Szemészet, 1864 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1864-02-14 / 2. szám
11 göngyölődött érhártya képezi. A hátul hegyesen végződő üregnek belfelülete szintén barnás-vörös, szennyes, pépszerű réteggel van fedve, mely, mint említik, mellfelé a levált érhártyán, mintegy nyergen át a tányér alakú gödörbe folytatódik. Ezen pépszerű réteg az üreg falzatán, különösen ki- és lefelé szemölcsös emelkedéseket képez , melyek tályogár szemcséihez hasonlítanak. Ezen anyag górcsői vizsgálat szerint genysejtekből, vérből, lábrekecsekből és túlnyomó mennyiségű málladékból (detritus) áll. Hát felé az üregen túl egész a látideg-dombosáig az érhártya szilárdan függ össze a tülkhártyával; csak egy helyen találunk még mintegy kendermag nyagyságú üregecskét a két hártya közt, mely szintén azon pépszerű anyaggal telt és nem egyéb, mint sülyedék a nagy üregből. Említésre méltó a tülkhártya váltakozó vastagsága a szemteke ezen felén. A szaruhártya szélétől mintegy 6 mm. távolságra papírvékony, itt egyszerre 4 mm.-nyi vastagságban tűnik föl, s ezen vastagságot megtartja majdnem mindenütt egész 4 mm.-nyi távolra ,a szaruhártyától a teke ellenkező alsó felében. A teke bélszínén, hol a heg van, vastagodott ugyan a tülkhártya, de nem mutat oly nagy különbségeket. Az említett üregnek egész belső falát a levált és összegöngyölödött érhártya képezi, mely a heg körébe eső ellenoldali sugártest által nyilván feszíttetik. A levált érhártya a vázolt képanyagtól boríttatik és a tekeűr felé világosan vérszüremes. A belső tekefél érhártyája össze van nőve a tülkhártyával és egyenletesen fekszik rajta egészen a hegképletig. Az érhártyaűr belsejében látni a zsinórrá zsugorodott reszeget, melynek hátsó vége az óvatos fölmetszés perczében mintegy 5 mm.-re találtatott mellfelé az idegdombcsától, tehát attól el vola szakadva. Üvegtest és lencsének semmi nyoma. Ezen különös leletből azt kell következtetnem , hogy a sértés pillanatában a lencse, tokjával együtt a tekenyíláson kinyomult, miáltal a sértő üvegdarab is a szemtekéből kitakarittatott. Egyszersmind pedig az iszamlott uveg részek oly nagy rángást gyakoroltak a szivárványhártya által az ellenoldali érhártyára hogy ez a tülkhártyáról nagy terjedelemben vált le. Megengedjük, hogy a repedt tülkhártya-edényekbeli vérömleny a támadt üreget tágíthatta, de alig hihető, hogy ily tetemes leválás történhetett volna ama, bár még sehol sem említett erőművi ok (rángás) teljes hiányában. Tudjuk egyébiránt, hogy a reczegnek leválása az érhártyáról átható szemsértések után támadt zsugorodó heg és ennek következtében vonatása , korántsem ritkaság. Végre még egy szót a palack szétpattanása okáról. A sóoldatok forrpontja, mint tudva van, gyakran magassabb a víz forrpontjánál; itt tehát a gőzök nagy feszülése állott be, melynek a palack falazata talán ellenállhatott volna, ha az üveg külső rétegének rögtöni kihűlése által repedés nem támad, mire szükségkép a palack belülrőli teljes szétröppentésének nyomban kelle következnie. A nyomkötés javalatai. Graefe-nek gyakorlati tárgyak fölötti értekezleteinek becse átalán el van ismerve; észlelési élesség, dús, sőt roppant tapasztalat és tüzetes leírás által annyira kitűnnek, hogy minden új közleménye folyton éber érdekkel olvastatik. Ilyen értekezést találunk az „Archiv für, Ophthalmologie“ legújabb füzetében is a nyomkötés javalatai felett. Miután szerző a nyomkötések története alapelvei és alakjáról nevezett czikkében értekezett , áttér annak javalataihoz. Mi ezúttal a dolgozatnak csak azon része fölött szándékozunk szemlét tartani, mely a nyomkötés használatát az ön szerű (spontán) szembánt a 1 m a k n á 1 tárgyalja; műtétek és sértések utáni alkalmazásáról pedig a tárgy fontosságánál fogva lapunk jövő számaiban szólandunk. A kötés, mint tudva van, abból áll, hogy a zárt szemhéjakon tépett rétegek olykér rakatnak egymás fölé, hogy a szemgödör teljesen kitöltessék, s fölötte 3—4 ujj szélességű pólya vagy egyéb ruganyos kötszer a fej körül vezettetik s többé vagy kevésbé szorosan megerősittetik. Az önszerű szembántalmak közül különösen a következő szaruhártyabajok említendők, melyeknél a nevezett kötés jó sikerrel alkalmaztatik: 1. A roncsoló szaruhártyafolt azon alakja , melyet Graefe renyhe gengszüremnek (torpides Esterinaltrat) nevezett meg. Az izgatottság csekélysége a fokozódás időszakában különösen alkalmassá teszi e bántalmat a nyomkötésre, fölváltva langyos szekfaborogatással. Ez mindaddig folytatandó, míg a genytömegek el nem löhetnek, s míg a sugáredények belöveltségével szürke elmosódó beszüremkedés nem áll be , történt legyen e beszűrődés akár egészen önszerűleg, vagy pedig külbehatásra. Szivárványhártyalobbali bonyolódás az iridectomiát (látaképzés szivárványhártyábeli kimetszés által) teszi szükségessé. Lábellenes szerelés ez állapotnál mindannyiszor hasztalannak, sőt károsnak bizonyult, míg ezen új eljárás biztos előnyöket nyújt. 2. Átható szaruhártya-fekélyek a szivárványhártya becsípetésével vagy iszamával. Ellenjavalva van azonban ezen eljárás, ha a kötés alatt a fájdalom gyarapodik, továbbá ha a közhártya túlnyomó részt vesz a körfolyamatban, ha t. i. duzzadt s bővebb váladékot ad. Graefe általában ellenzi a nyomkötést a köthártya heveny lobos duzzadtságánál. Stellwag azt néhány év előtt egyenesen ajánlotta az újszülöttek genytakárának gyógyítására. Ez ellen szerző határozottan síkra lép, anélkül azonban, hogy Stellwagot említené. Kivételeket csak néhány különös javalatnál enged , példaátfúrással fenyegető szaruhártya fekélynél, szivárványhártya-iszomnál, vagy midőn javuló genytakárnál a kiforduló szemhéj (úgynevezett ectropium spasticum) helybentartása volna kívánatos. Ily esetben a vérbe köthártyát be kell metélni, a szemhéjat visszahelyezni, a szemgödröt egyenesen a szemhéj szélére ható fokozatos nyomfoltokkal kitölteni, s végre ruganyos pólyával megerősíteni, mely eljárással azonban fölváltva hideg borogatások használtassanak. 3. A gengtüszős és fekélyes szaruhártya-ob bizonyos alakjai, melyek nemcsak a körülírt átfúródásra, hanem sokkal fenyegetőbb tovaterjedésre mutatnak hajlamot. Ide tartoznak a szaruhártyaszélen túlterjedő, mélyen a szövetbe fúródó genytüszök, melyek az őket környező szaruhártyarész genyes beszüremkedésével járnak, és annál veszélyesbek, ha többszörös góczok vannak jelen. Ezen folyamatok néha üszkös jellemet öltenek, s minden gyógykezeléssel annál inkább daczolnak, minél hevenyebb lefolyásuak. Itt tehát különösen az a feladat, miszerint kedvező visszahatás fölélesztése által a szövetek haladó elmállásának hatát vezessék. Azonban a közhártya nagyfokú izgatottsága itt is, fájdalom, gyakran tiltja a nyomkötést ; így például azon esetben, hol a szaruhártyasob viharos lefolyású szemcsésedésből fejlődött. 4. Ideg hűdesi (neuroparalyticus) szaruhártyabántalmak: a három osztatú ideg (trigeminus) érzéketlenségénél , nehéz idegbajoknál, agykóroknál, továbbá szaruhártyalob hüdési vagy más okbóli nyúlszemnél. Ezen veszélyes bántalmakról, mint tudva van, Snellen bebizonyította, hogy azok a szaruhártya hiányos befedése s oltalmából veszik eredetüket. Itt gyöngéden ható nyomkötés, a szemtele illő megnedvesítését eszközölve lesz a legczélszerűbb gyógyeszköz. Graefe még sok más önszerű szembántalomnál kísérlette meg a nyomkötést, azonban eredménye többnyire kétes, gyakran káros hatású volt. Szivárványhártyalobnál minden körülmények közt ellenjavalja azt, kivéve ha ezt csonkítás általi 12