Századunk, 1840. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)
1840-04-02 / 27. szám
97. szám« Harmadik esztendei folyamat 1840. Április’ 1. SZÁZADUNK. A’ falusi oskolák’ ügyében. Szánakodás fogja el valóban a’ műveltebb ember’ keblet, midőn hazánk’ falusi oskoláira vet egy tekintetet. — Tagadhatatlan ugyan, hogy egynémely földesuraságnak kegyes ápolása alatt, áll itt ott egy falusi oskola, évről évre foglalatoskodik benne a’ rendes tanító, és szemmel tartatván a’ szülék, sőt magzatjaiknak oskoláztatására szoríttatván, a’ népnevelési rendszer folyton szépen virágzik. — Ezen lelkes földesúri szeretetnek és atyáskodásnak nyomai azonban, olly gyérek, hogy azok, csak hellyes hellyel láthatók, elannyira, hogy falusi oskoláinknak általányos elhanyagoltatása miatt egész Europa’ színe előtt méltán pirulhatunk; mi annál meglepőbb, minél több figyelemre látszik méltatni korunk’ szelleme a’ szegény adózó pórnépet, úgy tetszik, mintha jelen századunk, vidor ifjúságában, csupán és egyedül a’ pórnép’ boldogítását tűzte volna ki magának czélul; elvvé vált közönségesen, hogy a’ paraszton segíteni kell! fő kérdés lett: miként lehet rajta leginkább segíteni? ’s országos válasz lett: félre az uraság’ botjával, félre a’ szabad hajtással’stb.; ’s ha merem kérdeni: mi lett a’ következés ? tettleg felel a’ tapasztalás: az, hogy azóta a’ paraszt mégis csak paraszt, aránylag annyival butább, minél inkább halad századunk, fejlődésében — és igy bátran ki lehet mondani, hogy kecses korszellemünk az úgynevezett pórnéppel csak negédeskedik, hízelgő mosolygással repdesvén körülötte,’s rajta valódikig nem segítvén. Úgy tesz vele épen, mint azon ember, ki lovastul szekerestül sárba dőlt barátja körül, szánakodó ábrázattal jár ’s kel, de előbb a’ lőcsöt, utóbb a’kereket menti ki a’ sárból, később barátjának ruháját tisztítja a’ sártól, az, hogy szerencsétlen barátja a’hig sárban meg is fúlhat, eszébe se jővén. Országos vita kerekedett hazánkban most nem régiben e’ két kérdés felett: nevelni kell e előbb a’ parasztot, vagy felszabadítani ? nyomós okok gördültek elő mind a’ két részről; az egyik rész kiáltá: nevelni kell őt előbb, máskint felszabadítása veszedelmes leend; — csak fel kell szabadítani, felele a’ másik, máskint megérve soha se lesz ’s nevelve. Mellyik résznek volt igazsága, mutatja a’ következés, alkalmasint elevenen. — Könnyítve vagyon nemde az adózó népen? — avvagy talán nincsen? — meglehet! (!!) de még is úgy látszik, hogy könnyítve vagyon rajta; ő legalább azt hitte és vélte akkor, midőn előtte az uj urbárium felolvastatott; mellőzve azonban e’vitagörcsöt,kérdem szeretettel olvasóimat: gondoskodtunk e adózóink felöl e’ században igaz szeretettel ? midőn munkájok’terhén könnyíténk, midőn elöbbeni állásoknak vitatott nehéz voltán segíténk, ugyan eszközöltük e néműleg ama főbb ’s valódibb szerencséjüket is, hogy a’ tudatlanság’ éléből az értelem’ hajnalára viradhassanak már valahára? mivel áll most már jobb lábon oskolája annak a’ községnek, melly néhány évek óta kevesebbet robotol? mivel tud a’ szegény pár többet, mióta személyes aetoratust nyert ? Kivétetett ugyan szegény, földesurának palozája alól, de mégis leginkább az ő számára készíttetnek az újabb amerikai modorú börtöni tervek. Egek! mi nagy felfordultság, milly félszegség! valljon nem lenne e czélirányosabb, a’ rendszeres amerikai néposkolák’ behozatalán izzadnunk, hogy annál kevesebb börtönökre lenne szükségünk? valljon nem lenne e tanácsosabb , a’ földesurat hajdani jogába visszahelyheztetni (?) ho£y mint első biró, tudatlan ’s mégis daczos alattvalóját büntetvén , őt úgy , mint tudja és szokta , magzatjának oskoláztatására erőltethesse, és szemeket szúró palctáját csak akkor tehesse tűzre, midőn mostani bárdolatlan jobbágyainak későbbi s műveltebb ivadéka az büntetések szelídebb nemét is megérezni képes leend ? Véleményem szerint az országos intézkedések hiányát némileg csak privát polgári rendelkezések pótolhatják. Ha miben pórnépünket segíteni maga az ország késett, segítse azt az illető földesuraság ne tekintsen ama’ vercsöppekre , mellyek a’ patriarchalis szövetségnek megszaggatott ereiből még mindeddig szivárog , hanem tekintse jobbágyaiban az elhanyagolt emberiséget, azoknak szegénységüket, és gondolja meg, hogy szeretett honja már csak azért is könyekre méltó, mivel kebelében sok durva nemesember durong azért, mivel falusi oskoláink elhagyatvák. Nincsen alkotmánya hazánkban a’ parasztnak, tudjuk, ennek védelme alatt csak a’ magyar nemesi rend áll, melly jóllehet kevés számra növekedheték, annak mégis, fájdalom, parlagban és ugarban hagyatott nagyobb része, az úgynevezett „Cortes“ czím alatt, egész Europa’ gúnyának vagyon kitéve; és ha kérdem, miért? felelet: azért, mivel falusi oskoláink elhagyatvák. Tettek egynémelly földesuraságok e’ részben már sokat, tagadhatatlan , miért is köszönetet mond nekik az egész hon, többet az emberiség! dehogy még többet is lehele tenni, legalább többek által is, igaz. — A’ hol tisztán egy fölesurnak birtoka az egész helység, ott még csak könnyebben lehet intézkedni, mert egy szóra megvagyon minden , mihelyest maga a’ földesúr akarja; de hol közbirtokosság által bitangoltatik (?) a’ határ, hol magok a’ jobbágyok és zsellérek is pártokra szakadoznak, hol magok a’ bírák se tudják hányféle oszoljanak, kinek engedelmeskedjenek előbb, kinek panaszkodjanak, kit kíméljenek inkább, — ott, hol az aljas nemesség parasztokkal mintegy keverve él, hol a’ biró, szomszéd komájának nemes fundusán éjjel nappal megfordulhat, ehetik, ihatik, dőzsölhet, sőt kancsók között verekedhetik is, de parancsolni, vagy oskolás gyermeket nyomozni, Isten ments! ne menjen, az nem szabad nem lehet ! ott, kérdem, hogy fog az egyik földesúr adózóia javára intézkedni ? hogy fogja atyáskodó szivét bebizonyíthatni egy másik, még pedig talán birtokosabb úrtársának ellenében? alkalmasint sehogy, és a’ közbirtokosság’ szárnyai alatt lézengő község, oskola, tanító ’s nevelés nélkül maradand. Arra valók a’ papok, neveljék és oktassák a’ gyermekeket, mondja talán valaki ? Igaz, tanítani az ő kötelességük. De hogyan fogja az egyházi férfiú tanítani azt a’gyermeket, ki az oskolától szalad, kit tulajdon szülei sem eresztenek oskolába azért, mivel az úgynevezett kántorpénzt évenkint fizetni, táblát, könyvecskét, krétát, szivacsot ’stb. venni; télben a’ naponkint fülesre való darabka fát megküldeni nem képesek? hogyan fogja tanítani kérdem azon gyermeket, kit a’ tanító, vagy plébános elébe állítani nincs kinek? Tanítsa ötét, úgy mond, a’templomban, jó, adva!-