Szegedi Híradó, 1876. január-június (18. évfolyam, 1-78. szám)
1876-01-14 / 6. szám
Tizennyolcadik évfolyam. 1876. Péntek, január 14-én. 6. szám. Megjelen: Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: Szegeden hizhozhordással és vidékre postán: Egész évre 10 frt. Félévre . 5 frt. Évnegyedre 3 frt 50 kr. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre 9 frt. Félévre 4 frt 50 kr. Évnegyedre 3 frt 35 kr. POLITIKAI És VETESTART ALMU LAP, Szerkesztőségi iroda: hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér 209. sz. a. az udvarban balra. Egyres lána ára, S Irr. Hirdetések díjai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kivonandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Burger Zsigmoms özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és írószerkereskedése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Fölkérjük mindazokat, kik lapunkat a jelen évre vagy annak bizonyos részére megrendelni kívülijük, de ezt még eddig nem tették, hogy megrendeléseiket minarabb megtenni szíveskedjenek, mert jan. 1-től fölös példányokat kiadó hivatalunk csak e hó 15-ig nyomat. Ajárltjük lapunkat Szeged és vidéke n. é. közönségének szives pártolásába. Andrásy akciója. (K.) Ne gondolja a tisztelt olvasó, hogy azon ismeretlen X. tudatára jutottunk, mely a három északi nagyhatalomnak a portához intézendő javaslat a tartalmát képezi. Nem is fog ez előbb a nyilvánosság elé kerülni, míg maga a szultán el nem fogadja vagy visszautasítja. Az első esetben ki lesz kerülve minden korai indiszkréció; a második esetben a nagyhatalmak tartozni fognak a közvéleménynek azzal, hogy a reformjavaslatokat neki bemutassák. Európa aztán ítélhet a nagyhatalmak lépései és a porta magatartása közt, mely ha viszszautasít minden közbenjárást, csak magának tulajdonítja, ha tavaszkor a lázadás nyílt erővel fog kiütni, oly erővel, melyet legyőzni még kevésbé lesz képes, mint volt eddig. Természetes, hogy egyrészt a lázongó területtel szomszédos államok érdekében történik Andrásy részéről a vízi,.udja, másrészt külügyi hivatalunknak az a célja, hogy közbenjárásának érvényesítése által a török területen mindig, azaz időszakonként, megújuló lázadások forrását egyszer s mindenkorra bedugja. Azért Andrásy munkálata — ennyit mégis tudunk — nem az egész török államra, hanem pusztán Hercegovinára és Boszniára vonatkozik; a reformjavaslatok tehát lényegileg helyi és közigazgatási jelentőségűek. És ami fő, az ajánlott reformok nem a theória szüleményei, hanem azon tapasztalásokon alapulnak, melyeket a konzulok a múlt évben a helyszínen gyűjtöttek. Andrásyn kívül a reformjavaslatokat Bismarck és Gorcsakoff már régebben aláírták, a legújabb hírek szerint pedig Franciaország, Anglia és Olaszország is hozzájárultak aláírásaikkal. Eszerint a hat nagyhatalom, mely annak idejében a párisi szerződés garanciáját vállalta magára, ajánló- és tanácsadóképen lép a porta elé, mely valóban hálával tartozik az erópai diplomáciának, hogy érdekében annyi erőmegfeszítést, annyi tevékenységet fejt ki. Hiszen, csak aztán a kívánt célhoz is vezetne az akció! A török kormánynak mindeddig époly kevéssé van tudomása a reformjavaslatok béltartalmáról, mint a világnak. A teljes számú aláírások nélkül természetesen nem lehetett a munkálatot a szultán kezeihez juttatni. Most, hogy a dokumentum kellőleg föl van szerelve, remélhető, hogy az indokolással együtt nemsokára rendeltetése helyén lesz. El lehet mondani, hogy külügyi hivatalunk akciója nagyban magára vonta a közfigyelmet, a közérdeklődést egész Európában és mindenki kíváncsian néz azon eredmény felé, melyet a nagyhatalmak közös lépése szülni fog. A porta mindenesetre válságos úton áll és ha nem választja azt, mely előreláthatólag kivezetheti a hinárból, khaosz fog bekövetkezni. Már most az a kérdés, lehet-e aztán a belzendülést, mely azonban mentül tovább tart, annál inkább fog kifelé is csapni, lehet-e a porta vergődését továbbra is nyugodtan, tétlenül nézni ? A háborús hírek ugyan egy idő óta teljesen elnémultak, de a szikra még ott a parázs alatt és nem kell hozzá való erős szitás, hogy újra föllobbanjon, és bizonyára nem kívánjuk a háborút; ha határunkon a zenebena meginszűnik, ha kénytelenek leszünk azot elzárni és védeni, vagy a keresztény mekültek ezreit még továbbra is elsslásolni és élelmezni, valóban nem trjuk, nem leszünk-e kénytelenek Hergovinát és Boszniát megszállni. Na mi vagyunk az elsők, kik ezt az öregöt a falra festjük; de óhajtjuk, hog az részünkről történt légyen utoljára. Hazai ügyek. — A hétfalusi csángó magyar«. ügyében a „Hon“ a következőket közli: A bir sóvidéki ág. hitv. magyar egyházak ügyében a vallás- és közoktatási miniszter még a m. nov. hó 2-án 22,185. sz. a. kelt rendeletével itézkedett és az erdélyi ág. hitv. egyházkerülti igazgatótanácsnak oly megoldási módot ajánló, mely szerint annak kötelességévé tétetett, hoggy az egyházkerület kapcsolatában maradandó külön magyar esperesség szervezése irán, alkotmányos után, az érdekeltek meghallgatásival, a kellő lépéseket mielőbb tegye meg s a eredményről a miniszterhez jelentést tegye. Minthogy azóta az egyházkerületi konzisztoriun a jelentést meg nem tette, sőt több jel arra mutat, hogy ez irányban még semmi lépést sem tett s a miniszteri intézvényt az illetőkkel nem is közölte, a miniszter újabban fölhívta a konzisztoriumot, hogy: 1. legfölebb 15 nap alatt tejeszt is*'Tia' rtem címvei'’igazolja ezen mulasztását ? 2. Hogy az eddig netalán elmulasztott lépéseket haladéktalanul tegye meg s azon legyen, hogy az ügy alkotmányos után mielőbb befejeztessék. — A magyar nyelv végre valahára kezdi elfoglalni törvényes jogait a vegyesajku területek törvényszékeinél is, ahol eddig botrányosan háttérbe volt szorítva, így a versed kir.tszék még a múlt évi dec. 1-én tartott teljes ülésében elhatározta, hogy 1876. jan. 1-től kezdve az ügyvédektől jött nem magyar nyelven szerkesztett beadványokat és pöriratokat visszautasitja. Hasonlót határozott a brassói kir. tvszék is. Itt azonban a brassói szász és román ügyvédek ellene nyilatkoztak a tvszék eme rendeletének s ezt írásban is benyújtották, azt kívánva a tvszékektől, hogy ha rendeletét vissza nem vonná, memorandumukat terjeszsze föl az igazságügyminisztériumhoz. A tvszék erre azt határozta, hogy megmarad rendelete mellett, kérvényüket pedig egyszerűen visszaadta, azon indokolással, hogy a tervszék nincs hivatva egyesek panaszait elöljáróihoz fölterjeszteni. — Ez már aztán okosan van! — A bank- és vámügyi alkudozások eddigi eredményéről újabb hírek nem igen jönnek; amik mégis fölmerülnek, azok megerősíteni látszanak azon nézetet, mely a múlt számunkban közölt félhivatalos színezetű közleményben kifejezve volt, így pl. a „N. Fr. Pr.“, állítólag teljesen hiteles forrásból, azt jelenti, hogy a budai értekezleten a vám és kereskedelmi kérdésekben, — beleértve a fogyasztási adó kérdését is — ha nem jött is létre teljes egyetértés, de lényeges közeledés történt, úgy hogy a megegyezés alig kétséges többé. A bankkérdésben is megtaláltatott az alap, melyen a további egyezkedés folyhat; ez alapról részletes tudósítást a bécsi magyarevő lap nem adhat ugyan, de j állíthatni véli, hogy osztrák részről nagy mértékben engedtek a magyar kívánságoknak, anélkül, hogy a pénzrendszer egysége föláldoztatott volna. Végleges megállapodás csak a Bécsben újból meginduló tárgyalásokon várható. A reichsrath képviselő köreiben természetesen szintén nagy az érdekeltség és kíváncsiság s a baloldali klub alkalmasint azt fogja határozni, hogy interpelláció intéztessék a kormányhoz, fölvilágosítás nyerése végett. A képviselők nagyobb része azonban ellenzi az interpellációt, mint céltalant , mert előre tudható, hogy az osztrák miniszterek érdemleges választ mindaddig nem adnak, míg a magyar miniszterekkel Bécsben folytatandó újabb tárgyalások jobbra vagy balra el nem dőlnek. Országgyűlés. Légióra megy már azon szónokok száma, kik a közigazgatási bizottságról szóló javaslat általános tárgyalásánál többé-kevésbé sikerült, többé-kevésbé hosszú beszédeket tartottak a javaslat mellett vagy ellen. Ha mi minden egyes szónok expektorációját csak dióhéjba is szorítva meg akarnánk ismertetni, már akkor is az egész lapunkat pusztán az országgyűlési tudósítás venné igénybe, márpedig nekünk éppen ezt a rovatot kell a legszűkebbre szorítanunk, hogy a Híradó helyi és vidéki hivatásának annál jobban, annál tökéletesebben megfeleljen. Azért mi az országgyűlési rovatot egész általánosságban kezeljük, ami tájékoztatásul eddig mindig elégségesnek bizonyult be. Ezúttal is tehát csupán a következőket tartjuk szükségesnek elmondani: A szabadelvű párt minden orátora, kivétel nélkül, eddig a törvényjavaslat elfogadása mellett nyilatkozott, ami ellen, ameddig általánosságról van szó, semmi kifogásunk, mert mi is óhajtjuk, hogy a javaslat keresztül menjen s amit kívánunk, csak az, hogy a részletes tárgyalásnál a javaslat hiányai kiegészíttessenek, hibái kiküszöböltessenek. A bal- és szélsőbaloldal természetesen perkorreszkálja a javaslatot, amint egyáltalában mindent vissza szokott utasítani, ami a kormány részéről származik. E két frakció a legszélsőbb megyei autonómiát akarja restituálni, hol a kormány befolyása quasi egyenlő a semmivel. Azért Mocsáry Lajos határozati javaslatot nyújtott be a közigazgatási bizottság ellen. A jobboldali ellenzék, mely legkitűnőbb szónokait küldötte a tűzbe, szintén a javaslat ellen van, de nem a megyei önkormányzat, hanem ellenkezőleg a központosítás érdekében és azért minden egyes matadora a tisztviselők kinevezése mellett érvel, aminek szükségét és célszerűségét mindenképen igyekeznek bebizonyítani. Ily értelemben szólalt föl — az idén először a házban — Sennyey K. is és beszéde végeztével, amelyre Tisza Kálmán felelt — amire alkal... •______›’ " ‡ ■rozati javaslatot nyújtotta be: „Tekintve, hogy a „közigazgatási bizottságról“ szóló törvjavaslat nem nyújt biztosítékot közigazgatásunk hiányainak orvoslására, a sokoldalúlag kifejlett államélet fokozott igényeinek megfelelő javítása iránt; tekintve különösen azt, hogy a tervezett törvényjavaslat közigazgatásunk elismert reformjánál nem indul ki a közigazgatási tisztviselők állami kinevezése, szakszerű képzettsége és egyéni felelőssége elvéből; tekintve, hogy a törvjavaslatban a törvényhatóságok önkormányzati hatásköre és a közigazgatási tisztviselők fölötti ellenőrködési joga nincs kellőleg körvonalazva és biztosítva ; tekintve végül azt, hogy a tervjavaslat a különböző természetű sz. kir. városi és megyei tervhatóságok iránt, melyeknek közigazgatása teljesen azonos módon sikeresen nem szervezhető, teljesen egyenlő módon intézkedik, határozza el a t. ház, hogy: „a közigazgatási bizottságról szóló törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadja, de egyúttal közigazgatásunk reformjának szükségét elismerve, fölhívja a minisztériumot, hogy a közigazgatási tisztviselők állami kinevezésének és a helyhatósági érdekű ügyekre nézve az önkormányzat biztosításának elvére fektetett törvjavaslatot terjeszszen a ház elé !“ Kelt Budapesten, 1876. január 12-én Sennyey Pál b. s. k. Szeged, január 13. A vámügyi kérdésben a hazai közvélemény immár elhatározólag nyilatkozott és pedig az önálló vámterület mellett. Ez oly tény, melyet megcáfolni nem lehet. Mert még azok is, akik az eddigi vám- és kereskedelmi szerződésnek — természetesen részünkre javított alakban — fönntartásához hajlanak, ezt inkább opportunitási szempontból, nem pedig azon meggyőződésből teszik , mintha ez közgazdaságilag reánk nézve előnyösebb vagy csak oly hasznos is lehetne, mint az önálló vámterület. Ma már százával, ezrével vannak ez eszmének olyan hívei, akik csak pár hónap előtt is még ingadoztak vagy éppen féltek azon gondolattól, hogy a birodalomnak politikailag szoros kapcsolatban álló két fele egymástól vámsorompó által elkülöníttessék. S miért van ez ? Azért-e, mivel az önálló vámterület eszméje mellett nyílt agitáció indult meg a fővárosból? Nem egészen. Tagadhatatlan hogy a legéletrevalóbb eszme sem hódítja meg a közvéleményt , ha erélyes agitáció , sajtóban és gyűlésekben, nem iparkodik annak proselytákat szerezni, ha az mozgásba nem hozza azt a lomhán mozgó óriási testet, amelyet egy népnek milliónyi tömege alkot. De ha egy agitáció a fölületes hozzátevésekből vagy éppen hamis alapon indul ki, sohasem képes az a közvéleményt biztosan meghódítani, mert működését az általa provokált igazság szavai ellensúlyozni fogják. Ha tehát az önálló vámterület eszméjének a mellette föllépett agitáció megnyerte a közvéleményt — amint hogy megnyerte , ez csakis úgy volt lehetséges, hogy képes volt annak előnyeit kézzelfogható adatokkal, a statisztika megdönthetlen argumentumaival kimutatni. És ez így is van. Midőn, annyi szakember határozott nyilatkozatai után, egy Keleti Károly is a maga statisztikai adataival az önálló vámterület mellett lép föl , akkor a laikus közönség nem habozhat tovább, hogy melyik részre álljon. ““ Ily helyzetben, amint országszerte követeljük, jogunk is volna megvárni, hogy kormányunk minden módon az önálló vámterületet iparkodjék kihozni az alkudozásokból; s ha semmi egyebet nem venne tekintetbe, helyesebben, nem kellene tekintetbe vennie, mint kizárólag hazánk állami és nemzetgazdasági érdekeit , meg vagyunk győződve, hogy a vámügyi alkudozásokban ez volna kormányunk jelszava is. Azonban ott vannak előtte, mint egy kifeszített háló, a „magasabb politikai szempontok“, egy szóval kifejezve: az „opportunitás“, ez a végzetes fogalom, mely a kiegyezés óta annyiszor tolta háttérbe kétségbevonhatlan jogainkat és legszentebb érdekeinket. úgy látszik , ez a nehéz kő állatunkban most is, s minden jel odamutat, hogy bármint óhajtja is a közvélemény és kívánják érdekeink o .. a—- * ' c.r.vagy nemzetgazdaságunkat a maga lábára állítaná — meg kell elégednünk azzal, ha a vám- és kereskedelmi szerződés akként módosittatik , hogy annak legszembeötlőbb hibái s az ezekkel járó igaztalan károsodásaink mellőztessenek. Mindinkább észlelhető e jelekből , hogy az európai politikai helyzet s jelesen a keleti kérdés, mely a hercegovinai akna veszedelmes föllobbanásával mind akutabb jelleget ölt, belejátszik a közgazdasági alkudozásokba s kormányunkra , vagy talán mindkét alkudozó félre,preszsziót gyakorol. Az osztrák-magyar birodalomnak , mely ez aknához legközelebb áll, a legközelebbi jövő komolylyá válható esélyeivel szemben nem szabad benső közgazdasági háborúba keverednie , amely végzetessé válhatnék reá nézve. És ezenkívül ott van az osztrák reakció, amely sohasem tudott kibékülni a 67-ben megalkotott államrendszerrel s amely résen áll, hogy a kezéből kiragadott hatalmat újra visszaszerezhesse s a dualizmust megdöntse, így mondják legalább, íme, ott van a „Nemzeti Hírlap“, amely kezdettől fogva leghatározottabb védője volt az önálló vámterület eszméjének, amely ma is az, de azért egyik közelebbi számában egy Bécsben kelt mysztikus cikk mindezen politikai kísérteteket, mint megannyi ijesztő krampuszt, szemünk elé állítja s mintegy előkészít bennünket, hogy elégedjünk meg ily helyzetben a kevesebbel is. Tehát készítsük elő magunkat a kevesebbre. Jól van. Ez a nemzet türelmes, bízik mostani kormányában és, hiszszük, meg fog nyugodni a kevesebben is , csak ez némi javulást hozzon közgazdasági viszonyainkba. De e megnyugvás csak az esetre lehet megbízható, ha közgazdasági helyzetünk gyökeres javításának lehető közeli reményét is nem leszünk kénytelenek föladni. Ezzel azt akarjuk mondani, hogy ha már engednünk kell a viszonyok kérlelhetlen nyomásának és fönn kell tartanunk Ausztriával a közös vámterületet a módosítandó szerződés alapján , legalább ez az új szerződés legyen minél rövidebb időre megkötve, ne többre háhárom vagy öt évnél. Ennyi idő nem öl meg bennünket, s ha a tapasztalás azt mutatja, hogy nemzetgazdasági fejlődésünk az új szerződés mellett is lehetetlen, hogy vagyonilag igy is hanyatlunk, akkor a szerződés leteltével hozzáfoghatunk — hozzá kell fognunk — a gyökeres javulást biztosító megoldáshoz s az öt év baját hova előbb kiheverhetjük. ... de tiz év