Szeged és Vidéke, 1904. december (3. évfolyam, 341-367. szám)
1904-12-21 / 357. szám
Szeged, 1904. szerda, deczember 21. SZEGED ÉS VIDÉKE. nek meg szegény, elhanyagolt körükről sem, hanem alkalmas napon és időben fölveszik ismét a fonalat, amelyet azóta a legutóbbi képviselőházi beszéde alkalmával Tisza István is hasztalan vett föl háromszor egymás után, mégis csak elejtve maradt. Most már tehát csak az van hátra, hogy Tömörkény István, a kör nagyrabecsült elnöke is tudomást vegyen az itt közölt szenzációs hírről s valamelyik ünnepnapra ülésre hívja össze a kör tagjait. A tárgysorozatba többen fölvenni kérik azt az indítványt, hogy az alapszabályok módosítására huszonegyes bizottság küldessék ki, de még számosabban vannak, akik az indítvány elfogadását éjjeli ülés után is meg akarják akadályozni. — Törvényhatósági pótválasztások. Lapunk mai számában jeleztük már, hogy a vasárnap lefolyt törvényhatósági bizottsági választások pótválasztást vonnak maguk után, minthogy Obláth Lipótot és Lantos Bélát kettősen is megválasztották; az előbbit az I. és III., az utóbbit az I. és kerületben. Mint halljuk, Obláth Lipót a harmadik kerületi, Lantos Béla pedig az első kerületi megbízásáról fog lemondani; pótválasztás tehát az első és a harmadik kerületben lesz. A választásokat január végén vagy február elején ejtik meg. A csendőrség köréből. Babocsay Károly csendőrezredes, a szegedi második csendőrkerületi parancsnokság parancsnoka, pénteken és szombaton Temesvárott időzött, ahol a helyi csendőrszárny- és szakaszparancsnokságokat fölülvizsgálta és a tapasztaltak fölött teljes elismerését fejezte ki. Babocsay ezredes tegnap visszaérkezett Szegedre. — Eötvös Károly. A most folyó lélekemelő küzdelemben a lábbal tiport alkotmányunkért, a szövetkezett ellenzék minden egyes tagja kiveszi a maga részét. Ki a szónoklat ragyogó fegyverével küzdött a törvénysértés ellen; ki a toll varázsló erejéhez folyamodott; ki ököllel védte meg a nemzeti becsületet. Mindannyian tiszteletreméltó munkát végeztek. És most mégis egyet kiemelünk közülök : Eötvös Károlyt. A vajda már-már visszavonult a politikai küzdőtérről. Elkedvetlenítették a kisebbnagyobb cselszövények. Szavát is ritkán hallottuk régi diadalai színhelyén. De megharsantak a nemzeti küzdelem harsonái s a vajda ismét harczba vonult. Másfél év múlt el, de Eötvös Károly lankadatlan erővel s kitartással vett azóta részt a magyar vezényszóért folytatott parlamenti csatákban. Hol szóval, hol tollal biztatta fegyvertársait és kíméletlenül támadta a nemzet megrontóit. A november 18-iki gyászos csíny óta a szövetkezett ellenzék hadállásában az elsők között foglalja el a helyét. Az ellenzék három kiáltványát fogalmazta meg már. Mind a hármat a nemzethez intézték. Mind a háromban klasszikus tömörséggel, ragyogó dialektikával, ékes magyarsággal mutat rá a kormány törvénysértésének súlyos voltára. A tegnapi értekezleten olvasta föl harmadik kiáltványát. A nagyszámú hallgatóság áhítattal hallgatta a mester írását, a végén pedig zajos tapssal üdvözölte az írók mesterét. Maga Bartha Miklós is elragadtatással kiáltott föl, hogy az ilyenséges nyelven megírt okmány írója csak Eötvös Károly lehet. — Az ellenzék a törvényhatóságokban. A politikai helyzet hatása nagyon észrevehető a törvényhatósági bizottsági választásokon. Az ellenzék számos helyen fényes győzelmet arat. Nemcsak Szegeden járt a törvényhatósági választás nagy győzelemmel, hanem Miskolczon, Nagyváradon, Sopronban és Kassán is , szóval mindenütt, ahol vasárnap választások voltak. A kassai győzelemről már megemlékeztünk, most a többiekről a következőket jelentjük . Miskolczon a vármegyei képviselőválasztás az ellenzék fényes győzelmével végződött. Tíz üres helyre hét ellenzékit, Hercz Ödön dr.-t, Peres Jánost, Doma Istvánt, Bársony Jánost, Pallaghy Bélát, Kovács Lajost, Nagy Ignáczot és három szabadelvű pártit, Kovács József dr.-t, Hollender Gusztáv dr.-t és Lichtenstein Lászlót választották meg. Nagyváradon is vasárnap ment végbe a törvényhatósági bizottsági tagok megválasztása nagy izgalom közepette, mert mindenki tudta, hogy ez az erőpróbája a közelgő képviselőválasztásnak. A szavazatok megszámlálásával késő éjjel lettek kész, amikor is kellemetlen meglepetés érte a szabadelvű pártot, mely pedig rendkívüli tevékenységet fejtett ki a siker érdekében. Három kerületben összesen harminchárom városatyát választottak. Újvároson a szabadelvű párt névsora teljesen elbukott, úgy hogy a párt legnevesebb vezéremberei kiestek s csupán egy jelöltet tudtak diadalra juttatni, de ennek a győzelme sem tudható be a szabadelvű pártnak, mert ez az egy a magántisztviselők egyesületének elnöke és jelöltje volt, akiért ezek mindent elkövettek, partkülönbség nélkül, Olasziban, amely a szabadelvű párt legerősebb fészke volt a közelmúltban, 13 mandátumból szintén négyet kapott az ellenzék, tehát itt is hódítottak. A kormánypárt mindent elkövetett, hogy Molnár Imre dr. jogtanárt, aki most a pártból kilépett és a legutóbb a szövetkezett ellenzék gyűlésén elnökölt, kibuktassa, ez azonban nem sikerült, mert Molnárt óriási többséggel választották meg. Váralján a szabadelvűek győztek. Sopronban is vasárnap folytak le a választások. A belvárosban, melyben ellenzéki jelölt sohasem volt még győztes, két képviselőség volt betöltendő. Az ellenzék jelöltjei Berecz Ábel függetlenségi pártelnök és Németh Miklós, a soproni kereskedők egyletének elnöke volt. Berecz Ábel 168 és Németh Miklós 155 szavazatot nyert. A legtöbb szavazatot nyert kormánypártira 109 szavazat esett. A harmadik kerületben 167 szavazat közül 166 Simon József függetlenségi jelöltre esett. Ez az eredmény a soproni kormánypártiak üdvözlésére elég csattanós felelet. Sopronban óriási a győzelmi mámor, melynek nagyságát fokozza, hogy nagyon sok tisztviselő az ellenzékkel szavazott. Berecz pártelnököt nyomban az eredmény után nagy ováczióban részesítette pártja. Kovács István dr. alelnök intézett hozzá lelkes beszédet, melyre meghatottan felelt. A szegedi szocziáldemokrata pártszervezet deczember hó 25. és 26-án, karácsony két napján Szegeden, a Feketesasutcra 11. szám alatt levő Hétválasztó-szállóban megyei kongresszust tart, amelyen Csongrád megye összes szoczialista pártszervezetei képviselve lesznek. — Karácsonyfa ünnepély. A szegedi róm. kat. tanítónőképző IV. éves növendékei a siketnémák és vakokk intézetének növendékei számára deczember 21-én (szerdán) délután fél 4 órakor a siketnémák és vakok intézetében karácsonyfaünnepélyt rendeznek. Az ünnepélyre nem bocsáttattak ki külön meghívók, de minden érdeklődőt szívesen látnak. A városi árvaház december 24-én délután 4 órakor karácsonyfa-ünnepélyt tart, amelynek műsora ez: Üdvözlő beszéd, tartja Pénteki Ilona árvaházi növendék. Karácsonyi pásztorjáték, énekkel, három képben. Irta Beregi Sándor; a darabban Beck József, Sztaroszta Emil, Máhr József, Sztaroszta Gyula, Lados István árvaházi növendékek játszanak és az Angyal szívek karácsonya, amelyben Pénteki Ilona, Bendesi Mária, Nagy Piros, Takács Etel, Makasevits Margit, Kecskeméti Margit, Pénteki Erzsébet árvaházi növendékek szerepelnek. Az ünnepi beszédet Jászai Géza apátplébános tartja, azután az Oltványi Pál-féle jutalomdíjak és karácsonyi ajándékok kiosztása következik. — Szobrot Tolsztojnak. Egy párisi művészeti újság gyűjtést indított, hogy Tolsztojnak Párisban szobrot állítsanak. A szobor kivitelével Trubetzkoj herczeget akarják megbízni, akinek Tolsztojról csinált mellszobra világszerte ismeretes. A szobor ötletét Párisban nagyon kedvezően fogadták. A szoboralap javára legközelebb nagy népünnepet fognak rendezni. A testvériség és a világbéke nagy apostolának szobrára már nagyban gyűlik a pénz. — Rendkívüli segély az állami alkalmazottaknak. A kormány értesülésünk szerint a Budapesten alkalmazott X. és XI. díjosztályba sorozott tisztviselőknek, valamint a szolgáknak és az altiszteknek rendkívüli segélyt engedélyezett. Ez a segély december és február 15-ike után a tisztviselőknek 60—60 koronás részletekben esedékes, a szolgák és altisztek ugyanezen időpontokban30—30 koronát kapnak. Ezt a segélyt csak nős, vagy családos tisztviselők kaphatják meg. — Új üstökös. Tegnapelőtt este a világ összes csillagvizsgáló intézetei távirati értesítést kaptak a kieli asztronomikus központtól, hogy Giacobini csillagász Nizzában reggeli hat órakor (középeurópai idő szerint) egy «/■ üstököst fedezett föl. Az üstökös egy tizenegyedrangú csillag világító erejével bir és pályája északkeleti irányú. Az új üstökös, mely már a második, amelyet az idén fedeztek föl, a Cassiopeia és a Kos csillagzat közelében lebeg. — Uj napilap Aradon. Schröder Béla kitűnő kollégánk szerkesztésében és tulajdonában „Aradi Hírlap“ czimen uj napilap indult meg Aradon, mely érdekes számmal köszönt be a közönséghez. Előfizetési ára egy hóra egy korona. — Tüdővészi gyógyítás diftéria szérummal. Szenzácziós hír érkezik Buenos Ayresből. A La Nation czímű előkelő lap legutóbbi számában egy orvos czikkét közli, amelyben azt írja, hogy sikerült neki a tuberkulózist a Behring féle diftériaszérummal teljesen meggyógyítani. Az illető orvos erre úgy jött rá, hogy egy asszonyt, akinek a fia difteritiszben megbetegedett, preventív intézkedés gyanánt egy promiile oldata szérummal beoltott. Az asszony előrehaladott állapotban levő tuberkulózisban szenvedett és az orvos legnagyobb meglepetésére a beoltás után a betegség rohamosan kezdett javulni. A tünetek elmúltak és már kétszeri beoltás után eltűntek a Koch-féle baczillusok. Az asszony néhány hét alatt teljesen meggyógyult. Az orvos erre egy másik tuberkulótikus beteget, egy huszonkétesztendős fiatalembert kezelt a szérummal, aki szintén teljesen meggyógyult. A közölt eredmények következtében Buenos Aires összes kórházaiban azonnal megkezdték a kísérletezéseket a szérumgyógyítással. Ékszerek és órák a legolcsóbban és legjobb kivitelben kaphatók. SCHEIMER SAMÜ ékszerésznél Szeged, Xárász utcza 8. sz. 14 caratos ar. gyűrű 3 kor. feljebb, 14 „ „ függő 3 „ _ 14 „ „ nyak. 9 „ Ezüst óra . . . 9 „ Tickel óra . . . 5 „ 99 99 99 99 sílagy China-erfist raktár! Javítások saját műhelyemben készülnek. A berndorfi evőeszközöket bármily használt és rosz állapotban vannak is, 40®/o-a beszerzési áron alul újakra átcserélem. *WI Árjegyzéket kívánatra portómentesen küld