Századunk, 1843. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)
1843-01-26 / 8. szám
59 szavát jól ide hallottuk pedig Gy— majd 3/1 óra távolságra fekszik RM-tól. — Sok helyen azonban a helység nem változtathat önkénye szerint a mesteren , mert ennek félfogadásában a földesurnak s az illető lelkésznek is van befolyásuk, de a kenyér még ezáltal sincs biztosítva, sőt némi tekintetben nehezedik; mert a mesternek magát mindannyi felekhez alkalmaztatni, kivált olly körülményekben, midőn a felek közt tán súrlódások is léteznek, valóban olly szorongatás, mellyen ő alig bújhat keresztül. — Ezenkívül sem helyeselhető némelly lelkészeknek igen helytelen bitorlásuk, kik a mestert minden aljas szolgálatokra szeretik alkalmazni, ezáltal csorbítván tekintetüket, s elfogván tőlök az iskolára s házi foglalatosságaira szükségkép fordítandó időt; valamint azt sem lehet helybenhagyni, ha egy kis jutalmazás fejében a gazdatisztek őket íás és számvetési munkákkal időnkint annyira terhelik, hogy ezáltal saját kötelességeiket sem képesek rendesen elvégezni. Szóval, mellőzni kell mindent, miáltal a tanításra rendelt egyén körében gátoltatik. Más részről azonban a mestereknek sem kellene elvetni magokat, s tekintetüket egy pillanatnyi néphegyért veszélyeztetni, a köznéppel a csapszékeken boros kancsók közt bölcselkedni s bajazzoféle fintorgatásokkal és bohózatokkal mulatságot szerezni. Ez csökkenti tekintetüket, s előbb utóbb megvettetést szül, mi azután kenyerüket is veszélyezteti. Lássuk már most az iskolák belső elrendezését. Egyebet mellőzve, csak a tanítás tárgyait kívánom megemlíteni. Taníttatik közönségesen olvasás, írás, számvetés, hittudomány s bibliai történet. Az olvasás tanulásánál egyforma könyveket kellene használni; mert minő vesződséggel, milly tétovázva halad a tanítás, midőn a gyermekek mindenféle zavart könyvekből tanulják az olvasást. — Az irás jóformán csak a betűk másolatában áll. Milly szükséges volna az orthographia s egy kis stylistica; de erre még mestereinknek nagyobb része sem érett meg, pedig mit használ a betűk formálása, ha azok gondolataink kifejezésére nem szolgálnak. A számvetés, az életnek és gazdálkodásnak ezen mindennapi kelléke, csakugyan több figyelmet érdemelne, mintsem a mennyi iskoláinkban közönségesen reá fordíttatik. A német mesterek itt kivételkép dicséretet érdemelnek, de annál nagyobb a tudatlanság és hanyagság a magyar mesterek közt; s általában mondhatni, ezen igen szükséges tudomány igen rosz lábon áll nálunk még a diák iskolákban is, hol maguk a professorok is csak úgy tekintik mint mellékes tárgyat, készület és gyakorlás nélkül adják ütve vétve a tanítást. Vannak az említetteken kívül más tárgyak is, mellyek itt ott taníttatni szoktak, földleírás, történet, természettudomány, azonban úgy a mint előadatnak, valeant quantum valere possunt. Én nem ismerek a tudás ezen ágaiban czélszerű könyveket, mondja bár és recenseálja az eddig megjelenteket akárki. Annyi azonban igaz, hogy jobb valami, mint semmi. A könyvekről szükséges még megemlítenünk, hogy igen kívánatos volna, ha iskolai könyveink a lehető legolcsóbb áron adatnának. Az egyetem budai könyvnyomó-intézete szolgáltatja azokat kiváltságos joggal, s mivel kötetlenül adatnak olt el, mennyire megdrágulnak, mig a pnvilegiált könyvárusok által a nép kezébe jönnek. A m. gazd. egyesület 10 éves naptárát borítékban 6 áron adja, az egyetem intézete 7 éves bibliai történetét 12 kron adja kötetlenül,melly bekötve a vásárokon szinte 20 kron kél. Ennyit röviden a nevelés akadályairól. Hogy ezek akadályok, azt, úgy hiszem, senki sem tagadja; de hogyan kelljen azokat elháritni, az nem áll egyesek hatalmában, azonban véleményt adni van joga kinek kinek. Akadályt találni nem nehéz, mert ekkor csak a készt bíráljuk, de akadályt háritni, ide már erőfeszítés kívántatik, s a mi több, némelly akadályokat még a legtehetősb s legbuzgóbb hazafiak sem képesek maguk elháritni. Igénytelen véleményem tehát inkább csak azt tárgyazza: valljon lehetséges-e az akadályokat elhárítni, és hogyan? A gyermekek iskoláztatása. Hanyagság és szegénység okozza többnyire, hogy a gyermekek az iskolai tanítástól elmaradnak. E hanyagság ellen több nemes megyék hoztak üdvös határozatokat, mellyek szerint általányos kötelességgé válnék, minden gyermeket 6—12 éves koráig iskolába küldeni. Ki szólhatna illy üdvös határozatok felől a dicséretnél egyebet? Azonban elég, hogy határozva s körlevelekben a helységeknek tudtokra volt adva; az, hogy teljesedik-e vagy sem, nem a határozók gondja; ők legalább felelőssé senkit sem tesznek, vagy jobban mondva, a határozatnak semmi érvényes és erőteljes sanctiót nem adnak. Szalmaláz, czifra szó határzott, de lelkes kebel, szilárd akarat hibázott, s azért a határozat csak papiroson maradt. Ha a nemes megyék ezen üdvös végzésüket tettleg is sürgetnék, s majd szép szó, majd erőszak által a népet annak teljesítésére szorítanák is, segítve lenne a hanyagságon , s a gyermekek nagyobb része iskolai oktatást nyerne. — A szegénységen nehezebb segítni, mert itt, ha a bíró egyik kezében a parancsoló pálczát tartja, szükséges, hogy másik kezével segedelmet nyújtson, de ezt csak nem kívánhatni feltétlenül egyes emberektől, hanem általános segítségnek kell jönni. Némelly megyei hatóságok eziránt is kezdtek intézkedni, adót, iskolaadót határoztak. Mennyire állhat egy megyének hatalmában akármi czim alatt rendes adót vetni a keblebeliekre; ez nem olly bonyolódott gordiusi csomó, mellyet felbontani nehéz volna. Ezen kérdés azonban az adóügyhöz tartozik, s ott elég bőven tárgyaltathatik. — Érintetlenül nem hagyhatom a némelly körökben terjedező, de látszólag szűnni kezdő nézetet. A papság részint gyanusitgatások, részint előítéletek által hitelét veszté bizonyos körökben. De a nézetek különböznek. Fontolgassuk azonban az ügyet bármifelől, jelen körülményeink közt kevesebb költséggel ügyesebb kezekre nem bízhatni a felsőbb iskolákat, mint a tanító szerzetes rendekre. Csak az volna kívánatos, hogy minden tanító tag egy vegyes biztosság előtt magát tehetséges egyéb tulajdonai felől hivatalára alkalmasnak mutassa, és mint rendes tanító ne függjön egyedül főnöke önkényétől s néha annak elfogult nézőtitől. Ezáltal megkevesebbednék a dilettáns professorok száma, és lennének rendes tanítók; megszűnnék a vád, mintha a nevelés csak a szerzet belátására volna bízva. A tanítási rendszer ha hiányos, ez nem a szerzetes tanítók hibája, s ezen segíteni nincs is hatalmukban. — Ami pedig a falusi iskolákat illeti, itt nem hogy kizárni kellene a papokat, sőt inkább sürgetni és ösztönözni kellene őket. Mert kire lehessen hát bízni a népnevelést? Az iskolaházak czélszerű építése , berendezése , úgy szinte a tanítók fizetésének jobbítása pénzt igényel. Mikép kíván a haza ezen közügyre pénzt előteremteni, azt a szükség és jövendő fogják elhatározni. Most ezerfelé ágaznak a vélemények, de reménylenünk lehet és szabad, hogy tán majd a jövő országgyűlésen erről is rendelkezendik egy kis. Addig mit is használ ott építési terveket csinálni, hol pénz nincsen? Mit segít a dolgon, ha kimondjuk, mennyi jövedelem kellene egy iskolamesternek, hogy hivatalából becsületesen megélhessen, s pénzt neki nem adunk ? Azért elmellőzvén ezeket, rendén van a tanítók kiképzéséről szólni. — Néhány lelkesebb püspökök, kik nem elégedtek meg azzal, hogy megyéjök papságának csak körleveleket küldjenek, mellyre egy iv papirost áldoztak, hanem szükségesnek látták , hogy a ki czért akar érni, annak a módokhoz is kell nyúlnia; ezek magas hivatásuknál fogva a kereszténység ügyét lelkekön viselvén, tanítókat képző intézeteket, praeparandiákat állítottak, mellyekre elég bőkezüleg adakoz 60