Szegedi Híradó, 1869. január-június (11. évfolyam, 1-51. szám)
1869-06-10 / 46. szám
1869. Tizenegyedik évfolyam. Megjelent Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők ; iskola-utca, Csiszár-ház, 2-ik emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. 41ízik szám. Csütörtök :fifflims 10-én. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., két szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 uj krajcár. POLITIKAI ÉS VEGYEDTARTALMU KÖZLÖNY. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre ... 8 frt. Félévre . . . . 4 frt. Egész évre ... 6 frt. | Félévre . . 3 frt. Évnegyedre . . 2 frt. Évnegyedre . . . . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 8 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten Neumann A. hirdetési irodájában ; Bécsben Hausenstein és Voglerneuer Markt Nro 11.) és Oppelik A., — Maria/m. Frankfurtban Hausenstein és Vogler hirdetési irodájukban , valamint utóbbi helyen Q. L. Daube & Co. hirdetések expeditiójában ; Lipcsében Sachse és társánál; Párisban Havas, Lafitte , Bullier és társánál Szeged, jún. 6. A felirati vitában az oroszlánrész tagadhatlanul Horváth Boldizsáré, a polgárminiszteré. Erőteljes, ragyogó nyelvezetű, emelkedett szellemű szónoklata úgy rangaslik ki a többiek , mint hogy a kisebb-nagyobb dombok közül; valódi szónoklati remek, mely a világ bármely parlamentjének dicsőségére válnék. Fényes bizonyítéka e beszéd újabban is a Deák-párt álláspontja szilárdságának, mely nemcsak védelemre, de sikeres támadásra is alkalmas. Semmi sem igazolja ezt jobban, mint általa az ellenzék oldalán magasra fölvert hullámok, melyek még a vezért, a máskor oly óvatos Tisza Kálmánt is annyira kiragadók szokott kerékvágásából, hogy az önmérséklet és politikai eszélyesség Ariadne-fonalát tökéletesen elveszítő. Lapunk szűk tere nem engedi, hogy megismertessük e kolossális szónoklatnak csak legkitűnőbb részleteit is, melyek oly fényes világításban tüntetik elő a szónok szabadelvűségét és ragyogó tehetségeit ; csupán egy pontjáról emlékezünk meg, ahol nemcsak a pártember és miniszter, de a lelkében sértett hazafi azon súlyos vádakat dobja az ellenzék szeme közé,hogy a jobboldalt folytonosan gúny tárgyává teszik, az ellen megvetést, majdnem gyűlöletet szítanak , a többségnek, illetőleg a parlamentáris kormánynak hatályát, tevékenységét paralizálják, s egyúttal a többség alkotásai, a törvények iránti tiszteletet megingatják. Nehéz vádak, de teljesen jogosultak, mert igazságon alapulnak, bármint tiltakozzék is ellenök Tisza Kálmán. Nem mi vagyunk egyedül, hanem százával vannak a gondolkozó hazafiak, kik mély botránykozással és hazafias aggodalommal eltelve láttuk az összes ellenzéki elemek oppositiójának irányát, mely nem irtózva a könnyelmű ferdítések és ráfogásoktól sem, modorában pedig gyakran az utcai erkölcsök színvonaláig sülyedve — egészben véve semmi egyébre nem vezethet kultur állapotunk mai fokán, mint a nép nagy tömegében a többség s az ebből kinőtt parlamentáris nemzeti kormány tekintélyének, népszerűségének aláásására, sőt maga a törvényhozás iránti kegyelet kiirtására. Így volt ez, és még nagyrészt most is így van ; nagyon sok adat idézésével tudnók ezt kimutatni az ellenzék sajtójából és gyülekezeteiből, melyeknek, kivált vidéki, harangyenrjei a Deák pártot a haza jogai eladóinak, a magyar kormányt pedig gyűlöletesebbnek festék le a Bach- és Schmerling-kormányoknál a tudatlan nép előtt. Innen Szegedről is szolgálhatnánk ilyen, részben Tisza- és Ghyczy neveikre esküvő nyomorult portentumokkal. Azt pedig nem fogja kétségbe vonhatni egy értelmes ellenzéki sem, hogy az ilyen ellenzéki fegyver ásó, mely nemcsak a mostani, hanem minden jövendő parlamentáris kormány tekintélyének s ezzel alkotmányosságunk jövendőjének is sírját áshatja meg. És ezért, habár talán élesebbé is téve egyelőre a pártok közti ellentétességet, e nagy veszélyre figyelmeztető vádnak egy népszerű miniszter ajkairól az ország színe előtti kimondását egészen indokoltnak tartjuk, annál inkább, mert az ellenzék kevéssé politikus és nem épen mérsékelt támadásaival maga provocálta fejére e zuhanyt. Az, akit e meglehetős élessé vált vitában, a fölkavart szenvedélyek csapkodó hullámai között egyedül nem hagyott el nyugalma és béketűrése; aki egyedül szólt higgadtan és szenvedélytelenül, az a Deák Ferenc, ő most is nagy volt, mint mindig. Egy ellenzéki lap csak úgy odavetve azt jegyzé meg beszédére, hogy hatástalan volt. De azt elfeledő megemlíteni, hogy Deák maga kijelenté, hogy nem akar szónoklatot tartani, mert nincs miért, mert nincs mit megcáfolni. Deáktól az lett volna föltűnő, ha az elcsépelt szalmából akart volna újabb parlamenti barbárt kipréselni; ezt a munkát ő bátran odaengedhette másoknak. Ő most is hű maradt a kiegyenlítés nagy kérdésében kezdettől követett elvéhez, mely szerint sohasem igyekezett a szónoklat erejével a szenvedélyekre, hanem csupán a higgadtan bíráló észre hatni, s ép ebben rejlik szerintünk a kiegyezkedési törvény létrehozási processusában Deák Ferenc államférfim nagysága. Mostani beszéde egyrészben egyszerű chronologiai előadása volt a kiegyezkedés történetének, annak kimutatására, hogy az 1867. 12. t. c. nem az elbarmarkodás, hanem ellenkezőleg az érett megfontolás műve. Többi része hasonlított a szerető atya társalgásához gyermekeivel, kiknek bölcs tanácsokat ad, olykor szelíden dorgálja, hogy a cséplési munkától el-elkalandoznak s a szalma helyett egymást ütik; végre óva inti őket bizonyos dolgoktól (a beválthatlan ígéretek csábeszközétől), mik jót nem szülhetnek stb. Bár vésnék jól szívükbe azok, akiket illet, a haza aggódó bölcsének m intő szavait! Nekünk, kik a kiegyezkedési alap fönntartása mellett küzdünk, jól esett hallani nagy vezérünk nyugodt, bizalomateljes szavait a vitatott alap fölött, nem az elbizakodás, hanem a meggyőződés s a nyugodt lelkiismeret szózatát: „Meggyőződésem most is az, hogy viszonyaink közt a lehető legjobbat csináltam, s most sem tudnék jobbat csinálni. De mihelyt valaki jobb és ki is vihető javaslattal fog előállni, én azonnal a jobbhoz állok, vagy mihelyest az idő, a gyakorlat kimutatja, hogy a mű nem jó, a hazára káros, azonnal kész vagyok tőle elállani és jobbat alkotni!“ Ez volt a közjogi kérdésre vonatkozólag Deák Ferenc legújabb nyilatkozatának lényege. Ez nem a stabilizmus, a tespedés politikája, ez nem rak követ a jövő útjába, így értelmezzük mi is a sok küzdelem közt létrejött kiegyezési törvényt, s azt hiszszük, ezzel az ellenzék is meg lehet elégedve , mert előtte is nyitva hagyja az utat mostani elvei érvényesítésére, sőt nem zárja ki a lehetőséget, hogy idővel, ha a mostani alap csakugyan elégtelennek mutatkoznék az ország önállósága és függetlensége fönntartására — a jobb- és baloldal hazafiai ugyanazon zászló alatt, egy tömör phalanxban fognak küzdeni. De most már nem szavakat, hanem tetteket vár a haza; sazért elvárjuk a baloldal hazafiságától, hogy kapott sebei sajgását elnyomva, a pártszenvedélyt háttérbe szorítva, ő is békét hagy a meddő közjogi vitának, s egész erejével oda fog működni, hogy az epedve várt reformok minél gyorsabban létrejöhessenek. — gyér. Az uj követválasztás Szegeden. (1869. junius 6 án.) A dolog tehát úgy áll, hogy az alsóvárosnak végre valahára mégis van követe, még pedig a la Bancel, „kiengesztelhetetlen“, azaz szélsőbaloldali. Szándékosan mondtuk, hogy az „alsóvárosnak“, mert a rókusról azt a nehány embert , aki Kállay-Bancelre szavazott, alig lehet számítani. A pártok reggeli 8 óra után zászlókkal s zeneszóval vonultak a választási helyre, a városháza előtt fölállított sátor elé. Egyik rész, a kisebb csapat, klaszin jelvényt viselt Pálfy Ferenc nevével. Másik, a sokkal nagyobb csapat, ezúttal is az ominózus fehér-cédulától tarkállott, azon fehér-cédulától, amely 1867-től a nyers erő, a számbeli hatalom állandó jelvénye lett a műveltség és értelem ellenében. A Deák-párt nem várt ügye iránt sikert, s ha mégis megjelent a reménytelen küzdtéren, téve ezt azért, nehogy azt mondhassa a világ, hogy Szegeden egy szélsőbaloldali egyhangúlag választatott meg. De meg ki akarta próbálni alsóváros népét, hogy menynyire sülyedt önfeledt vakságában, s kikeresett kebeléből egy oly jelöltet, akit épen az alsóvárosi nép apraja nagyja gyermek- és ifjúkora óta tisztelni, szeretni és becsülni tanult. Nos?. . Eltaszítá ezt is, mint a többit; áldozatul dobá a többi után ezt is — nem jobb meggyőződésének és ellenkező elveinek, mikkel nem bir, hanem fanatizmusának s aranyhegyekre áhítozó vágyainak, miket benne lelkiismeretlen ámitói fölébresztettek és szenvedéllyé érleltek, s amikből csak idővel, a méldatlanul bekövetkezendő keserű csalódások után fog kijózanodni. Most már, aki még netalán kétkedett, beláthatja, hogy az alsóvárosi nép nagy tömege ránk nézve ez időszerint el van veszve; később mienk lesz újra — a csalódások után, de addig is valószínűleg ez volt az utolsó áldozat, melyet az ellenzéki Moloch torkába dobtunk. Maga a választás teljes rendben folyt le, amennyiben t. i. zavar vagy kihágás nem fordult elő; de máskülönben, miután ezúttal választási jegyeket nem adtak ki s a szavazók messziről a tömegből is szavazhattak—annyi szavazhatott illetéktelenül (és szavazott is), amennyi csak akart; ki ismerte volna mind őket, hisz mind egyformák voltak; mert az az egyetlenegy szál qualifikáltnak mondható kapatos ember is (Szilágyi G. mérnök), aki hozzájuk tartozott, a sátorban foglalt helyet, hogy ő segírjon ki a kellő színharmónia rovására. A váltelnök, Osztrovszky József, 9 óra táján nyitotta meg a választást, amidőn az elenzéki párt részéről Lőcsei Mihály szabómester tizedmagával a sátorba berukkolván, jelenté, hogy ő társaival a törvény értelmében Kállay Ödönt ajánlja. A jámbor azt olvasta ki a vál.törvényből, hogy tíznek „muszáj“ ajánlani. Balogh János ügyvéd pedig néhány lelkes szóval Pálfy Ferencet ajánlván, a szavazás megkezdetett s tartott délután 2 óra utánig. Ekkor a szavazatok összeszámíttatván, 3 óra után az elnök kihirdető az eredményt, mely szerint: Pálfy Ferenc nyert 247 , Kállay Ödön pedig 697 szavazatot, s így 450 többséggel a szegedi elvhű és következetes ellenzék, a balközépi Ludvigh után, szerencsésen megfogta képviselőjének a szélsőbali Kállayt. Az eredmény kihirdetésekor egy-két Deákpárti már csak távoli nézőként szerepelt, s így a fehér cédulás tömeget senki sem háborgatta győzelmi örömének illendő elkiáltásában, ami elég jól sikerült, miután az atyafiak közt ekkor már igen számosan valónak tulipiros kedvben. „Megint győzött a nép, a szegénység az urak fölötti“ e szavakban is kifejezett gondolat volt a villanyozó erő , mely zajos örömre ragadá a tömeget, melynek folytonos nyilvánításai közt, zászlók lobogása és a 99 ik banda előlműködése mellett, nagy diadallal vonult le alsóvárosra, ahol aztán fecernnt vala magnum áldomás, melynek buckái leve és másnapi gőze az egyedüli, mit e legújabb győzelemmel nyertek. Deák Ferenc beszéde a képviselőház jun. 1-jén tartott ülésében. (Vége.) Egyébiránt, ha azon szempontból indulnánk ki, hogy ide van egy kiegyezkedés, mely a közjogi alapot megvetette, ez azoknak nem tetszik, okkal, nem okkal, joggal, nem joggal, de nem tetszik; igen természetes, azon okokat, melyeket az ellenfél fölhoz, mi nem tartjuk alaposoknak, de épen oly természetes, hogy azok meg alaposoknak tarják, mert játékot bizonyára nem akarnak ily kérdésből űzni. Tehát, mint mondom, azon okokat, melyeket felhoztak, én nem vizsgálom; annyi mindenesetre igaz, hogy a képviselőház egy részének nem tetszik azon kiegyezkedés, nem tartja biztos jogalapnak, de ebből még azon következtetést csak nem vonhatjuk, mint az ellenzék, hogy mindaddig, míg a jogalap megváltoztatva nincs, s helyette nincs biztos jogalap, ne ereszkedjünk a reformkérdések tárgyalásába (közbeszólás a balközépről: Mi nem mondtuk !) Ha a ház többsége mondja ezt, ellenkező véleményem dacára kénytelen vagyok a ház többsége előtt meghajolni, de a ház többsége nem mondja, igen természetes tehát, hogy nem úgy fog töténni, ami igen furcsa is volna, mert valóban circulus vitiosusba jönnénk. Akármily kiegyezkedést fogadjon el a többség, és tegyük föl, hogy az életbe lesz léptetve, olyat alig képzelek, amelyre nézve legalább is csekély minoritás ellennézetben ne lenne, mia már most ezen minoritás azt mondaná , hogy mindaddig, míg ezen jogalap, melyet nem tartunk biztosnak, meg nem változtatik, addig ne is menjünk át a reforkérdésekre, mit — úgy hiszem — a baloldalon szintén nem akarnak, ez, úgy vélem, igen fonák eljárás volna. (Átalános helyeslés.) Én nem bocsátkozom azon okok cáfolatába, melyek a dologból merítve előhozattak , mert már ezen okok, mint említem, meg voltak mondva, s bőven kifejtve az 1867. évi úgynevezett 67 es küldöttség országos tanácskozásaiban. Kiki elmondta akkor nézeteit és motívumait. Ha én ugyanazon okokra, miket akkor hallottam, felelni akarnék, nem tehetnék mást, mint előszedni akkori előadásaimat, s azokat újra elmondani a ház előtt, vagy egy parafrasist, vagy eria verbalist csinálni azokból, és így azokat másként átalakítva és szónoklati világgal fölcifrázva újra előadni. De én azon meggyőződésben élek, hogy mindezeknek elmondása korántsem hozna annyi hasznot, mint okozna kárt az ezzel járó idővesztegetés (helyeslés). Nem mondottuk mi, én legalább sohasem tartottam azt, hogy, az ország jelenlegi anyagi emelkedésének — mondhatom — kezdetét magunknak tulajdonítsuk. Igen sok oka volt ezen emelkedésnek — és amint mondom — annak még csak kezdetén vagyunk. Elemi csapások és más szerencsétlenségek ismét háttérbe szoríthatják e kis emelkedést. Azt állítani tehát, hogy a mi örvendetest a jó termés és lendületnek indult kereskedés és ipar előidézett, azt magunknak tulajdonítsuk, az ép oly fonákság volna, mint azt elhitetni akarni valakivel, hogy a közelebbi földrengéseknek és más elemi csapásoknak az országgyűlési többség, a minisztérium, a kiegyezés és a quota volt az oka. (Helyeslés.) Én tehát — mint mondom — becsesebbnek tartom az időt, minthogy szónoklati virágokkal töltsem azt el. Csak kettőt akarok megjegyezni. (Halljuk.) Egyik az, hogy az izgatók olyan térre léptek, melyek az ország jövőjét igen könnyen kompromittálhatják. Előre bocsátom, hogy én ezen izgatások nemeivel, melyek helytelenek és törvénytelenek voltak, egy képviselőt sem vádolok, fölteszem róluk, hogy mindegyikében több hazafiúság és becsületesség van, semhogy ily alacsony eszközökhöz nyúljon. De egy képviselő sem biztos az iránt, hogy azok, akik fölléptetik, vagy legalább egy része nem nyúlt-e e célból oly eszközökhöz, melyeket a fölléptetett képviselő maga sem helyesel; egy t. képviselő úr azt mondta, hogy ígért földet a népnek, de nem holdszámra, hanem a Kárpátoktól Adriáig, a hazát. Adná Isten, hogy e nyilatkozat mielőbb a nép közt így talált volna viszhangra. Én azon nem kételkedem, hogy a t. képviselő úr-, vagy bármely más képviselő is mást nem ígért, amint azt már előbb is mondottam , hanem annyi áll, hogy a nép nem így fogta föl és óhajtotta volna teljesítetni az ígéretet úgy, amint ő értelmezi; ha valaki azt mondaná, bizonyítsam be ezt, akkor azt felelem, hogy bebizonyítani nem tudom, mert nem jártam utána. De hogy történt ilyesmi, hogy vannak emberek és van nép , mely a földfelosztásokat, a birtokviszon