Székely Hirlap, 1871 (3. évfolyam, 1-103. szám)
1871-11-08 / 89. szám
Harmadik évfolyam. M.-Vásárhelytt, 1871 szerda, november 8. Politikai és társadalmi lap s a „Jogász-egylet“ közlönye. Szerkesztői szállás : Kazinczi-utcza 811 sz. hová a lap szellemi részét illető czikkek küldendők. Kiadó-hivatal : Wittich József könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek és reclamatiók küldendők. Hirdetési dij : Egy háromszor hasábozott garmond sor árai kr. bélyegilleték minden hirdetés után külön 150 kr. Hirdetéseket elfogad , helyben a kiadóhivatal. Pesten: Zeisler M. (Király-utcza 60. sz.) Bécsben : Hausenstein és Vogler (Neu-Markt 11. sz.). 80. 81z. V .? Megjelenik a lap minden szerdán és szombaton egy egész íven. ELŐFIZETÉSI ÁR : Félévre..........................................in Negyedévre............................2 „ á. Elv, párt, önérdek. .. M.-Vásárhely, 1871 nov. 7. ЧК Elmondottuk, hogy az elv nem oly igen közkézen forgó artikulus, mint amekkora mértékben közszájon forog az „elv“ szó. Egy ekkora városban pl. mint a miénk, nem tartoznék a nagy „feladatok“ közé azon egyének megszámlálása, kik valóban „elvek“ birtokában vannak. Az elvekkel bíró egyéneknek nem igen fölös száma legtisztábban kitetszik azon tényből , hogy aránylag igen sok itt a párt, kotteria vagy clique; aránylag mondjuk, mert e város lakóinak egyetemes sorsviszonyaiban teljességgel föl nem lelhető a valóságban létező pártok és kotteriák sokaságának megfelelő sok válaszfal. Hogy miképen vonjuk ez utóbbi jelenségből az előrement állítást, mint következtetést, elmondjuk röviden. A valódi elvek csak igazságokon alapulhatnak , ezek pedig mindvalamennyi, bármi ellenkező irányokból induljanak is, — a természet örökhű kebelére, a tiszta humanizmusra vezetnek vissza. Ahol tehát sokan vannak az olyan emberek, kik elveik biztos vezérfonalán járnak az élet útjain , ott igen természetesen sok ember fog egybetalálkozni és egy uton haladni ; ahol ellenben kevés az ilyen fajta emberek száma, ott ellenkezőleg kell állania e dolognak. Itt minálunk már a tizenkét éves gyermek és még a boldog álmok varázshonában járdató leányzók is tudják , hogy van itten Deákpárt, balpárt, 1848-as párt, kálvinista-, pápista-, lutheránus- és zsidó-párt, „kaszinó-,“ „kör-,“ „dalárda-,“ „kis-utcza„ s a t. kotteriák, hivatalnoki, kereskedői, professori, igazi és nem igazi aristokratiai és százfokozatu honoradori clique-ek , melyek mind valamennyien adott alkalmakkal, mint önmozgásu külön tengelyű testek lépnek a politikai és társadalmi élet színpadjára és dobják volumukat közös életkérdéseink mérlegébe. Ez tény, melyet senki sem tagadhat könnyen e városban. De hiszen, ez más helyt is tán épen igy van? sőt talán igy van helyesen, tán nem is lehet másként! Egy városban hány meg hányféle hivatás, kenyérkereset, műveltségi fokozat és társadalmi állás nem szaggatja apró csoportokra az embereket! Mindezen csoportokat pedig ugyannyiféle anyagi és szellemi érdek köti legszorosabban a saját pályatársához. Ámde ez teljességgel nem gátolja a máskülönben csekély különbséggel egyforma sorsú polgárokat, hogy a közéletnek kikerülhetlen és tág mezején, vagy legalább a közös fészeknek, e városnak mindenkire egyiránt kívánatos felvirágoztatásában, vagy végre a közhaza sorsának már évek óta vert politikai két országútán , a jobb és balpárton tömegesen ne találkozzanak. És hátha ez így is van? hátha csak naiv képzelgés az az előbb idézett sok öntengelyű párt, kotera, clique? Hisz láttunk már itt bálokat, ünnepélyeket követválasztásokat, komunitási gyűléseket és tengernyi kukultériumot , amelyeken ott voltunk úgyszólva valamennyien, és felségesen mulattunk; szerettük, dicsértük egymást ; lelkesültünk tömegesen, az exxessiig, egyik vagy másik párti követért; egyetértettünk a zöld asztalnál a bőrsarcza czilinderrel, és „bruderschaftet“ ittunk és összecsókolódtunk a kukultériumok vége felé! Hova kell ennél több harmónia ? És ez valóban így is van ! Az sem igaz tehát, hogy itt oly kevés embernek volnának elvei, mert ha ez lenne, hogyan tudnánk így egyetérteni a legfontosabb közérdekű alkalmaknál ? ! No, ha így áll a dolog , úgy más he 1y 11 — másban kell a hibát keresni. Mert hiba, csakugyan mégis van! Az a kicsinyke kis hiba van ugyanis, hogy akármelyik tiszteséges (és nem hivatalbeli) polgártársunkkal találkozunk, egy negyedórát lehetlen úgy társalogni, hogy legalább egy keserű fohászban meg ne emlékezzék arról, hogy mily szomorú — mily szerencsétlen! sorsa van ennek a mi kedves városunknak !.... Hol van tehát a hiba ? Hánytuk, vetettük elménkben ezt a súlyos kérdést; számba vettük e város anyagi segélyforrásait, szellemi fejlettségének fokát és erkölcsi tehetségeit ; megfontoltunk minden idevágó körülményt és a legkisebb tényezőt az iskoláktól le a csapszékekig és a szeszgyáraktól le az utczai csizmafoltozókig , de akármennyire kiaknáztuk is állapotunk okozatainak bányáit, végre mégis csak oda kelle visszajutnunk, ahonnan kiindultunk. Egyetlen egésja van jó vagy rosz helyzetünknek. Elvek legyenek határozók közjólétünk kérdéseiben és nem személyek ! mert az elvek, igazságok, de a személyek lehetnek csupa emberi gyarlóságok kinyomatai ! Fájdalommal bár, de ki kell mondanunk , hogy minálunk nagy mértékben az az eset van, hogy személyek és nem elvek uralkodnak a község fölött ; azaz : olyan emberek kezeibe tette le kegytelen fátumunk bizalmunknak vezérpálczáját, kiknek elveik nem elég szi- lárdak. Nem vádképen mondottuk ki e súlyos szavakat az illetőkre s ments isten ! Mi tiszteljük az egyéneket és a legőszintébbkegyelettel hajtunk meg minden személyes jobb tulajdonaik előtt. De — „mert szent a hely, melyen állunk“ — szólanunk kell, a midőn látjuk, a midőn minden értelmes, polgártársunk naponta tapasztalja, hogy azon három—négy úr, kiket elsőbb a különböző általános politikai elveket, tehát elveket valló nagyobb tömegek bizalma emelt föl vezéri állásukra: el-is felejtik, hogy a kormányzásukra bízott hajót nem ajándékozták nekiek magán tulajdonul, melylyel egyéni kényük szerint bánhatnak, melyben dolgokkal és személyekkel egyéni hajlamaik szerint rendelkezhetnek. Erre mi őket — bármennyire megbízhattunk légyen is jellemükbe és tehetségükbe, soha föl nem hatalmazhatuk. Hogy tehát ezen urak így cselekedni képesek, igaznak kell lenni amit róluk mondottunk, ugyanis , hogy nem bírnak elég szilárd elvekkel, melybéli hiányukat az „elvek“ életfájának ősrégi élősdi plántája : az önérdek, pótolja vagy helyettesíti. Igaz ugyan, hogy bármelyikünknek önérdeke akárhány esetben találkozhatik mások, sőt többek érdekeivel; de a partikuláris jólét, mely ily után származhatik, mindenkor az általános jólét árán fog megvásároltatni, melynek hiányában hiányzik az egésznek éltető, melegítő és világító napja, s még maga az elért partikuláris jólét is örökké csak melegágyi mecserész növénynek marad, melynek rögtön megárt a nyílt természet szabad üdítő szellője. Pedig most, talán már egy pár nap múlva, fel fog süvölteni városunk kapuja előtt az első vasut vonat mozdonyából a korszellemek hatalmas tavaszi szele, mely vagy viruló életre kelti, vagy elsöpri , en jólétünk vetéseit aszerint, amint Ilis vagy hűtlen kezek dúsan vagy gyéren hintették el azokat áldott földünknek buján termeni képes méhébe. Nem hisszük ugyan, hogy sokan lennének polgártársaink között, kik társadalmi léthajónk ez időszerinti vezéreinek minéműségéről kimondott véleményünkben kételkednének; de mi a kétkedőket, bármi kevesen lennének is, sőt magukat az illető kormányosokat a lehetőségig meggyőzni kívánjuk a valóságról, és ezáltal szándékunk tisztaságáról, melynek semmi más alapja nincsen , mint e város közjólétének kivívására serkenteni a tetterős, hivatott elemeket, és tisztogatni az erre vezető utakon felkapott dudvákat. A kétkedők számára tehát jövő alkalommal — ha a t. szerkesztő úr megengedi*) — hozni fogunk városunk közéletéből egy pár általános és részletesebb photographiai élethű vonást a mondottak illustrálására, melyekből — úgy hisszük — a legóvakodóbb kétkedők is a tényleges életre fognak ismerni. Addig pedig hadd elmélkedjünk nyugodt, higgadt vérrel az eddigi szemléletek fölött, most épen legalkalmasabb erre az idő, mert Petőfivel most itt minálunk : „Az események romboló szele Nem fű jelenleg, és a porszemek Nyu gtán hevernek biztos helyükön . De ha föltámad a szél, mielőtt úgygyéolvadnánk, el- szétszór örökre.“ A „nyilttérről.“ Itf- A pesti közönség közt méltó ellenszenvet keltet a sajtónak azon osztálya, mely a magánosok család-életébe betolakodva szép jövedelmet biztosított magának az által, hogy tiszteséges neveket legtöbbször valótlan botrányokkal kötve össze, azok közlésének fenyegetésével kényszerítő discretióját megvásároltatni. Ily módon már évek *) A ki-t mondott, annak t-t is kell mondania. Csak a régi közmondásra figyelmeztetem t. barátomat, hogy „szólj igazat... etc“, pedig: „igazmondás nem emberszállás!“ csakhogy itt hamar annak veszik. No csak ide vele azzal a photográfiákkal ! A Szerk.