Szegedi Híradó, 1876. január-június (18. évfolyam, 1-78. szám)
1876-06-04 / 67. szám
szintinek mutatkozik azon föltevés, hogy a nagy tragoediában az angol kormány keze működött s hogy az mindenekelőtt az orosz befolyás ellen irányul. Hir szerint a dologból nem lett volna semmi, ha Gorcsakoff herceg, a török kormányférfiak kívánaténak engedve, viszszahivta volna Ignatiew tábornokot. De minthogy ezt nem bírták kieszközölni, olyan eszközhöz folyamodtak, amely Ignatiewnek működési terét rendkívül megszorítja s fondorlatait hatástalanná teszi. Azt beszélik, hogy az orosz nagykövet boszut forral s a csőcseléket rendzavarásra, erőszakoskodásra akarja bírni. Elliot, az angol nagykövet azonban a legnagyobb erélylyel ellensúlyozza törekvéseit , s a török kormányférfiak oly okosan járnak el, hogy ilyen bajtól egyelőre nincs mit tartani. Hirdelték azt is, hogy Abdul Aziz Ignatiev tábornokhoz menekült volna , de ez oly esetlen koholmány, melyet cáfolni sem érdemes. Másrészt igen előkelő diplomatiai körökben attól tartanak, hogy az ex-szultán, hacsak rendkívül gondosan nem őriztetik, könnyen sok bajt okozhat még a török kormánynak, mert orosz kézben veszélyes eszközül szolgálhat az új államrend megingatására. Egyébiránt még nem tudni, hogy az orosz kormány a váratlan fordulat után minő politikát fog követni. Meglehet, hogy tovább ápolja a lázadás tüzét, de még valószínűbb, hogy egyelőre tartózkodó állást fog követni. Mint Emsből jelentik, a cárt a konstantinápolyi hirek a legmélyebben meghatották. Környezete óvatos volt s lassanként készité őt elő ; a cár mégis tiz percnél tovább nem birt szóhoz jutni, midőn a történteket meghallotta. Ülve hallgatta Abdul Aziz bukásának hírét, azután visszadült karszékébe, lehunyta szemét s rendkívül föl volt indulva. Arca elhalványodott, végül nagyot sóhajtott (ó, ó!) s néhány szóval sajnálatát fejezte ki a „félrevezetett uralkodó“ sorsa fölött. Általában úgy látszik, hogy az orosz udvart az egész eset készületlenül lepte meg. Hasonlókép adja elő — más részletekkel bővítve — az esetet a „Pol. Corr.“ sztambuli levelezője. „Az összesküvés — írja — finomul volt tervezve és szerencsésen valósítva ; mestermunka a maga nemében , amennyiben az összesküvők azt is keresztül tudták vinni, hogy maga Abdul Aziz hívta meg őket kormánytanácsába, hogy annál könnyebben elbánhassanak vele. — Most már érthető , mit jelentett annyi tárcanélküli miniszter kinevezése , mint Midhad, Khalyl és Dervis pasáké, miután Hussein Avni pasa már a katonai hatalom birtokába helyezkedett. — Mindemellett Abdul Aziznak nem történt volna bántódása, ha még a legutóbbi válságos pillanatban is kimutatta volna , hogy egy szikrányi érzelme van birodalma sanyarú helyzete iránt. Abdul Aziznak saját magánvagyonából pénzt kellett volna előlegeznie a kincstár számára, minthogy a portának a háborúhoz már nem volt pánop én volt onnan oda bne pétiül csóterezni. De erről a szultán épenséggel nem akart hallani. Ez azután megbuktatására vezetett. Május 29-én az összes miniszterek, élükön a nagyvezírrel és Hekulla effendivel , a seik ulszlammal összegyűltek a Dolma-Bagdsai palotában, hol a szultánt jelenlétökről értesítették s bementek hozzá. Más hírek szerint a padisah elnöklete alatt minisztertanácsot tartottak. Elég az hozzá, hogy Hekulla effendi egyszerre kijelentette a szultánnak, hogy a nép elégedetlen kormányzatával s hogy a tróntól megfosztatik. Közvetlenül e megdöbbentő nyilatkozat után Abdul-Azizt és Valida szultánét erőszakosan készen tartott kocsiba ültették s a Topkopa palotába szállították , hol biztos őrizet alatt vannak. Azután az összegyűlt főméltóságok, az ulemák jelenlétében, a körükbe hozott Murad effendinek kijelentették, hogy foglalja el a trónt, mire ez a közeli mecsetbe ment, ott Mohamed kardját átvette s visszament a palotába, hogy a jelenlevők hódolatát fogadja. A mohamedán lakosság körében a legkisebb mozgalom sem mutatkozik. A miniszterek összeesküvését és annak eredményét keleti egykedvűséggel , de azért kedvezően fogadták. Nagyobb volt a mozgalom a keresztény Peru- és Galata-városrészekben. Este egész Konstantinápolyt kivilágították. A nyugalom sehol sem jön zavarva. Azt állítják , hogy a megbuktatott szultán kincseit lefoglalták s évi nyugdíjat fognak neki adni. Hir szerint Ázsia valamelyik városába, talán Bagdadba akarják internálni. A török trónváltozás egyik első következménye az , hogy a Berlinben készült Gorcsakoff-féle emlékirat egyelőre háttérbe szorul s úgy lehet, eddigi alakjában végkép elejtetik. Egy orosz hivatalos színezetű közlemény is elismeri, hogy a hatalmaknak a kibékítés kérdését újra meg kell beszélniük. Hírlik, hogy a francia külügyminiszter egy Budapesten tartandó európai kongreszszus megtartásán fáradozik, amivel alig leplezheti azon törekvését, hogy a berlini javaslattól tisztességesen visszavonulhasson. Hogy mit szülnek majd a diplomatia vajúdó hegyei , ki tudná azt megmondani? A nagyhatalmak elhatározására mindenesetre lényeges befolyással lesz az, hogy mily irányban fog megindulni az új szultán és kormánya politikája. Az eddigi hírek V. Muradot derék, műveit embernek s reformbarátnak mondják és azt is jelentik, hogy legközelebb kádét fog kibocsátani, amelyben kötelező ígéreteket fog tenni a szabadság iránt s hangsúlyozni fogja , hogy a mohamedánizmus nem föltételezi a tömegek rabszolgaságát.* az egyensúly helyreállítását, a pénzügyeknek és a közoktatásnak azonnal való megjavítását, az államtanács és az igazságügy minisztérium újjászervezését ígéri. — A minisztérium utasíttatik, hogy tegyen javaslatot olyan kormányforma iránt, mely a birodalomhoz tartozóknak minden különbség nélkül javára van, a legjobbban megfelel s mindenkinek teljes szabadságot biztosít. A leirat azon óhajjal végződik, hogy a birodalom s a külföldi hatalmak közt fönnálló barátsági kötelék szorosabbra fűződjék, s végül kijelenti, hogy ő felsége „Isten kegyelméből és a nemzet akaratából“ a trónt elfoglalta. Úgy látszik, igaza lesz azon angol kormányférfiúnak, aki odanyilatkozott, hogy a porta több szabadságot engedene népeinek, mint amennyit az oroszok valaha remélhetnek. TÁRCA. Sophokles Antigoné-ja. (Folytatás.) Majd Polüneikes eltemetése után mint fogoly ismét megjelen Antigone Kreon előtt. Azért szükséges, hogy előbb Kreonnal is némileg megismerkedjünk , hogy aztán ott őket együtt szemléljük. Az első szakaszt bezáró kardal Theba örömét festi afölött, hogy az argosiak hadától a város megszabadult és vigságra hív föl; egyszersmind Kreon jövetelére alkalmat vesz előkészíteni bennünket, valamint arra is, hogy a kart képző vének — a thebai tanács — Kreon által rendeltettek oda. „Eljön végre a nagynevű Nike, Harcszekeres Thebait mosolyogva köszöntvén A bősz harcokról, Felejtkezzetek meg azokról, Sőt minden templomait mi nagy isteneinknek járjuk sorba vígan táncolva ez éjen, És maga Bakhus járja elől, Hogy Thebaink bele rengjen ! Ámde imé itt jő a Menoikeus ha Kreon, Uj királya honunknak, Isteneink legújabb eseményei folytán. Vajh mi tervet forgat agyában? Hogy bennünket, véneket össze- Hivatam e tanácsba — Küldött hírnöke által? !“ Kreon kijelenti, hogy a városnak a harc alól fölszabadulása után azért hivatá a tanácsbeli véneket, mivelhogy úgy Oidipus , mint ennek fia, az egymást megölt testvérek, Eteokles és Polüneikes iránt is mindig mint hit alattvalók viselték magukat. — Midőn tehát ezek kihültek, ő lép a trónra, mint legközelebbi rokon. — Egyszersmind kijelenti országlási elvét , a törvényesség tekintetében kérlelhetlen s részrehajlatlan szigorúságát. „Ma is ezekkel egyezőt hirdettetek ki — városunkban Oidipus-fiak felől. Eteoklesz, aki városunkért küzde és Esett el, — mindenek fölött kitűnve, Hogy sírba zárják s beszenteljék őt, miként Az alvilági nagy halottat illeti. Ennek fivére Polüneikes pedig: — Ki e hazát és nemzetének istenit, Mint bujdosó megtérve tűznek adni Akarta és vérünkben gázolódni És szolgaságra hajtani akart vala, — Újabb tudósítások jelentik, hogy Murad szultán kádéja csakugyan megjelent. Jun. 1-én a fényes portán egy császári leirat olvastatott föl, mely a jelenlegi kabinet megtartását jelenti, továbbá, hogy a szultán az állam részére a civil -listából 60,000 erszényt adott át s ezenkívül a korona összes magánjavaiból folyó jövedelmeket. — A leirat Se eltemetve, se megsiratva ne legyen. Hanem maradjon holtteste madárnak és kutyáknak éktelen zsákmányául. — Ilyen az én gondolkozásom, — akitől El nem nyeri igaznak érdemét a gaz. Mig aki hű honunk iránt, éltében és Holtában tőlem egyaránt tisztelteik.“ A tanács hódolattal hajol meg a parancs előtt. Majd Kreon fölhívja a tanács figyelmét, hogy ha valaki rendeletét áthágná, ne legyenek engedékenyek. Mire midőn a vének tanácsa azt jegyzi meg, hogy : „Nincs balga tán, ki meghalni szeressen ? !“ —■ Kreon még egyszer röviden és határozottan kijelenti: „Ez lenne dija...............“ de majd hozzáteszi: . . . „Ámde a reménybeli Haszon gyakorta ejte meg sok embert!“ Mi által mintegy előkészíti értelmünket a történendőkre. — Aminthogy csakugyan megjelen egyik a holttestőrök közül, ki sok himezéshámozás után, — féltve saját bőrét s mentegetve magát, hogy ő teljes ártatlan benne, sat. — elmondja, hogy Polüneikesz, anélkül, hogy észrevették volna, valaki, habár csak sietve beszentelve, porba eltemeté. Mire a kar, a vallás, a higgadt meggondolás, a szelidebb indulatok képviselője, mely egyszersmind mint Ismene Antigone jellemének, úgy ez Kreon jellemének élénkebb színben előtüntetésére szolgál, Kreont figyelmezteti: „Régóta forr fejünkben már a gondolat: Király! nem-e az istennek ujja ez?!“ Ez Kreont haragra gerjeszti, ki az öregséget balgasággal vádolja s megmutatni törekszik, hogy az istenek nem kegyelhetik azt, ki hazája, hazafiai, hazai istenei ellen fegyvert fogott, hanem mint zsarnoki lélek, melynek egyik főjellemvonása a gyanakodás, másutt keresi az okot. Mondja ugyanis, hogy már rég vette észre, hogy némely elégületlen polgárok fenekednek ellene, ezek vesztegették meg pénzzel — mert ez a legveszedelmesebb rész a világon — az őröket. „Hallgass, nehogy szavakkal indulatba hozz S öreg létedre esztelennek mondjalak! Mert eltűrhetlenül beszélsz , azt mondva, hogy Az istenek gondoskodnak e holt felől — Vajon mint jóltevőjöket becsülik-e , temetik el, ki isteneknek templomit, Oltárit és díszcsarnokit fölégetés azok törvényit és örökjét dúlni jött?! Vagy azt hiszed, a gazt becsülik istenek ? A „L eá ny - egyet“ mai nagy hangversenyére a rendes páholy- és zártszékjegyek mind elkeltek; a rendezőség fölkérése folytán tudatjuk azonban, hogy még négy most készült pótpáholy és néhány körszék a zenekar helyén még kapható a színházi pénztárnál. — Megemlítjük, hogy tegnap este tartatott a színházban a főpróba igen szép sikerrel. — A hangverseny ugyanazon programmal holnap ismételtetni fog. A vízvédelmi bizottság tegnapelőtt tartotta utolsó ülését, amelyben a védelmi működéséről szóló terjedelmes jelentését megállapította. Az érdekes jelentés valószínűleg még a holnap kezdődő 1. közgyűlés folyamában föl fog vétetni. A színügyi végrehajtó bizottság tegnap délután tartott ülésében tárgyalta a helybeli színházért folyamodott igazgatók kérvényeit s szótöbbséggel Szupa Andor urat határozta a tanácsnak ajánlani, azon határozott föltétellel, hogy B. Nikó Lina asszonyt, ki még nincs a társulat névjegyzékében, okvetlenül szerződtesse. Ezenkívül is még némi módosításokat ajánl neki a társulat szervezetét illetőleg. A Verseny. A széchenyi téri egyik fasoron újabb két favédő minta van kiállítva, összesen már hat. Egy szép reggel még majd arra ébredünk, hogy az egész fasor végig lesz rakva csupa mintákkal. Más körülmények közt örvendetesnek mondhatnánk ezt a buzgó versenyt, de ma inkább azon szomorú körülménynek kell ezt tulajdonítanunk, hogy iparosainknak nincs munkájuk s minden kínálkozó vállalat után két kézzel kapnak,mintákat készíteni pedig nagyon ráérnek.) Legszebb és legcélszerűbb volna persze az, melyet valószínűleg a Pálfi-testvérek állítottak ki vertvasból, alul öntött vasrostélyzattal, a pesti mintával, hanem ez persze csak 25—30 frtba kerül darabonként s fájdalom, a város mostani helyzetében ily nagy kiadásra gondolni sem lehet. Nem úgy van ! E város polgári, kik rég Alig tűrhetve zúgolódnak ellenem, Fejek titokban rázva és igámban Nyakok nem olykép tartva, mint szeretném, Ezek, kik — jól tudom — megvesztegeték Pénzzel az őröket, hogy ezt műveljék. Mert, mint a pénz, nem áradt oly gonosz több Az emberek között el. — Ez országokat Pusztít el és tesz elhagyottá házakat, 8 az emberek becsületes tanácsi ez Forgatja el és tanitja meg gonoszra. Az embereknek ez mutat a vétek 8 istentelen dologra mindig utat, Ez őrök is azzal vesztegettetve meg Terék ezt, de azt nyerék, hogy érte meglakoljanak.“ Majd esküvel állítva mondja az őrnek, hogyha azt, ki eltemette , elő nem keresik , nem lesz nekik elég az egyszerű halál, hanem elevenen fogja őket fölakasztatni. Mire az őr magában félve szintén esküszik , hogy csak most megszabadulhasson, nem látja őt többször senki itt. Az erre következő kardal leírja az ember nagyszerűségét, ki uralkodik a fáradhatatlan föld, a tenger és levegő fölött, kizsákmányolván a földet, hajójával szántván a tajtékzó hullámokat s megfogni tudván a jég szárnyasait is. Továbbá szellemi életet hoza létre, társadalmat, országokat teremte. Mint polgári suk lény kitalálta, miként kerülje ki hajlékaiban az esőt, havat, hőséget és fagyot, sőt a villámokat is. A legsúlyosabb betegségeknek is gyógyszerét kitanulmányozta , úgy hogy csak egy van, amivel nem bir, a halál. Mint erkölcsi lény szabadakarattal fölruházott dicső teremtmény, ki midőn a jót teszi, fönséges, s midőn roszra hajlott, kárhozott. „Távol legyen, aki üget tesz, Tőlem, s hozzám semmi köze ! végzi be Kreon. Azonban alig mondja ezt, midőn mintegy kábulattal, a látványt csalja tündérzet játékának képzelve, szólal meg , amint megpillantja Antigonét az őr által kísértetre. „De im, micsoda tűn föl előttem ? Mint áltathatnám magamat, Hogy e leány nem Antigoné ?! Szánandó apa gyermeke! Mondd, mi esett, nem-e téged, Mint ki nem engedt volt a parancsnak, Rajta veszejtve hoznak ide! ? „Megvan !“ — mond az őr, — „Ímé ez az, ki azt véghezvitte !“ Majd Kreon kérdésére elbeszéli, hogy újra kitemetve a holttestet őrzék, midőn nagy zivatar közepett sirást hallanak , a holttesthez rohannak s ott találják Antigonét, sirva Polüneikes kitakart holtteste fölött és újra be akarva azt temetni, midőn : Mire a kar jellemzőleg jegyzi meg : „Konok atyának érdes fajzata e lány, Engedni a csapásnak még meg nem tanult.“ Mire Kreon szintén jellemét és álláspontját híven tükröztetve elő, mondja : „De tudd meg, hogy a fenhéjázó Bukik leginkább és hogy a szilárd vas, Mely izzó tűzben edzetett keményre, Törik szuzik leginkább, — láthatod. És láthatod, hogy a szilaj lovak kicsinykékkel fékezhetők. — Azért nem illik Nagy-fenhéjázni, aki más cselédje. Midőn pedig ez a szabott törvényeket Áthágta, tudta jól, hogy ekkor ő dacol ! Meg más daca, hogy amidőn tévé, még Dicsekszik is, s hogy tette, még kacag. — így hát a férfi ő, nem én vagyok , — ha Büntetlenül marad e dacolása . Hanem legyen bár ő nővérem gyermeke, Legyen családbeli közeli vérrokon, Vagy volna bár édes testvérem, a halált ki nem kerülheti !“ (Folytatása következik.) Helybeli újdonságok. / A lapunkban emlitett nyomában levő család fölsegélyésére. Erőkövy Antalné úrnőtől ismét 11 írtot kaptunk, mely összeget egy-egy írtjával a kövekező úrnők adták össze: Erőskövy Antal, Keméndyné, Zerkovitzné, Weisz Samuné, Lichtenberg Mórné, Weisz Jakabné, Mátics Julit id. Pfann Józsefné, Kutasi Ferencné, Okrutszk Aurélné , N. S.-né. — Minthogy az eddig begyűlt 16 frt az illető családnak innen elköltöztetésére még koránsem elegendő, újólag is fölkérjük az emberbarátokat a segélynyújtásra. — Tanitó-egyleti ügy. A „Békés csongrád-megyei tanitó-egyesület“ helyben működő nevelési- és művészeti szakosztálya Ferenczi János elnöklete alatt pár nappal ezelőtt tartotta meg szakértekezletét. Az énektanítás tananyagának beosztására Czapik János elnöklete alatt öt tagból álló tantervkészítő bizottság lett kiküldve, azon utasítással, hogy e munkálatot a jövő szünnapok alatt készítse el. A kézimunka-tanítás az összes elemi iskolákban egyhangúlag elfogadtatott. Ezen új tárgygyal foglalkoznak mai nap az összes hazai tanítóegyesületek, s hogy e tananyag városunk tanítói közt szélesebb elterjedésnek örvendjen, erre nézve ajánlkozott Székely Gábor kisdednevelő, hogy e tárgyból legközelebb gyakorlati előadást fog tartani egy nagyobb gyűlésen, mely alkalommal a szakosztály neveléstani fölolvasást is tart. — Akiket keresnek, Ribianszky és Zomborfy csolnakász urak nemrég N.-Váradról csolnakon elindultak s igy szándékoznak utazni egész Belgrádig. A „Bihar“ c. n.váradi lap azóta semmit sem hallván róluk, aggódólag kérdi, hogy talán csak nem haltak bele valahol a Kőrösbe ? S fölszólít mindenkit, hogy aki tud róluk valamit, legyen szíves őt olvasói érdekében tudósítani. — Nos, hát mi egész kollegialitással sietünk megnyugtatni a Bihart, hogy a nevezett urak nem vesztek bele a Kőrösbe, sőt néhány nap előtt jó egészségben érkeztek Szegedre s innen május 27-én mentek tovább. — Nem kell azokat az urakat félteni! — Helyreigazítás. Múlt számunkban a Dugonics-szobor javára, illetőleg a sorsjátékra tett adományok közlésében tévedésből volt bejegyezve Szeghő Géza ur 5 írt adománynyal; ez összeget t. ill. Bauernfeind Nándor ur ajándékozta. E tévedésért a közlő Meák Gyula ur az illető urak szives elnézését kéri. — Mellékleteink. Mai számunkkal kétrendbeli mellékletet vesznek olvasóink. Az egyik Czapik János ur fölállítandó magánzenedéjének programmja, melyre csak azt mondhatjuk, hogy a zeneművelés terén is a verseny csak a közönségnek és az ügynek válik hasznára. A másik Grossmannn-testvérek nürnbergi és díszműáru-kereskedésének helyiségváltoztatási jelentése, akik azt a Klauzál-téri bankház sarokhelyiségébe tették át. E díszes terünk tehát egy csinosan berendezett üzlettel fog szaporodni. „Öröm, de bánat is egyszersmind ez nekem. Mert hát mi édesebb, mint elkerülni vészt ? Habár fáj, kit szerettünk, abba dönteni, Hanem mégis emezt kisebbnek tartani Saját bőrömnél, már nekem a természetem.“ Jellemzi a köznapi gondolkozású embert. Kreon aztán az őrt eleresztve kérdi Antigonét, ha bevallja-e tettét, vagy tagadja ? Antigoné: Vallom, hogy tettem, és nem is tagadnám! Kreon: Tudtad parancsom, hogy ezt tenni nem szabad ? Antigone : Tudtam, miként ne is ? mikor hirdetve volt! Kreon : Miként mered áthágni hát törvényemet ? Antigone: Mert nem Zeusz volt, ki e törvényt hirdetteté. Sem alvilági istenség,............. Ki e törvényt szabá az emberek között !“ Fenséggel mondja ezt Antigone, kezünkbe adván elhatározása indokának, jellemének és vele együtt az összeütközésben a drámai csomónak kulcsát, folytatván : „ nem tartom oly hatalmasnak parancsodat, Hogy érte istenink íratlan és örök Törvényeit áthágjam én halandó. Mert nem mai és tegnapi, hanem örök Éltük azok, s nem tudja senki keltöket. Magamra ép ezért vonandó nem valók Embertől félve istenek ítéletét. Hogy meg kell halnom, azt tudom, hogy is ne ? Hahogy te nem hirdetteted is! Hogy pedig Idő előtt halok meg, csak szerencsém, Mert aki, mint én, számtalan nyomorban él, Meghalni annak nemde, nem szerencse-e ?“