Szeged és Vidéke, 1908. november (7. évfolyam, 252-275. szám)
1908-11-01 / 252. szám
Lesben. * Kemény dió ez a pluralitás, annyi szent. Én nem vagyok szocialista s mégis azt mondom, hogy az osztályok között különbséget tenni ilyen módon, egyenlő a legnagyobb ostobasággal, amit egy állam törvényhozása magának megengedhet. De nem vagyok agrárius, sőt plutokrata sem, de viszont igen méltányosnak találom, hogy a hegyi móc voksa valamivel kevesebbet érjen Kmety Károlyénál. Utóvégre a fokozatos beszámíthatóság elve a politikában van leginkább otthon. Ha valahol érettség szükséges a korrekt ítélethez, úgy imitten nagyon is szükséges. Tisztelt felebarátom, mi tulajdonképpen nagy tévedésben vagyunk. Azt hisszük valamennyien, hogy ennek a fontos kérdésnek az eldöntése föltétlenül a mi vállunkra nehezedik. Pedig dehogy. Ma már túl vagyunk azon, hogy arányszámok eshetőségeitől tegyük függővé a politikánk sikerét. Kicsire nem nézünk ! — mondja a flegmatikus mezőtúri polgártás. A politikát nem számok csinálják, hanem gondolatok, kapcsolatok, titkos frakciók, belső megértések. A nép szelleme vonuljon be a politikába és ne a tömege. Ott lenéznek bennünket, polgártárs, mert sok ott az okos ember. Mi meg nem tanultunk iskolát, ezt már meg kell adni, tisztesség ne essék, mondván. Hajigosabb ez a szó, amit mi az utcán kiáltunk, hordván az élet véres igáját, mint amit odabenn a t. Házban mond el Garami Ernő ! Egyelőre jó volna, ha maguk a szocialisták megállapodnának legalább abban, hogy mit kívánnak. A hegypártiak, úgy látszik, már építik a barrikádokat. Talán mégse jó lesz ez a megoldás. Bizony isten, gyönyörűen lehet a barrikád tetejéről szónokolni, de harcolni, ölni, választójogot kicsikarni, —ert igazán nem lehet. Jobb volna tán kiegyezni ötven percentre Andrássy Gyulával ? Hátha megelégednék a dupla szavazattal és a triplát odatenné a haza oltárára áldozati bárányul ? . . . * A törvény körülhálózta Sulykovszky Idát és nem bir belőle kilábalni tengernyi pénz és a legjobb fiskálisok árán sem. Szegény hercegnő! Igazán jobb dolga van még annak a kis masamód-leánynak is, aki minden reggel fölnevet az ablakomra. Volt neki egy becsületes lovagja, aki borbély lehetett, mert hosszú és bánatos volt, az utcát gondokba merülve méregette végig. Egy reggel nem jött a kis masamód-leány, a borbély dühös volt — az eső esett — ah! nem volt több nyara a pimasznak! (mondaná Ady Endre). A legközelebbi napon újra jött a kis masamód-leány, uj lovaggal és uj kalapokkal. Egy pofon, — egy rúgás — egy néma és lenéző pillantás, és vége volt a szerelemnek. Uj borbélyok és uj madrigálok jöttek, csak a kis masamód a régi . . . mindig a régi és mindig fölnevet. . . A paragrafus azonban a nyakára ül a szegény hercegnőnek és beleeszi magát a fehér testébe. Esztendők múlnak és nem tud SZEGED ÉS VIDÉKE. elszakadni az urától, akit megunt, megutált egész lelkével. Mennyivel logikusabb és vonzóbb az az íratlan törvény, amelyet az istenek csináltak! * Az utca lármája ma olyan közhely, amelyet be kell venni, akár tetszik, akár nem. Utca csöndjéről beszélni nem lehet. Hanem amit a szegedi villanyos művei, az túlmegy minden fantázián. Ez a derék vállalat utazik az én idegzetemre. Jő az egyik oldalon egy búgó alkalmatosság és habár illő tisztelettel félreáll előle minden teremtett lélek, úgy végigharangozza az utcát, mintha fizetnék érte. Jő a másik oldalról egy másik búgó csoda és szembeharangoz az egyiknek. A jámbor járókelő pedig kétségbeesve dugja be a fülét és rohan tovább. Hát ez nem megy, tisztelt villanyos urak. Én elküldöm Weiner urnak a Falta ur számláját. És még sok számlát fognak küldeni Weiner urnak. Azért, hogy a derék villanyos-kalauzok gyönyörűséggel játszhassanak harangjátékot, én nem vagyok köteles föláldozni a fülem dobhártyáját. Indítványozom, hogy a villanyosok csak akkor csöngessenek, ha valakit látnak maguk előtt. A haranggal játszani tilos. A fülemmel játszani szintén tilos. Egyáltalán minden tilos, amit egy rossz nevelésű villanyos-kalauz magának megenged. (d) A novemberi előléptetések. — Javulnak a viszonyok. — (Saját tudósítónktól.) A legutóbbi delegációs ülésszak alkalmával említés történt a tisztek kedvezőtlen előléptetési viszonyáról. Az ebbeli panaszok nem egészen indokolatlanok, mert tény, hogy a jelenlegi rendszer mellett a tisztikar, mondjuk, hogy „elöregedne“, amennyiben a tisztek aránylag igen későn jutnának a törzstiszti rangfokozatba. A hadügyi vezetőség igyekezete tehát odairányul, hogy az alantasabb fokozatokban nyújtson orvoslást, amennyiben az őrnagyig való előmenetelt javítsa, vagy legalább is ne engedje rosszabbá tenni. Ha a fönt jelzett ok e tekintetben eléggé mérvadó volna is, azt is méltatni kell, hogy az esetleges várás a magasabb fokozatokban — az őrnagyi rangtól fölfelé — minden esetre kevésbbé terhes, mint az ugyanannyi évvel meghosszabbított város a főtiszti rangfokozatokban. Ez az igyekezet a mostani novemberi előléptetés alkalmával szembeötlően föltűnik és a tisztikar abban a reményben van, hogy az új rendszer szerinti eljárás a jövőben is állhatatosan követtetni fog. Minden ilynemű kedvező szándékkal szemben áll azon körülmény, hogy a hadügyi vezetőség a költségvetésileg megállapított állások számát nem lépteti túl, amit sajnos, éppen a tisztikarban nem tudnak megérteni. Így például holmi „jubileumi előléptetések“ és hasonlók egyáltalán eleve ki vannak zárva. Régi tapasztalat, hogy a nyár folyamán a fogyatékok aránylag kisebbek, mint télen és ennélfogva a novemberi előléptetések rendesen rosszabbak, mint a májusiak. Ez persze most sincs másként és főleg a magasabb rendfokozatokban mutatkozik föltűnően. A május óta dandárnokokká kinevezett ezredesek száma például fölötte csekély, miáltal lehetetlenné válik az összes alezredeseket három évi, e rangban töltött szolgálat után, ezredesekké kinevezni, valamint a négy és fél évig az őrnagyi fokozatban levőket sem lehetett mind alezredesekké kinevezni. Hogy az előléptetések rendje azonban mégis lehetőleg igazságos legyen, ezennel a soron levők az illető rangfokozatban úgy lettek elosztva, hogy azok, akik annak idején, tehát három, illetőleg négy és fél év előtt az alezredessé, illetőleg őrnaggyá való kinevezésüknél az egyenlő évfolyambeliekkel szemben egy fél évet nyertek, azok most visszamaradnak. Ennek következtében átlag véve a várási idő az ezredesi kinevezésig az alezredesi rangfokozatban három és fél—három év, az alezredesi kinevezésig az őrnagyiban a gyalogságban öt—négy és fél év, a többi fegyvernemeknél és a karoknál pedig fél—egy évvel kevesebb. Mondhatjuk, hogy a novemberi előléptetés az őrnagyi kinevezések jegyében áll, ami főleg az előléptetett századosok számában és kevésbbé a várási idő tartamában nyilvánul, amely utóbbi általában véve egyenlő maradt és pedig a törzskaroknál kilenc és fél—tiz és fél év, a csapatoknál pedig tizenhárom—tizenhárom és fél év. Ha például a gyalogos századosok összes tiszti szolgálatidejét vesszük, azt látjuk, hogy huszonnégy—huszonnégy és fél évre volt szükségük, amig az őrnagyi fokozatot elérték; ez utóvégre nem is volna oly rossz előmenetel, de tekintetbe kell ám azt is venni, hogy mindezek még három évet szolgáltak, mint hadapródok. A soronkívüli előléptetés, mely tudvalevőleg csak az őrnagyi és alezredesi fokozatba lehetséges, igen szűk keretekben mozog úgy szám szerint, mint az elért előnyt tekintve, miután egyik sem nyer többet, mint egy fél évet. A soronkívüli előléptetéseknek tehát nincs meg már azon bizonyos „ugrásszerű“ jellege, mint előbb volt és a rangsorban való előléptetést alig érintik lényegesen. Észrevehetően javult az előmenetel a helyi alkalmazásban levő tisztek állományában, mely eddig fölötte rossz volt. A főtiszti fokozatokban az előmenetel körülbelül egyenlő a májusival, ami mindenesetre kellemesen fog hatni, miután májusban erre nem sokan reméltek. Ha mindamellett a főhadnagyoknak várási ideje a századosi kinevezésig — bár az idén két kiadós előléptetés volt — még mindig elég hosszú, azaz 10 és fél év marad, ez annak tulajdonítható, hogy 1898 május és novemberben rendkívül sok főhadnagy lett kinevezve és ezek most több részletben jutnak a harmadik csillaghoz. Ez a várási idő a jövőben is egyelőre alig fog változni. A főfegyvernemeknél a századosi rangba való előléptetés ideje — általában véve 14 tiszti összszolgálati évvel — ki van egyenlítve, immár a tüzérség is egyenlő lépést tart a többi két fegyvernemmel, ami egy nagy sérelemnek orvoslását jelenti. A főhadnagyi és hadnagyi kinevezések tekintetében csak a lovasság van némi előnyben, miután itt a fogyaték is nagyobb, mint a többi fegyvernemeknél. Az 1905 szeptember elsején hadapródokká kinevezettek immár mindannyian hadnagyok lettek és ekképen egyik hadapród sem fog már három évnél tovább a hadnagyi kinevezésre várni, mely arányt a hadügyi vezetőség továbbra is fönn akarja tartani, így tehát itt is kedvezőbben alakult a helyzet, mint ezt itt-ott megjósolták volt. Ha az előléptetések összbenyomását tekintjük, azt vesszük észre, hogy mint májusban, úgy most is az egyes fegyvernemek előléptetési viszonyainak általános kiegyenlítése előtérbe lép, továbbá hogy határozottan jó az előmenetel az őrnagyi és századosi rendfokozatokba és hogy a várási idők az egyes fokozatokban általában véve egyenlők maradnak, tehát korántsem észlelhető rosszabbodás, hanem inkább némi javulás. 1908 XI/1 llllBOnVíItl HALÁSZ J. * FÉNYKÉPÉSZETI ÉS FESTÉSZETI MÜINTÍ A t. közönség az ideiglenesen kiállt-FÉNYKÉPÉSZETI ÉS FESTÉSZETI MÜINTÉZETE tekint^l^^SZive^^ SZEGED, Kárász utca 7. sz. kedjen. -n