Székely Nép, 1913 (31. évfolyam, 1-143. szám)

1913-08-07 / 88. szám

88. szám. komáromi később szintén 240 leány számára rendeztetik be, sőt Lugoson, Újvidéken, Pan­­csován és Mohácson is terveznek hasonló ott­hont. A gyermekmenhelyeken kívül a Liga, az árvaszékek és még magánosok is küldenek gyermekeket az otthonba. A jelentésből látjuk, hogy a leányok étke­zése kitűnő, a tisztaságra nagy súlyt fektetnek, ismétlő oktatásban, énektanításban is részesítik őket és felváltva a konyhában is alkalmazzák. A keresetből napi 40 fillért ellátásuk részben való fedezésére fordítanak, keresetük egyéb részét postatakarékpénztárban helyezik el szá­mukra, a­mi évente átlag 200 koronát tesz ki fejenként úgy, hogy már 4-5 év után körül­belül 1000 korona a megtakarított pénzük és így könnyen mehetnek férjhez, a­mit kiházasí­­tási alapítványok is elősegítenek. Az ellátás többi részét a gyári üzem fedezi, minek ellenében a gyáros kárpótlást nyer abban, hogy állandó és jól kitanítható munkaerőhöz jut. Maga az állam az ellátáshoz, a munkásnő otthonok fenntartásához nem járul, csupán az épületet bocsátja rendelkezésükre. A jelentés aggodalmas jelenségre is felhívja a figyelmet. Szerinte most országszerte szerveznek otthono­kat anélkül, hogy azokban a munkásnők ér­dekei kellőképen meg lennének védve és sür­geti, hogy az állam ezekben az otthonokban külön törvénnyel biztosítsa a gyermekvédelmet. Mi is csatlakozunk Bezerédj Pálnak úgy iparunk, mint az otthonbeli gyermekek törvé­­vényes védelme érdekében írott szavaihoz, a­mely védelem — a jelentés hangjából ítélve — nagyon sürgősnek látszik. TÖRVÉNYKEZÉS. § Kizellött Írnok. Négy rendbeli csalás vétsége miatt állott a kézdivásárhelyi törvény­szék büntetőbírósága előtt Janovics Ödön 18 éves volt ügyvédi írnok. Az agyafúrt fickó magát több ízben hatósági kiküldöttnek adta ki és ily után zsarolta a közönséget. A leg­utóbbi fogást Fogarason csinálta, hol törvény­­széki hivatalnoknak adta ki magát s egy nő­től 40 koronát zsarolt ki. A bíróság, Jánovics Ödönt, figyelembe véve fiatal korát, 3 hónapi fogházra ítélte, a büntetésből a 2 heti vizs­gálati fogságot kitöltöttnek véve. Az Ítélet jogerős. SZÉKELY NÉP Közismert és legjobb g( Pálfy Testvérek-féle CO Medicina) COGNAC kapható HAMAR BÉLA fűszer- és csemegeüzletében. Sepsiszentgyörgyön (Városi bérpalota) Versenytárgyalási hirdetmény. Társszerkesztők: 30a,m.okros ÖcSözi d_x. 2v£ol3ZLá,r Dénes djr. Felelős szerkesztő: 22 e n t a. i Leó d. r. cH% 8sí ö O a legjobb magyar napilap. Hírei frissek és igazak! Közgazdasági rovata a gazdasági élet minden mozzanatáról számot ad, sportrovata a sport minden ágának eseményeiről hűen be­számol. — .........—' " - .... A bel- és külföld napi •MMi­MM eseményeit a legmegbízhatóbb tudósítók táv- I irati és telefonjelentései alapján­­ a leghamarabb közli.-------------a­z M%8st Ára 6 fillér, megjelenik a főváros­ban déli 1-1 kor és a dél­utáni első gyorsvonat­tal érk­ezik­ városunkba A Csíkszeredai m. kir. földmi­­ves iskola igazgatósága 1913. évi október hó 1-től kezdődőleg három évi időtartamra az iskola rendes tanulói, az időközönként tartandó kéthónapos téli gazdasági tanfolyam tanulói, az egy hónapos nyári néptanítói tanfolyam hallgatói, valamint az iskola nőtlen tiszt­viselőinek és hivatalos vendégeinek a szervezeti szabályzatban foglalt módon való élelmezésére, a rendes és téli tanfolyamos tanulók fehér- és ágyneműinek és az összes asztal­­neműek mosása tárgyában folyó évi augusztus hó 23-án délelőtt 9 órakor a földműves iskola gazdasági irodájában versenytárgyalást tart. Az igazgatóság a vállalkozónak ren­delkezésére bocsát szabad lakást, kony­hát felszereléssel, 1 hát, hold zöldség­földet, 42 köbméter tűzifát és 300 kgr. petróleumot. A pályázóknak a járandóságok figye­lembevételével arról kell nyilatkozni, hogy személyenként és havonként meny­nyi készpénzfizetés mellett vállalják el a tanulók élelmezését. A szerződés tárgyát képező vállalat részletes feltételei az igazgatóságnál a hivatalos órák alatt bármikor megtud­hatók és ezek megismerése minden pá­lyázótól megkivántatik. Csíkszeredai m. kir. földmives iskola igazgatósága. Sz. 2585—1913. tkvr. XXXXXXXXI8I XXXXXXX; X Glasdasszonyok, kereskedők,­­ § fogyasztási szövetkezetek, sör* X és szeszgyárosok figyelmébe­­n Mindennemű kefe- és meszelőárak X a legjobb kivitelben és legjutányosabb * ~ árak mellett kaphatók vagy megren- Q delhetők a már 6 év óta fennálló és JA­Q hírnévnek X örvendő : :kefegyártó § műhelyemben a TS — alatt (Kupferstich-féle ház.) — Vidékre mintákat postacsomagban kívánatra küldök. Cséplőgépekhez hen­gerkeféket a legjobb anyagból olcsón javitok A nagyérdemű közönség becses tá­mogatását kérve kiváló tisztelettel: Gombos József kefegyártó 1 mm brunat Alálirt telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy az Albina takarék- és hitelinté­zet brassói fióktelepének ifj. Költő Sá­­muel elleni 1320 korona­s jár. követelés céljából az árverést a kézdivásárhelyi kir. törvényszék a sepsiszentgyörgyi kir. já­rásbíróság területén levő Sepsikőröspatak község határán fekvő, a sepsikőröspataki 1354. sz. tekvben A 1 7. sorszám 496. hrsz. a. szántóra 1 korona, 8. sorszám 580. hrsz. alatti kertre 36 korona, 9. sorszám 614. hrsz. a. 2 lakrészes faház udvarral 300 korona, 10. sorszám 1156. hrsz. a. kaszáló, 1157. hrsz. a. erdőre 66 korona, 11. sorszám 1807. hrsz. a. szán­tóra 435 korona, 12. sorszám 1810. hrsz. a. szántóra 9 korona, 13. sorszám 1832. hrsz. a szántó, 1833. hrsz. a. kaszálóra 65 korona, 15. sorszám 1809. hrsz. a. szántóra 18 koronában ezennel megállapí­tott kikiáltási árban elrendelte. Az árverés Sepsikőröspatak községházánál 1913. évi augusztus 28. napján d. e.8 órakor fog megtartatni, mikor is ezen ingatlan az 1908. évi 41. t.-c. 25. §-ában foglalt kor­látozással a kikiáltási árnál alacsonyabb áron alul is eladatnak. Árverelők kötelesek a kikiáltási ár 20% át készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni. A kir. járásbíróság, mint tlkvi hatóságtól. Sepsiszentgyörgy, 1913. junius hó 7* 1 . napján. Borszéky Ákos s. k. A hiteléül: kir. járásbirósági jegyző. . Bodor Sándor kis Nyomatott r. telekkönyvvezető. 1913 Sepsamenti?5rgyk­. ^ # Laptulajdonos ás kiadó Jókai-fvamda ro­s­vány társulat könyvnyomdájában. X X TÓTH ANTAL 8 képesített kőműves-mester civAll­.1 úgy helyben, mint vidéken X X I 'M’ 1 építkezéseket valamint helyszinrajz, terv­rajz és költségvetések ké­­pe­szitásét.­­­► Cim: Sepsiszentgyörgy. .. Major­ utca 15. szám. •­ XXX X­XX Szám: 1046—1913. végre­. r Árverési hirdetmény. . A kiadvány hiteléül: Borszéky Ákos m. k. Fodor Sándor kir. járásbirósági jegyző. ........ kir. telokkönyvvezető. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a sepsiszentgyörgyi királyi járásbíróságnak 1913. évi V. 726/1. számú végzése következtében dr. Kertész Gaston ügyvéd által képviselt Franck Henrik és fiai cég javára 190 korona 50 fillér s járulékai erejéig 1912. évi november hó 23-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján felülfoglalt és 3886 korona 40 fil­lérre becsült következő ingóságok, u. m.: üzleti árucikkek és üzleti berendezés nyil­vános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a sepsiszentgyörgyi kir. járásbíróság 1912. évi V. 726/2. szám­i végzése folytán 190 korona 50 ill. tőkeköve­telés, ennek 1912. évi október hó 15. nap­jától járó 6% kamatai, '/3°/o váltódij és eddig öszszesen 105 koronában biróilag már megállapított költségek erejéig, Uzon köz­ségben alperes üzletében leendő megtartására 1913. évi augusztus 14. napjának d. e. 8 órája határidőül kifűizetik és ah­hoz a venni szán­dékozók ezennel oly megjegyzéssel hivat­nak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. § ai ér­telmében készpénzfizetés mellett, a legtöb­bet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. A mennyiben az elárverezendő ingósá­gokat mások is le- és felfü­foglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Sepsiszentgyörgy, 1913. július hó 31. Újdonság! Szenzációs találmány!­­ Forradalom a cipőápolás terén! Egy zseniális amerikai vegyésznek sikerült feltalálni egy olyan festőszert, a­melylyel bármilyen színű viselt cipő, akármilyen kopott, színehagyott legyen is, befestés által az eredeti uj színére átfesthető. Jó cipőn tevő izzadtság, zsír, firzfa vagy bármilyen más foltot eltünteti és a cipőnek csinos, a­z újhoz hasonló külsőt ad. Az így befestett cipő színét megtartja és nem kopik le. Cipőket átfestésre elvállal még pedig férfi- és női­ cipőket 1 koronáért, gyermek-cipőket 60 fillérért Stifos József cipőáruh­áza Sepsiszentgyörgy%K°!!^nnu %Vuzet7) Augusztusija To-ig bezárólag a raktáron levő összes női- és gyermek barna-, sárga- és világosszinti cipők az érvényben levő szabott árakon alul jóval olcsóbban kiárusittatnak. Császár Lajos kir. bír. végrehajtó. Szára: 2598—1913. t­kvi. Árverési hirdetményi kivonat. Alulírott telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a sepsikőröspataki hitelszövet­kezetnek ifj. Bedő András elleni 189 ko­rona s jár. követelés céljából az árverést a kézdivásárhelyi kir. törvényszék, a sepsi­szentgyörgyi kir. járásbíróság területén levő, Sepsikőröspatak község határán fekvő, a sepsikőröspataki 64. sz. tjkvben A f 2. sorszám 1068. hrszám alatt felvett kaszáló­ból ifj. Bedő András (k. n. Szabó Berta) felerész illetőségére 8 kor. az u. o. 818. sz. tjkvben A f 1. sorszám 39. hrszám alatti kert, 40. hrszám alatti 2 lakrészes faház, udvarral 326 kor. 2. sorszám 981/1. hrszám a. kaszáló 982/1. hrszám a. erdőre 36 kor. 3. sorszám 969. hrszám a. kaszálóra 17 kor. 4. sorszám a. 989. hrszám a. ka­szálóra 16 kor. 5. sorszám 1002. hrszám a. kaszáló, 1003. hrszám a. erdőre 23 kor. 6. sorszám 1230. hrszám a. kaszáló, 1231. hrszám a. erdőre 34 kor. 7. sorszám 1314. hrszára a. kaszáló, 1315. hrszám a erdőre 44 kor. 8. sorszám 1373. hrszám a. kaszáló, 1374. hrszám a. erdőre 14 kor. 9. sorszám 1328. hrszám a. kaszálóra 40 kor. 10. sorszám 1419. hrszám a. kaszálóra 19 kor. 12. sorszám a. a 950. sz. tjkv A­ lapján bevezetett közös legelő-erdőből fentirtnak járó 1 9686/1164868-ad rész illetőségére 126 kor. az u. o. 1077. sz. tjkvben felvett alábbirt ingatlanokból fent­irtnak felerész illetőségére 2. sorszám 784. hrszám a. szántóból 28 kor. 50 ill. 3. sor­szám 789. hrszám a. szántóból 57 kor. 4. sorszám 799. hrsz. a. szántóból 21 kor. 5. sorszám 905. hrszám a. kaszálóból 51 kor. 8. sorszám 2385/1739. hrszám szántóból 552 koronában ezennel megállapított ki­kiáltási árban elrendelte. Az árverés Sepsikőröspatak község­, házánál 1913. évi augusztus hó 29. napján d. e. 8 órakor fog megtartatni, mikor is ezen ingatlan az­ 1908. évi 41. t.­cikk 25. §-ában foglalt­­ korlátozással a kikiáltási árnál alacsonyabb áron alul is eladatnak. Árveresők kötelesek a kikiáltási ár 20%-át készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni. A kir. járásbíróság, mint tlkvi hatóságtól. Sepsiszentgyörgy, 1913. évi junius hó 7-ik napján. 1913. augusztus 7.

Next