Szegedi Uj Nemzedék, 1943. augusztus-november (25. évfolyam, 196-260. szám)
1943-08-31 / 196. szám
c In______ Kedd 1943 augusztus 31 . fiA16 FILLÉR • XXV. évf. 196 szám RENDFOKOZAT: TÁBORI posta : SZEGEDI SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SZEGED, DUGONICS TÉR 12. TELEFON: SZERKESZTŐSÉG: 21—53. KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: 11—53. ÉJJELI SZERKESZTŐSÉG: 21—53. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ELŐFIZETÉSI ARAK: EGY HÓNAPRA 4.30 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12.40 PENGŐ, EGYES SZÁMARA KÖZNAPON 16, vasárnap 30 FILLÉR. POSTACSEKKSZÁMLA: 8815. moóri Glattfelder Gyula érsek-püspök (1874-1943) Istélységes megrendüléssel és kimondhatatlan fájdalommal jelentjük Szeged város katolikus népének, s az egész Csanádi Egyházmegyének, hogy a magyar katolikus élet legnemesebb anyagból faragott oromdísze: moóri Glattfelder Gyula dr. érsekpüspök .szíve Budapesten, a Siesta szanatóriumban utolsót dobbant, s a lélek, amely közel hetven éven keresztül annyit társalkodott a Mindenhatóval, elszállt abba a világba, ahol a Glattfelder Gyulák színrőlszínre láthatják Istent és részesei lehetnek a mennyei boldogságnak. Nyelv nem tudja elmondani, toll nem tudja leírni azt a fájdalmat, ami híveinek lelkét eltölti. Az örömujjongást, amely akkor sugárzott szét a szemekből, midőn megérkezett Róma döntése, s továbbra is Szent Gellért egyházmegyéjének élén maradhatott, görcsös zokogás váltotta fel s szerte a szentistváni országban alig van katolikus hívő, aki ne meghatva nézzen arra a koporsóra, amely jóságos főpásztorunk drága holttestét magában foglalja. A ferencjózsefi idők nagy egyéniségeket kitermelő korszakában indult el mindig felfelé ívelő pályafutása. Tekintete széles és messze távlatokra volt beállítva. S amilyen szerény és egyszerű magánéletében, ha a katolicizmus nagy kérdéseiről és a szentistváni Magyarország problémáiról volt szó, mindenkor a nagyvonalúság jellemezte állásfoglalását. Azok közé a férfiak és egyházfejedelmek közé tartozott, akik nem tudtak beleilleszkedni a kicsi trianoni keretekbe. Nem volt hajlandó megalkuvásra és üres bókokra akkor, amidőn az ősi egyházmegye székhelyét leszakították a szentistváni örökségről, s inkább vállalta a mártiriumot, s egy elesett és elszegényült népnek a sorsában való osztozást, mintsem jottányit is feladott volna abból a felfogásból, amelynek gyermekkora óta hirdetője és apostoli buzgóságú megvalósítója volt. Több, mint három évtized óta az ősi egyházmegye és a magyar katolikus egyház számára ő jelentette azt a sziklát, amire a boldogabb magyar jövőt építeni lehetett. Kivételes egyéniségét országszerte kivételes tisztelet és nagyrabecsülés övezte. Szava soha sem volt a pusztában kiáltónak hangja, mert amit ő mondott, arra felfigyeltek minden rendű és rangú társadalmi rétegek, éppenúgy, mint a törvényhozás tagjai, s azok is, akik a magyar közélet ormán végzik munkásságukat. Három évtized óta világító fáklyája volt egyházmegyéjének, biztoskezű kormányosa a magyar katolicizmus hajójának, jóságos atyja a nagy és tragikus összeomlás után Szeged városának és népének. Azt hittük, hogy ez az áldott és ideális helyzet még évtizedeken keresztül fog tartani. Ki mert volna arra gondolni, hogy a gyilkos kór az ő szálfatermetét is meggörnyeszti, s a múlandó élet gyötrelmei őt is éppenúgy elérik, mint annyi és annyi millió embert a világ teremtése óta. Szomorúan mondhatjuk el: — Leesett a fejünk dísze és koronája. A jóságos tekintet nem sugárzik felénk többé, intő, oktató, tanító szava nem zeng a Fogadalmi templomban, szive nem segíthet, az elnémult alak nem mondhatja a megtisztult bűnösnek: — Ego te absolve quantum pos sam et tu digneris ... Az alkotó elme, amelynek szikrázását, s remekbeszabott villanásait annyiszor csodáltuk, több, mint félszázad óta tartó szakadatlan terv és munka után végleg megpihent. A gyászhír vétele mindannyiunkat lesújtott. S koporsója mellett mégis hálát kell adnunk az Úristennek azért, mert őt remeknek teremtette, s azért, mert őt nekünk adta. Örökségét híven megőrizzük, s emlékét szívünkbe zárva tartjuk mindaddig, amíg csak bennünket is magához nem szólít a Mindenható, aki emberek, nemzetek és sorsok idejét a világteremtésének pillanatában meghatározta. Szeged katolikus társadalma hétfőn este 9 óra tájban a Fogadalmi-templom Hősök - harangjának megkondulásából értesült érseklőpásztorának haláláról. A messzehangzó, a szív és lélek legbensőbb érzéseit felkavaró harangzúgás betöltötte az egész várost, végigáradt a Belváros utcáin, aztán eljutott a külvárosokig is, hogy minden rendű és rangú szegedi megtudja a veszteség hírét. Előbb egyedül a Hősök harangja kondult meg, hogy a maga különleges alkalmiságával zúdítsa a fájdalmas valóságot a nyárvégi csillagos est elpihenni készülő városára, majd felbúgtak a kisebbnagyobb harangok is ,és így együttesen búcsúztatták Azt, aki a trianoni magyar sors hányattatásai után nemcsak magának talált otthont Szegeden, de elűzött egyházinegyéje számára is melengető fészket lelt. Az emberek szájrólszájra adták az érsekpüspök halálának hírét, mire az arcokra kiült a megrendültség és a mélységes bánat, felekezetre való tekintet nélkül. A Szegedi Új Nemzedék szerkesztőségében pedig szinte félpercenkint csengett a telefon és ijedt hangon azt kérdezgették tőlünk: Miért, kiért harangoznak*^ Amikor közöltük Glattfelder érsekpüspök elhunytáról szóló értesülésünket, tragikus csend kö-