is, de parancsolni, vagy oskolás gyerme­ket nyomozni, Isten ments! ne menjen, az nem szabad nem le­het ! ott, kérdem, hogy fog az egyik földesúr adózóia ja­vára intézkedni ? hogy fogja atyáskodó szivét bebizonyíthatni egy másik, még pedig talán birtokosabb úrtársának ellenében? alkalmasint sehogy, és a’ közbirtokosság’ szárnyai alatt lézengő község, oskola, tanító ’s nevelés nélkül maradand. Arra valók a’ papok, neveljék és oktassák a’ gyermekeket, mondja talán valaki ? Igaz, tanítani az ő kötelességük. De hogyan fogja az egyházi férfiú tanítani azt a’gyermeket, ki az oskolától szalad, kit tulajdon szülei sem eresztenek oskolába azért, mivel az úgy­nevezett kántorpénzt évenkint fizetni, táblát, könyvecskét, krétát, szivacsot ’stb. venni; télben a’ naponkint­ fülesre való darabka fát megküldeni nem képesek? hogyan fogja tanítani kérdem azon gyermeket, kit a’ tanító, vagy plébános elébe állítani nincs kinek? Tanítsa ötét, úgy mond, a’templomban, jó, ad­va!-

Next