Székesfehérvár és Vidéke, 1876 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1876-04-08 / 29. szám

a mezőgazda sóhajtva szokta mondani: „Adtál uram­­at.“ A köznevelés terén eddig történt mozgalom főleg a figyermekek részére irányult, mely egyoldalúság a sikert megakasztotta. A leánygyermekek feltanítása akadálynak bizonyul. Ennek a mostoha méltánylás­nak, csekély figyelemnek változtatásához kívánunk itt sorainkkal hozzájárulni. A társadalom magának neveli jövőjét. A nőket családi élete, sőt nemzeti léte biztosításának tekint­heti, mert elhárítja hátramaradása esélyeit. A nőnek kiváló, fontos szerepét nem tagadja józan ember, de midőn az ugyanegy köztársaság egyik felét képviseli és házi jogaival archimedesi pontot foglal el, honnan a közélet minden üdvös működését meddővé teheti, képtelenségével olykor teszi is, akkor ezen jogok és befolyás gyakorlásához képest a köznevelési rendszer is alkalmazandó, illetőleg módosítandó. Tehát már öszhangzásból is egy időlegesen kell kiválóbb gondot fordítani a leánygyermekek szelleméletének ébresz­tésekor az iskolában, mert súlyosan nehezednék egy egész emberélet haladására az elhanyagolás bűnhő­­dése. Koránt sem úgy értelmezendő ez állítás, hogy a nővilág hasonlójogúságát óhajtanák alkalmazni, és előtte kinyitni a magasabb-, közép és egyetemi tan­folyamok kapuit, hanem képeztetni a leánygyermeke­ket azon hivatásnak komoly betölthetésére, melynek hiányos felfogását, gyakorlati alkalmazását oly kese­rűen érzi a gondolkodó hazafi. Ezen czélból keresi fel a vagyonosabb szülő lelkiismerete a magán­intézeteket, hogy kiegészíthes­sék a hajadon iskoláztatását. A tapasztalt eredmény­ről helyén leszen itt megemlékezni. A legtöbb eset­ben a nevelés görögtüzénél van meglepő fény, nagy füst, melynek költsége sárba esett. A leendő magyar anya neveltetésére az intézet elfelejtkezik. A család nemzeti alapjához csak elvétve adatik a látszat ked­véért egy két hazai téglatöredék. Idegen istent tanul a hajadon tisztelni. Külföldről szalasztott fogalmak, becsempészett szellemi dugárok házalói kezébe jön olykor a magyar hajadon tiszta szellem világa. Ha azután kikel a nevelésnek elhintett ezen konkolyos vetése, akkor sokszor egy egész családnak békéje üdve, felfordul leány tagja miatt! Tegyük tehát hazaivá, magyarrá a nevelés mun­káját. Minden nemzet tömörül, gyűjti a szellem fegy­vereit, számbeli erejét, ébreszti a nemzeti öntudatot, az összetartozás érzését, Jövendőbeli fenmaradásán, lehető nagyságán munkálkodik, mint Noé az ő bár­káján előrelátóan, nehogy a lassú nivellírozó nép­­özön nyomtalanul elsodorhassa. Minden család egy gyökérszála a nemzeti törzsnek, hibázni ott nem sza­badna egynek sem. Nem­ nézhetjük közönyösen, mint fogyasztják idegen, honosodni nem tudó kusznövények a hazai törzs erejét. Legjobb biztosíték az iskola ta­lajából kigyomlálni azokat egyesített erővel. (Vége következik.) Épen ekkor jelentették a nagy vezérnek, hogy a Szultán vele akar beszélni, hivatja tehát, illetőleg paran­csolja hogy menjen át! Kapril­ a nagy vezér át­ment, a­hol a Szultán épen akkor vette át Abdi küldeményét Ólimtól. Gyönyörű erdélyi czigány leány volt, kit Ólini hozott. Olvasóink egy része bizonyosan kérdezni fogja, de hát hova lett Róza?... _ Megsúgjuk: Ő már megmenekült! Hogyan menekült meg? Ezt, hogy a kíváncsiság annál nagyobb legyen e rész hatodik fejezetéban fogjuk csak elmondani. Aholl sinórja. IV. Ólim­ átadván a tőle küldötteket, keresztbe téve kar­jait mellén, földig hajolt a Szultán előtt mondván: — Alah! nagy és Mohamed az ő prófétája kegyelme legyen veled uram! Egyetlen valódi úr e földön. — Várj! parancsoló a Szultán, felemelkedve bársony székéről. Ólim­ lehajtott fővel állt meg helyén. A nagy vezér belépett. A törököknél akkor még nyilvános helyen, — ha mindjárt a Szultán fogadó terme lett volna is, — nem is­merték a barátságot. A­ nagy vezér ép oly alázatosan kö­­szönte a Szultánt mint Ólim. Ép oly szolga volt ő ez előtt mint előtte, a legutolsó rabszolga. — Furcsa egy kissé az igaz, de mégis úgy van ez nálunk is a katonai pályán még ma is: a vezénylő tiszt, — míg egy feljebb való nem érkezik — kisisten, mikor a feljebb való megjelent, akkor ő is — közkatona lett! Törökország pedig különösen ez időben katona állam volt. — Kaprik­! mondá a Szultán, Abdi ma meglepett ben­nünket,­ küldött egy szép rózsát és mellé egy pár cserép földet is! Ő alkalmasint nagy jutalmat vár! —Kapja meg! — Az előfizetések szíves beküldésére tiszte­lettel kérjük olvasóinkat; egyúttal felemlítjük, hogy helyben előfizetni lehet, Kubik Lörincz könyvkereskedésében, Szám­mer Imre könyv­nyomdájában, s lapunk szerkesztőségénél a hiva­talos órákban. Helyben a szokásos nyugta szétkül­dést, már megkezdettük. — Ő felsége a király a Tisza kiáradása folytán káro­sult szerencsétlenek felsegélyezésére 5000 forintot adomá­nyozott. — Bocsánatot kell kérnünk tisztelt előfizetőink egy részétől azért, hogy a múlt számunk nem a szokott finom­ságú papírra lett nyomva. Ennek legkevésbé oka a szer­kesztő, ki maga is meglepve lett a lap silány papírja által. Az újabb intézkedés egy napi késést idézett volna elő a megjelenésben, s igy a bocsánatkérés mellett maradtunk. Azonban a további kellemetlenség elhárítva van. — Meghívás. A fehér megyei tankerület székesfehér­vári járási köre kedden, ápril hó 11-én d. e. 9 órakor a A vendéglős­ pár épen együtt ült. Szép nyári est volt­ Fenn az égen a csillag­tábor oly bájosan mosolygott, hogy az öreg Gábor feledve minden bajt még szinte tréfálni kezd élete párjával, ha kocsi nem áll meg a félszer alatt. Gábor kinézett. — Istenem légy irgalmas! sohajtá a­mint vissza kapta fejét. A kisértetek úgy látszik még mindig léteznek! Neje áhitatosan keresztet vetett magára. — Mi az öregem ? kérdé a nő aggódva. — Ugy tetszik nekem, felelé a vendéglős végig simítva állán mint ha a most érkezett férfiút valahol már láttam volna, mintha ez az öreg Vértesy elrablót! leányának je­gyese Almásy Tamás volna, ki két évvel ezelőtt alkalmasint kedvese elvesztése feletti fájdalmában eltűnt. Alig végzé be beszédét, erőteljes férfi hang­mondá: — Korcsmáros­ Gábor majd hanyatt esett ijedtében, hogy is­nem most csak a földmivesek között lehetett itt ott magyar be­szédet hallani. Gábor kisietett. — Bocsásson meg nagyságos úr, mondá köszöntés után, hogy magát mentse......... — Jó, jó vágott közbe a jövevény tiszta magyar nyel­ven beszélve, nem szükség magát igazolnia. Van e jó, üres szobája ? — Van igen is! — Vezessen, parancsoló az idegen. A férfiú ki most a vendéglős első szobájába lépett szép megtermett ifjú ember volt. Gyönyörű fekete szakálla igen jól állott ábrándos arcra és kék szeméhez. Utazó török tiszt volt. Csodálatos, hogy a város nem volt messze, s mégis itt szállott meg, pedig még elég jókor beérhetett volna, mert hiszen jó lovak öt percz alatt a kapunál volnának, — de ő itt akarta tölteni az éjt. (Folytatás­kor.) Alföldi levelek a szerkesztőköz.­ nt. Igaz, hogy utoljára azt ígértem, miszerint a czivili­­satiónak az Alföldön tett hatalmas vívmányai és hódításai­ról fogok szólani, de jobbnak látom, hogy közbe olyasmiről is szóljak, ami nem a civilisatio terméke, hanem a régi jó patriarchalismus maradványa. Értem az alatt a vásárnak intézményét, mely nemcsak nálunk, hanem minden nagyobb városunkban kétféle, u. m. heti és országos vásár. Figyelmemet pedig épen az előbbire terjesztem ki, miután az gyakoribb. A hetivásárok tartására minden város egy határozott napot tű­z ki, ezt mindenki jól tudja, így Fehérvárott szer­dán és szombaton, Budapesten kedden és pénteken, stb. Debreczenben pedig kedden tartatnak a hetivásárok. Mégis azt fogod tapasztalni kedves olvasóm, hogy bármikor jöjj is Debreczenbe, élénk hetivásárra fogsz­akadni. Miért?­z­épen ezt akarom most röviden elmondani. Mint fennebb említem, a vásár ősi intézményeink közé tartozik, s mint ilyen, kedves is mindenki előtt, de nemcsak ezen tulajdona teszi azt kedvessé előttünk, hanem főleg azon körülmény, hogy nemzeti jellegünknek a leg­jobban felel meg, ha arról van szó, hogy mi csak mulatság végett rándulunk be a városba, így okoskodván: mirevaló volna hazánkban a sok zsidó és a sok örmény, ha csak nem a kereskedést felvirágoztassa? hiszen Magyarország, — vagy legalább hajdan volt ez a neve, mert most, mint aféle művelt ember, kettős nevet vett fel, — a neve ezen országnak, illő tehát hogy benne ura magyar legyen, a többi nép pedig csak arra való, hogy a mi méltóságos szenvedélyeinek szolgáljon ? vagy talán őseink azért hódí­tották meg e hont, — sokan már ezt is elfelejtették, — hogy itt zavartalanul kalmárkodhassanak? hisze­n akkor legelőbb is a tengerre vetették volna szemeiket! Ámde a tenger mozgó elem, nem lehet rajta biztosan megállani, még ha józan állapotban vagyunk sem, hát még ha mulat­ság után, mámoros fővel és Galileivel így vagyunk kényte­lenek felkiáltani: „Eppour si muove!“ Nem kedves magyarom, nem a te számodra alkotta a Teremtő a tengert, s nem is a te hivatásod az, hogy véres verejtékeddel szerezd meg a te kenyeredet, hiszen urnák születtél te! Noé azon te ősöd, kinek nyomdokain halad­nod kell, ki, miután vit borttá a földet és áztató el, annyi bort ivott, hogy maga is elázott. De félre most az ily komoly elmélkedéssel, hiszen a vásárról, az élénk, mulatságos vásárról akarok én most szólani. Ott hagytam el, hogy nemzeti jellegünkhöz nagyon illő a vásár intézménye; ha ezt akarnám bizonyítani, nem tennék egyebet, mint hogy a vasárnap elnevezésére utal­nálak, de nem akarlak logikával terhelni. — Egyszerűbb lesz e helyett az eredményt mutatni fel. íme legelőször is itt nálunk így okoskodnak a czivisek (magyarul: polgárok), kedden van a hetivásár, ámde aki messziről jő be, jól lesz annak itt egy kissé ki is pihennie magát előbb; tartsunk tehát hétfőn is hetivásárt, — mulat­ságra különben nem volna alkalom! — De most már ki kíván­hatja meg, hogy a keddi fáradság,lotás-fu­tás, szabad ég alatti álldogálás után be ne tekintsen az ember egy kis gater­­kára a napi munka elvégezte után ? Ez kell csak­ beiszsza a gazda minden készpénzét. Már most hogy a bajon némi­leg segítsen, vagy még éjjel haza híjtat más szállítmány­ért, vagy kiáll a piaczra, hogy a megmaradt áruját pénzzé tegye, s igy szerdán is tart a hetivásár. Kedtől a másik keddig várni, pogánynak is sok volna, nem hogy kereszténynek, ki jótékony czélokra fordítja pénzét, s nem akarja, hogy a ládájában heverjen. — Épen Mivel már régen kellett volna ezt elküldenie mit most kül­dött, s bár ügyetlen hazugsággal palástolni akarja tettét, de nem sikerült, küldj neki egy zöld sinort. Ez rangjához illik. Itt Ólimnak pedig adj három selyem kaftánt és ird meg a formánt, melyben őt Fehérvárunk pasájává nevezem ki. Ólim szinte remegett örömében. — Tehát lesz alkalmam hazámért is tenni vala­mit, gondolá, de elég óvatos volt, hogy örömét elpalástolja, tudta jól, hogy veszve volna. Egy órával későbben Ólim pasa ujj kaftánban lépte át a kaput. Abdinak a fermant mely béggé nevezte, — de a más­világra, — külön küldönct vivé el. Ólimnak még a fővárosban kelle pár nap tartózkodnia hogy némi utasításokat vegyen, hogy ha ne talán szüksége leen, tudja magát tájékozni. Fehérvár ez időben még nem volt oly szép város mint ma. Utczáin nem igen lehetett zöld sétányokat látni,­­bár ma sem sok van, de akkor még annyi sem volt.) — és lakosai a török járom alatt küzdve, még egymástól is féltek, nem mertek egymással közlekedni. A vár, magas felvonó hídja csak néha-néha állott pár perczig nyitva, ha a benn levő katonaság ki­jött, hogy gyakorlatait végezze, vagy ha azokról vissza­tért. A polgárok, már a tyúkokkal mentek aludni, mert ha az őrjárat valakit kilencz órakor ébren talált, irgalmatlanul a várba hinczolták. Sanyarú idők! sanyarú emlékek! Most sok adót kell fizetnünk, de akkor egy évben kétszer háromszor is meg­vették a szegény polgáron és jaj volt annak aki nem tudott fizetni. A vár falaitól nyugotra nagy rétség terült el, e rét közepén az út parton kis korcsma állott a járó­kelőknek némi enyhületet adandó. A vendéglős magas, szikár férfiú volt, felpödrött ba­jusszal, neje pedig igen sovány kis teremtés, a jótékony eszmétől megkaparva, úgy gondolkozik, hogy elad egy kis búzát vagy egyebet szombaton s igy vasárnap lesz alkalma az Ur házában a szegények számára is ado­mányoznia. Beállít tehát szekerével Debreczenben, s vele együtt mások is, s igy ismét kész a hetivásár. A szombatot megelőző nappal úgy jár el az okosan számító, mint fen­nebb láttuk a hétfővel, s így pénteken is van hetivásár. De ime, sok munkás, illetőleg földműves egész héten át tanyáján van, munkálkodik, izzad, fárad, nagyon jó lesz tehát, hogy ha vasárnap berándul a városba, és ott kipiheni magát; ámde, hogy hiába ne jött légyen be, terményt, is hoz magával, hogy azt legalább d. e. 9 óráig­­ (mert ak­kor minden árusnak távoznia kell a piaczról, s a boltokat be kell zárni) eladja. így tehát még vasárnap is, legalább d. e. 9 óráig tart a hetivásár, úgy hogy ha figyelemmel kisérted kedves olvasóm szavaimat, beláthattad, hogy a hét napjai közül egyedül a csütörtök az, melyen hetivásár nem tartatik. Mindazáltal a kedd (szombat már csak árnyéka kedd­­nek) magaslik ki e tekintetben a többi közül, miután ezen napon tódul be a sok vidéki Debreczenbe. Hogy aztán miért jönnek be nagy számmal a vidék­ről, most mondanám el, ha már ki nem kotyogtam volna, hogy t. i. a mulatság kedvéért. Hja, mert mi magyarok, — s ez mutatja épen azt, hogy őseink vére tisztán (?) csör­­gedél még bennünk, — szeretünk mulatni. Ha születik valaki, ez jó alkalom a mulatságra, rögtön paszitát csa­punk; ha meghal valaki, szintén kedvező alkalom a mulat­ságra, halotti tort tartunk. Házasság nem is képzelhető mulatság nélkül. Disznó­ölés! ? várjon elmaradhat-e tőled a disznótor? Hát szüret alkalmával ki szomorkodnék? Esti bálok mire valók volnának, ha csak nem arra, hogy modern alakban az ősi mulatságok hű képét tükröztessék vissza? De ki tudná a mulatságok minden nemét kitörölni, hisz mulat a magyar ha gyász éri, mulat ha áldás hull reá; mulat éjjel, mulat nappal, hiszen úgyis csak egyszer él e földön! így tehát ki venné rész néven a szánandó falusiaktól, kiknek se színházuk, se mulató helyeik nincsenek, ha egy kis szórakozás végett bejönnek a városba, s pénzüket itt költik el? A hetivásár eszerint csak jó alkalom kedélyes mu­latság csapásra, s bizony nem is volnának a vásárok nálunk oly népszerűek, quasi nemzeti ünnepélyek, ha nem­ a mulatság előmozdítói volnának. Álkor. Különfélék.

Next