Székesfehérvár és Vidéke, 1882. január-június (10. évfolyam, 1-76. szám)

1882-06-03 / 65. szám

I­X-ik évfolyam. Megjelelt h­etenkint háromszor: minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Belváros, Bog­nár-utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó köz­lemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példány­ok 10 krajczárért eisz nádor-utczai dohány-tőzsdéjében, Blatter kaszárnya-utczai kereskedésében, Pann iskola-utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. _____ 05. szám. Szombat, 1882. junius 3. TÁRSADALMI, KÖZMÍVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI KÖZLÖST­Y". Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrin­cz könyv­­kereskedésében. "Vid­ék­en minden postak­i­rsita­lan.ál-Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (colunma) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdijon kívül 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. Előfizetési ára:fr . Egész évre....................8 frt. — kr. Fél évre.........................4 frt. — kr. Negyedévre....................2 frt. — kr. A „Nyílttériben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak : Budapesten : Haasenstein irodájában, Goldber­ger A., Dorottya-utcza 6. sz. Rajnai Vilmos, molnár-utcza és az orsz. hirdetési irodában. — Továbbá Bécsben: Haasenstein és Vogler, Tabor str., Sch­alek Henriknél, Dukes és Társá­nál, A. Oppelik. — Székesfehérvárott, a lap szer­kesztőségében és Klökner Péter könyvkereske­désében. Hirdetések jutányosan számíttatnak. Felhivás! A budapesti nemzeti torna-egylet tagjai folyó évi junius hó 4-én látogatásukkal tisz­telik meg ős királyi városunkat, s itt dísz­­tornászatot rendeznek, oly czélból, hogy meg­kedveltessék városunk lakosaival ezen a test edzésére fölötte szükséges gyakorlatot. A test edzése s ennek elkerülhetetlen eredménye az egészség, mi egyik főtényezője életünk bol­dogságának — melynek elérése s tartóssága egyedüli életczélünk. A czél nemessége s mindenkire egyiránt üdvös volta bátorított fel bennünket arra, hogy a torna-egylet tiszt. tagjai által tett ajánlatot örömmel fogadtuk. Az elfogadás által — tekintve a torna-egylet t. tagjai részéről már eleve tanúsított áldo­zatkészséget — némi kötelesség is háromlott reánk. Mi kötelesség teljesítése — akkor mi­dőn ős királyi városunk lakosai a hasznos s s nemes czélok iránt mindenkor oly bőkezű pártfogást s önzetlen részvétet tanúsítottak — nem lesz nehéz. Városunk nemes keblű la­kosaiba helyzett csalhatatlan bizalom vezetett bennünket akkor, midőn becses támogatásuk biztos reménye fejében —­ kedves vendégeink által hozandó áldozatkészség viszonzásául — fogadtatásuk s szórakoztatásukra a következő tervet állapítottuk meg. A vendégek fogadása a bizottság tagjai által a helybeli vasúti indóháznál reggeli 9 óra 15 perczkor — innét kirándulás kocsi­kon fürdés végett az iszka-szt.-györgyi úgy­nevezett „Duzzogó“ fürdőhöz. Fürdés után villásreggeli a mohai „Agnes-forrásnál, — melynek elköltése után a kirándulók vissza fognak térni városunkba. Délután 4 órakor összejövetel a „Magyar király“ szálloda előtt, honnét zeneszó mellett történik a kivonulás a fedett lovarda helyiségébe, hol 47* — 57­ óráig disztornázást fognak a budapesti torna­egylet tagjai tartani. Délután 6 órakor társas­ebéd, s 7 órakor táncz a lövöldében. Azon urak, kik a torna-egylet tagjai tiszteletére rendezendő társasebéden óhajta­nak résztvenni, szíveskedjenek ebbeli óhajuk­kal Bogyay Gyula, Vértessy József s Cseballa György urakhoz fordulni. A tánczvigalom, a­melyre személyjegy 1 frt, családjegy 2 frt, — tiszta jövedelme részben a polgári lövölde — részben pedig a tűzoltó- s a létesítendő torna-egylet alapja javára fog fordittatni. — Ismerve ős városunk nemeskeblü lakosainak a nemes és jótékony czélok iránti áldozat­kész pártfogását, azon biztos reményben for­dulunk ismét hozzájuk, hogy az eddig tapasz­talt önzetlen támogatást ezúttal sem fogják megvonni s tömeges részvétel által minél ünnepélyesebbé fogják tenni azon napot, melyen a budapesti torna­egylet, kiváló, buzgó tag­jait körünkben üdvözölhetjük. Jegyek előre válthatók Szekerák és Hor­­nyánszky urak kereskedésében s délután a helyszínen. A váltott beléptijegy úgy a disz­­tornászat, mint a tánczvigalomba is érvényes. Székesfehérvár, 1882. május 31. A rendezőség. A „ Feh­érmegyei tanitó-testület “ legutóbb tartott rendkívüli közgyűléséről. Országszerte megindult a tanítók közt a mozga­lom, h­ogy az egyetemes tanítógyűlés „végrehajtó bi­zottsága“ központi választmánya által a megyei tanító testületekhez intézett négy nagyfontosságú kérdés fölött nyilatkozzanak. A „Fehér megyei tanító­testület“ május hó 11-én tartott rendkívüli közgyűlést, hol igen rövid eszmecsere után határoztak e nagyfontosságú kérdés fölött. Hogy röviden határozzak, ahhoz nincs szavam, mert hisz egy gyűlés hozhat úgy is határozatot, hogy valamely ismeretes kérdés fölött egyszerűen csak szavaz s a többség szavazata érvényes. De tiltakoznom kell az ellen, hogy a május 11-iki rendkívüli közgyűlés a „Fehér megyei tanitó-testület“ gyűlése volt s az ott kimondott határozat a „Fehér­megyei tanitó-testület“ határozata volna. Hogy miért tartom érvénytelennek a május 11-ei határozatot, elmondom: 1-szer. A gyűlés nem törvényes módon lett egybehíva. Ugyanis, ily nagy horderejű gyűlés tartása egyszerűen csak a Székesfehérvárott megjelenő lapok­ban lett hirdetve. Azt pedig igen jól tudjuk, hogy e la­pok nem minden tanítóhoz járnak s igy a gyűlés meg­tartásáról nem értesülhetett minden tanító. Már pedig, ha valamely testület nem minden tagna értesittetik, kü­lön meghívó által a gyűlés megtartásáról, az a­ gyűlés nem lehet teljes s a hozott határozatok érvénytelenek.*) De még furcsa színben tűnik is föl ez a gyűlés. Mindenből az látszik ki, hogy az illető intézők nem is óhajtották, hogy a falusi tanítók tömegesen megjelen­jenek , mert tán olyan határozat is hozathatott volna, mely felsőbb helyen nem nyert volna tetszést. A „Fehérmegyei tantestület“ két járási köre (a moóri és sárbogárdi) már hetekkel előbb hirdetett gyű­lést május 11-ére. Meghívta minden egyes tagját külön *) Az a megyei tanítókra szégyen, ha egyik helyi lapot sem tartják. (Sz.) meghívón a gyűlésre. Ezt a központban nagyok­ jól tudhatták. És mégis ! — Ők is május 11-ére hirdettek gyűlést. De külön meghívót senki sem kapott, s így a tantestületi gyűlés tartásáról csak az lehetett értesülve ki a fehérvári lapok valamelyikét járatja, de hivata­losan a nagy többség nem lett értesítve. A moóri kör ugyan áttette gyűlését másnapra, de a sárbogárdi körnek nem volt ideje ezt tenni s igy a központba nem is ment be senki. Más két kör pedig a tantestület elnökségéhez küldte be (a­mint hallom) til­takozását. Mindezt nem vették tekintetbe a központban. 2-or: A gyűlés nem volt határozatképes s nem mondható megyei tanitógyű­lésnek. A gyűlésen megjelent 6, mondd hat falusi tanító, a többiek mind a fehérvári tanítók voltak, de mind­össze nem voltak határozatképes számmal. Ily körülmények között mint lehetett a gyűlést megtartani, nem értem. Igen csodálom, hogy az elnök­nek mint kerülhette el ez a figyelmét. Hogy ily törvénytelenség Fehérvárott megtörtén­hetett, oka az, hogy a megyei tantestület tiszti kara és választmánya csak a fehérvári tanítók által van betöltve. Nem hiszem, hogy volna tanító-egylet Magyar­­országon, hol a vidéki tanítók ennyire mellőzve vol­nának, s hogy ez nálunk megtörténhetett, annak lehet betudni, hogy tökéletes bizalmat helyeztek a vidéki tanítók a fehérvári tanítókban. De ezen bizalommal JulC-LL iu*l­X­iuo/illClOOIY, JUCI­U VlUOIVi üiiJLl­tokkal, úgy látszik, ők mitsem törődnek , de hogy hatá­rozataiknak nyomatékot adhassanak, saját nézetük és határozatukra a megyei tantestület bélyegét szeretik ráütni. Ez oly viszás helyzet, melyet tovább tűrni nem lehet. Figyelmeztetem tehát falusi kartársaimat, hogy a jövő őszi közgyűlésen oda működjenek, miszerint a megyei tantestület tiszti kara és választmánya úgy ala­kíttassák, hogy abba a falusi tanitók aránylag képvi­selve legyenek. Ekkor majd nem történhetik meg, hogy rólunk és nevünkben csupán a városi tanitók határoz­hassanak. _____ Egy falusi tanító. TÁRCZA. Emléksorok. Mi k­oz.­­ I. Hogyha távol leszesz tőlem Őrülj, tánczolj, mulass, lógj' vig, So­se jusson eszedbe, hogy Van szív, a mely érted vérzik. Boldogság közt legyen nyugtod, Boldogság közt ébredésed !... Ugy­e, kérlek ! — nevemet is Emlékeid közé vésed ? ! II. Hogy ne feledjelek : A szivembe zárom Szentelt emlékedet; Ugy­e megengeded ? III. Fényes lesz a te életed, Mig az enyim ép oly halvány, Mint nézd, ama csillag fénye, Mely ott csillog az ég alján. Vágyad, álmod beteljesül, Imádságos kedves szádat Nem kell azért felnyitnod, hogy A sors ellen emelj vádat. Örök lesz a mosolyod. Tépd Virágait az örömnek ; Ne tudj arról, hogy van, a kit Örökös kínok gyötörnek. IV. Ha valah­a sorokon Pihenteted tekinteted : Ne jusson eszedbe, ne­hogy ! Könyek közt írtam én neked ! Lakos Gyula. A kurtavas. — Epizód.. — Ajánlva a szerelmes bakák figyelmébe. Milyen szánalomra méltók és szerencsétlenek va­gyunk mi férfiak. Milyen baljóslatú sejtelem fog el, midőn belépünk huszadik évü­nkbe. A mérték alá állí­tanak s ha ránk olvassák a „tauglich“-ot, felavattatunk a borjus lovagrend nagy kereszteseivé. Bizony nagy kereszt is az a katonáskodás, kivált ha az ember bele­kóstolt már a szerelembe! Igaz ugyan, hogy hát a bakának már illik minden hónapban szeretőt cse­rélni, hanem vannak extra bakák is, értem az önkény­­teseket. „Önkénytelen az ember mindenre születik“, — mondja Petőfi, így lettem én is önkénytelen önkénytes. Ez még csak hagyj­án, hisz hazafias kötelesség meg­tanulni a­­ futást, hanem a szivem rezonirozott leg­jobban a „tauglich“ ellen. Milyen furcsa állapotban élünk is mi, elvisznek bakának és még azt sem kérde­zik meg, hogy hát a szívügyeink rendben vannak-e ? holott ez a legelső, legfőbb kötelesség, mert a hon­leányok iránt előzékenyek és lovagiasak tartozunk lenni, nem szabad csak úgy balta módra senyvedni hagyni azokat a jó leány-szivecskéket. Hisz ha mi a csatában sebet kapunk, úgy is ezek ápolnak és gyó­gyítanak meg. Denique hát én is beleugrottam a komiszkenyér élvezetébe. Kezdettem fontolóra venni a dolgot. — Én most húsz éves vagyok, a kedves kis Esztike csak tizenöt, még két évig jogász leszek s akkor lete­szem a doktorátust; egy évig fogyasztom az ország kenyerét s a szép tubicta tizennyolcz éves lesz éppen mikor hazajövök. Vagy fog ekkor is szeretni, vagy nem; ha szeret, vár még egy évig s ezalatt bejutok valahová hivatalba és elveszem, boldogok leszünk ; ha pedig nem szeret, akkor — csupa truczból, nem kell feleségül. Legyünk optimisták, szeretni fog. Tehát az ügy befejeztetett. Különben is itt katonáskodom a vá­rosban, jobban megőrzöm majd, mint a puskaporos tornyot, jobban mint a­­ generalist. Így gondolkoztam, el is végeztem a jogot, doctor is lettem, de ekkor valami jutott eszébe a hadügy­miniszternek és az ezredemet áttették Bécsbe. Oda kel­lett elsétálnom babáskodni. » — Adieu kedves kis szöszke galambom, Isten hozzád szép kékszemű teremtés! — így kiáltottam fel bánatos szívvel. Nem búcsúztam el tőle, még megunkatott volna, meg is mosott érte a levélben, szóval el nem bírtam viselni dorgáló szavait. Elkezdődött az én keserves önkénytesi életem. „Szép élet, víg élet a katona élet“, elismerem, de csak messziről nézve! Egész nap hajtottak, mint az igás lovat, dolgot adtak s ez nekem egészségemre vált, hanem bezzeg a szivemet nem lehetett ám oly könnyen kapaczitálni a haptákállás kommendálásával, az kész lett volna „ruth“ alatt is rohamot intézni haza a Bala­ton partja felé, hol az a szép kis nefelejts virított. Ott a hideg bécsi varróleány-népség közt pedig nem talál­kozott ám egy olyan balatoni tündérecske, mint az enyém. Szegény szívem koplalt eleget, mert úgy látszik, valami fatális helyzetbe juthatott Esztike, hogy alig minden hat hétben itt, akkor is az öreg tudta nélkül. Nappal csak elvoltam valahogy, vagy mentem magam­tól, vagy kergettek. Hanem bezzeg azokon a hosszú téli éjszakákon lehetett ábrándozni eleget, túl is jártak gondolataim a hetedik égen, a Szt.­István-torony csak egy kis fogpiszkálónak látszott alattam, onnan a fel­hők közül. Milyen kin­cs az, ha az embert elválasztják a kedvesétől, ezek a katona urak nem akarják respektálni a szívbajokat. Leginkább untam magamat, ha a generálist kel­lett őrizni, mintha bizony ő valami adóhivatal volna, nem lopja el senki a kerek földön és a szegény baka mégis ott fagyassza el kezét-lábát, meg a tíz körmét miatta, ő meg azután a feleségével enyeleg a meleg szobában. Ilyen kuruczságot lehetetlen flegmatikus lélekkel elszenvedni. Tessék az embernek 20—25° hidegben ábrándozni várdán, mikor mások korcsolyázni mennek szép leányokkal. Ilyen állapotban nagyon sovány táplálék volt az én epedő szívemnek az ábrándo­zás, ki tudja, a kis Esztikének nem teszi-e azalatt valaki a szépet, míg én itt leselkedem a faköpönyeg mellett ? Valahogy csak elrúgtuk a telet, pedig lassan vonult el, azt gondoltam a bécsiekbe beleszeretett, hogy oly keményen ragaszkodott hozzánk. A tavaszi napok azután a fecskékkel együtt meg­hozták azt a kellemes hírt, hogy a kolozsvári színészek feljönnek ide Bécsbe, hogy megmutassák ezeknek a sörös németeknek, milyen a magyar legény, mikor mulat? E hír mindnyájunkat felvillanyozott. Nyomban utána jött a másik kellemes meglepetés is, írja Esztike, hogy eljönnek ide utazni, megijedtem, hogy menyegzői utazást tesz valakivel, de a levél végén rájöttem, hogy az öreggel jön. Megnézik a kolozsváriakat a színpadon. Szép, csak azután valami calamitás ne érje őket. Nagyban készültünk fogadni a kedves honfitár­sakat. A bécsi magyarok lelkesültek a szent ügy mel­lett ; mi is, minden szigorú katonai reklama ellenére, beleavatkoztunk a dologba. Mi megyünk eléjük a vasút­hoz, hurrát kiáltunk, megöleljük egymást, összecsókol­juk a szép színésznőket, azaz mit beszélek, a színésze­ket. Szóval terveztünk. A végzetes nap előtt alig vár­tuk már a parancs kiadását, hogy azután futhassunk a compániához, a kenyeres pajtásokhoz. Ekkor azonban beleszóltak a felsőbb hatalmak a mi ügyünkbe. Az egész ezred önkényteseit más­napra várdára vitték, fel a királyi palota elé. Pahi ! tessék ott fogadni magyar színészeket! Szörnyen méltatlankodtunk, hanem hiába, menni kellett. Vagy visznek, vagy pedig mi masírozunk fel jószántunkból. Elfacsarodott szívvel vettük fel a borjút és men­tünk silbakot állani. Jöhetnek most már a vendégek, akár egész nagy Magyarország, mi állunk a helyünkön. Dörmögtünk — csak úgy magunk között, nehogy valami tisztnek füle dobját érintsék a szokatlan han­gok. Délben rajtam volt az őrtállás sora. Két-három tisztet szalasztottam már el a­nélkül, hogy prezentíroz­­tam volna neki, bezzeg volt „sapperlot“ miatta elég. De hiába, gondolataim ott kalandoztak a kékszemű Esztike körül, nem tehettem róla, miért állítottak ide. A szerelmes ember kezébe nem illik a puska. Milyen jól esnék a szegény kis leánynak, ha ott várnám az állomásnál, megírta, hogy a reggeli vonat­tal jönnek és én itt lopom a napot. Hogyan meg fog neheztelni udvariatlanságomért. Nem segíthetek a ba­jon, első a haza, azután a király, utánna a hadügymi­niszter, a feldmarschall, generalis, őrnagy, kapitány, hadnagy stb. lefelé egész a freiterig, azután jön végre a leány! Ez a katonai kötelesség. Milyen csodálatos lenne, ha úgy véletlenül ide vetődnék Erzsike az öreggel és engem itt találna a silbakon, mennyire meg-

Next