Szeged és Vidéke, 1907. december (6. évfolyam, 276-298. szám)
1907-12-01 / 276. szám
1907 XII/1 ült s rövid 8 hónapi ténykedése alatt nem mulasztotta el nagyszerű elődje , Szilágyi Dezsőnek parlamenti beszédeit hivatalból kiadatni saját előszavával fűiszerezett hatalmas kötetében, a lenézés fájdalmaival harsogta a képviselői padokból: „a miniszteri padot attól a padtól, a melyben most áll, egy egész világ választja el.“ Mennyire igaz! Különösen abban az értelemben, amit az öreg Wenczel professor egyetemi előadásaira mi öregek még visszaemlékezünk, aki a világ fogalmát személyekből és dolgokból álló összeségként határozta meg. Igen, igen , ez a világ választja el a két padot egymástól. Jó közjegyzőségek, magasabb bírói állások és mérhetetlen légiója az aspirálóknak egyesül az egész világ forgalmában. Csend, némaság követte Polónyi Géza, Magyarország egykori igazságügyminiszterének ezen mély etnikai értelmű kijelentését s nem akad egy tenyér, mely öszszeverődött volna és tapsolt volna a nagy igazságnak. Hol maradtak a hajlongók, tömjénezők, az udvari csatlósok ? Günther miniszter háta mellé húzódtak, vesztére kiáltott közbe Nagy Emil a szolnoki követ is, szappanbuborékként pattant szét a nagy kijelentés, pedig Polónyi Géza, a nagy államférfin a volt igazságügyminiszter mondta. - ya . POLITIKAI ÉRDEKESSÉGEK Lukács László pénzügyminiszter. A koalíciós kabinet életéhez annyi kalandos terv fűződik, hogy még most is jut minden napra egy-egy intim leleplezés. Most azt beszélték elég határozottsággal, hogy a nyár folyamán, június vagy július hónapban Wekerle azzal az eszmével foglalkozott, hogy a pénzügyminiszteri tárcát Lukács Lászlóra kellene bízni, aki több mint egy évtizeden át viselte ezt a hivatalt és a kiegyezés megkötése körül is nagy gyakorlata van. Wekerle és Kossuth Ferenc föl is ajánlották Lukács Lászlónak a pénzügyminiszterséget, de Lukács a frivol ajánlatot elutasította. Ezzel kapcsolatban beszélik, hogy akkoriban függetlenségi kabinet alakítására tettek előterjesztést a királynak. Az uralkodó erre csak azt a megjegyzést tette : — Nem bánom, ha függetlenségi is lesz a kabinet. Kijelentem azonban, hogy a pénzügyminiszteri tárcát nem bízhatom függetlenségi politikusra. Most, hogy leleplezték Lukács László pénzügyminiszter-jelöltségének tervét, ez a tréfás anekdota mintha jellemzően aktuális volna. A bánffy önálló bankról. A N. Fr. Pr. a minap azt az értesülését közölte, hogy a magyar kormánynak nincs joga az önálló bank dolgában határozott kijelentéseket tenni, mert az osztrák kormánynyal olyan megállapodásokat kötött, melyek kizárják, hogy a bank különválása 1911-ben megvalósítható legyen. Ez a leleplezés a magyar ellenzék korában nagy feltűnést keltett s ebben a kérdésben Bánffy Dezső báró legközelebb interpellálni fog. * A képviselőválasztási bíráskodás decemberi füzetében Grecsák Károly kúriai birály címmel nagyérdekű tanulmányt tesz közzé, mely bizonyára befolyásolni fogja annak a javaslatnak a sorsát, melyet a képviselőház igazságügyi bizottsága most tárgyal. A kiváló szakférfiú érvelése a következő. Amikor ugyanis a javaslat ennek a külön országgyűlési képviselőválasztási bíróságnak összeállítását úgy tervezi, hogy annak tagjait felerészben a kir. Kúria, felerészben pedig a kir. közigazgatási bíróság választja saját tanácselnökei, illetőleg bírái sorából, akkor utolsó fokban megint nem is egy, hanem most már két állami orgánum kezeibe tette le a képviselőházat megillető igazolási jognak egy fontos részét. Ezzel szemben én a képviselőválasztások érvénye felett ítélkező orgánumnak már külső alakzatában is kifejezésre akarom juttatni azt az alkotmányjogi alapelvet, hogy a képviselőház a maga öszszetételének törvényszerűségét maga és csak maga van hivatva megbírálni. Vagyis egyszóval kifejezve, én egy parlamenti bíróságnak a megalkotását tervezem, amely bírósággal semmi tekintetben nem rendelkezik és nem rendelkezhetik más, mint maga a képviselőház. Ennek a parlamenti bíróságnak a tagjait tehát egy harmadrészben a kir. Kúria, egy harmadrészben a kir. közigazgatási bíróság bíráiból és egy harmadrészben pedig saját tagjainak sorából maga a képviselőház választaná meg. és tettei külső kifejezését — miket érez, amikor ezeket olvassa, csak annyit érzek én, hogy szeretném, kimondhatatlanul szeretném, ha megértene s ha egymáshoz nyíltak lennénk, legalább gondolatokban mi is — ketten — egymáshoz. Ha cselekedeteink, tettünk, szavaink annyit ravaszkodtak már egymás előtt, legalább a gondolataink legyenek egyszer igazak. Nos, hát bevallottam : félek szeretni. Tudja-e, mi ez ? Félek attól, hogy valakit megszeretek, irtózom a gondolattól, hogy a gondolatom egyszer bárkié is legyen, remegek attól az érzéstől, hogy valaki iránt valaha a szerelem érzésével tudjak remegni. Félek a szerelemtől, félek attól, hogy újból fölébred halottjából szívem, hogy újból lesz valaki, akiért odaadnám magamat és mindent, ami ezen a földön van. Félek szeretni, mert a szerelem boldogsága a legnagyobb boldogtalanság, kéje a leggyötrőbb kin, mámora a legfájdalmasabb gyötrelem. Hallgasson meg. Fiatal vagyok, tudom, hogy szép is vagyok és ha nézem a férfiak sóvár tekintetét, amelylyel utánam vágyakoznak, érzem, hogy még méltó, nemes, kívánatos vad vagyok a szerelem vadászatain. Tudom, hogy a legérdekesebb, a legszebb vadak egyike vagyok: afféle tizenhét agancsú iramszarvas. Hajrá: — mondják az emberek és rohannak, száguldanak utánam, hogy elembe kerüljenek és megejtsenek. Nekem is érdekes ez a harci küzdelem, mert hát a vad szeretne már a lövéstől találva összerogyni. De ez a vad mégis rohan, szalad, mert az ösztönei azt mondják: menekülj ! Maga tudja legjobban , szerettem valakit őrületesen. Ha volt valaha odaadó, őszinte, igaz szerelem, az enyém az volt. S mi lett a vége ? Anélkül, hogy én akár megcsúnyultam, akár érdemetlen lettem volna a szerelemre, elmúlott. Magamra maradtam. Nem az első férfi volt ő, aki szeretett, aki imádott, aki halált ígérte miattam és meghalni egyik sem halt meg, hanem undoran, jókedvűen, kacagva él mindegyik, mámoros jókedvvel él ő is, — csak éppen az én lelkem töredezik egyre jobban szerteszét. Szeretném én a halált, de még jobban szeretem az életet és amikor görcsösen ragaszkodom a jövendőhöz, amikor nem akarok megválni semmitől és senkitől, látom, hogy nekem nincs jogom a szerelemhez. Én csak szerethetek, kivételes, nagy, önfeláldozó és ideális hűséggel, de sohase lesz férfi, aki imigy szeressen engem. Úgy érzem, hogy én a megcsalatásra születtem, mert— sírok, amikor leírom, — engem eddigelé mindenki megcsalt. Érti-e már, amit mondok. Nem fogok szeretni, félek szeretni, mert én beszulni akarok, megbeszulni millió szenvedést, mérhetlen gyötrelmet. Én a megcsalatásra születtem, hát nem adok módot erre. Összetéptem lelkem utolsó jó érzését, kidobom a szívemből a sajnálatot és játszom, fut, gyalázatos játékot játszom a férfiakkal. Mint a kártyás, aki a fölösleges kártyát, ha már nyert vele, ha az sláger, vagy adat volt is, félredobja, úgy fogok én félredobni mindenkit magam mellől. Nem fogok szeretni senkit, mert senki sem érdemes reá s félek szeretni, mert remegek a szerelem új gyötrelmeitől. Szerelmi hiéna leszek. Ezt a szót találtam meg magamra. Véresre mardosom az emberek szívét. Édes, aranyos, kedves boszu lesz ez. Fáradságos, nehéz játékkal, ha néha undorral és unalommal is jár, de megjátszom. Ha azokon, akik megcsaltak, nem boszulhatok, hát boszulommagamat azokon, akik megcsalni akarnak. Most pedig már vallottam. Ez az akaratom. Erős akarok lenni, hogy így tegyek. S ezért búcsúzom magától. Féljen tőlem, mert nem tudok szeretni. S én félek magától, mert félek szeretni. Kimondottam a vallomást, leírtam gyötrődve, isten magával. Búcsúzzunk az érzések földjén, csak kacagva, nevetve találkozzunk ezután, mint a játékos és a kibic, de egymással ne kezdjünk játékba. Szinte hallom a maga kacagását. S nem tudom, sírni akar-e, vagy nevetni. A maga rejtélye titok marad előttem. Isten magával.Búcsúzom: a viszontlátásra. Stoöbl-kávéházzal szemben. Feri Lajos Divatáruháza Rendkivül nagy karácsonyi és Újévi vasért rendez. Olcsóbb, mint bármely végeladás! Még soha nem létezett olcsó árak! 1235 IMF' Kérem a kirakatok megtekintését. 'TMI SZEGED ÉS VIDÉKE. Szeged város közgyűlése. Utazás egy halcsarnok körül. (Saját tudósítónktól.) Mindenki azt hitte, hogy szombaton befejeződik a közgyűlés. Ámde a reménység csalóka volt. Egyetlen ügy körül: a halaskodó kérdésénél akkora vita keletkezett, hogy az egész közgyűlés idejét igénybe vette. A közgyűlés végre is elfogadta a tanács javaslatát, de ez már hat órakor történt meg. Persze Pillich Kálmán vitázott legtöbbet, úgy hogy még Urbanics Ferenc is megirigyelhette volna. A közgyűlésen Lázár György dr. polgármester elnökölt, a jegyzőkönyvet Taschler Endre főjegyző, Balogh József és Tóth Mihály dr. aljegyző vezették. A csütörtöki közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítése után a tanácsi előterjesztések tárgyalását folytatták Először is a városi földek dolgait intézték el. Bokor Pál tanácsnok javaslatára a város erdeit további tíz évre állami kezelésbe adták. A közgyűlés Pillich Kálmán javaslatára az erdők gondos kezeléséért az államnak és Kiss Ferenc erdőtanácsosnak köszönetét fejezte ki. A közgyűlés eztán Lusztig Lajosnak aki a vágóhíd trágyájának szállítását bérbevette elengedte a bérösszeget. Turóczy Mihály dr. főügyész indítványára azonban kimondták, hogy az eddig befizetett bért nem adják vissza. Az újszegedi nullatelkek eladásának ügyét a decemberi közgyűlésre napolták, a tápéi réti kerés és kaszáló bérbeadását pedig tudomásul vették. E eddig csöndesen ment a dolog. Eztán