Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1842-05-16 / 38. szám

nak azon lehetőséget is, hogy a nevek olvasására az illető szemé­lyek olly gyorsasággal, mint egy drót-rántásra a marionettek, elő­ ugranak, s szintolly gyorsasággal rovásaikat is elkészítve a ládá­ba bedobják, mégis hatezer névnek csupa felolvasása és hatezer rovásnak (vagy, ha itt már csak felét vesszük is) összeszámlá­­lása és osztályozása egy egész napot reggeltől késő est­éig bőven kihúz, és így a körülbelül negyvenre számítható hivataloknak be­töltése negyven napi időtöltést kívánna.­­ Úgy de a képzelt leg­nagyobb rend és gyorsaság valóban csak a képzeletek országába tartoznak. Vegyük a dolgot úgy , mint van, vegyük, hogy három négy­ezer egymástól független, s többnyire a műveltség alsóbb fokán álló személyből összegyűlt tömeg katonai fenyíték nélkül rendet tartani nem képes; vegyük, hogy nincs a világon olly tüdejű ember, kinek hangja, a nevek olvasását értvén, három négy ezer ember zajongása közt a legszélsőkhöz is elhasson; vegyük, hogy az érintett megyében vannak olly nemes családok, mellyek több mint száz férfi egyedekből állanak, kik közt öten hatan is lévén ugyanazon keresztnéven, mennyi bajt mennyi zavart okozna a fel­olvasás alkalmával ennyi nevek egyformasága? mert saját helysé­­gökben maguk közt sem tudnak máskép eligazodni, mint ha egy­mást egyszersmind csufnevekről is nem említik. — Vegyük tovább, mennyi physicai időt kívánnak a felolvasott nevű személyeknek a nagy tömegen keresztül vánczorgása, rovásaik elkészítése?­s a­­t,­ogy hogy a javaslott mód szerint nem 40 nap, hanem három hónap is kivántatnék. Mi lenne tehát ennek következése? Vagy az, a­mi Hunyadi Mátyás választatásakor történt, hogy a hatalmasabb párt elvesztvén türelmességét erőszakhoz nyúlna, vagy pedig a távo­labb lakók harmad negyed nap szétoszolván, a helybeli mintegy 300 főből álló városi nemesség kezébe adatnék a választás, a­mitől Isten őrizzen. De Honjavi javaslata sem kielégítő, és szinte kivihetetlen. A javaslat, a­mennyire felfogtam, abban áll, hogy a főispány előre­­bocsátott conferentia után a candidatiót egyszerre minden hivata­lokra tegye meg, s pecsét alatt minden megyebeli városnak s hely­ségnek küldje meg olly rendelettel, hogy az egész megyében egy napon s egy órában felbontatván, a választás munkája azonnal történjék meg, s a voksok száma mindegyik candidatus nevéhez oda jegyeztetvén, a választás sora ismét pecsét alatt a főispánhoz biztos után visszaküldessék, a midőn egyéb nem maradna hátra, mint a pecsét alatt beküldött iveket választmány által felbontatni, a voksokat összeszámítatni, s a többséget nyert s ennélfogva elválasztott egyedeket azonnal közgyűlésileg tisztviselőknek ki­hirdetni. E javaslat mindenek előtt azt látszik feltételezni, mintha a választó nemességnek egytől egyig szükségképen városukban, helységükben, és pedig a nemesség számára nézve egyenlőkben, kellene laknia. Mi történik hát azokkal, kik pusztákon laknak ma­gányosan? mi történik azon földesurakkal, kiket a sors több ura­dalmak birtokába helyheztetvén, a telet közönségesen Bécsben, a nyárnak egyik hónapját pedig egyik, másikát másik falujokban szokták eltölteni ? mi történik azon nemes személyekkel, kik egy helységben ketten hárman laknak csak ? ezekhez is fognak lepe­csételt ivek küldetni ? s ezeknek voksai is szintolly nyomatékuak lesznek, mint a 400 — 500 főből álló nemes közbirtokosságokéi? Ezen és több efféle esetekről az értekező úr megfeledkezett, s ja­vaslata, ha mindgyárt­án praxi kivihető volna is, az igazsággal úgy lenne csak összeegyeztethető, ha a választás nem helység vagy város, hanem osztályszámra történnék, egy osztályba például ötven vagy száz nemes főt számlálva. — De viszgáljuk most egy kérésé a dolognak practical oldalát. Képzelheti e az értekező úr, hogy a pecsét alatt szétküldött candidatiók az ominosus napnak s órának eljöveteléig teljes titok­ban maradhatnak? Én képzelni nem tudom, sőt meg vagyok győ­ződve, hogy a titok, mielőtt a pecsétes levelek szétküldetnének, már nyilván­ossá lesz, mert a főispány annyi példányt maga csak nem irhat, hanem írnokokra bízni kénytelen. Elkezdődik tehát az agitatio azonnal, előveszi mindegyik párt a maga eszközeit, hogy minél több helységet tudjon hálójába keríteni; a dobzódás, muzsi­kaszó, csábítás egész megyében közönségessé lesz, s azon botrá­nyos jelenetek, mellyek eddig leginkább csak a tisztválasztás he­lyén szoktak összepontosulni, napirenden leendőnek a megyének majd minden városaiban és helységeiben. De tegyük, hogy egy varázserejü szózat az agitatiókat vég­képen elnémítja. — Összegyűl minden városban és helységben a választó nemesség a kitűzött órában, felbontatik a pecsétes levél, felolvassa egyik tudálékos a candidatusok neveit; az alispányi hi­vatalokra, a járásbeli szolgabiróságra és esküttségre kijelölteket megengedem hogy személyenkint ismerik, és igy ezen hivatalokhoz, követve szivök értelmét, hozzá is szólhatnak, de mit tévők legye­nek a többi hivatalokkal, midőn a kijelölteknek soha neveiket sem hallották, s módjuk sem volt a többi járásokban lakó nemességgel előre értekezni? Választani azonban mégis kell, s igy vagy Sy­­billa módjára behunyt szemmel kibök egy nevet biró uram, vagy egyes akármi értetlen embernek hallomáson épült előadása fog a bizonytalanságban határozni.­­ Abban pedig, hogy a tisztviselők járásonkint választassanak, megegyezni részemről szinte nem tud­nék, mert járásonkénti választás alá úgyis csak a szolgabírói s es­­kütti hivatalok eshetnének, az alispányi, jegyzői, tiszti ügyészi, számvevői, adószedői, levéltárnoki hivatalok nem lévén járásokra szorítva. De a szolgabirói és eskütti hivatalokat is csak némelly tekintetben lehet járásbelieknek nevezni,­­mert a rendes perekben bírói hatóságuk az egész megyére kiterjed, mi legnagyobb tekin­tetet érdemel. — Tovább a járásonkinti választás igen nagy túl­­nyomóságot adna némelly szolgabírónak, sőt sokat a hivatalban meg is örökítene. Van még egy igen nagy figyelmet érdemlő fogyatkozás Hon­yavi javaslatában. Eddigi rendszerünk mellett mindegyik tisztviselő, sorsát javítani kívánván, a tisztválasztás eljöttével fölebb vágyód­hatott a nélkül, hogy mostani állását végképen koczkáztatni kellett volna. Az eskütt szolgabiróságra kérte magát canditáltatni, de úgy, hogy ha ez el nem sül, eskütt is megmarad, s igy fölebb; — a canditatio sorát pedig a tisztválasztás folyamatja határozta meg, s gyakran megtörtént, hogy egy különben érdemteljes szolgabiró já­rásából csak azért, mivel egy hatalmasnak fiával lett összecandi­­dálva, kinyomatván, másik járásba édes örömmel s a megyének is díszére megválasztatott; de megtörtént szinte, hogy ugyanazon egyén négy öt hivatalnál is bele jött a candidatióba, s máskint a fő­ispány valóban nagyon meg is akadhatna a canditatióval alkalmatos egyedek hiánya miatt, mert nehezen van az országban olly megye, mellyben minden legkisebb hivatalra képes lenne a főispány mindig uj egyedekből hármat kijelölni, a­nélkül hogy végre a czéhekre is ne szorulna. A Honjavi rendszere szerint pedig egy személy csak egyszer jöhetne candidatióba, mert a választásokon jelen nem lévő főispány azoknak folyamatját figyelemmel nem is kisérhetné, s ha mégis egy személyt több hivatalokra candidálna, megtörténnék, hogy egyik helység szolgabirónak, másik biztosnak, harmadik tiszti­ügyésznek választana meg ugyanegy személyt, ki illy móddal vagy két szék közt a pad alá esnék, vagy meglehetne, hogy két három hivatalra is többséget nyerne, s igy a zavarnak vége hosz­­­­sza nem lenne.

Next