Szegedi Híradó, 1872. július-december (14. évfolyam, 79-155. szám)
1872-10-09 / 121. szám
ült'i'jelen : Hetenkint 8-azor: vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Szerkesztiségi iroda, hová a lap szellemi részét, illető közlemények küldendők : iskola-utca, 281. számú ház, 1-ső emelet. It Indékiratal / 1872. Tizennegyedik évfolyam POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. Szegeden házhozhordással , vidékre postán: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre . . . 8 frt | Félévre ... 4 frt Egész évre . . . 7 frt | Félévire . . 3 frt 50 kr Évnegyedre ... 2 frt. Évnegyedre 1 frt, 75 kr " ----------►— • em-------•---------Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban; PestenNeumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utcai szám. Bécsben Hansenstein A Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstatte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban (J. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában, Lipcsében Eugen Fort, Párisban Havas, Laflite, Hullier & Co. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában 121 -ik szám. Szerda, október 9-én. Ehíttzetési föltételek, hirdetések dijai: Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Magánhirdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr kincstári illeték fizetendő. Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynyel együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szótő frt és50 kr., minden további szóért egy kr. fizetendő A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 krajcár. Előfizetési fölhívás a tizennegyedik évfolyamának utolsó negyedére. Évnegyedes előfizetőinket kiktől az előfizetés még nem érkezvén be kiadóhivatalunkhoz, tisztelettel felkérjük, az előfizetés megnyitására s lapunk további pártfogására. — Vidéki előfizetések legjutányosabban eszközölhetők a csak 5 krba kerülő posta-utalványokkal, s cimzendők: „A „Szegedi Híradó“ kiadóságának, Burger Zsigmond könyvnyomdájában Szegeden,“ Pesti levél, Október 6. 1872. Az egykori iskola-mester az ismert anekdota szerint azt mondotta : Sokat látok, kik nincsenek itten.“ Ha a provinciális ember — kivált tösgyökeres magyar városból — Pestre jö, önkénytelenül arra fakad ki, hogy „sok magyart látok , kik nincsenek itten.“ Értem, hogy Magyarország fővárosában csak elvétve lehet hallani magyar szót. Ez ugyan már régóta nem újság többé, de azért mindannyiszor bánt, valahányszor újra tapasztaljuk. És őszintén megvallom, hogy szinte röstellek már valakitől valamit édes anyanyelvemen kérdezni vagy kérni, mert eddig legtöbbnyire úgy jártam , hogy vagy reám bámultak, vagy németül válaszoltak, úgy hogy lelkem mélyében elszégyeltem magamat. A mi ellenzékünk a német kórságot alkalmilag érv gyanánt használja föl a jobboldal politikája ellen , pedig a statisztika megmutatná, hogy a politikai meggyőződés e jelenséggel semmi összeköttetésben nincsen. Telivér 48-asok és balközépiek csakúgy vétkeznek , mint jobboldaliak és pedig főkép azért, mivel azzal, ami tisztán nemzeti, nem lehet, de nem is kell többé tüntetni. Épen az tehát, ami a vidékinek igen zokon esik, egyszersmind bebizonyítja, hogy politikailag szabad nemzet vagyunk. Ez paradoxonnak tentetik föl azok előtt, kik a politikai szabadságot a nemzeti szellem fejlődésének alapjául tekintik ; nemcsak a világtörténelem, de saját történetünk is e nézetet nagyon megszorítja, sőt egyenesen megcáfolja. A politikai szabadság csak úgy növeli a nemzeti szellemet, ha annak intézményeivel a társadalmi reformok egyenlő lépést tartanak; de mi ezekkel még nagyon is hátra vagyunk , amit épen az ország középpontja leghívebben tükröz vissza. Ha tehát fáj is, amit itt a németiesség terén tapasztalok, azért korántsem csüggedek el , csak teljesítsék kötelességüket azok, kikre e nemzet jövője bízva van és aztán nem kell nemzeti géniuszunkat féltenünk. E tekintetben hatalmas tényezőt képvisel az országgyűlés, mely ha csak annyi időt is szentel a társadalmi kérdéseknek, mint a politikai vitáknak, halhatatlan érdemeket szegezhet magának. Sok fiatal erő ül most az országházban és Deák Ferenc legalább az ő pártjabelieit a sorompóba szólította ; de mutassák meg pártkülönbség nélkül, hogy hazájuk szellemi jövőjét szívükön hordják mutassák meg azáltal, hogy a politikai diskussziót nem nyújtják a kelletén túl s hogy a reformok terén mindenütt találkoznak. Szóval — mint e lapok már hangsúlyozták — párosítani kell a politikai szabadságot a szellemivel. A válaszfölirati vita persze tisztán politikai, mert ebben megint csak a közjogi és nemzetiségi kérdés lép előtérbe. Ismét a régi panaszokat és vádakat halljuk az ellenzék részéről, amazok senkit sem indítanak meg többé, emezek nyilai visszapattanak a támadóra, legyen az akár Tisza , akár Helfy. A bihari nagybirtokos az utcai fámával támadta meg a kormány becsületét; a „Magyar Újság“ szerkesztője a „Napló“-nak egyik közleményét a már hivatalosan is eltemetett „Lévay-affaire“-ről olvasta a minisztérium fejére. Hiába, , egy kis botrány csak kell, hogy a nép lássa , hol ülnek és mikép működnek az e leventéi, Lónyay nem fog adós maradni a válaszszák A jobboldal sem ment minden tapintalanságtól : Tarnóczy delbtje nem volt elég parlamentáris és b. Liptay — ki másként igen jól beszélt — körülbelül azt állította, hogy elismeréssel tartozunk Oroszországnak azért, hogy a forradalomban — ellenségünk volt, mert ezáltal bebizonyította , hogy a birodalom fönntartása szívén fekszik. A nemzeti kegyelet ezen logikája — sok egy embertől. Érdekes intermezziót képezett az országgyűlésen egy katonai kérdés. A kard embere még mindig többé-kevésbé az önkény embere a civilista irányában. A katonai parancsnokság mosóházat kezdett építtettni a város területén, a hatóság ezt közegészségi szempontból betiltotta. A parancsnokság e tilalmat semmibe sem vette, sőt erőszakkal fenyegetőzött, ha a város közegei a munkát netán gátolnák. Eziránt történt interpelláció Lónyayhoz , ki már az interpelláció előtt megtette volt a kellő intézkedéseket a katonai hatalmaskodás ellen. Kuhnt is interpellálták ez ügyben, de eddig hallgatással felelt, azonban a delegációnak jó emlékező tehetsége van s nem hiszem , hogy a parancsnokság szárazán vigye el túlkapásait, mivel a „kard-históriák“ úgyis már nagyon megszaporodtak. A delegáció és Kuhn b. fölemlítése a hadi-budget-re terel, melynek tárgyalása csak ritkán vezet akadályokra vagy összeütközésre, ami nagyrészt Andrássy közvetítésének köszönhető. Nevezetes azon nyilatkozata, miszerint a hármas minisztériumnak a közös budget körül hirlapilag kürtöll szolidaritása a koholmány. Az országgyűlési vitákon s a delegációnális tárgyalásokon kívül főkép a bankkérdés az, mely a politikai és kereskedelmi köröket leginkább foglalkoztatja. A pénz szűke mindenben és mindenütt érezhető ; ezen egyszers mindenkorra gyökeresen kell segíteni akár újabb egyezkedés által az osztrák nemzeti bankkal, akár egy független magyar bank fölállítása által. Az agitáció már igen nagy mérveket öltött és lázasan várja kiki az ügy eldülését. A magyar kormány a fejedelem ebbeli határozatának nyomán, mely még e héten tudva lesz , fog eljárni. Az ország joggal remélheti , hogy a kormány érdekeit szemmel tartani és óvni fogja. .. N a z a i ti y e k. — Országgyűlés. A képviselőhöz okt. 4-diki ülésébenfolytattatott a válaszfölirati vita. :— Ezt megelőzőleg a bírálóbizottság bejelenti , hogy Groisz Gusztáv és Máriássy Béla képviselők végleg igazoltattak. Gr. Lónyay miniszterelnök bejelenti, hogy a királytól vett távirat szerint ő felsége a képviselőház hódolatteljes üdvkivonatát nevenapjára legkegyelmesebben elfogadni és a háznak köszönetet nyilvánitani méltóztatott. A bejelentés élénk éljeenzéssel fogadtatik. A miniszterelnök benyújtja egyszersmind a koronaőr választására vonatkozó törvényjavaslatot. Miletics Szcetozár négy interpellációt intéz a bel és igazságügyminiszterekhez a belgrádi események előzményei és következményei felől. Nikolics Sándor határozati javaslatot nyújt be az alföldi vízkárosultak ügyében az adóbehajtás beszüntetése iránt. Ki fog nyomatni. A mentelmi bizottság jelentést tesz a szabadkai kir. törvényszék azon határozata felöl , mely szerint Tóth József képviselőt bünfenyitó vizsgálat alá vonta. A mentelmi bizottság visszautasítja e határozatot. A napirendben folytattatik a válasz felirati vita. Részt vesznek a vitában: Csemegi Károly, Holly Ignác és Gozman János. TANÜGYI ROVAT. H. M.-Vásárhely, okt. 4. A „Szegedi Híradó“ 117. számában egy póttanfolyam-bíráló cikkecske jelent meg, melyet alól Írott az igazság érdekében nem hallgathatok el. Magammal nem gondolnék, de egy a póttanfolyamra kiküldött tanártársam is meg van bántva, s noha az a „Hon“ 225. számában röviden felelt, de mint tanúja az előadásoknak , óhajtok én is egyetmást hozzászólni. Elő tehát te lomha toll, mely oly lusta vagy, mint némely póttanfolyamot hallgató tanító (tisztelet a kivételeknek !) fecscsentsd szemébe az őszinte szavakat annak, ki bennünket annyira megtisztelt. Ama cikk 4 pontja alatti közlemény merő rágalom , mert hogy az illető — mint vasmegyei születést! — németes dialectussal beszél , az igaz , de hogy szabályos nyelv- és mondattanilag, erről a csongrádi állam képezdében bárki meggyőződhetik. Ha olykor olvasott ? Ugyan gondolkozzék egy kissé a t. cikkíró és lássa be , hogy a módszer tanítás oly tudomány, melyet, ha valaki bir, bírja a paedagogiai tudomány minden kincsét. Nem szükséges-e arra jegyzetekkel készülni ? S mily bírálatot irt volna az a turirkászdühében, ha M. ur még nem is készült volna?! Ő e pályán új ember, alig jött haza a külföldi képezdék látogatásáról , de már is a legnehezebb tárgyak tanításával bízatott meg. Hasznos dolgokat lehett annak előadásaiból tanulni, s hogy egyebet ne említsek: emlékezzék csak a bíráló édes anyanyelvünk tanítási módszerének előadására, melyen én is jelen lenni szerencsés lehettem ; nem oly sikerrel oldja-e meg , hogy bármely veterán paedagógusnak is becsületére vált volna ? ! De hiába, csak úgy van az , amilyen az ítélő tehetség, olyan a bírálat. — Láttam én a h.m.-vásárhelyi póttanfolyamon humbug embereket, kik azt gondolják, hogy a világ tudományát kanállal ették s nem jegyeztek semmit; de örvendett telkem a tisztes eszökön, kik egész figyelemmel hallgattak, jegyezgettek a népnevelés érdekében s ama bizonyos soproni ősz paedagógusként, paradicsomban érzék magukat. — Ha a tár nem talált az előadásban érdekest, miért hallgatta ? ha pedig oly magas képzettségnek hiszi magát , miért nem értékesíti tudományát a képezdékben s miért a rágalomban ? — Olvassa csak el a jelzett módszert, meglássa: siker koronázandja tanítását , ha aszerint halad (?) , magában pedig el fogja mondani, hogy: „én vétkem!“ Magam érdekében pedig sajnálom, hogy t. cikkíró becses nevéhez nincs szerencsém, ami rész jel. Én azonban annál jobban szeretem. Nem vádolhat legalább a világ, hogy személyeskedem. — Én , uram , Keszthelyt, M.-Óvárt és Svájcban tanultam elméletileg és gyakorlatilag ama kis gazdasági ismeretet, melyet leírok, de annyit mondhatok a t. cikkiró úrnak, hogy még a zürichi gazd. tanárképző aakademián is magával viszi a tanár jegyzeteit, hogy előadásának szabatosságát biztosítsa. Tessék csak háromnegyed óráig folytonosan előadni, majd meglátja, nem lesz-e szüksége a tanyanyag jegyzeteire ? Egyébiránt, hogy olvastam — ezen állításból csak az tűnik ki , hogy t. cikkíró csak azon 3 órai előadásomon volt jelen , melyeken a takarmányok szénaértékének összehasonlító számait mondatoltam. Hogy — általában — olvastam volna ? ezt mint férfiakhoz nem illő hazugságot visszautasítom, s csodálom , hogy valaki ilyet mondani merészel, hiszen tanfelügyelő úr maga több előadásomon jelen volt , s nem szégyenl cikkíró ur megyénk első tanférfia előtt pirulni — bár lapu alatt — ? ! Tessék előadásom jegyzeteit bármely felsőbb gazd. tanintézeti állattenyésztés tanáránk bemutatni , ha pálcát tör fölötte, akkor elismerem a bíráló póttanfolyamhall- - gató urat — bölcsnek. Most pedig minden időre bevégzem vele beszélgetésemet. Takó Ferenc, gazd. tanár. Levelezés. Torontál. Ó-Telek, okt. 1. Őszi-vető mag! Ez képezi most földmives népünk beszédtárgyát, kivált itt Ó-Teleken és a jegyzőségemhez tartozó N.Szt.-Mártonban , itt, az árvizek hazájában , de jóformán környékünkön is a búzát már majdnem csak híréből ismerik, azaz emlékeznek rá, hogy azelőtt itt is termett búza, de három éve, mióta 4—5 fontos csukákat fogtak legszebb szántóföldeiken, azóta lesz itt a búza nagyon ritka madár. Az idén ugyan, őszintén mondhatom, a dohányon kívül, mely félig sikerült, semmi sem termett. — fölösleges tehát bővebben ecsetelnem, hogy ezen községek, ha csak valami munkával el nem láttatnak, a legnagyobb ínségek lesznek kitéve, mivel a termett dohány a szükségletet legkevésbé sem födözheti; erre már a magas kincstártól előleget nyertek, s úgy ez, mint az adó és egyéb tartozások csak is a dohányból lesznek törlesztendők. De a mikénti megélhetés mégsem szül oly nagy aggodalmat népünknél, mint a vetőmaghiány. Ez a legfontosabb kérdés. Mert ha nem vethet, legnagyobb aggodalommal néz már most a jövő elé. Ez pedig valóban életkérdés. A földek most már megmunkálhatóvá váltak , a vizek legnagyobbrészt lehúzódtak a föld gyomrába olyannyira, hogy a jövő évben árvíztől nem lehet tartanunk; vetni kellene tehát minden áron, mert a föld szül mindent. Aki nem vet, nem arat. Folyamodtunk a megyéhez vetőmagért és pedig csak oly mértékben, mint szokta a közmondás, hogy a kecske is jóllakjék , de a káposzta is megmaradjon, azaz hogy valamit vethessünk és a kincstár se legyen nagyon terhelve, bár mi kölcsönt kérünk, melyet később megfizetünk. Reméljük, hogy a mi buzgó alispánunk gróf Bethlen , méltósága a szorult népér-