Szeged és Vidéke, 1915. szeptember (14. évfolyam, 202-227. szám)
1915-09-11 / 211. szám
A Feministák Szegedi Egyesülete fönnállása óta Gyakorlati Tanácsadó irodát tart fönn, a célból, hogy minden hozzáforduló tájékozatlant fölvitágítással és útbaigazítással láthasson el. A háborús esztendő alatt alkalma volt az egyesületnek meggyőződhetni arról, hogy Gyakorlati Tanácsadója mily hézagpótló közszükségletnek felel meg és milyen népszerűségnek örvend. Nemcsak helybeli tanácsra szorult lakosok fordulnak bizalommal az irodához, de a környékbeliek is sietnek az áldásosan működő intézmény segítségét igénybe venni. Az egyesület szoros kapcsolatot tart fönn humanitárius és népjóléti intézményekkel és igyekszik azt a szervet alkotni, amely ezen intézmények működését segíti harmonikus, egymást kiegészítő munkásság kifejtésére. Az iroda minden reklám nélkül, csendben dolgozik, a hozzá forduló ügyefogyottak és gyámoltalanok ügyét nem bürokratikus módon, hanem mindig az esethez mérten megértéssel, ügyszeretettel és buzgalommal intézi el. Hivatalos órát minden hétköznap délután 5—7 óráig Vár u. 7. sz. alatti helyiségében tartatnak meg. A rendőrség statisztikája. A szegedi rendőrség múlt havi ügyforgalmáról most tette közzé statisztikai jelentését. A bűnügyi osztálynál feljelentést tettek lopás miatt 175, sikkasztás miatt 26, testi épség ellen elkövetett bűntett és vétség miatt 24 esetben. A nyomozások közt említésre méltó Takács Jánosnak, a házasságszédelgőnek és csalónak elfogása. A bejelentő hivatalnál az összes be- és kijelentések száma 12,949 volt. Tűzeset négy volt az elmúlt hónapban. A városi fogdában elitélt volt 40, őrizetben 219, átutazó tolonc 18, elmebeteg 4, étkezésre bejárt 8 internált. A fogdában őrzöttek közül nő volt 117. Hatóságilag megállapított legmagasabb piaci árak szeptember 11-től 25-ig. Hízott liba élősúlyban kg.-ja 280 Hízott liba tisztítva szalonnával kg.-ja..................................350 Sovány liba élősúlyban kg.-ja 200 Sovány liba tisztítva kg.-ja . 300 Hízott kacsa élősúlyban kg.-ja 2-50 Hízott kacsa tisztítva szalonnával kg.-ja.............................3'20 Sovány kacsa élősúlyban kg.-ja 2-— Sovány kacsa tisztítva kg.-ja 2-70 Liba aprólék........................2-— Kacsa aprólék.......................2-— Jjibazsir kg.-ja.......................5'— Csirke élősúlyban kg.-ja . . 2*20 Tojás darabja.......................—•!! Tej literje.................................—-32 Tej literje fölözött...................—-IB Burgonya (krumpli) kilója . . —T2 Vöröshagyma kilója szár nélkül —-SO Fokhagyma............................—-TO Bab, száraz 1 kg.....................—-40 rencse, száraz 1 kg. . . . —-SO Borsó, száraz 1 kg. ... . —-30 Mák, száraz 1 kg.....................1 50 Hatósági húsárak: . Az ellen, aki ezen áraknál drágábban árusít vagy vásárol, a kihágási eljárás fog megindittatni. Korona Sertés-zsir kg.-ja.............5'— Birkahús 1 kg....................260 Birkacomb 1 kg.............................280 Marhahús, levesnek .... 3'40 Marhahús, sütni.............3'60 um, francia és angansztig oktatását elvállalja sok évi gyakorlattal bíró tanítónő, gramatikai és társalgási rendszer szerint. Cím a kiadóban. 1915 szeptember 11 SZ£lrED ÉS VIDÉKE. 9árosi színházban szombat és vasárnap, 1915. évi szeptember hó 11-én és 12-én aszepdiai.liF.KongÉdaeliaF IhtamlMdÉsÉgeli az elesett katonák özvegyei és árvái fölsegélyezésére rendkívüli SZENZÁCIÓS ESTÉLYT tartanak a világhirű és páratlan humoros illuzionisták és gondolatolvasók Carmellini a svéd királyi „WASA“-rend tulajdonosa és neje. MT Rendes szinházi betyárak. A jövedelemből 50%/o az elesett katonák özvegyei és árvái fölsegélyezésére lesz fordítva. Jegyek előre válthatók a szinházi pénztárnál d. e. 10 -12-ig, d. u. 3—5 óráig. Kezdete este pont 8 és fél órakor. Bolgár vélemény Nikolajevics bukásáról. BERLIN, szeptember 10. Szófiában, mint egy távirat onnan jelenti, mély benyomást tett a politikai és katonai körökre Nikolajevics Miklós nagyherceg elbocsátása. Azt hangoztatják, hogy a nagyhercegnek Kaukázusba való száműzése megerősíti az Oroszország kétségbeesett belső helyzetéről és az orosz hadsereg válságos állapotáról érkezett legutóbbi híreket. Síéfiában azt hiszik, hogy eddig még ismeretlen okok idézték elő a nagyhereg lemondását és szenzációs leleplezéseket várnak egy affártól, amely a cár és a nagyherceg közt lejátszódott és döntő oka volt az utóbbi lemondásának. NYILTTÉR.* kipróbált óvintézkedés. B Mattoni Jesshölsler Savartyű víz • B rovat lőbséget kérdéseiértnem vállal felee szerk Sebet olcsóbban! A katonai fegyvergyári kerékpárok egyedüli képviselete. Valódi drezdai német gyártmányú varrógépek nálam kaphatók. — Beszélőgépek minden rend-Wlfzeletre. SZÁNTÓ SÁNDOR régi ismert cég, főraktára kizárólag a Kiss D.-palotában (Kiss-utca) van, Szegeden. Óvási Kérem a cégre különösen ügyelni, hogy hasonnevű egyén meg ne tévessze,jm MŰVÉSZET szimaz. A színház műsora: Csütörtökön : Nagy művészest. (Páratlan.) Pénteken: Éjjeli őr, bohózat. (Páros) Szombaton: Éjjeli őr, bohózat. (Páratlan.) __ Megnyitó előadás a színházban Kisszeged javára. A színházi iroda jelenti: A színház csütörtökön nyitja meg kapuit. Az első előadás tiszta jövedelmét teljesen Kisszeged javára fordítja a társulat, ezzel akarván csatlakozni a Kisszeged fölépítésére megindult szép mozgalomhoz. Az első előadás a jótékony célra való tekintettel nagyszabású művészet lesz, amelyen a társulat összes új tagjai: Hantos Irma, Lázár Mária, Asztalos Mici, Forrai Aladár és Rádió Rezső karmester föllépnek. Ezen kívül a társulat összes tagjai jobbnál jobb új magánszámokban és kis vígjátékokban lépnek föl. Színre kerül: Oh borzalom. Pompás jelenet a Vígszínház műsoráról és a Konrádok című kitűnő kis bohózat. Alméssy Endre Gyóni- és egyéb verseket szaval. Déri Rózsi két teljesen új dalt ad elő, Hilbert Janka, Ócskái, Sümegi műdalokkal, operaáriákkal, Gömöri Vilma, Körmendi, Gazdi Aranka költemények és monológok szavalásával, Solymosi, Matány, Bende mulattató kuplék éneklésével és víg jelenetek eljátszásával vesznek részt az eleven és változatos műsorú előadásban. A részletes műsort a szinlap hozza. A jótékony előadás bizonyára zsúfolt házat vonz s lesz olyan az eredménye, hogy jövedelméből Kisszeged óvodája költségeire szép öszszeg fog jutni. * Az Éjjeli ör premierje. A színházi iroda jelenti: A Vígszínház legnagyobb sikerű új bohózatának, Nancy Éjjeli,őr-ének pénteken lesz a bemutató előadása. A helyzetkomikum kihasználásának klaszszikus példája ez az elejétől végig kacagtató, gyors pergésű, vidám darab. Percekre megállítja az előadást a feltörő kacaj, amely a darab pompás helyzeteit s a kitűnő előadást kíséri. A vígjátéki személyzet javarésze jobbnál jobb szerepekben vesz részt az előadáson. A három fő női szerepet Gömöri, Asztalos Miki, az új szende és Cs. Lázár Mária, az új társalgási színésznő játsszák, míg a férfiszerepekben Szeghő, Forrai, Körmendi, Matány, Sümegi és Szilágyi lépnek föl. A nagysikerű darab előadását szombaton megismétli a társulat. * Bérlet-hirdetés 60 előadásra. 30 páratlan, 30 páros bérletet nyit szeptember 16-tól a színház. A rendes bérleti feltételek mellett, 33 százalék kedvezménnyel. Szabó Károly színházi titkárnál a nappali pénztárban délelőtt 1001-ig lehet bérletet csinálni. Oki, tanítónő tanítványokat vállal, német, francia nyelvben jártas. Cím a kiadóban: Jeans lesu Dolgozni szeretősasszonyokhoz! Alig egy pár órai munkával 2—3 koronát könnyen megkereshet, ha a délután 5 órakor megjelenő „Szeged és Vidékét“ árusítja. Jelentkezni lehet a kiadóhivatalban, Kálvária utca 6. sz. alatt. M HILDEISEX. Ötéves hátasló, közelebbit a kiadóban. 7239 Maracnoi* szobát vagy két fia nappal kisebb szobát jól bútorozva keres. Ajánlatok Wágner névre Tisza Lajos körut 73. sz. küldendők 7228 Magános nőnél ElliSi 23 ur részére olcsón kiadó. — Ugyanott ebédkoszt kapható. Osztrovszki utca 25. emelet. 7221 Mechanikai és a Wiszfi IntÉzd lil . Szeged, Zrinyi utca 17. szám. Elvállal legkomplikáltabb mechanikai munkát, kerékpár- és varrógép-javítást, csillárok csiszolását és mindennemű érc- és fémáruk galvanizá- Krachtusz Ferenc, sasat és nikkelezését, üzietvezetii. AAá Idil il mai férfianyag-drágaság mellett megtakarítás csak úgy érhető el, ha főleg kokszszal, de szénnel is tüzelhető eredeti Meteor folytonégő kályhában fittünk. Valódiak csakis Patent Meteor fölirással. IlICZCy és Társa Iaskereskedéseben kaphatók Feketesas- és Kigyó-u. sarok.