Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1842-08-08 / 62. szám

69. szám* Ötödik esztendei folyamat 1842. August. 8. SZÁZADUNK. A szelíd kor s a királygyilkosok. II. Teljesítvén 57-ik számbani ígéretünket: „e tárgy s általában a büntetőrendszer körüli némelly divatos elvek felett őszintén s elfogulatlanul nyilatkozni“ — szorgosan óvakodandunk azon általá­nos elvekből kiindulni, vagy azon emberszerető s polgártisztelő tételeket rostálgatni, mellyeknek az egész emberiségre, valamint a polgári társaságrai általános alkalmaztatása kétségbe nem vonat­ható, de mellyeket az emberiség s polgári társaság elfajult, rot­hadt tagjaira is alkalmazni nem volna egyéb, mint a status-épület­nek egyik fő oszlopát aláásni, a legterhesb vétkeket bátorítni s mintegy felhívni, a fonák alkalmaztatás keserves árát pedig a jámbor polgárok által megfizettetni. Kérkedő, komédiás, szem­fényvesztő korunkban, midőn kitűnni s ragyogni annyian kíván­nak, de fáradva tanulni, hasznos ismereteket szerezni, a tanult tárgyak felett komolyan eszmélkedni s azokat józanon alkalmazni olly kevesen akarnak , még csak a legutálatobb gonosztevők tör­vényes kímélése, mentesítése s mintegy ápolása hiányzott, hogy az erény és polgári kötelesség feletti eszmék teljesen bábeli za­varba jöjjenek. Az általánosság olly tárgyaknál, hol épen a spe­cialitás, a kivétel, a módosítás a törvényhozó fő feladata, íróin­kat és törvényhozóinkat — az érzelgő Berengertől kezdve le a magyar majom-philatropok vagy philantropizáló majmok tarka se­regéig— annyira megzavarta, hogy a naponkint növekedő er­kölcstelenség s minden törvények megvetése komolyan int, mikép főbb ideje már véget vetni ezen elvzavarnak s beteges lágyszí­vűségnek, helyébe állítván ismét az előbbi, fér­fihoz illőbb, köz­igazgatóban, de leginkább fenyítő bíróban megkívántató szilárd­ságot, tapasztalást, szigorúságot. Mindenekelőtt tehát szükséges lemondanunk a divatos ált­a­­lánításról (generálisaimról),mellyel némelly fülcsiklandó theó­­riák kivétel nélküli érvényességgel felruháztatni szoktak, noha kö­vetkezéseikben a polgári társaság jobb osztályát sújtják. Azon törvényhozó, ki tanulmányait a közéletből, nem a szobatudósok ábrándjaiból mentette, ki igazgatási s törvényhozói hatását in­kább tapasztalásra mint theoriákra alapítja,­’az emberi nemnek olly természetes különféleségét, melly még a szellemiekben is anyagi forrásokból ered, mindig szem előtt tartandja, s épen azért vala­­melly általános, egyforma bánásmód lehetőségét illy lényegesen s természetileg különböző egyéneknél az ábrándok országába utasí­­tandja. Ugyanazon szülők gyermekei, kik ugyanazon anyai emlő­ből nyerték első táplálékukat, egyformán neveltettek s taníttattak, milly csodálatos különbségeket mutatnak! Míg az egyik már leggyengébb korában minden jót és nemest forrón átkarol, enge­delmes és hajlékony, minden rosztól irtózik, addig a másiknak majd első cselekvései roszhozi természetes hajlandóságot, ellenszegülést, tiltott utáni vágyat árulnak el; mig az első a leggyengébb feddő szónál könyökig megilletődik, híjában az utóbbinak minden taní­tás, szép szó, pirongatás, büntetés. Bízassák meg csak ennek ne­velésével valamellyik philantropunk, s alkalmaztassa reá a szelíd oktatás elveit, majd tapasztalandja, mint neveti a gyermek még a legszivrehatóbb predicatióját is, s ha végre nem folyamodik a vesz­­szőhöz, bizonyos lehet hogy nevelésével teljes kudarczot vallana. Azon rablót, orgyilkost, gyujtogatót pedig, kinél a gonosz természeti hajlam minden erkölcsrontó befolyások hosszú sora által mintegy megcsontosodott, szelíd móddal s oktatással az erény ösvényére visszahozni akarni, még a szerecsenmosásnál is háladat­­lanabb s fonákabb igyekezet. Sőt még ott is, hol talán felette túl­­csigázott képzelődés, hírvágy vagy egyéb szenvedély átgondolt gonosztestek kútfeje, a szelíd bánásmód többnyire csak palliatív gyógyszernek bizonyult. Átlátta mindezeket az angolok gya­korlati esze, a legújabb királygyilkos merény után azon törvényjavaslatot hozván a parla­mentbe, hogy minden efféle merénylő törvényes fenyíték mellett mindig okvetlenül kikorbácsoltassék. Még csak kettő volna ezen eljárásnál óhajtandó : először a halálbüntetés elkerülhetlen alkal­maztatása s e végre a fejedelmi megkegyelmezésjognak ezen ese­­tekbeni felfüggesztése; másodszor, hogy a gonosztett kinyomozása után a további birói eljárás titkon folytattassék, a kivégzés szinte csak a törvényes bizonyság jelenlétében történjék, és sem erről, sem az eljárás egyes adatairól, sem a merénylő személyességéről vagy egyéb körülményeiről közhírré semmi ne tétessék , melly el­járás által a hamis irányú hírvágynak minden táplálék s inger el­vágatnék. A korbácsolást illetőleg pedig reményijüik, hogy a tengeri hadseregnél divatozó kilenczfarkú macska itt is fog alkalmaztatni. S kérdjük, ha Fieschi Páris utczáin végig megkorbácsoltatik, zárt ajtóknál elitéltetik s titkon kivégeztetik, a túl heves, hitvá­­gyó Ab­baud s a hidegmerész Barbész későbbi merényei veszélyez­tetik e Francziaország csendét, Európa nyugalmát, míg a részvé­tet gerjesztő nyilvános eljárás, az ezáltal ébresztett rokonszenv jelei sarkantyuzók a szenvedélyeket vészhozó utánzásra. — Milly rettentő erővel birjon a halálnak múlhatlan büntetése, a történet­nek számtalan adatai tanúsítják, midőn a legkegyetlenebb zsarnok gyilkolására is olly ritkán találtatik teljes feláldozás. Pedig bármint ábrándozzanak is érzelgő criminalistáink, egy borzasztó gonosz­­tetteli elrezzentés többet ér a státusra nézve, mint száz gonosz­tevők javítása, ha ez utóbbi őszinte volna is, nem pedig, mint legtöbb esetekben, csak képmutatás és a jámbor könnyenhivés­­nek ügyes kijátszása. Ha behozatandó büntetőrendszerünknél a divatos szelíd han­gulatnak engedünk, nem sokára tapasztalandjuk, hogy az egyik tul­­ságból a másikba estünk. Míg ezelőtt ugyanazon szigor alkalmaz­tatott a gyanúsra valamint az elítéltre, a könnyű vétekről vád­lottra valamint az ismételve elitélt gonosztevőre, most ugyanazon szelídség akar alkalmaztatni a megrögzött gyilkosra, rablóra, mely­­lyet joggal igényelhet a pillanat befolyásától elragadott könnyelmű vétkes. Ha azonban ez utóbbi rendszer apostolait a status jóllétére, a jámbor polgárok bátorságára, a gonosztettek kevesbítésére figyel­­meztetnék s tanyok practicai alkalmaztatását szorgalmaznék, aligha nagy zavarban nem maradnának. Olly mesterséges kísérlet, mint száz között egy gonosztevőnek oktatás és szelídség által eszközlött valódi vagy szintett javítása, a status czélja ellenében olly csekély nyeremény, hogy teljesen elenyészik azon számtalan károk és veszedelmek által, mellyek a polgári társaságnak a többi kilencz­­venkilencz felsült experimentumokból erednek, s ha magát az ér­zelgő törvényhozót egy kissé közelebbről tekintjük, aligha­nem la-

Next