Szegedi Híradó, 1877. január-június (19. évfolyam, 1-77. szám)
1877-01-03 / 1. szám
hallgassunk a kislelkű jajveszéklőkre; fogjon kiki a dolgához emberül s amit verejtékével szerez, tartsa össze a lehetőségig ; s végül szokjunk hozzá az idegen cikkek nélkülözéséhez a lehetőségig a fogyasztásban, s szorítsuk szűkebbre azt az átkos csatornát, amelyen vagyonunk kiömlik, így lehet és lesz boldogabb az uj esztendő, mint elődei. Hazai ügyek. — Országgyűlés. A törvényhozás mindkét háza rövid ülést tartott december 30-án. Ezen ülésekben az utóbb letárgyalt s kb. szentesítést nyert törvénycikkek hirdettettek ki. _ Az újévi üdvözlések. A miniszterelnöknél az ó-év utolsó napján tisztelgett a főváros küldöttsége; kifejezte Budapest jókivánatait s azokat őfölségeikhez, a király- és királynéhoz juttatni kérte. A miniszterelnöknél az orsz. szabadelvű-párt köréből újév napján mintegy 120 tag jelent meg. A miniszterelnök és a kormány tagjai Ghyczy képviselőházi elnöknél és Gorove Istvánnál, az orsz. szabadelvű párt elnökénél, fejezték ki jókivánataikat. Ghyczynél a ház jegyzői kara is tisztelgett, melynek nevében Beöthy Algernon szólt. — Sennyei Pál báró nincs Budapesten a a szélső jobb részéről ez alkalommal politikai nyilatkozatok nem történtek. A szélsőbal levélben üdvözlő Kossuthot (P. N.) . _ Kossuthról a fővárosban az a hir terjedt el, hogy elfogadja a ceglédiektől kapott mandátumot és hazazajt, helyét a képviselőházban elfoglalni. A hir Ceglédről érkezett , de hogy több-e gyanításnál vagy jámbor óhajtásnál , azt még terjesztői sem tudják megmondani. — Kossuth hazatérésének kérdésével különben egy bécsi lap is foglalkozik , de persze nem hisz annak lehetőségében; a független szabadelvű párt lapja, a „Közvélemény“, pedig vezércikkben hívja haza az ország ujjáteremtésére. — Megemlítjük még , hogy Kossuthnak egy legújabb levele jelent meg újévre , melyet Lukács Gyulához intézett az egyetemi tüntetés ügyében. A levél legnagyobb részben ismét a keleti ügygyel foglalkozik s uj alakban ismétli kimondott nézetét. Az egyet, ifjúság tüntetését jogosnak és helyesnek mondja, de egyúttal rámutat a történt hibákra is, különösen a szultánhoz való írást határozottan elitéli. A „Maros“ monitor ügyéről érdekes új részleteket közöl a „P. C.“ nándorlehervan nüu-n--------w..1. herceg, amint a várból a monitorra történt lövések tudomására jutottak, megrendelte, hogy a két monitor a várat a várost fél óráig bombázza, s erről értesíti a szerb külügyi hivatal osztályfőnökét, Simicet. A bombázás elmaradásának fő oka a „Maros“-on történt gránát-elpattanás volt. A fejedelem a lövések után csak hat órával később értesült a történtekről, s nagy haragra gyúlva azonnal minisztertanácsot hivott össze. Riszticsnek s társainak szemekbe mondá, hogy ők az okai az anarchikus állapotoknak, s megérdemlenék, hogy a monitorok által összejövessenek. Erre történt a mi- G-slToob. Elbeszélés. Irtai: H © -y s © 3? &-1. Egy rajnai városban, amely szépségéről, vidám asszonyai és leányairól híres, derült szeptemberi napon gyors léptekkel haladt egy fiatalember a főutcán , annak egyik legtekintélyesebb háza felé, melyben a szépek legszebbike lakott. Éppen most érkezett a fölfelé menő hajóval, s amint ez kikötött, a repülőhídon elébe vágott a kiszálló utasoknak , mint aki alig várja, hogy lábát a szárazföldre tehesse. Az üde esti szellő dacára gyászfátyollal körített szalmakalapját kezében vitte ; szőkeszakállas arca ki volt pirulva, nyakkendője, noha lazán volt kötve, akadályozni látszék lélegzetét; mindamellett a gyors menés közben szakadozott mondatokat mormogott magában , majd megállt levegőt szívni s egyátalán olyan furcsa, önfeledt magaviseletet tanúsított, hogy nem egy járókelő gyanúba fogta, hogy valamely borkóstolásnál aligha nagyon alaposan meg nem vizsgálta az uj bor minéműségét. Hanem ezzel aztán nagyon igazságtalanok voltak iránta. Ha ittas volt is, de nem az uj bor okozta azt, hanem a régi szerelem, az első és egyetlen szerelme, melynek keletkezése és fölvirágozása majdnem az emlékelőtti időkbe , a pajkos gyermekévekbe esik vissza, amelynek tehát elég ideje volt magát kiforrnia és egészséges házi itallá érnie. Azonban mindenféle események akadályozták e békés fejlődést, s ha eláruljuk azt, hogy a fiatal ábrándozó az utóbbi két év és hét hónap alatt be sem tette a lábát abba az utcába, amelyben szépe élt, jóllehet csak három órányira lakott lejebb a Rajna mentén szőlőjében, akkor senki sem fog megütközni azon, hogy most gyors menése közben szívdobogása és szorongó a annyira elfoglaló. Mikor ama bizonyos rajna-utcai 27-dik msziszterium lemondása, Protics főhadsegédnek s Riszticsnek Wrede herceghez küldése, valamint az elégtétel megadása a bécsi kabinet által kivánt alakban. (Hanem azért Riszticsék mégis a kormányon maradnak.) A bécsi nagy minisztertanácsról a lapok általában, s köztük félhivatalosok is, a „P. C.“ cáfolata dacára azt írják, hogy annak főtárgyát a külügyi helyzet képezte. A „Hon“ szerint a nagykövetek (Károlyi, Beust) nem voltak jelen , ő felsége elnökölt, s a három közös miniszteren kívül két magyar és két osztrák miniszter vett részt a tanácskozásban. Andrássy részletes és kimerítő jelentést ten a helyzetről ; minden oldalról megtétettek erre a megjegyzések s azután az eshetőségek megbeszélésére került s sor. A mozgósítás elhatározása speciálisan ép oly kevéssé forgott szőnyegen, mint bármely konkrét terv, az pedig, amit a „N. Fr. Pr.“ hirlel, hogy a monarchia akkor látná csak érdekeit veszélyben, ha Oroszország Szerbország megszállását akarná foganatba venni, egyáltalán nem. Amennyiben a külügyminisztert jogosan megillető kezdeményezési szabadság s a felség elhatározási jogának korlátai engedik, az értekezlet tisztába hozta a külügyi helyzet bárminő alakulása esetén teendőket s számolt úgy a jelen helyzettel, mint a későbbi alakulások lehető következményeivel. Formális határozatokról nem volt szó s az is tény, hogy a hirlelt három hadtest fölállítása nem rendeltetett el. A „P. Llyod“-nak írják Bécsből, hogy a közös minisztertanács, ha forma szerint nem is, mindamellett behatóan foglalkozott a külpolitikai ügyekkel s az Andrássy gr. által indítványozott tárgyalás nem is maradt fontos eredmény nélkül, amennyiben politikája a jelen voltakteljes helyeslésével találkozott. A „P. Llyod“ másik bécsi levelezője ennél is tovább megy s szinte biztosan föltehetőnek mondja, hogy a közös minisztertanácson ha a rögtöni mozgósítás nem jött is szóba, ez minden tekintetben, egész a mozgósítási rendelet kitöltéséig előkészítve lett, s bekövetkezhető esetre megkezdése úgy mint célja megállapittatott. Az orosz déli hadsereg. A keleti vállság enyhült s a békés hírek a török fővárosból egymást érik. E fordulatot Oroszország engedékenysége szülte, s hogy honnan fuj ez a szelidebb szél, annak magyarázatául ideigtatjuk a „Nemz. H.“ egy varsói levelének rajzát az orosz déli hadseregről. „Azon hires orosz fegyelem, — így szól a tudósítás, — mely egykor a cárok seregeit öpr,rrvtn /CO OD vív VI VJ 0 ti 1» VjiVtlllOj nluCO Brzescditewskiben , mely a katonaszállítások egyik központját képezi, naponként tanúi vagyunk oly zavargó jeleneteknek, melyek alaposan lelohasztják minden katonai parancsnok bátorságát. A katonák hol vonakodnak a vasútra szállni, hol zajt ütnek részellátásuk miatt, s rendszerint átkozzák a kormányt, mely „a mészárszékre“ küldi őket. A példa kedvéért elmondok önöknek egy jelenetet, mely a múlt héten fordult elő, midőn a katonák vonakodtak az indulásra készen álló vonat vaggonjaiba szállni. A tisztek kéréssel és fenyegetőzésekkel a legénység nagyobb részét nagynehezen rábírták számú ház elé ért, valami öt percig megállott a csinos kapu előtt, mialatt annyi bátorságot vehetett magának , hogy a széles homokkőlépcsőket átlépje. Csak nézte a nehéz érckopogókon levő szépen faragott oroszlánfejeket, mintha jósigéket várna szájukból. Azután az erkélyre nézett föl, amelynek díszesen aranyozott korlátja egészen be volt fedve kúszó növényekkel. Ott fönn nem egyszer állott ő éjjel is, nappal is; mintha csak tegnap lett volna, midőn az utcai gyerkőcöknek csemegét és gyümölcsöt dobált le onnan egy dús lakoma maradványaiból, melyet a háziúr szép leánya tiszteletére adott ennek születése napján. Aztán tizennyolcéves imádottja lépett hozzá , mondván : „Ugyan mit csinálsz már megint, rokon ? Ha ezt az atyus látnál“ — Ő pedig azt felelte: „Hát hadd örüljön az a csőcselék is odalenn annak, hogy te a világon vagy, hugocskám!“— Erre aztán a leányra is elragadt a rokon pajkossága és erszényéből minden aprópénzt kiszedett, leszórta az ujjongó fiuk és leánykák közé és oly arccal nézte az okozott zsivajt, mint egy királynő a koronázás napján; amaz pedig valóságos királynak érezte magát és boldog hangulatát még a szigorú apa közbejövetele sem volt képes megzavarni, aki az ünnepnap dacára még egyszer leküldte őt az irodába, hogy egy sürgős levelet megírjon. Igaz , hogy ő csak egy szegény kereskedősegéd volt, aki egy öreg nagynénje segélyéből élt, s jóllehet a házi kisasszony rokonnak nevezte őt, ő maga nem merte a ház urát nagybátyjának nevezni. Nevezett nagynéne nem is nővére, hanem távolabbi unokavére volt a gazdag kereskedőnek, akinek házában és üzletében az öcscse néhány év előtt fölvételt nyert, s ha az ifjú nem mutatta volna magát oly hasznavehetőnek és főnöke iránt oly szolgálatkésznek , a rokonság s még inkább a hugocskával való barátság inkább elzárta, mint megnyitotta volna előtte ez előkelő házat. — Mindamellett folytonos vidámsága és helyes magaviselete folytán annyira otthonos lett a házban , hogy még a mindig komoly főnök úrnak is volt számára néha egy-egy nyájas pillantása az aranyos szemüveg mögött , és nem is valami csekélységnek és nem is másnak, csak önnönmagának tulajdonítható, hogy mindennek hirtelen oly szomorú vége lett, a beszállásra, de egy csapat szótlanul állt helyén s nem akart mozdulni. Egy tiszt a csapathoz szalad s rákiált egy katonára : „Mért nem szállsz be, hiszen már fütyölt a vonat ?“ „Hadd várjon a pokol vonatra“, felesé a katona. E percben arra ment a szállítmányt vezető tábornok, s a már nekihevült katona őt is válogatott szidalmakkal tisztelte meg. — „Fogjátok meg! — orditá a tábornok, de egy kéz sem mozdult. „Fogjátok szurony közé !“ — folytató a tábornok, saját kezével torkon ragadva a katonát s a földhöz vágta. Végre megkötözték a szerencsétlent s úgy dobták a waggonba. Társai némán követték. A katona azonban a waggonban széttépte kötelékeit, megtámadta azokat, akik megkötözték és az ablakon kihajolva odakiáltá a tábornoknak : „Ne felejtsd el tábornok, első golyóm neked van szánva !“ — A szegény áldozat ugyan aligha fogja szavát tartani, mert kétségkívül főbe lövik, amint már főbe lőttek hasonló okból számosakat, — de ez eset is mutatja, mennyire bízhatik Oroszország hadseregében. A tiszteknél nem sokkal jobban állnak a dolgok. Gyűlöltetvén a legénység által, magok is rakoncátlanok fölebbvalóikkkal szemben. Általjában véve azon seregben, melyet szemünk láttára visznek a déli harctérre, nyoma sincs nemhogy a politikai, de még a katonai lelkesültségnek is ; komoran és zúgolódva vonulnak a táborba azon meggyőződésben, hogy ok nélkül „a mészárszékre hurcoltatnak.“ Helybeli újdonságok. __ Az újévre már a harmadik nap virradt , midőn olvasóinkkal viszont találkozunk. Ez alkalomból fogadják e lapok szellemi és anyagi támogatói, a régi hű közönség és az uj falanx szives üdvözletünket s az üdvözlés és baráti kézszoritás kíséretében azon ígéretünket, hogy ez évben is legfőbb törekvésünk lesz, minden jogos és méltányos igényeiket kielégiteni s evvel a pártolást igazolni. — És most folytassuk ott, ahol elhagytuk a halott év toránál. A jelszó: „munkára föl !“ — Az év reggelén mint eddig, úgy most is fölkereste szeretett főispánunk személyét a közbecsülés, s a városházán berendezettfőispáni hivatalos helyiség reggeli 9 órától csaknem délig folyton telve volt a tisztelgőkkel, kik vagy mint magánegyének a saját nevökben, vagy mint küldöttségi tagok valamely testület részéről adtak kifejezést tiszteletüknek s tolmácsolák szerencsekivonataikat. A folyton hullámzó látogatásokból következtetve nem volt hivatalos testület, mely föl ne kereste volna közéletünk e veterán vezér férfiát. A város tisztikara a polgármester vezetése alatt teljes számban jelent meg, s a polgármester rövid beszéddel üdvözölte a főispánt. A megtisztelt az érzés melegétől áthatott beszédben köszönte meg a tisztikar szerencsekívánatait, azután hangzsúlyozá, hogy ha a törvényhozás másképpen nem intézkedik, ez az utolsó szolgálati éve az öt esztendő előtt a város ügyeinek vezetésére állított tisztikarnak, s az 1877. év végén meg fog ejtetni a tisztujítás. Szeged tisztviselősége — mondá — önérzetes nyugalommal tekinthet ez elé, mert kötelességét becsülettel teljesítette, sőt betölte nemcsak saját nehéz feladatát, hanem példás buzgalommal helyrehozta az előbbeni hatóságok nagymérvű mulasztásait is. A híven teljesített kötelesség tudata a legszebb jutalom. Aztán a főispán úr a város mostoha pénzügyeit érintvén, lelkére kötötte a hatóságnak, hogy ezen ügy rendezésére szentelje erejénnek az emlékezete is fölmerült előtte, csakhogy ami akkor keserű volt benne, az most a szívét betöltő boldogító remény közepette mind feledve volt Nagy kegyesen bólintott a portásnak, aki csodálkozva nézett reá, s éppen úgy , mint hajdan , röpülve haladt föl a szőnyeggel terített lépcsőzeten , amelynek azonban már az első fordulóján megállott , lélekzetet venni. Itt egy hatalmas oleanderfáról , mely egyéb trópikus növényekkel együtt diszité a folyosót, leszakasztott egy virágot s a győzelem előjeléül gomblyukába tűzte. E műtét közben szemébe ötlött a kisujján ragyogó szmaragdköves gyűrű. Csak ma húzta az ujjára s nem sokáig szándékozott viselni. Megforgatá ujján a gyűrűt, mintha evvel valami szolgaszellemet tudna fölidézni, látva azonban, hogy semmiféle csuda nem történik, egy kis fésűt vont ki zsebéből s azzal a homlokára törekvő sűrü hajcsomót onnan visszaterelte, mialatt a virágok mellett álló nagy tükörben vizsgálgatta magát , amely erőteljes alakját elég előnyösen tűnteté föl arra, hogy szándékolt vállalatánál nélkülözhesse a szellemek segítségét. A világosszürke felöltőt kivéve, egészen fehérbe volt öltözve , nyakán könnyed csokorra kötött fekete selyemkendő , egyáltalán igen csinos jelenség volt, aki még ebben a legpazarabb ízléssel díszített házban is bátran mutathatta magát. Éppen az utolsó lépcsőre akarta tenni lábát, midőn az elfogadóterembe szolgáló ajtóból egy nőalakot látott kilépni, kalapban és köpenyben, nyilván kimenésre fölkészülve. Arcát nem látható még, mivel a szép karcsú hölgy szobaleányának valami megbízást adva, hátrafordította fejét. De ha hangját nem hallotta volna is, ez alaknak már az árnyéka is elárulta volna, hogy ez az, akit keresett. Egy szökéssel fönn termett. — Hugocskám! — kiálta. — Ismersz-e még ? A leányka feléje fordult. — Istenem ! — mondá, s mintha kisértettől rémült volna meg, egy lépéssel hátrált. — Te vagy ? . . . — Senki más , mint csekélységem — viszonzá az ifjú s nevetni akart. De vidámsága csakhamar elmúlt. Mert ámbátor a napvilágnak csak halvány maradéka uralkodott a folyosón, nek, tehetségének javát, s minden lehetőt elkövessen, hogy a szép haladásnak indult város az anyagi bajok nyomasztó bilincseiből mielőbb kibontakozzék. A tisztelgő testületek sorában ott láttuk még a kir. törvényszéket, a pénzügyigazgatóságot, a néptanító-testületet, stb. A főreáliskola tanári kara szintén nem maradt el most sem, s mint a közművelődésügy lelkes vezérét üdvözölte a főispánt. A testület nevében Hoffer Endre igazgató remek beszédben adott kifejezést a tanári kar tiszteletének. A szegedi kiállítók vasárnap délelőtt kapták kezeikhez a kiállításon nyert érdem- és emlékérmeket s okmányokat. A kiosztás a tény jelentőségének megfelelő ünnepiességgel történt meg a városháza közgyűlési termében, mely az érdeklettekkel egészen megtelt s a karzat is telve volt néző és hallgató közönséggel. A kiosztást megelőzőleg Dáni Ferenc főispán ur, a kiállítás elnöke, s Bakay Nándor úr, a végrehajtó bizottság elnöke, tartottak rövid, alkalomszerű beszédeket, kiemelvén e korszerűleg szerény ugyan, de jelentőségére nézve nagybecsű jutalmak fontosságát, melyek a legnemesebb érdemnek: a munkának „nemeslevelei.“ A kitüntetést nyertek nagy száma miatt a kiosztás jó hosszúra nyúlt, s a gyülekezet jóval tizenegy óra után oszlott el. A munka jutalmának emlékei: az okmányok remekeit képezik a nyomdai iparnak, melyek már magukban is méltók az „érdeméremére; e kiadónk nyomdájában készült művek akár a jelképes csoportozatok művészies összeállítását, akár a technikai munka eleganciáját tekintsük, teljesen méltók a nagysikerű országos kiállításhoz. Az okmányok betöltését gyönyörű kaligraphiával eszközölte Marosi M. szépíró-tanár. Az érmek szintén igen csinosak, tisztaveretüek s egyszerű bőrtokba zárvák. — Az érmek kiosztásával városunk egyik méltó büszkeségének, az országos iparés terménykiállitásnak végső nyilvános mozzanata folyt le. — Zártkörű táncvigalom. Az olvasó-egylet az idei farsangon két zártkörű táncvigalmatfog rendezni saját helyiségében, könyvtára javára. Az első már e hó 12-én fog megtartatni. * Az olvasó-egyletben szépszámú társaság gyűlt össze Silveszter estéjén, hogy, amint illik, elbúcsúzzék az ó-esztendőtől. Az ez alkalomból összeállított változatos programm két szakaszból állott. Az első szakasz műsorát a helybeli első zenekar nyitotta meg és Pács János fejezte be Biharinak egy nagy ábrándjával, mely után, a hangos éljenzések és újrázások szűnni nem akarván, még vagy ötször kellett fölvennie a hegedűt. Közben esőleg Ge 1l éri Mór prófétizált a jövő év eseményeiről, Szakáll Lajos pedig a „születésem napján“ című dalt énekelte köztetszés mellett. A második szakaszt Gunst Lajos vezette be „Olvasó-egyleti fotográfiák“ című fölolvasásával, melyben az egylet minden buzgóbb emberének kijutott a lepingáltatás dicsősége. Fecht Károly dierajátéka is nagy tetszést szült, pedig már ekkor a kedélyek lármásabb instrumentumot óhajtottak volna. Kovács Oktáv énekelőadása, közbejött akadályok miatt, elmaradt. És most jött a java, színtársulatunk három derék tagja, kik szíves készséggel jöttek a barátságos körbe mulattatni és mulatni. Latabár Kálmán Kakas Mártonnak „Csókolj kezet a mamának“ című költeményét s közkívánatra azután még két másikat szavalt, tán mondanunk sem kell, hogy bravúrral. Ugyanígy Bágyoni Ödön Köleseinek és Petőfinek egy-egy költeményét. Egy ván annyit mégis láthatott, hogy a leányka halotthalvány lett és hogy roppant izgatottan keresett támaszt a nagy szárnyasajtó félfáján. Néhány percig álltak így szemben egymással, mindegyik valami közönyös szót keresve, amelynek segélyével az évek óta elszakadt fonalat összekötni lehessen. — Hugocskám! — szólalt meg végre az ifjú — talán roszul érzed magadat ? Megrémítettelek, ugyebár ? Ügyetlenség volt tőlem csakugyan, igy rejtekből előrohanni. Be kellett volna magamat annak rendje szerint jelentetnem ; no, de nem is gondoltam, hogy a viszontlátás ennyire kellemetlen legyen reád nézve.— Már elmúlt — viszontá a leányka, fáradságosan küzdve lélegzet után. — Csakugyan, nem is voltam rá elkészülve .... Hiszen már régen volt... és én egész más dolgokkal voltam elfoglalva .... Aztán, tudod, nagyon ideges vagyok , mióta házunkba tolvajok törtek be, amiről talán olvastál is a hírlapokban. Bocsáss meg, rokon, hogy nyájasabban nem fogadtalak. — No , nagyon szép tőled , hogy végre megint eljöttél. — Ismét elhallgatott és nagyot lélegzett. Az ifjú hasztalan várta, hogy a leányka kezét nyújtsa neki. — Kornélia, — mondá — te elakartál menni. Miattam ne tartóztasd magad , majd máskor jövök. — Már meghajtá magát az ifjú s egy lépéssel hátrált a lépcső felé, mire a leányka, úgy látszék , végre erőt vett magán s csinos keztyüs kezét feléje nyujtá. — Hogyis ne ! — mondá. — Csak nem távozol, mielőtt szüleimmel beszéltél volna ? — Éppen kikocsiztak, de minden percben haza kell érkezniük. Az én utam éppen nem sürgős. Csak ide át akartam menni a zeneműkereskedésbe, új hangjegyeket venni. Jöjj be rokon. Hiszen ezer esztendje már, hogy nem volt szerencsénk .... A leányka visszament az elfogadóterembe, s bár az ifjú csak könnyedén szorította meg kezét, mégis akaratlanul utána vonta valami, úgy, mint hajdan. (Folytatása következik.)