Szegedi Híradó, 1871. január-június (13. évfolyam, 1-78. szám)
1871-04-02 / 40. szám
1871. Tizenharmadik évfolyam. / 40-ik szám. Vasárnap, április 2-án. POLITIKAI ÉS VEGY EST A HÍVA GMU KÖZLÖNY. Megjelen. h.tenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : iskola-utca, Vadász-ház, lső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden százhozhordással és vidékre postán- Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: e egész évre . . . 8 frt. | Félévre . . . 4 frt- Egész évre . . . 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre ... 2 frt. ' Évnegyedre ... 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban, PestenNeumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utcai szám . Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban G. J. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában; Lipcsében Eugen Fort, Parisban Havas, Lafitte, Bullier & Cp. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában. Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 1kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 krajcár, a „SZEGEDI HÍRADÓ“ I. évi második évnegyedére. A folyó év első negyede lejárván , ez alkalomból bátrak vagyunk lapunkat továbbra is a t. közönség szives pártfogásába ajánlani, s különösen évnegyedes előfizetőinket, kiknek előfizetésük március hó végével lejár, fölkérni , hogy előfizetéseiket mielőbb megnyitni szíveskedjenek. Minden igény kielégítése végett fönntartjuk a két és egy hónapos előfizetést is, amazt 1 frt 40 kr. ezt 70 kr. díj mellett. A többire nézve az előfizetési feltételek lapunk homlokán olvashatók. Az előfizetési pénzek beküldésére ajánljuk a postai utalványok igénybevételét, mint amely legcélszerűbb és legkevesebb (5 kr.) költséggel jár. Olaszországi állapotok. Európa légköre az 1848-iki forradalom óta még nem volt annyira telítve fojtó és gyúlékony párákkal, mint jelenleg; a fölrobbanás veszedelme részint már bekövetkezett, mint Franciaországban, részint fenyegetőzik, mint Spanyol- és Oláhországban. Ita nem sikerül a lázongás féktelen szellemeit a rend és törvényesség korlátai közé szorítani, oly események következhetnek be, melyeknek hordereje egyelőre még be nem látható. A hullámzás, melyet a francia-porosz háború megindított, tőszomszédságunkban, Ruméniában, különösen érezhető és azért komoly figyelmünkre leginkább méltó. Az ellentét, mely a hohenzollerni fejedelmek érzelmei és alattvalóinak rokonszenve közt uralkodik, már rég feszültséget szült; a szűk helyzet, melyben Károly a portához való viszonyánál fogva van és elszigeteltsége oly kínossá tették állapotát, hogy mélaságba esett és miután függetlenségi vágyai a díván erélyén és az európai diplomatának, mely fontosabb dolgokkal volt elfoglalva, kegyetlen siketségén hajótörést szenvedtek , a kétségbeesés egy pillanatában kész volt leköszönni. Volt akkor sürgésforgás a hatalmak képviselői közt, melyeket Károly elhatározása igen alkalmatlan időben lepett meg; a diplomata öröködéseinek végre sikerült a párisi békepontok által teremtett helyzetet föntartani, az anarchia áramlatának elejét venni, és a szegény „martyr“ a rábeszélésnek engedve, maradt és tovább is ette fejedelmi hivatalának keserű kenyerét. Azonban a válság csak elnapoltavok és a nemzeti gyűlölet lángjai fokozott erővel törtek ki, midőn a német konzul Bukarestben győzelmi ünnepélyt ült; az általános elkeseredés rögtön vihart szült, mely a nemes konzult és tisztelt vendégeit egy pillanat alatt elsöpörte és pedig oly kíméletlen módon, hogy az ünnep mámorát csakhamar egy igen kellemetlen mindennapiság józansága váltotta föl. A német konzul a porosz jelen hatalmának büszke öntudatában természetesen tiltakozott a rajta elkövetett erőszak ellen, mely a fejedelem érzékenységét is , unyra sértette, és a dolgok végre oda fejlődtek, hogy a Ghikakormány visszalépett; a megürült fauteuil-eket egy új „erélyes“ minisztérium foglalta el, mely működését a kamra föloszlásával kezdte meg. Ruménia jelenleg még az egymás sarkába hágó események és tények megdöbbentő hatása alatt van, de nem szenved kétséget, hogy a mesterséges kötelek alól mielőbb ki fog bontakozni és akkor a harc nép és fejedelem közt csak annál nyíltabb, annál komolyabb és határozottabb lesz, miután Károly mint német és Hohenzollern dobta oda a keztyűt Hogy melyik fél lesz a győztes, csak azok nem látják, kik a nemzeti szívósság önerejét mindig kicsinyük és az idegen elem életrevalóságában még akkor is bíznak, ha az rideg ellentétbe helyezé magát azon alappal, melyből a nedveket szíja. Károly helyzete annál fatálisabb, miután nem hogy az európai diplomatia, de még protektora, Bismarck sem fogja ügyét fölkarolni; a szövetség, mely Porosz- és Oroszország, a barátságos viszony, mely Berlin és Bécs közt uralkodik, e tekintetben át nem hágható gátakat képeznek. Emellett még azon körülmény is döntő, hogy Károly mint porosz előőrs, az egyesült és hatalmas Németországgal szemben lejátszotta szerepét ; most lássa maga, ha boldogulhat-e a magára zúdított fanatizmus közepette. Ausztria-Magyarország politikája az Oláhországban bekövetkezhető események és válságok iránt a párisi szerződésekben tisztán ki van jelölve; ha a ruméniai dolgok a végletekre kerülnének, a garantírozó hatalmak közbenjárása és közbelépése elkerülhetlen. Azonban nem szeretnék, ha a mi diplomatánk, mint a legközvetlenebbül érdekelt, egyoldaliig fogna egy oly kérdés megoldásához, mely az egyesült hatalmak birószéke elé tartozik és mely az egyetértés kényszere alatt csakhamar elvesztené fenyegető jellegét. K. L. Pesti levelek a kath. kongresszusról. ív. A kath. kongreszszust nem közönyösséggel, mint némelyek hitték, hanem föltűnő érdekeltség- és meleg részvéttel kísérte a közönség. Az ország fővárosában, felsőbb és alsóbb egyházi és világi körökben, mindenütt élénk tárgyát képezték a beszélgetésnek a többség és kisebbségi javaslat szónokai. Kétséget sem szenved, hogy a magas régiókban csakis a többségi javaslattal rokonszenveznek, míg a kisebbség törekvéseitől idegenkednek, nehogy „a pokol kapujáig“ vizessenek. Különös komikuma a szók értelmének, de tény, hogy a kath. kongreszszusban a töbség képviseli a hivő népség kisebbségét, a kisebbségben levő párt pedig a hívők többségét. Számok beszélnek. A többségi javaslatot pártolók között volt 50 pap, többnyire érsekek, püspökök, és 48 világi, azok között ismét jobbára grófok és bárók, vagy a születési dignitásoknak megfelelő államhivatalnoki személyek, kiknek érdemeit és bőkezűségét el nem tagadjuk, de hogy oly irányban képviselték küldőik érdekeit, mint kellett volna, szen kissé kételkedni bátorkodunk. Tekintve, hogy az autonómiában a papi és világi elem egyesülése céloztatik, a fent kitett számok szerint világos, hogy a szabadelvű kisebbség 52 világi képviselője inkább képezi a világi elem többségét S azt hiszszük, hogy az az 52 világi képviselő nem oly „törpe minoritás", hogy tanácsos lenne bármily tekintetben ignorálni. Hogy a kisebbségi párt emberei nem elszigetelten állanak nézeteikkel ; bizonyság erre, hogy küldőiktől, mint Bírtál, Horváth Döme, Halala Péter, bizalmi sorokkal tiszteltették meg. Nem azért hoztuk fel ezeket, mintha különös súlyt akarnánk arra fektetni, hogy a többségben levő párt emberei iffélékkel nem tiszteltettek meg, hanem hogy leplezgessük a tért azok előtt, akik, mivel a kisebbségi javaslat pártolóival rokonszenveznek, vagy a többség elaborátumát nem tekintik a kath. érdekek föltétlen garantiójának, azért derűre-borura vallástalanok és rosz katholikusoknak kiáltatnak. A kérvényezési jog védelmére még egyszer sorompóba lépett Bartal György. Határozottan ismételve kijelenté, hogy a kisebbség a kérvényezés jogkörébe távolról sem szándékozik hitelvi tételeket belevonni, s egyedül oly tárgyakra nézve látszik szükségesnek azt kiterjeszteni, melyek dogmatikus jelleggel éppen nem bírnak, hanem amelyek az egyház megalakulása és fejlődése óta mindig változtak, és az idők követelései szerint a társadalmi élet viszonyaihoz idomultak. Hasztalan volt minden erőfeszítés, tudomány, logika, — a többség megtagadó a katholikus 8 milliótól azon jogot, melyet a legvastagabb absolutismus sem szokott jelenleg megvonni az elnyomottaktól. Némelyek a többség táborából azt is állíják, mintha a petitionális jognak rettenes visszaélések lennének végkövetkezményei. Rémképeket látnak a jövőben, melyeknek neve: „nemzeti egyház* és „teljes elszakadás Rómától.“ Azok, kik nem birják, vagy nem akarják megegyeztetni az önállóságot a függéssel, s mind akiben lázadót látnak, aki saját jogait is érvényben óhajtja föntartani a felsőbbség irányában — azoknak időre van szükségük, mint egyik lap megjegyzé , hogy félelmük és elfogultságuk megszűnjék. Ez alkalomból a petitionális jog védelmére a kisebbség lapja a „Szabad Egyház“ fölhozza, hogy a papok a szentségeket, u. m. keresztséget, bérmálást, oltári szentséget és házasságot ne többé diákul, hanem magyarul, tehát a nép nyelvén szolgáltassék ki. Természetesen azon célból, hogy a nép megértvén papja szavait, azok által lélekemelő áhítatra gerjedhessen. S tudva van, hogy Mátyás király pártolta a katholikusok ezen kívánságát, és Pozsonyban tanácskozván az ország főpapjaival, oly hazafias buzgalommal karoltatott föl ott ez ügy, hogy elhatároztatott, miszerint az egyházi szertartások azonnal magyarul végeztetnek, mihelyt a latin szövegű rituale hiteles magyar fordításban elkészíttetik. Azonban, fájdalom! mint sok egyéb a nemzet műveltségi életére vonatkozó nagyszerű terv érvényesülését, úgy ezt is Mátyás király kora halála meghiusítá. Az „Erdélyi magyar Agenda” című magyar szövegű rituále elveszett, s maradt mai napig az egyházban a nép nagy tömege által érthetetlen latin nyelv. S hogy mily hathatós befolyása lett volna annak negyedfélszázadon keresztül a nemzetiség terjesztése és emelésére, a vallásosság áldásos gyümölcsözésére, csak az elfogultság tagadhatja. A reformatiónak kezdete és egész története hazánkban világosan mutatja, hogy gyors terjedésére nem maradt befolyás nélkül azon körülmény, hogy a nép saját édes anyanyelvén érthette ez ujitás papjait ájtatoskodásaiban. Vajha életbe léphetett volna a magyar nyelven végzendő szertartások szabványait tartalmazó „Erdélyi magyar Agenda!“ Legalább az a sok eloláhosodott parochia, melyről Haynald érsek congressusi beszédében említést ten, talán még most is*magyar lenne, élő bizonyságául annak, mint a „Szab. Egyh.“ írja, hogy csakugyan volt már példa a magyar egyházban is a világiak részéről eszközölt kérvényezésnek a liturgikus dologban. A többségi javaslat szerint petitionálni, kérvényezni csak oly dolgokban szabad, midőn Rómának tetszik. Sőt tovább megy , mert ez esetben még dogmatikus dolgokban is szabad a hívő közönségnek kérvényezni, így kérvényezett az infallititás ügyében, mint mondják, valamely főrangú társaság, és Rómában a petizió kegyesen fogadtatott. S mégis jogosulatlannak nyilvánítják, talán épp ugyanazok, a kath. autonómia kérvényezési jogát. A szervezkedő gyűlés már be is fejezte munkálatát, mikorra e sorok napvilágot látnak. Nem tagadjuk, hogy kellő biztosítékul mi még néhány oszlopot szerettünk volna emelve látni ; mások hasonló okokból mellőzendőnek vélték, attól félve , hogy mint fölösleges teher alatt ha össze nem roskadna is, de fölötte gyöngítené az épületet. Az alapok egyébiránt a 27-es bizottság többsége szerint olyanok, melyekre idővel tovább lehet építeni. Az élet, a gyakorlat legjobban föl fogja denteni autonómiai alkotmányunk árny- és fényoldalait. Mindenesetre, annak dacára, hogy sem közjogi, sem a kárigények tereintetében nem kielégítő és szükségleteink roppant tömegének meg nem felel, — de oly mű, mely úgyszólván: elsigetelten, egyedül áll a kath. világban. Azért vessük reményünk horgonyát a kath. önkormányzatból fölemelkedő áldásos hitélet szebb jövője iránt a legfőbb Urba, aki mindnyájunk, a püspök és mágnás urak fölött is áll s aki egyedül tud mindent és egyedül csalhatatlan. T. P. Szeged város 1871. évi közköltség-előirányzatát. (Vége.) (U a.) A haszonbéres földek szerencsétlen kezelése után másik szomorú jelenség az, hogy ama javadalmak, melyek részben a vidékiek látogatásától függnek , szintén veszteségeket tüntetnek föl. A 15., 16., 17.,18. tétel alatt egybekapcsolva a piaci helypénzszedés, búzapiaci hely- és vékapénz, mázsálási díj- és karópénzszedési javadalomért a korábban befolyt 5,969 frt helyett most csak 4600 frt folyik be. A 22. tétel alatt fölvétetett a tiszai híd bérlete 12,003 frttal; időközben azonban letelvén a szerződés , úgy gondolom , mintegy 6,000 frtot ígértek csak érette, s a város kénytelen lett a házi kezeteléshez folyamodni. A vidékről behozott tégla után szedendő díjra a 28-dik tétel alatt előiratott 200 frt; ezen javadalom bérlete is letelvén, két ízben tartatott árverés, árverező azonban még csak hírül sem akadt. Jó szerencse a nemes városra, hogy a kövezetvámszedési bérlet valahogy hamarjában le nem telik, mert a 14,500 frt haszonbér helyett alig kapna egyharmadrészt. Az elősoroltakból az üdvösséges tanúság pedig az, hogy ha a bérrendszeren nem változtatunk, földjeink jövedelme , ha becsületes közlekedési utakról nem gondoskodunk, a vidéki látogatók száma, s így legértékesebb