Szegedi Híradó, 1864. január-június (6. évfolyam, 1-52. szám)
1864-01-03 / 1. szám
1864. Hatodik évfolyam. Jőlegjelen: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerkesztési iroda : Buzatér, Hayer-ház, Kiadóhivatal, Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre...............................................8 frt Félévre........................................................4 „ Évnegyedre ... .... 2 „ Egyes számára feltételek: Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre......................................6 frt — kr. Félévre ......................................3 „ — „ Évnegyedre . . 1 „ 60 „ 8 kr osztr. ért. 1-ső szám. Vasárnap, jan. 3-án. Hirdetései 1.: Az hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 5 kr, kétszerinél 4 kr, többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitfor igtatási dija 15 ujkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez cimezendők. Lapunk az ünnep miatt egy nappal később jelent meg. Szeged, 1864. január 1. Boldog ujévet! Ez a mai nap jelszava. E nagy város, e széles ország, egész Európa e szótól viszhangzik ma: Boldog újévet! E hideg, havas felhőkkel koronázott napnak sajátságos fénye van, mely a kunyhóba, palotába, minden szivbe behat. Itt a gyermek siet a boldog szülők elébe, kis ajka köszönetet rebeg a forró szeretetért, az édes csókért, melynél nincs jobb a világon. A férj boldogan szorítja nejét karjai közé. Adja Isten, hogy még sok újév találjon minket boldogoknak egymás szerelmében ! A kedves öröm- és reménytől ragyogó szemei érthetőleg beszélnek a piruló hajadonnak: Boldog újévet! A barát barátját, a szomszéd szomszédját üdvözli. A szegény bekopogtat a gazdag ajtaján, ma nem taszítják ki, elfogadják köszöntését. Boldog újévet! Hát mi ne köszöntsük előfizetőinket, kikkel egy évig oly szoros szellemi viszonyban éltünk, melyet az új esztendő sem volt képes megszakítani, sőt tán még szorosabbra fűzte köztünk a kapcsokat? Mi ne köszöntsük e kicsiny, de hü sereget, osztályosait azon elveknek, melyekben lelkünk erős? Legyenek üdvözölve a régiek, kik újra megjöttek, s az újak, kik ezekhez csatlakoztak, hogy nemes törekvéseinknek, mely e város és vidéke fölvirágzásának előmozdítását tűzte ki föladatul, anyagi alapot készítsenek! Legyenek üdvözölve azok, kik belátják, hogy a kor megkívánja, miszerint ily népes vidéknek közlönye legyen, melybe jó és rész napjai, küzdelme és haladása, hibái és erényei, az utódok számára híven, példa és tanulság végett föl legyenek jegyezve. Oly közlönye, mely fölkarolván helyi és hazai ügyeit, minden érdemes eszmecserének tért nyit. De legyenek üdvözölve e lap szellemi munkásai is, kik a szerkesztőt hivatása betöltésében elősegítik! Legyen üdvözölve e lap buzgó kiadója, ki jobb és roszabb körülmények között fentartotta a lapot, csakhogy az ügynek szolgálatot tehessen ! A „Szegedi Híradó“ immár hatodízben üdvözli azokat, akik életét biztosítják. Adja Isten, hogy még sokáig kívánjon nekik Boldog újévet! Nyílt levél e lapok szerkesztőjéhez. Szeged, 1864. január 1. Ön e lapok lefolyt évi utolsó számát a múltra vetett rövid visszapillantásával rekesztette be, melyen csak néhány, de éles vonással ecsetelte azon csalódásokat, melyekben az a haza népét átalában, különösen pedig e magyar Kánaánnak nevezett vidéket az eltűnt év folytán részesítette. Fájdalom, úgy van, hogy ezerekre megy azok száma, kik ma egy éve az életnek örülve lépték át az évnek küszöbét, ma pedig nem mondhatjuk róluk, hogy könnyeikkel áztatják kenyeröket, mint a szenvedőkről mondani szokás, mert a könnyek megvannak ugyan bőven, de fájdalom , a kenyér nincs meg. Azonban nem célom nekem az ínség nagyságát rajzolni, melynek e lap hónapok óta tolmácsa volt, és melyet tapasztalásból ismerünk mindnyájan. Mennyi reménynyel üdvözöltük közeledtével az újévet, mondja ön, midőn ifjan, biztatólag köszöntött be hozzánk. De talán épen az volt bajunk, hogy nagyon is sokat reméltünk. Pedig annyi keserű csalódás után, menynyi minket ért, épen nincs okunk túlságosan bízni, midőn a jövő bizonytalan tengerére indítjuk el reményeink sajkáját. Semmi sem okoz annyi keserűséget, mint ha túlságosak várakozásaink a jövő iránt, ha bizonyosnak hisszük azt, minek teljesülését óhajtjuk. Mert oly hajlandók vagyunk reményeinket való gyanánt anticipálni, azért alkalmazzuk úgy magunkat, mintha vágyaink bizonyosan teljesülnének; reményre alapítjuk terveinket, meg nem gondolván, hogy az ily alap nem egyéb fövénynél. Ezért jó, ha nem csak azon lehetőségre vagyunk elkészülve, hogy reményeink nem fognak valósulni, sőt hogy a bekövetkezhető baj csakugyan beköszönt. Az ügyes hadvezér nem csak a diadalt, hanem a csatavesztést is belefoglalja hadi tervébe. Nekünk is, kik részint saját mulasztásaink következtében, részint mindününkön kívül annyi csalódásban részesültünk, minden eshetőségre el kell készülnünk. Akkor aztán sokkal könynyebb megőrizni bátorságunkat, és el nem csüggedni, ha a csapások napjai bekövetkeznek. Ezzel azonban koránsem azt akarom mondani, hogy lehangoltan, folytonos rettegésben töltsük napjainkat, sőt inkább az elmondottak megfontolása épen arra való, hogy a jöhető veszedelemre előre elkészülvén, fölfegyverkezzünk magunk iránti hittel és bizalommal, hogy aztán a közeledő ellenségnek annál bátrabban szeme közé nézhessünk. Ez az mit én említeni akartam, hogy ön azt ajánlja újévi üdvözletül olvasóinak. A gondviselés úgy intézkedett, hogy a jövő titok legyen elöttünk, mert az emberi ész csak a múltak kárpitjait szellőztetheti, de hiába törekszik a jövő fátyolát föllebbenteni. Mindaz, mit azon néhány derengő csillag fényénél, mely a jövö ködét némileg megvilágosítja, láthatunk, nem egyéb, mint, hogy a természetnek öröktől fogva meghatározott törvényei ez évben is különféle tüneményeket fognak előidézni, s az emberi életben is öröm és bánat, remény és aggodalom fogják egymást fölváltani. Hiszen már több ezer évvel ezelőtt megírta bölcs Salamon, hogy semmi új sincs a nap alatt. Reméljük tehát a legjobbat, de a legroszabbra is legyünk elkészülve, akkor bármi viszontagságok sem fognak meglepni. Azonban most jut eszembe, hogy ön is egy év előtt vette át e lap szerkesztését. — Várjon nem volt-e az eltávozott év önre is a csalódások éve, mint a földművelőkre nézve az volt ? Nem várt-e ön kettős irányban élénkebb részvétel? Nem várta-e ön, hogy e nagy alföldi városnak és vidékének értelmisége, többsége ön zászlója alá fog csoportosulni? Nem várta-e, hogy ki csak a tollat némileg forgatni képes, nem fogja e laptól megtagadni közreműködését? Önnek ama szavai : „A lap körüli teendők halmaza csaknem egészen reám nehezült, azt gyaníttatják az olvasóval. Elég szomorú, hogy ez úgy van, hogy ne volnának, kik a város és vidéke közügyeihez hozzászólhatnának, azt senki sem fogja velünk elhitetni. Itt is tehát a felebbi életelvet ajánlom, ekkép alkalmazva. Reméljük, hogy a beállt újévben tömegesen fognak sietni mindazok, kik magukban némi hivatást éreznek, elmondani e lap útján észrevételeiket, tapasztalásaikat stb. stb. Ha azonban e reményünkben csalatkoznánk, mire szintén el kell készülve lennünk, akkor nem marad egyéb hátra, mint hogy az eddigi hírek vállaira nehezüljön ismét a teendők halmaza. De ön talán a múlt évben más tekintetben is csalódott. Becsületes törekvése méltán igényelhette, hogy e lap eddigi előfizetőinek száma legalább is megkettőztessék. Fájdalom, ez sem következett be, mit egyébiránt a lefolyt év mostoha körülményeinek kell felróni. A legnépszerűbb lapok is megérezték az 1863. év sanyarúságát. Csoda-e, ha ennek hatása épen azon vidék lapjára is kiterjedt , mely az országos csapás által leginkább volt meglátogatva? E bajon ez idő szerint egyedül kitartás által segíthetni. Vezérelje önt és munkatársait ezentúl is azon ügyszeretet, mely eddig is legerősebb rugója volt működésöknek, és a jövő meghozza gyümölcseit. Hiszen,ki nemes gyümölcsöt akar, annak évekkel előre kell fáradoznia azon fák ápolása körül, melyeknek termését ízlelni óhajtja. Bocsásson meg ön, ha bizonyos oktatói hangba esve, oly dolgokat írok, melyeket ön csak úgy tud, mint én. De szolgáljon mentségemül azon jóakarat, mely szerint valamint Szeged városa, úgy átalában a Tiszavidék javát, virágzását óhajtom, és épen ezek érdekében azt is kívánom, hogy a „Szegedi Híradó“ legyen a vidéki lapok példánya. Végzem pedig soraimat azon őszinte óhajtással: Adjon Isten a múltnál boldogabb évet a hazának; boldogabb évet az alföld sanyargatott vidékének és boldogabbat a „Szegedi Híradó“nak ! —. Beköszöntő beszéd, melyet Tóth István, a csongrádmegyei gazdasági egylet elnöke, az 1863. évi november 30-án tartott tisztújító közgyűlés alkalmával mondott. Mélyen tisztelt egyesület! " Miden tekintetbe veszem nagyszerű fontosságát azon célnak, melyet egyesületünk elérni kiűzött, azon érdekeknek, melyeknek képviseletére s illetőleg vezérletére a mélyen tisztelt egyesület bizodalma jelenleg felhívott; midőn tekintetbe veszem azon sokoldalú nehézségeket, melyek egyesületünk körében a célhoz juttatás ellenében fölmerültek, midőn e tekintetek irányában szellemi tehetségeim és képzettségem csekély súlyát mérlegbe vetem, vissza kellene lépnem a reám ruházott megtiszteltetés elfogadásától. De férfikorom délpontját túlhaladva, életem erőteljesebb szakában a nyilvánosság terén is gyakori részt véve, megtanultam ismerni, hogy polgártársaink bizodalma az emberi élet küzdelmeinek legszebb jutalma, minden elérhetéi közt legmegbecsülhetlenebb kincse; megtanultam ismerni, hogy társaságban élő embernek nemcsak önmaga, hanem a társadalom iránt is vannak kötelességei; hogy ezeknél fogva a társadalom közös céljához, a közjólét emeléséhez, kinek-kinek szellemi és anyagi tehetségeivel kitelhető arányban járulni, polgári kötelesség; a visszavonulás pedig az önzés legszennyesebb bűne! Fogadja azért a mélyen tisztelt egyesület irányomban nyilvánított bizodalmáért legbensőbb köszönetemet; fogadja egyszersmind azon ígéretemet, hogy mindazt, mit egyesületünk célja elérésére s tapasztalt akadályainak elhárítására, tiszta szándék és ügyszeretet igényelnek, elkövetni, hazafiai egyik legfőbb kötelességemnek ismerendem. Azonban őszintén megvallom, hogy ezen ígéretet csak azon reményben, csak azon biztos hiedelemben bátorkodom tenni, hogy egyesületünk — mely 600 részvényesen felül számlálva, hazánkban a vidéki gazdasági egyesületek között alkalmasint legtöbb tagnak örvend, — úgy jelen, mint távollevő tagjai, kik engemet e megye, és általa összes hazánk közös jólétének előserélésében, hazaszeretetük ismert buzgósága és áldozatkészségüknél fogva jóval túlszárnyalnak, nem személyem, hanem az egyesület célja következésében megyénk és hazánk felvirágoztatása, közös ügyének gyámolitásához, szellemi és anyagi tehetségükkel járulni vissza nem maradnak , hanem közreműködésüket azon szives készséggel, mely a tiszta és valódi hazafiságnak önkénytes kifolyása, minden időben és körülmények közt ernyedetlenül tettlegesítendik. Ha visszatekintünk egyesületünk közelebb lefolyt három évére, ha mérlegezzük ezen három évi élet csekély eredménye ellen felemlíttetni hallott ellenvetéseket, ámbár a hatás kevésségének oka egyfelől az időközben keletkezett közviszonyokra és körülményekre szokott háríttatni, másfelől semmiként sem lehet tagadni, hogy az eredmény csekélysége mégis csak az egyleti tagok érdek, részvét és közreműködés hiányának tulajdonítandó. Talán nem elég nagyszerű a cél, melyet az egylet elérni igyekezett? Talán nem olyanok az azzal egybefüggő érdekek, melyek az egyesületi tagok részvétét felkölteni, felköltve megszilárdítani, és folytonos működésben tartani, fontossággal bírnak? Talán csekély és szűk a tér, melyet az egyesületi cél, a tagok szellemi tehetségei s képzettsége mérlegbe vethetésének s munkásságának nyújt? Vagy talán az egyesület szervezetében rejlik az ok, mely a tagok kellő részvétét életre ébredni, a kívánt közreműködést létrehozni és hatályosságra emelni, mindeddig megakadályozta ? Az egyesület célja, alapszabályai szerint, mindennemű mezőgazdasági ágazatoknak Csongrád megyébeni felvirágzását, elméleti és gyakorlati úton elősegéteni. Miután a mezőgazdasági ágazatok virágzása, úgy egyes ember, mint az egyesekből alakult összes társadalom jólétének ismeretes tényezői közt a legelső helyet foglalja el; a kitűzött cél a legfőbb jelentőséggel, érdek és horderővel bír. Egyes ember úgy mint az összes állam életének sok szüksége és különböző kellékei vannak. E szükségek és kellékek egyes embernél úgy, mint az összes államnál azon arányban szaporodnak, és kielégítésük iránti vágy, ösztön, kedv és munkásság azon arányban jön létre, amelyben az egyesnek és az összes államnak az élet kellemesítése, hasznosítása, kényelmesítése és csinosbítása fölötti fogalma és ismeretei, szóval mivelődése, mint elnevezni szokás polgárosodása, növekedést és emelkedést nyer. E kellékeket a mezőgazdasági ágazatok előállításai egymagában nem képesek ugyan mind födözni, hanem e tekintetben az állami jóllét más két tényezőjének, a műiparnak és kereskedelemnek is osztályrész jut. De egybevetve az élet soknemű kellékei becsértékét, azt tapasztaljuk, hogy míg az élet sok szükségeit változtatni avagy elhagyni körülményeinktől és tetszésünktől föltételeztetik, némelyeket azok közül változtatni avagy elhagyni, önkényünktől teljességgel nem függ; mert azok épen magának az élet fenmaradásának nélkülözhetlen kellékét képezik s olyanok, melyek nélkül az élet egy pár napon túl alig lenne fentartható, jelesen ilyneműek az élelmiszerek. Kísértsünk meg látni egyes embert, vagy összes államot, élelmiszerek hiányával küzdőt, vagy mint közönségesen mondani szokták, éhezőt, visszataszíttatott az azonnal azon állapotba, melyből kiemelkedett: az állatiságba. Vadállatként fog bolyongani élelmiszerei keresése végett, és mindaddig míg éhséget érez, el fog veszteni és vetni minden nemesebb ösztönt, vágyat és kedvet a polgárosodásra, sőt végszükség esetében erényt, törvényt gátolva, a történelem tanúsága szerint a fegyveres erő korlátozásával is dacolva, századok művelődésének eredményét egy nap lerombolja. Szüksége még egyszer fölemlítenem, hogy az élet nélkülözhetlen kellékeit, az élelmiszereket a mezőgazdaság ágazatai állítják elő ? Szükséges-e fejtegetnem , hogy ennélfogva az éhség és nélkülözés most vázlott rémletes képét és felforgató következéseit a mezőgazdasági előállítások enyésztetik el? Szükséges-e fejtegetnem, hogy egyes embernek úgy, mint az összes államnak jóléte, fenmaradása, emelkedése, művelődése és polgárisodása ott és akkor veszi kezdetét, midőn az élet fentebbi, nélkülözhetlen első szükségei fedözve, sőt azok biztosítására szól.