Szegedi Híradó, 1863 (5. évfolyam, 1-34. szám)
1863-02-14 / 13. szám
megjelöli: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerkesztési iroda : Oroszlán-utca Ivánkovits-ház. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Egész évre 8 frt — félévre 4 frt, — évnegyedre 2 frt osztr. ért. Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre 6 frt, — félévre 3 frt., — évnegyedre 1 frt 50 kr. osztr. ért. Egyes szám ára 8 ujkr. Nírdotóisolt: Az öthasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 5 kr kétszerinél 4 kr., többszörinél 3 kr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a háromhasábos petitsor igtatási dija 20 kr. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez címezendők. Kimaradhat-e Szeged az alföldi vasútvonalból ? Pest, febr. 12. Azon aggodalmakra, melyek Szegeden e tekintetben fölmerültek és nyilvánosságra hozattak, szükségesnek tartottam egy okadatolt nyilatkozatot tenni közzé, hogy meggyőződjenek az érdeklettek, miszerint e részbeni kételyeik valódi alappal nem bírnak. Közölvén e fölvilágosításomat a „Szegedi Híradó,,, azon megjegyzést tette cikkemre, hogy a szegedi bizottmányban „nem arról volt szó, hogy a pesti felhatalmazottak más irányt is karolhatnak fel, mert tudva van előttük, miszerint az engedélyérti folyamodványban világosan ki van téve Szeged megérintése, hanem annak a ki aggodalommal nyilatkozott, hogy Szeged városát az alföldi vasút még el is kerülheti — bizonyosan az lebegett szemei előtt, hogy mielőtt ezen vonal érdekében kifejlett mozgalmak határozott alakot vettek volna, már létezett egy társaság, melynek engedélye volt Gyomáról vagy Túrról Szarvasnak érintésével a Tiszáig vezetendő vasút előmunkálataira; és hogy ez engedély birtokosainak egyike most is tevékeny erélyt fejt ki eme már engedélyezett vonal előmunkálatainak megtételére, amely vonalban pedig Szegedről szó sincs.“ Előre bocsátván, mikép én nem azt vettem alapul, miről volt szó a bizottmányíron, s nem azt kutattam, mi lebeghetett annak szemei előtt, aki aggodalommal nyilatkozott, hanem a „határozatot“, mely jegyzőkönyvbe vezettetett, s az egész bizottmány nyilatkozatát, mely nem véleményre, hanem „alapos okokra“ mondatik épültnek, és mely nem a most felhozott körülményt, hanem egyenesen a pesti bizottmány „tágértelmű“ programmját veszi motívumul, örömmel fogadom a hozzám intézett interpellatiót két okból is. Először, mert az interpallatió bevezetéséből jól esik látnom, hogy a programra tágértelműségére fektetett scrupulus megszűnt; másodszor, mert az újabban leleplezett aggodalmat én oly biztosan hiszem eloszlathatni, mint az előbbit. Való, hogy létezett egy régibb terv, s annak nyomán egy régibb engedély, mely szerint báró Wenkheim Béla, Trefort Ágoston, báró Eötvös József és gróf Károlyi Sándor, a békésmegyei gazdasági egyesület megbízása folytán egy Túrról vagy Gyomáról kiinduló pályát akartak a Tiszához vezetni. Való, hogy e tervben és engedélyben Szeged említve sem volt. Mint szintén az is való, mikép az ,hogy e társulat kitűzött szándékától visszalépett, a lapokban közzé téve nem volt. És ezen terv, és ezen engedély mégsem létezik többé! Nem létezik, mert a megnevezett férfiak maguk voltak azok, kik az előbb felfogott működési tért szűknek találván, a helyett az alföldi vasút eszméjét teremtették. Nem létezik, mert a novemberi gyűlésen elvállalván azon mandátumot, hogy egy oly vasutat fognak eszközölni, mely Váradról Csabán Szegeden át menjen a Dunához, már tettleg letették azon korábbi meghatalmazást, melynek értelmében Túrról a Tiszáig kell vala egy vonalt vezetniök. De nem létezik végre azért sem, mert azon folyamodvány bevezetésében, melyet a központi bizottmány jelenleg az „alföldi vasút“ engedélyéért benyújtott, világosan és határozottan visszalépnek a korábbi mezőtúr-tiszai engedélytől. S legyen szabad biztosítanom Szegedet, hogy miután az alföldi vasút középponti bizottmányában Ule b. Wenkheim, b. Eötvös, gr. Károlyi Sándor és Trefort urak mindegyike egyetően nemes buzgóságot és az alföld hálájára méltó tevékenységet fejtenek ki a várad-szeged-dunai vonal létesítése körül merő physikai és erkölcsi lehetetlenség, hogy közblök bármelyik „tevékeny erélyt fejtene ki“ e pillanatban ama korábbi kisebbszerű vonal mellett, melytől önként visszaléptek, melynek engedélyét önmaguk visszaadták és letették. És most, miután azt hiszem, hogy az aggodalom ez ágára nézve is meg van nyugtatva immár mindaz, kinek szemei előtt az előbbi, — s mint mondom ma már nem létező — engedély lebegett , szabad legyen egy őszinte kérést intéznem Szegedhez. Igen örvendenék ha Szeged is eloszlatná az én aggodalmamat, amely eleitől fogva az volt, hogy a vasút ügyét azok nem találják elég melegen venni, akiket leginkább érdekel, és hogy majd ott fogunk legtöbb lelkesülést és áldozatkészséget találni, akiknek legkevesebb hasznot hajt. Különösen Szegedet illetőleg, miután kézzel foghatólag bizonyos, hogy egy városnak sem lesz az alföldi vasútban annyi haszna: azon gondolkodom , váljon egy város által sem fogja magát felülmulatni , az anyagi hozzájárulásnál is? Mert uraim, nem egy kisszerű vállalatról van szó. A Pesti Napló mai számából láthatja a t. közönség, hogy csak az előleges munkálatok 40—50 ezer forintba kerülnek. S ismétlem a mit ott Trefort Ágoston úr, — ki élte feladatának tartja ez ügy keresztül vitelét, — mond „szükséges mikép az alföldi vasút érdekeltjei meggyőződjenek, hogy ha nagy előnyöket akarunk magunk n a k k i V i V D í ; ál <S o * ow kenységet kell kifejtenünk, mert a sikerhez csak ily áron lehet jutni.“ Szathmári Karolt. A földvételi társulat. III. 5 A törzsökös magyar ember jellemében van egy neme a büszkeségnek, mely azt súgja „ne tartozz senkinek!“ Szép volt ez, s mindig megjárta volna boldog Magyarországban. Szép és jó volt a múltban az a nemzeti büszkeség, ma is szép lehetne, ha jó volna. S noha jelen nyomasztó pénzviszonyaink között nehéz azt a régi nótát dúdolni, mely azon kezdődik „Nem vagyok én senkinek sem adósa“ . Mégis ma is megvan a magyar emberben a dolog szép oldala: óvakodik fölös adósságokba keveredni. Megbocsásson az olvasó ha azt mondom, hogy mai napság azonban badarság volna a becsületes hitelt megvenni. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy csináljunk nyakra-főre adósságot, csináljunk mesterséges vagy természetes bukásokat, de legyen bennünk annyi vállalkozó szellem, hogy ha már nekünk hiteleznünk kell, hitelezzünk mi is mástól, vegyük a hitelt mint pénzt. Mert a kész pénz hiányában a hitel úgy is pénz, a jó hitel jó pénz. Nem azért mondom a fennebbi dolgokat, mintha mi talán még ma sem ismernék a hitel hatalmát, van elég alkalmunk a hitel árny és fényoldalaival bőven megismerkedni, el is fogadjuk már azon előnyöket, miket a hitel nyújt, csakhogy sokan még a régi előítéletekkel viseltetnek a hite irányában, hitel alatt is magát a tulajdonképeni hitelezést értvén. Szeretek tényekből beszélni, tapasztalom, hogy itt-ott a régi büszkeség felszólal, s azt mondja példa egy nagy hitellel dolgozó polgártárs ellen : „jaj de sok adóssága van!“ Másrészt meg sokan igenis titkolódzva fordulnak hitel után, talán épen a fennírt ok miatt, de a titkolódzásból azután az uzsorásnak nyílik it, s a legjobb hitelű ember sokszor titkolódzván oly körmök közé jut, ahol a hitel nem áldás. Ma midőn hazánkban újabb hitelintézetek alakulnak, nem oktalanság arról beszélni, mint fogjuk mi fel a hitelt. Ma midőn Csongrád megye egyetlen takarékpénztára a két évi osztalék, mintegy 35 ezer frt kifizetése által pénzforgalmát csökkenteni kénytelen, nem lehet oktalanság arról beszélni, hol veszünk kölcsönt. Ma, midőn pénzviszonyaink nem akarnak javulni, épen nem lehet felesleges arról beszélni, vájjon szégyen-e a becsületes, hitel s engedhetjük e, hogy egyes uzsorások felvegyenek a hitelintézeteknél százezreket, s a becsületes szemérmes jóhitelü ember megüresedett tarisznyáját ama uzsoráshoz vigye, s kérjen annak kis kamatra vett tőkéjéből egy részt, nagyobb kamatra. Ok az uzsorások titoktartók. De ugyan mit ér a titok, ha az ember oly drágán fizeti meg. A hitelintézetek nagy hibája, hogy nem akarnak kis összegekkel bajlódni, pedig gyakran van a magyar embernél, hogy kevesebbet kér, mint amennyire szüksége van. Közelebb arról is meggyőződtem, hogy a magyar ember, ha már hitelt vesz igénybe, lehető legrövidebb idő alatt akarja azt visszafizetni, ez is a fennírt nemzeti jellegből származik. „A hoszti betegségnek halála vége. Hosszas tartozás bukást eredményez.“ Az előbbi állhat, noha nem mindig, de az utóbbi állítás még csak a gyámoltalan élhetetlenekre nézve áll. Ha valakinek nincs üzlete, nincs ipara, nincs ipara, nincs vállalata, mely jövedelmez, nincs jószága, mely művelve hasznot hajt, ne vegyen közcsönt. Azonban ha valakinek jövedelmező vállalata üzlete, vagy egyéb foglalkozása van, csak pénze hiányzik, az vehet kölcsönt, s ha már kölcsönt vesz, s nem valami erején felülit, akkor igen okosan tesz, ha úgy veszi fel, hogy a visszafizetés ne kerüljön nagy megerőltetésébe, s nehogy oly rövid időre vegye, amely alatt üzlete azt ki nem teremttieti , melyi US illán ismét ívla esik vissza, ahol volt, s üzlete újból megakad. A közelebb általam eszközlött földeladásoknál tapasztaltam, hogy a húsz éves kölcsön számtalan ember előtt egy öröklétnek tetszik, s valódi faj büszkeséggel nézne le a nagy többség arra, ki tíz évnél hoszszabb időre mer gondolni. — S a hitelben eladott birtok nagy részénél a betáblázásoktól is annyira irtóznak az atyafiak, hogy inkább eladják ősi birtokuk egy részét, semhogy arra valamit betálázni engednének. Kár pedig a betáblázástól úgy irtózni, hogy azért valaki ősi birtokát végképpen eladja. Mert mai nap a föld ára oly alant áll, hogy alább alig eshet, s ritka az a jól művelt föld, mely érték kamatját be nem hozza. Tudom, hogy itt az a baj is van, hogy sokan elégedetlenek kisbirtokukkal, s talán megnépesedett családjuk kívánja, a körülmények követelik, hogy a kisbirtok itt vagy ott eladassék s helyette egy nagyobbat vásároljon az illető. De ahol a birtok eladás kikerülhető, bsz azt kár eladni. Sokan azt mondják a betáblázás költségei. Ugyan mi nem jár mai időben költséggel, hát maga az eladás nem jár-e költséggel? nem kell e százalékot bélyeget, s egyéb költségeket fedezni. Birtokot vásárolni mai időben becsületes feltételek mellett igen tanácsos mert alább az árak nem esnek. De eladni valamely kis birtokot, mely könnyen kezelhető bizony káros. A nagy birtokok a nyomasztó körülmények közt nem csoda, hogy nehezen kezelhetők. Ellenben a kisbirtokokból jóformán semmi béres erő sem működik, s többnyire az illető tulajdonos családja által műveltetnek, ha nehezen is, de fenntartják magukat s még is könynyebben kivárják a kedvezőbb évet, melynek jöttét minden hiú álmodozás nélkül lehet várni, annál is inkább, mert az elmúlt évnél sanyarúbb Magyarországra alig jöhet. A múlt évben nemcsak a mi termésünk silánysága, de az árak nyomottsága, a közterhek növekedése is sújtotta a gazda közönséget. Nem azért voltak az árak silányak, mert nálunk termett volna, de azért, mert a külföldi jótermés miatt nem jön szegény termesztményünk után semmi kivitelünk, úgyszólván semmi a múlt évekhez képest. Helybeli újdonságok. * (A helybeli színháznak magas vendége lesz) Mint Budáról értesítenek Aproxin lgne jövő hó elején Szegedre érkezik, s a helybeli színpadon a budai népszínház javára kétszer fog fellépni. Hisszük, hogy a jeles honleányt „ki leszórt magáról minden külsőséget, mely magas röptű lelkének szárnyait megköthette volna , s a lelkében lángoló művészi-