Szegedi Napló, 1991. április (2. évfolyam 76-100. szám)
1991-04-20 / 92. szám
3 Tollas Tibor versei Föltámadunk Pattsaim, álomból keljetek, ébresszen a közös emlékezeti Derengjelek föl bennem, édeni fiatalságunk drága ével. Bár minden út lombvesztő őszbe visz, vigaszt vetek a temetőkben. Szív mélyén őrzött első szerelem virágot nyit a kopár hegyeken. Búvópatakként arcunk mosolyát adják tovább a boldog unokák, rűvüket mondom, rájuk ismerek, arcukra vésett ősi címerek vonásaink, öröklött életük, puha viaszra, ha pecsétet ül. Így hordta tovább annyi ősapám közös sorsunkat századok során, erénnyel-bűnnel sírig törve mind, múltat. Jövendőt szolgáló őseink. Tapodták őket idegen hadak, túlélték daccal, tűrve hallgatag, emelt fővel, letépve félelem láncát, — az élet nem reménytelen. Halál küszöbén szálljon túl szavunk. Harmadnap mindnyájan feltámadunk. Cavallalo, 1987. augusztus Túlélők Az 1956-os forradalom és szabadságharc 30. évfordulójára Legyen csendes az álmuk, mert nem haltak hiába. — Letarolt erdő fái — úgy fekszenek vigyázba. Földtömte szájuk némán kiált Időtlen esküt. Elvetett mag a rögben a csontmeztelen testük. Feldúlt sírjukon mécses. Október tűzvirága, a holtak jogán kérdez választ már mit se várva. Múltunkat elrabolták, ha sivár jelen hallgat, ők élik túl, h a holtak, a győztes forradalmat. München, 1986. október Mindszenty Lassú tűzhalál lett magányod, törpék fölé nőtt óriás. Fáklyánk voltál, látványos fárosz, ma hamukban izzó parázs. Kétoldalt szítják még a lángot kegyetlen Inkvizítorok: Róma—Bizánc közt állsz, mint vádlott, máglyádból néma vád lobog. Diplomaták és börtönőrök tanácsa, kegyes püspökök ármányán átlátsz Mesteredre; nem Róma, csak Krisztus örök. Kenyér és cirkusz kell a népnek, a vértanúk veszélyesek. — Hitetlenek, vagy keresztények, készül az alku, féljetek! — Üzennéd fogolytársaidnak, Mária népe tetszhalott. Szobrodat kősziklából vésik. Igazolnak a századok. 1970 Ember a kerékpárral Lezsák Sándornak A márciusi eső csípős ostora sápadt arcodba csap. Mögötted ásít az üres iskola, utadon csak a csupasz fák követnek naptalan ég alatt. Bakancsod bokáig süpped a sárba, ahogy a rozsdás kerékpárt tolod, kormányán kopott aktatáska, könyvekben sírnak a betűsorok. Szemben a széllel, fejed lehajtva, mint aki tudja, hova tart, az „Egy mondatot hordod magadba’ — Körül a puszta táj kihalt Csak a szíved fészkében született kimondhatatlan vers szabadi Nem is a szó, — a gondolat Magányod megosztva mennék ebbed ha tolnám kerékpárodat Te, hazádban la bujdosó, hazátlan, kire határon túl is rátaláltam, ma érsz a célba, vagy csak holnap? Mindegy. A küldettsed áldott Add meg nekünk a mindennapi reményt és jöjjön el a te országod. München, 1987. április SZOMBAT, 1991. .UTRILISIO. 7 „Bebádogoztak minden ablakot” Tollas Tibor költő, a nemzeti emigráció markáns egyénisége, a müncheni Aemzetőr főszerkesztője 1956 novemberétől 1990 májusáig nem járt itthon, mert az intervenciót követően megfogadta, hogy addig nem lép Magyarország földjére, amíg hazánknak nem lesz újra szabadon választott országgyűlése és felelős nemzeti kormánya, és azdiíg az orosz csapatok el nem indulnak hazafelé. A feltételek teljesültével először Lakiteleken, majd Budapesten, Egerben és Miskolcon találkozott az olvasókkal, a közeljövőben pedig, 1991. április 22-én, hétfőn délután 6 órakor a szegedi Royal Szálló Irodalmi Kávéházának vendége. Szeged mindig is nyitott volt az egyetemes magyar irodalom, ezen belül a nyugati magyar költészet értékei felé, bizonyságul elég felütni az Ilia Mihály, majd Annus József szerkesztette Tiszatáj évfolyamait, így Tollas Tibor személyes bemutatkozása jól talál az említett, kontinenseket felölelő, nagy ívű tájékozódáshoz. A Tisza-parti város versszerető közönsége számára nem lehet közömbös a Szegedi ballada, mely Kovács József orvostanhallgatónak, a Szegedi Forradalmi Bizottság 1957-ben vértanúhalált halt elnökének állít emléket. Tollas Tibor emberi tartásához a magyar múltból és példás életű előadói sorából bőven talált mintát. Anyai ágon ősei között tarthatja számon Geleji Katona Istvánt, a zsoltárfordítót, apai ágon rokonai között tudja Kohlmann József táborkari honvédezredest, aki az 1848—49-es forradalom és szabadságharc katonájaként a császári és cári betolakodók ellen, a két pogánnyal szemben harcolt. Nemrég ünnepeltük a müncheni költő és irodalomszervező hetvenedik születésnapját. Tollas Tibor 1920. december 21-én született a Borsod megyei Nagybarcán. Édesapja is katonatiszt volt, így a fiú a családi elvárásoknak megfelelően a soproni Rákóczi Ferenc honvéd reáliskolába került. Itt, a németórán tanárától hallotta először Henrich Heine 1849 októberében című versét: ,Ha e szót hallom: »Magyarok«, szűknek érzem német zekémet, keblemben tenger kavarog és mintha trombiták köszöntenének!" Ekkor fogant a Gloria Victis - Szabadságharcunk a világirodalomban 1848-1849 című antológiaterve, amely csak évtizedekkel később, 1973- ban valósulhatott meg, ekkor jelent meg Tollas Tibor szerkesztésében, a Nemzetőr kiadásában, Adam Miczkiewicz Kiáltvány a magyarokhoz című írásával és többek között Victor Hugo, Ibsen és Heine verseivel. Tollas Tibort 1941-ben Budapesten avatták hadnaggyá a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémián. Csendőrtiszt. 1944. március 19-én, Magyarország német megszállásakor Muraszombatban szolgál. A szlovén és a vend lakossággal összefogva tüntetést szervez az országra rontó idegen betolakodók ellen, a magyar függetlenség mellett. Büntetésből beosztják frontszolgálatra. Székesfehérvár környékén egy páncélököl elsütése közben mindkét kezére súlyosan megsebesül. A veszprémi kórházba kerül, ahol megműtik, amennyire lehet, rendbehozzák a kezét. Még lábadozik, amikor parancsot kap, hogy alakulatával a visszavonuló német csapatokat követve, az orosz tankokkal harcba bocsátkozva hagyja el az országot. A határnál viszszafordul és pontosan az ellenkező irányba indul, így kerül a Tiszántúlra. Ekkor tapasztalja, hoy a megszálló oroszok a trianoni határ innenső oldalán erőszakkal, de mégis önkéntesség látszatát keltve több községet be akarnak kebelezni, a már elorzott Kárpátaljához kívánnak csatolni (Tiszabecs, Uszka, Milota...). Itt értesül a szovjet haláltábor rémségeiről, továbbá a tiszaháti és kárpátaljai férfilakosság elhurcolásáról, a málenkij robotról". Ekkor már az ún. demokratikus honvédség tisztjeként beszámol a történtekről az illetékes magyar hatóságoknak, így talán az ő érdeme is, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság segítségével sikerül az újabb magyar települések elcsatolását megakadályozni. A holtak nem támadnak fel, az elhurcoltak csak hosszú évek múltán, vagy sohasem térhetnek vissza otthonaikba. Tollas Tibort 1947-ben koholt vádak alapján letartóztatják. Hiába bizonyosodik be ártatlansága, pere koncepciós jellegű, így tíz évre ítélik. Az elkövetkező években a gyűjtőfogházban, a váci börtönben és a tatabányai rabbányában sínylődik. 1953-ban Vácott, a börtönben írja leghíresebb versét, a Bebádogoztak minden ablakot címűt. Tollas Tibor költői munkásságának gyöngyszeme ez a rabének, úgy, ahogy Reményik Sándor lírai életművében az Ahogy lehet a legkiemelkedőbb és legtöbbet szavalt költemény. Bebádogoztak minden ablakot, hogy a váci börtön foglyai főleg ne tudják, mi történik a rácsokon túl, bebádogoztak minden ablakot, hogy a rabokat hermetikusan elzárják a külvilágtól, a magyar társadalomtól. 1953- tól, Nagy Imre első miniszterelnökségének kezdetétől alábbhagyott az önkény, a terror a börtönökben, megszűnt az éhség, az alultápláltság. A váci politikai foglyok közül sokan — köztük Tollas Tibor is -, ha munkára jelentkeztek, a tatabányai rabbányában dolgozhattak. A hatalom a bányászokat fejtágítókon próbálta az „osztályidegennek” kikiáltott rabok ellen hangolni, de sikertelenül. Az elnyomottak és a bebörtönzöttek egymásra találtak, megteremtették a maguk valódi osztálytalan társadalmát. 1954- ben visszatoloncolták Vácra a rabokat, ahol időközben enyhült a börtön korábbi vakfegyelme. A porkolábok kijátszásával a váci börtönben tiltott kéziratos irodalomként jelent meg a Füveskert versantológia tizenkét száma, többek között Gérecz Attila, Kárpáti Kamil, Kocsis Gábor, Lökkös Antal, Tollas Tibor, Tóth Bálint és Vitéz György verseivel és műfordításaival, Tollas Tibor szerkesztésében. A váci rabságban alakult Füveskert írócsoport szerzői - tollal vagy fegyverrel - részt vettek az 1956-os forradalomban és szabadságharcban. Tollas Tibor híven tiszti esküjéhez és a családi hagyományokhoz, az '56-os Nemzetőrség összekötő tisztjeként harcolt a szabad, független Magyarországért. A novemberi szovjet beavatkozás után Bécsben keresett menedéket, decemberben már az osztrák fővárosban szerkesztette a Münchenben megjelenő Nemzetőrt, a szabadságharcos írók lapját, 1957-ben pedig sajtó alá rendezte a Füveskert antológiát, a váci börtönversek gyűjteményét. A Nemzetőr, ellentétben a Kádár-Aczél korszakban hivatalosan terjesztett hazug és rosszindulatú híresztelésekkel, rágalmakkal, sohasem volt szélsőjobboldali lap, sohasem volt az elfogultság, a soviniszta kizárólagosság orgánuma. Ellenben igenis magyar lap a Nemzetőr, jószellemű magyar lap. Főszerkesztője, Tollas Tibor a legnemesebb nemzeti eszmények jegyében, a közép- és kelet-európai is nyitottan, európai igényességgel szerkeszti a szabadságharcos írók alapította újságot. 1979-ben, a fiatal írók lakitelki tanácskozásakor a Nemzetőr főszerkesztője az emigrációban elsőként figyelt fel az esemény jelentőségére, a búvópatak nemzedék egyenes beszédére, szókimondó voltára .Ez a találkozó, a »Charta 77« szolidaritási mozgalom mellett '56 óta a legjelentősebb eseménye a hazai szellemi életünknek. Jelentőségét tekintve talán a népi írók 1943- as szárszói konferenciájához hasonlítható. Közel negyedszázados hallgatás után először írhatják meg ilyen nyíltan és bátran a legfiatalabb írónemzedék tagjai az égető magyar sorskérdéseket, melyeket eddig konferenciákon és sajtóban egyaránt elhallgattak", írja Tollas Tibor a Nemzetőrben, 1980 februárjában. A Magyarországon 1981-ben megjelent Vándorének cmű emigrációs versantológiából feltehetőleg óvatosságból, politikai megfontolásból maradt ki a Nemzetőr főszerkesztőjének költői termése. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem gondozásában, Bernben kiadott Nyugati magyar költők antológiájának szerkesztője, Kemenes Géfin László jobban tisztelte (mert Montreálból jobban tisztelhette) a szigetmagyarság költészetének valódi értékrendjét és Tollas Tibort irodalmi súlyának, jelentőségének megfelelően, nyolc reprezentatív versének közreadásával mutatta be a kötet olvasóinak. 1959-től napjainkig a Bebádogozotak minden ablakot költőjének nyolc verseskötete jelent meg, többségük Münchenben látott napvilágot. .Az 1983-ban közreadott Forgószélben című válogatott versek és az 1988-as Varázskör verseskötet szerencsésen összegzi Tollas Tibor lírai életművének legjavát. Ez a két kötet, most már egy könyvvé szerkesztve, a demokratikus ellenzék jóvoltából Magyarországon is megjelent. Az újabb versek közreadását a lakitelki Antológia Kiadó tervezi. Tollas Tibor költészetének forrásvidékeit nem szükséges külön keresgéljük, hiszen az ismertetett életút során megélt élmények az ihlet gyakori forrásai a gyermekkor és az ifjúkor éveitől a világégésen át, majd tovább a fűtetlen és levegőtlen börtönzárkáig, a szabadulástól az 1956-os forradalom és szabadságharc tizenkét tündökletes napjáig, végül a bujdosás mikes kelemeni otthontalanságáig. A megpróbáltatás és a szenvedés balladába illő gyászos emlékei nem tették a költőt sem gyűlölködővé, sem reményvesztetté. A legdrámaibb élethelyzetekben sem hunyt ki benne a remény, a jobb jövőbe vetett hit. Jézus Úr segítségével megőrizte belső harmóniáját. Költészete a börtönélmények ellenére is harmonikus költészet. Szembetűnő, hogy milyen tiszteletteljes hangon szól a költő rég elporladt őseiről, milyen szeretettel ír szülei meghitt családi életéről, a felbontatlan szerelemről,a megtalált kedvesről és három gyermekéről. Családpárti és jövőpárti szemlélet hatja át a Tollas-verseket. A Duna-menti népek felé való nyitottság éppúgy jellemzi gondolkozásmódját, mint az egyetemes magyar érdekek határoktól független vállalása. A Kárpát-medencében élő és nagyvilágban szétszóródott magyarság gondját és örömét a szívén viseli Tollas Tibor. Versei erről tanúskodnak. Ha a külső megjelenés felől közelítjük ezt a költői világot, nem nehéz észrevenni, hogy olykor ugyan formabontó kísérletezésen kapható a szerző, de mégsem ez jellemzi, hanem a hagyományos formák pontos és kiérlelt használata. Tollas Tibor költészete figyelemre méltó kísérlet a magyar költészet hagyományos törekvéseinek az összegzésére. Ha nemes szándékait és nem is akármilyen eredményeit tekintjük, illő elmondani róla, hogy ritkán volt alkalma verset írni. Többnyire csak a börtönben és a kórházban. Az erdélyi Horváth István lírája öregkorában vált igazán éretté, intellektuálissá. Az újabb időkben Tollas Tibor költészete is tovább mélyül, kiteljesedni látszik, talán a búvópatak nemzedékkel való találkozása is megtermékenyítően hat munkásságára. A szegedi Tollas Tibor-est előtt mit is kívánhatnánk a hetvenesztendős költőnek? Alkotói nyugalmat, hogy új énekeivel feltehesse a műre a koronát! MEDVIGY ENDRE