Szemészet, 1879 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1879-02-23 / 1. szám

1. A műtét mint olyan a rész­eredményben ártatlan; a hiba egészen a glaucoma, mint homályos körfolyamat rendellenes módosulásaiban rejlik. 2. A műtét láttani alapokon hátrányos, mennyiben a porcz­­hártya rendellenes görbületének következtében, főleg pedig a coloboma miatt az ideghártyán csakis homályos képek képződ­hetnek. 3. A műtétben mint olyanban kell alapját keresni a lázező gyors hanyatlásának, a szenvedő idegkészülékre történt kedvezőt­len behatás folytán. Az első osztályba kellene sorozni legközelebb azon esete­ket, melyekben az iridektomia a közönséges heveny glaucomá­­nál — daczára annak, hogy általa a lábos tünetek és a teke­feszültség kisebbítése eléretett — nem képes a láterőt vissza­állítani és azt megtartani. Ide tartoznának továbbá az egyszerű glaucoma azon esetei is, melyekben iridectomia után a láterő csökken ugyan, de azon sajátság által tűnnek ki, hogy egyelőre jól végezett műtét után azon szem bír kisebb láterővel, melyben a tárgyilagos lelet alapján a nagyobb láterőnek kellene lenni. A coloboma következtébeni láterő-roszabbodás, kivált ha a hasadék fölfelé képeztetett, nem éppen feltűnő akkor, hogy ha a beteg már műtét előtt annyira roszul lát, hogy egy kevéssel több vagy kevesebb látás nem jön számításba ; sokkal feltűnőbb azon­ban akkor, midőn a beteg műtét előtt még jelentékeny lázerővel rendelkezett. Ilyenkor a valót ritkán tudja meg maga a műtő, mert a betegek látásuk némi hanyatlását csupa udvariasságból sem vallják be, de azután annál őszintébben panaszkodnak más orvosok előtt, ezért tanácsos a betegeket már műtét előtt elő­készíteni a lázezének műtét utáni valószínű csökkenésére. Coloboma következtében azonban nemcsak a lázerő csök­kenhet tetemesen, hanem a tárgyak színes szegélyei is keletkez­nek, sőt polyopia is létrejöhet, Tattowk­ozás által ilyen esetekben a bajon lényegesen segíthetni. A harmadik osztályba sorozott eseteknél iridectomia folytán az ideghártya működése rohamosan hanyatlik. Ide vonatkozólag 23 általa megészlelt esetet részletezve közöl. Ezek után szerző azon tételt állítja fel, hogy Sclerotomia által nemcsak a heveny, hanem az idült és egyszerű glaucomát is épen úgy lehet gyógyítani, mint az iridectomia által ; azonban nem akarna félreértetni. Annyit határozottan mondhat, hogy a glaucoma gyógyulásához nem szükséges a szivárványhártya kimet­szése, de ezzel nem akarja azt mondani, hogy a glaucomát min­den a tülkhártya szélén ejtett porczhártyaseb által meggyógyít­hatni. Sőt inkább — a tapasztalás szerint — a tülkhártyasebnek bizonyos megszabott kiterjedéssel kell bírnia, kicsinynek éppen nem szabad lenni. Hogy ezen tülkhártyasebek a porczhártya szé­lén különben is nem valódi tülkhártyasebek, hanem nagyrészben magában a szaru szövetében feküsznek, eléggé ismeretes. Jóllehet a sclerotomia ez idő szerint még kevés elismerésben részesült, jövője felett szerző mégis reményt táplál. A tanulmány egy további része a sclerotomia történetével foglalkozik a lehető terjedelmesen. Elég legyen e részből itt rövi­den megemlíteni azt, hogy Mackenzie volt első, ki a scleretomiát glaucoma ellen 1830-ban ajánlotta, de hogy a műtétet ő maga valóban gyakorolta volna, irataiból nem világlik ki. De Luca­­nr. 1874-ben az üvegtest csapolását hozta javaslatba és maga alkal­mazta is a belső és alsó egyenes szemizmok között, miután sem az iridectomia, sem a sclerotomia által nyert eredményekkel nem volt megelégedve. Valódi és pedig teljes sikerrel végezett scle­rotomia két esetét (idült glaucománál) csak v. Stellwag 1878-ban tesz közzé, majd a szemészek heidelbergi nagy­gyűlésén 1869- ben elméleti alapon Wecker fejtegette bővebben. Quagliano 1871-ben öt esetet közölt; ugyanazon évről Martin szintén közzé tette a Wecker korodáján végezett műtéteseket, s egyszersmind a műtét kivitelét is közelebbről ismertette. Ezentúl egyes szemészek által a szaklapokban szórványosan közöltettek esetek a­nélkül, hogy a sclerotomia iránt különösb előszeretet nyilváníttatott volna.­­ Mi több, maga Wecker is, mint a sclerotomiának újabbi első előharc­osa, később ezen műtétekt éppen nem tartotta annyira érdemesnek, mint azt első felkarolása után tőle várni lehetett, s csakis a glaucoma absolutum számára kívánta fenntartani, így az 1873. évről szóló jelentésében már csak két sclerotomia-eset­ről van szó, azon kijelentéssel, hogy „mindazon esetekben, ahol még bizonyos láterő megtartásáról és a láttér bővítéséről van szó, az iridectomia végeztessék­, mivel mindaddig, míg az iris jelen­tékeny fokban nincs sorvadva, a szivárványcsonkolás könyebben és biztosabban vihető ki a sclerotomiánál, mint mely utóbbi mű­tétnél a szivárvány a sebbe ékelődhetik , míg ellenben előrehaladt szivárvány-sorvadásnál az iris pontos kimetszése és a seb jó egye­sülése nehezen érhető el, holott ilyenkor a sclerotomia igen jó eredményt szolgáltat. Stellwag tankönyvében (1870) a sclerotomia gyakorlati érté­kére vonatkozólag kedvezőtlenül nyilatkozik, mi több, a műtétet éppen nem ajánlja, miután úgymond: „a szivárványhártya egy karéjának kimetszése a műtéttől várt gyógyhatásyt tekintve egé­szen alárendelt jelentőségű ugyan, mégis valamennyi esetnél sür­gősen ajánlva van, miután az egyszerű tülkhártya-metszés igen gyakran már műtét közben, gyakrabban mégis később a műtét után szivárvány-előesésre szolgáltat okot.“ Ezen előítéletek után mi sem természetesebb, minthogy a scleretomia az emlékezetnek adatott át, de tényleg azt egész Németországban senki sem gyakorolta, úgy hogy Schmidt ezen műtétről (Grafe-Samisch-féle gyűjtemánytárban) referálva csakis egy általa végezett esetet hozhat fel, s úgy nyilatkozott, hogy kivált az olasz orvosok tapasztalataiból bizonyos, miszerint a scle­retomia bizonyos esetekben a glaucomatosus folyamatot nemcsak enyhíti, hanem állandóan meg is képes gyógyítani, hogy azonban „általánosságban a gyógyérték mérlege az iridectomia felé hajlik“, s Wecker nézetének megfelelőleg a sclerotomiát általános, már lefolyt glaucoma ellen csak akkor véli megkísérlendőnek, hogyha még tekebeli nagyobb feszültség van jelen, tehát tekekiízelés helyett. A sclerotomiát M. oly műtétnek tartja, melynek feladata a porczhártyának tülkhártyai szélén a mellső csarnokba hatoló sebet nyitni a szivárványhártya előesése nélkül. A kivitelnél az eljárás következő : 1. Műtét előtt a szembe 1 °­ C -os kénsavas eserin -oldat cseppen­­tetik, s pedig egyszerű glaucománál legtöbbször csak egyszer, lobos jellegűnél azonban a becseppentés egy órai időközökkel ismételtetik mindaddig, míg a láta összehúzódása a kívánt fokot el nem éri. Az eserin hatása csak akkor marad ki, midőn a szi­várvány már egészen sorvadt, a­mi azonban csakis az elvakult szemeknél jön elő, és ezeknél a szivárvány-előesés könyen elke­rülhető. 2. Ha csak lehetséges, a műtét kábítás nélkül végezendő. 3. Nyugodt magatartású és értelmes betegeknél a tülkhártya­­metszés fölfelé történjék (különben lefelé), azért, hogy ha esetleg a szivárvány kimetszését nem lehetne elkerülni, a coloboma arány­lag legkedvezőbb helyre essék. Ha egy második sclerotomia szük­séges, akkor az az elsővel lehetőleg ellentétes átmérőben végez­tessék. 4. A beszúrás a Graefe-féle hályogkéssel a szárászéltól 1 mm. távolságra úgy történik, mintha tü­lkhártyalebenyt akarnánk ké­pezni. A késhegygyel nem ritkán mellfelé domborodó ívszerű moz­gással kell a csarnokon áthatolni, hogy a kiszúrási ponthoz — a szivárvány megsértése nélkül — eljussunk 5. Kiszúrás után az első metsző mozgások lassan vezettetnek mindaddig, míg az iris a kiszúrási nyílás felé kezd mozogni , azután a kés metsző mozgással némileg visszahúzatik, melylyel együtt a szivárvány is a kiszúrási nyílással ellentétes oldalra to­­latik. Ezen igen lassú fűrészelő metszésekkel fejeztetik be az egész műtét, melynél a szivárványnak a késpenge elé jutását az eserin segélyével kerüljük ki. 6. A leben­ykészítés nem fejeztetik be egészen (Wecker). Minél magasabb lebenyt szándékozunk képezni, mennél nagyobb hidat hagyhatunk vissza, annál több biztosíték van adva a szivárvány­­előesés ellen. 7. A két tü­lkhártyaseb hosszúsága összesen nagyobb az egy­szerű i­ridectomia sebjének hosszúságánál. 8. A kést a szemből csak akkor távolí­tjük el, midőn a csar­nokvíz már teljesen kifolyt; e végből a metszés befejezése után a kés pengéjét néha a porczhártya felé kissé meg kell emelni.

Next