Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1842-05-16 / 38. szám
nak azon lehetőséget is, hogy a nevek olvasására az illető személyek olly gyorsasággal, mint egy drót-rántásra a marionettek, elő ugranak, s szintolly gyorsasággal rovásaikat is elkészítve a ládába bedobják, mégis hatezer névnek csupa felolvasása és hatezer rovásnak (vagy, ha itt már csak felét vesszük is) összeszámlálása és osztályozása egy egész napot reggeltől késő estéig bőven kihúz, és így a körülbelül negyvenre számítható hivataloknak betöltése negyven napi időtöltést kívánna. Úgy de a képzelt legnagyobb rend és gyorsaság valóban csak a képzeletek országába tartoznak. Vegyük a dolgot úgy , mint van, vegyük, hogy három négyezer egymástól független, s többnyire a műveltség alsóbb fokán álló személyből összegyűlt tömeg katonai fenyíték nélkül rendet tartani nem képes; vegyük, hogy nincs a világon olly tüdejű ember, kinek hangja, a nevek olvasását értvén, három négy ezer ember zajongása közt a legszélsőkhöz is elhasson; vegyük, hogy az érintett megyében vannak olly nemes családok, mellyek több mint száz férfi egyedekből állanak, kik közt öten hatan is lévén ugyanazon keresztnéven, mennyi bajt mennyi zavart okozna a felolvasás alkalmával ennyi nevek egyformasága? mert saját helységökben maguk közt sem tudnak máskép eligazodni, mint ha egymást egyszersmind csufnevekről is nem említik. — Vegyük tovább, mennyi physicai időt kívánnak a felolvasott nevű személyeknek a nagy tömegen keresztül vánczorgása, rovásaik elkészítése?s at,ogy hogy a javaslott mód szerint nem 40 nap, hanem három hónap is kivántatnék. Mi lenne tehát ennek következése? Vagy az, ami Hunyadi Mátyás választatásakor történt, hogy a hatalmasabb párt elvesztvén türelmességét erőszakhoz nyúlna, vagy pedig a távolabb lakók harmad negyed nap szétoszolván, a helybeli mintegy 300 főből álló városi nemesség kezébe adatnék a választás, amitől Isten őrizzen. De Honjavi javaslata sem kielégítő, és szinte kivihetetlen. A javaslat, amennyire felfogtam, abban áll, hogy a főispány előrebocsátott conferentia után a candidatiót egyszerre minden hivatalokra tegye meg, s pecsét alatt minden megyebeli városnak s helységnek küldje meg olly rendelettel, hogy az egész megyében egy napon s egy órában felbontatván, a választás munkája azonnal történjék meg, s a voksok száma mindegyik candidatus nevéhez oda jegyeztetvén, a választás sora ismét pecsét alatt a főispánhoz biztos után visszaküldessék, a midőn egyéb nem maradna hátra, mint a pecsét alatt beküldött iveket választmány által felbontatni, a voksokat összeszámítatni, s a többséget nyert s ennélfogva elválasztott egyedeket azonnal közgyűlésileg tisztviselőknek kihirdetni. E javaslat mindenek előtt azt látszik feltételezni, mintha a választó nemességnek egytől egyig szükségképen városukban, helységükben, és pedig a nemesség számára nézve egyenlőkben, kellene laknia. Mi történik hát azokkal, kik pusztákon laknak magányosan? mi történik azon földesurakkal, kiket a sors több uradalmak birtokába helyheztetvén, a telet közönségesen Bécsben, a nyárnak egyik hónapját pedig egyik, másikát másik falujokban szokták eltölteni ? mi történik azon nemes személyekkel, kik egy helységben ketten hárman laknak csak ? ezekhez is fognak lepecsételt ivek küldetni ? s ezeknek voksai is szintolly nyomatékuak lesznek, mint a 400 — 500 főből álló nemes közbirtokosságokéi? Ezen és több efféle esetekről az értekező úr megfeledkezett, s javaslata, ha mindgyártán praxi kivihető volna is, az igazsággal úgy lenne csak összeegyeztethető, ha a választás nem helység vagy város, hanem osztályszámra történnék, egy osztályba például ötven vagy száz nemes főt számlálva. — De viszgáljuk most egy kérésé a dolognak practical oldalát. Képzelheti e az értekező úr, hogy a pecsét alatt szétküldött candidatiók az ominosus napnak s órának eljöveteléig teljes titokban maradhatnak? Én képzelni nem tudom, sőt meg vagyok győződve, hogy a titok, mielőtt a pecsétes levelek szétküldetnének, már nyilvánossá lesz, mert a főispány annyi példányt maga csak nem irhat, hanem írnokokra bízni kénytelen. Elkezdődik tehát az agitatio azonnal, előveszi mindegyik párt a maga eszközeit, hogy minél több helységet tudjon hálójába keríteni; a dobzódás, muzsikaszó, csábítás egész megyében közönségessé lesz, s azon botrányos jelenetek, mellyek eddig leginkább csak a tisztválasztás helyén szoktak összepontosulni, napirenden leendőnek a megyének majd minden városaiban és helységeiben. De tegyük, hogy egy varázserejü szózat az agitatiókat végképen elnémítja. — Összegyűl minden városban és helységben a választó nemesség a kitűzött órában, felbontatik a pecsétes levél, felolvassa egyik tudálékos a candidatusok neveit; az alispányi hivatalokra, a járásbeli szolgabiróságra és esküttségre kijelölteket megengedem hogy személyenkint ismerik, és igy ezen hivatalokhoz, követve szivök értelmét, hozzá is szólhatnak, de mit tévők legyenek a többi hivatalokkal, midőn a kijelölteknek soha neveiket sem hallották, s módjuk sem volt a többi járásokban lakó nemességgel előre értekezni? Választani azonban mégis kell, s igy vagy Sybilla módjára behunyt szemmel kibök egy nevet biró uram, vagy egyes akármi értetlen embernek hallomáson épült előadása fog a bizonytalanságban határozni. Abban pedig, hogy a tisztviselők járásonkint választassanak, megegyezni részemről szinte nem tudnék, mert járásonkénti választás alá úgyis csak a szolgabírói s eskütti hivatalok eshetnének, az alispányi, jegyzői, tiszti ügyészi, számvevői, adószedői, levéltárnoki hivatalok nem lévén járásokra szorítva. De a szolgabirói és eskütti hivatalokat is csak némelly tekintetben lehet járásbelieknek nevezni,mert a rendes perekben bírói hatóságuk az egész megyére kiterjed, mi legnagyobb tekintetet érdemel. — Tovább a járásonkinti választás igen nagy túlnyomóságot adna némelly szolgabírónak, sőt sokat a hivatalban meg is örökítene. Van még egy igen nagy figyelmet érdemlő fogyatkozás Honyavi javaslatában. Eddigi rendszerünk mellett mindegyik tisztviselő, sorsát javítani kívánván, a tisztválasztás eljöttével fölebb vágyódhatott a nélkül, hogy mostani állását végképen koczkáztatni kellett volna. Az eskütt szolgabiróságra kérte magát canditáltatni, de úgy, hogy ha ez el nem sül, eskütt is megmarad, s igy fölebb; — a canditatio sorát pedig a tisztválasztás folyamatja határozta meg, s gyakran megtörtént, hogy egy különben érdemteljes szolgabiró járásából csak azért, mivel egy hatalmasnak fiával lett összecandidálva, kinyomatván, másik járásba édes örömmel s a megyének is díszére megválasztatott; de megtörtént szinte, hogy ugyanazon egyén négy öt hivatalnál is bele jött a candidatióba, s máskint a főispány valóban nagyon meg is akadhatna a canditatióval alkalmatos egyedek hiánya miatt, mert nehezen van az országban olly megye, mellyben minden legkisebb hivatalra képes lenne a főispány mindig uj egyedekből hármat kijelölni, anélkül hogy végre a czéhekre is ne szorulna. A Honjavi rendszere szerint pedig egy személy csak egyszer jöhetne candidatióba, mert a választásokon jelen nem lévő főispány azoknak folyamatját figyelemmel nem is kisérhetné, s ha mégis egy személyt több hivatalokra candidálna, megtörténnék, hogy egyik helység szolgabirónak, másik biztosnak, harmadik tisztiügyésznek választana meg ugyanegy személyt, ki illy móddal vagy két szék közt a pad alá esnék, vagy meglehetne, hogy két három hivatalra is többséget nyerne, s igy a zavarnak vége hoszsza nem lenne.