Szegedi Híradó, 1872. július-december (14. évfolyam, 79-155. szám)

1872-10-23 / 127. szám

Megjeleli: Hetenk­int 3-szor , vasárnap, szerdán és pénteken reggel szerkes/tóségi innia, hová a lap szellemi részét illető közlemények külden­dők: iskola-utca, 281. számú ház, 1-ső emelet. ■iliMlóhivatul Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az __________előfizetési pénzek küldendők.________ ElőfixeM**! föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 8 frt. | Félévre ... 4 frt. Egész évre . 7 frt. | Félévre . 3 frt 50 kr. Évnegyedre ... 2 frt. | Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; 1'eßten (Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca­­i szám. Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), tippelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban O. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában; Lipcsében Eugen Fort, Párisban Havas, I­niffite, Bullier A Cp. JPlace de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse H. hirdetési irodájában / 1872. Tizennegyedik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ KÖZLÖNY. 127-ik szám. . Szerda, október 23-án. Hirdetések díjai: Magánh­irdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 0 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr kincstári illeték fizetendő. Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynye együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szótó­­ 1 frt és 50 kr., minden további szóért egy kr. fizetendő A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 krajcár. Pesti levél. Október 20. 1872. Miután a delegációk jóformán már be­fejezték munkálataikat — jövő kedden lesz az utolsó és egyszersmind közös ülés — most már az országos bizottságok tanácsko­zásai és a bankkérdés megoldására célzó tár­gyalások vannak előtérben. Ami az unió-tör­vény revízióját illeti, mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy a horvátok jóval alább hagytak követeléseikkel, melyek szigorúan véve ez idő szerint csupán két pontra szorít­koznak ; az első a horvát képviseltetés mó­dosítását a magyar parlamentben, a második a pénzügyi viszony változását célozza. A végvidék bekeb­elezése és polgárosítása kö­vetkeztében a horvát képviselők számának szaporítása csakugyan szükséges is lett, hogy azonban a zágrábi országgyűlés se za­vartassák működésében — mert annak kebe­léből választatnak a képviselők — igen kí­vánatos , hogy az oly időben ülésezzen , mi­kor a buda­pesti országgyűlés nincs együtt. Eszerint a horvát autonóm ügyek tárgyalá­sára ezentúl meghatározott idő lesz kitűzve, úgy hogy a zágrábi és a buda­pesti ország­gyűlésen teljesítendő kötelességek, amennyi­ben azok egy személyben öszpontosulnak, ne ütközzenek egymásba.­­ A financiális kérdés elintézése sem nem oly egyszerű, sem nem oly könnyű. A horvátok az adók kiírását, és a befolyó pénzek kezelését füg­getlenül akarják gyakorolni és ha a magyar kormány csak arra lenne tekintettel, hogy ezen új, vagy a régi módozat előnyösebb-e Magyarországra nézve, bizonyára azonnal engedne, mert az eddigi átalány­rendszernél Magyarország évenként körülbelül két mil­liót fizetett rá. Azonban attól lehet tartani, hogy Horvátország, melynek adóképessége igen csekély , a független pénzkelés mellett nemcsak hogy saját szükségleteit födezni nem lesz képes , de egyszersz­ind rész gaz­dálkodás által is csak magának fog ártani, egészen eltekintve attól , hogy a hiányokat utóvégre mégis Magyarországnak kellene pó­tolnia. Már­pedig azt senki sem kívánhatja, hogy a mi kárunkra és rovásunkra segéd­kezet nyújtsunk a horvátoknak a pénzügy dolgában. Itt tehát közvetítő expediensről kell gondoskodni. A bankkérdésben sűrűn és komolyan folynak a tárgyalások és bizton lehet állí­tani, hogy ezen kérdés a monarchia két fe­lének megelégedésére fog megoldatni. A két kormány az elvi pontozatokra nézve már megállapodott, és egyelőre bizonyosnak ve­hető, hogy a Pesten fölállítandó magyar bank az osztrák nemzeti bankkal csak annyiban fog összefüggni, amennyiben ezt­ a közös ér­dekek és a dualizmus megkívánják. Kétféle bankjegy azonban mind politikai mind köz­­gazdasági okokból nem lesz, még akkor sem, ha a valuta­rendezés, mely azonban nem oly hamar érhető el, a papírpénz-érték ingado­zásának véget vetend. Az ércalap alkalma­sint a quóta aránya szerint meg fog osztatni; eszerint a dotáció fölemelése és a fiókban­kok szaporítása természetes, úgy­szintén egy pesti önálló bankigazgatóság szervezése. A 80 milliónyi bankadósság, melyet Osztrákor­­szág csinált s mely tehát tulajdonképen nem tartozik reánk, a bankkérdés megoldásánál már csak azért is szerepel, hogy a biroda­lom két fele — ha már csakugyan végleges megoldásról van szó — egyszer mindenkorra tisztába jöjjön minden irányban. Természe­tesnek találjuk, hogy az osztrák kormány a teher egy részét a mi vállainkra akarja rakni, valamint természetes, hogy a magyar kormány csak bizonyos előnyök fej­ében kész e terhet magára venni, oly előnyök fejében, melyek az áldozatot némileg paralizálják ; e tekintetben az akták még nincsenek befe­jezve. Valószínű, hogy a bankkérdés még e hét folyamában fog elvileg eldőlni, miután az osztrák miniszterek ismét ide rándultak és ö­felsége is itt tartózkodik, ki pedig ha­tározottan kívánja, hogy a kiegyezés létre­jöjjön. A magyar kormány pedig örvende­­tes­ ténynyel nem lephetné meg a november elején ismét egybeülő országgyűlést, mint a bankkérdésben történt kiegyezéssel, oly ki­egyezéssel persze, mely politikai és közgaz­dasági érdekeinknek illően megfelel. TÁRCA. Sorsü­ldözöttek. Novella. — Gyalokay Mózestől. — H. (Folytatás.) Egy negyed óra múlva a leírt jelenet után egy hintó robogott be a kárándi kastély kapuján. A hintóból Bátori Zoltán, Kárándy fogadott fia szállt ki. A megérkezőt Kárándy és Flóra fo­gadták. Szelíd, csendes ifjúnak látszék­a megér­kezett. Igen jól láthatta még, mikor a hintó a kapu alá befordult, hogy gyámatyja és a szeretett leány ott várják őt a kapu lépcső­­zeténél, de azért nem ugrott ki a sebesen haladó hintóból , hanem megvárta , míg az megáll, akkor szerényen gyámatyjához ment, megcsókolta annak kezeit. Azután Flórához fordult, udvariasan meg­­hajta magát előtte. A nő kezét nyújta üdvöz­letül. Az ifjú pirult, alig merte a nyújtott kezet érinteni. — Mindkettő arca örömtől ragyog. Kárándyt az ifjú e magaviselete magán­kívül ragadta; nem nézte­­ arcukat, csak tet­tüket. Az ifjú tehát már tudja , hogy neki e leányt szerelni nem szabad. Efölötti örömé­ben újra átölelte a derék fiút. — Hozott Isten körünkbe, édes fiam! — kiáltá Kárándy őszinte örömmel , — s na­gyot lélekzett, mintha könnyíteni akarná szi­vét, melyen csak az imént mázsányi teher feküvék. — Hol van e nagysága gyámanyám? előtte is ,szeretném tenni tiszteletem. — Ő­roszul érzi magát, édes fiam, láto­gatást nem fogadhat el. “Pedig a nagyságos asszony az egész je­lenetet szobája ablakából nézte, honnét egye­nesen leláthatott a lépcsözet aljára. Ő a tá­volból is meglátta a két ifjú örömteli arcvo­násait. Kárándy fölvezette őt a lépcsözeten, me­netközben szives kérdéseket intézve a jó fiú­hoz, ki mindig szerényen felelt. Az ifjú emlékezete jeléül egy kis melltüt adott a leánykának; ez kihúzta gyémántos melltüjét s a kis rubinköves tűt szúrta he­lyébe, s ott hordta szive táján napokig, he­tekig, hónapokig. Kárándynak eszébe sem jutott, hogy még ez is jelenthetne valamit. III. Forró augusztusi délután volt. A kas­télyban minden férfi­ cseléd álomra hajtotta fejét. Az inas, a hírmondó, mikor alszik el az úr, ekkor kezdődik az átalános csend és nyugalom. Flóra gouvernantjának megfasult feje, s kénytelen volt egy oly helyet választani, hol senki sem háborgatja nyugalmát. Flóra egyedül maradt szobájában. A nyi­tott ablakra támaszkodva, elmerengve né­zett végig a láthatárt köröző Kárpát-hegy­­láncolat sötétzöld tájképén. Hallotta a távol­ban legelő gulyák kolompjait, a munkások mélabús dallamait, a madarak csevegéseit. E megszokott dolgok most oly gyöngéden érin­tették a mélyen érző kedélyt, hogy képzelme átszárnyalt egy ábrándos túlvilágba, s e hely­zetében a boldogság legmagasb fokán éreze magát. E percben úgy vette észre, mintha mö­götte a szobában valami neszt hallana. Hátratekintett. Szemei egy perc alatt találkoztak a mellette állo itjú sötét mélabús szemeivel. A nő arcát örömderű futotta át. Lassan­­kint azonban leddő tekintetűvé változtatta bájos vonásait. Csak szemei sugározták az örömtől továbbra is , mint a kéklő ég csil­lagai. — Joannovits György közokta­tásügyi miniszteri államtitkár, az „Ung. LI.“ értesülése szerint, beadta lemondását. — A horvát országgyűlés, mint Zágrábból távírják, csak regnicolaris küldött­sége működésének befejezése után fog ösz­­szeülni. — A magyar- horvát regnico­laris küldöttségről. Az „Obzor“ pesti közleménye szerint , a magyar országgyűlés nagyon respectálja a horvát kérdést, mert a regnicolaris küldöttségbe legkitűnőbb embereit választotta be. Mennyei nélkül fontosabb ki­— Minek tulajdonitsam e szerencsét, hogy két heti itthonléted után valahára meg­látogattál ? — Ne vedd rósz néven . . . — Sőt inkább igenis rósz néven veszem — szólt szavába vágva Flóra — azt vettem észre, hogy mióta itthon vagy, egészen meg­változtál; mondhatnám, kerülni látszol engem, kit azelőtt oly igen szerettél. Zoltán, ez ne­kem igen roszul esik, s önmagamat azon vád gyanújával terhelem , hogy talán valamivel akaratlanul megsértettelek. Ha ez az, ami téged távol tart tőlem, úgy bocsáss meg, akaratla­nul történt, esküszöm, mert téged akarattal megsérteni nem tudnálak soha. — Légy nyugodt, nem sértettél meg soha. — Vagy talán, ami még roszabb elfe­ledted a mul­at, s ezzel feledni akarod azt is, kinek egyes napjait oly elfeledhetlenekké varázsoltad át , s olt eddig a földi lények legkedvesbikének neveztél? — Oh nem ! A multnak édes percei még igen élénken élnek szivemben. Gyermekkori tetteink legkisebb részeire is igen jól emlé­kezem. Talán a szavakat el tudnám úgy mon­dani, mint azt akkor egymásnak elmondtuk. Feledékenységről ne vádolj ! A múlt nem je­len. Sokszor tiltva van a jelenben azt tennünk, mit a múltban bátran tehettünk.— A múltban még gyermekek voltunk, kiknek minden meg volt engedve egymás között, s tetteinkre senki sem ügyelt. A jelenben ifjak vagyunk s az élet elválasztó vonalán állunk. Ilyenkor már mér­legelni szokták az embereket, ki mennyit ér, kinek mennyi vagyona van. Te milliomokkal rendelkező úrnő, és én ... ! Én egy vagyon nélküli árva, kinek tudományát csak annyiba veszik, hogy nem számítják épen a koldusuk közé. A nő arcán e szavakra a rémület kifeje­zése tűnt elő, kezével intett az ifjúnak, hogy hagyja abba rettentő beszédet, milyet még e kedves ajkakról nem hallott soha. Látszott, hogy a beszéd minden egyes szava egy tőr­­szúrás a gyöngéd kebelre. — Ki mondta ezt neked ? — Kérdé a nő remegve. — Ki volt azon átkozott mes­ter vagy ördög, ki téged erre tanított ? — A világ, igen a világ volt e mester, ki engem semmiségem érzetére megtanított. — Egy gaz mestered volt — szólt Flóra ingerülten. A világ rész biró, gyakran elítéli az ártatlant, a nemest, s fölmagasztalja a go­noszt, a jellemtelent; de mindenekfölött rész mester, mert tanai csalfák és igaztalanok. — A nemes szív legfőbb kincs , ez az én véle­ményem , s ha ezt a világ tana kétségbe akarná vonni, mondd szemébe , hogy hazug. — Ha mindenki úgy érezne, mint te, ha minden kebel oly tiszta volna , mint a tied, akkor földünk egy édenné változnék át, hol a jutalmat csak az érdem után osztanák. — Korunk átka az önzés, a túlságos kincsvágy, hódol az eszmének a világ , s elöli a szív érzelmeit. — Szavaidat meg nem érthetem. Idegen eszméket emlegetsz előttem. Eddig köztünk kincs s vagyonról szó még sohasem volt, szi­veink titkát, érzelmeit közöltük egymással s vigasztalva váltunk el egymástól. — Azért hagyjuk most abba e komoly tárgyat, ne be­széljünk mi most a világról, hanem szóljunk őszinte kebellel egy más kedvesebb tárgyról, szivünk érzelmeiről. — Mindenről, csak erről ne többé — szólt az ifjú — önmagam előtt nevetségessé leszel, ha csak gondolod is, hogy a múltak arany álmait akarom tovább folytatni. — Én bú­csúzni jöttem. Ez óra épen legalkalmasabb a búcsúra. — Nem, te azt nem­ fogod­ tenni. Bú­csúzni most, midőn egy szép jövő áll előt­tünk , egy virányos életpálya a boldogság ezernyi nemével. Együtt kell élveznünk a boldogság édes csöppjeit, mely talán az el­válás után méreggé változnék s két életet dúlna szét. N­­a­­ a­i i­­gyeko­ zottságot nem is lehet gondolni, Széchen Anta pedig a főrendi ház részéről a legnélkülöz­hetlenebb tag. Haynald „a sociális és politikai­ püspök, Majláth az egykori kancellár, Szö­­gyény, Péchy, Somssich, mind a legkitűnőb­bek. Továbbá benne vannak: Csengery, Deák eszméinek és elveinek írásban tolmácsa, Hor­váth Lajos s a fiatal tehetséges és buzgó Széll Kálmán. Az ellenzék részéről Ghyczy és Tisza. Habár a conservativek, kik a cél­szerűség politikáját nem igen kedvelik, több­ségben vannak is , mégis biztosan állíthatni, hogy a főbb pontokban mindannyian egyet­értenek, mit a horvát­ küldöttség tagjairól nem lehet elmondani. Közlő szerint Lónyay azon van , hogy a bizottságok mielőbb végezzék be teendőiket. Sennyei ellenben azon nézet­ben van , hogy ily fontos s annyi figyelmet szükséglő ügyet nem jó elhirtelenkedni.­­ (Gróf Lónyay is csak ezt tartja. A szerk.) Különösen a dolog pénzügyi oldala fog sok időt és sok fáradtságot igény­bevenni. — Ép ebben követel Horvátország Magyarországtól legtöbb jogot és igazságot , ha csak a leg­­utálatosb önzés bélyegét nem akarja hom­lokára sü­ni. Közlőnek arról is van tudo­mása, hogy ő fölsége egyik udvari ebéd al­kalmával az egyik horvát delegátushoz e sza­vakat intézte : a kiegyezésnek sikerülnie kell és sikerülni is fog.­­ A horvát ügyben kiküldött regnicolaris bizottságok 21-kén déli 12 órakor ülést tartottak. A kölcsönös üdvözlés után Mazuranics indítványára a kö­zös ülések elnökévé Majláth Antal gr., a horvát bizottság jegyzőjévé Zsivkovics, a magyar bizottság jegyzőjévé Széll Kálmán választatott. A tanácskozások magánértekez­letekben fognak folytattatni, s a magyar or­szágos bizottság a horvát bizottság részéről várja azon pontozatokat, melyekre nézve a tárgyalás ki fog terjesztetni.

Next