Szemészet, 1895 (32. évfolyam, 1-6. szám)

1895-03-03 / 1-2. szám

1895. 1—2. az­ ORVOSI N­ E T I L A P — S Z E M E S Z E T 3 azonban oldalról mind lazábban ellenálló kötelek, illetve szö­veti zsinegek egész rendszerének közös alapját teszi, mely kötelek (zsinegek) itt a bdc, bee, bfc, bgc és végre bhc vonalak által képviselve vannak. A tovahal­adásban a kés mindjobban a még előtte levő (laza kötelekként) mind hegye­sebben eléje álló szöveti hurkok közepe felé csúszik. A kés, mely a-nál berovatolni kezdett, tehát mind a két oldalról d e ig utat veszi, A-nál mint a hajlott vonal legalsó pontjánál az utolsó akadályt legyőzi és kiszabadul. Az elképzelt kötetek másik so­rozatát, az ide­igtatott ábra mutatja. A kés a-nál bevág. A k­­­és majd folytatólag ele,­di, eh és végre fg vonalak szövetében maga előtt aka­­­­dályra talál. Ezen vonalak azonban egyenlően feszülő, de a két oldalról a középvonal felé hosszúságban növe­kedő szöveti zsinegek (hasonlóan az álló módon kifeszített kötelek soroza­tához) egész rendszerét alkotják, me­lyeken a kés azoknak közepe felé, tehát itt lefelé, azon arányban csúszik, melyben ezen szöveti zsinegek a középvonal, tehát itt fg felé hosszabbodnak. A kés, mely a-ban bevágott, így mind a két oldal felől azon utat veszi, mely ívszerűen lefelé hajlik, a függőleges középvonal legmélyebb pontjában az utolsó akadályt lekü­zdi és szabadon kijut. Azt, a­mit itt a két vonalrendszer alakjában külön-kü­lön előadtam, természetesen mint egyidőben történőt és a kölcsön­hatásban egymással összegeződőt kell képzelni. Ezen tényezők kölcsönösségének egyik bizonyítékát abban is találnám, hogy az ívhajlatú vonal a középvonalhoz rész­­aránytalanul alakul, ha a metszés az oldalakról a középvonal felé nem egyenletesen, hanem az egyik oldalról inkább mint a másikról halad, mert a késnek vagy szabad végét, vagy sarkát erősebben húzzuk: az ív a legutoljára átmetszett helyen lesz legbehajlóbb. Ha pl. sarkát inkább előre húzzuk, a vásulat legmélyebb része a függőleges középvonaltól orrfelé esik. Ezen metszésalak, mint a késvezetés rendellenessége, már klinikai szempontból is figyelemre méltó, de elméleti következtetéseket is megenged.­ A sebvonal azon részén, mely a lebenyt lecsonkítja, a homorulat foka, mint már tárgyaltam, több tényezőtől függ. Ezekből a műtevő csak az egyiket, a kés lapjának nyo­mását kormányozhatja teljesen. A többi az előzetes kiszámítást elkerüli, a metszés képezésénél befolyását azonban érvényesíti és csak a majd meglátható eredményen válik mérhetővé. Milyen erősen kell tehát a lapot megnyomni ? Eltekintve attól, hogy műveleteknél az izomerőt, melynek alkalmazása szükséges, határozott számokban egyszerűen kiszabni nem lehet, itt már csak azért is, mert a tényezők többje előre meg nem ítélhető, a felvetett kérdésre feleletet adni csak annyiban lehet, hogy a homorulat ugyanazon fokának elérésére a lap­nyomás erélyességének különböző esetekben különbözőnek is­­ kell lenni; hogy azonban az izomerőnek, milyen a szemgályon végezett egyéb műtevéseknél szükségessé válhatik, ugyan­olyan lépcsőzésein belül mindig kielégítő választás akad. A holt fejekről vagy állatszemekről vett mérték egyenesen át nem vihető. Az eredmény különbözőségéről, mint a­hogy az az erőkifejtésnek akaratlan ingadozásaiból származik, különben a fentebbi három ábra elsője megközelítőleg tájékoztat. Belőle meglátni lehet, hogy a sugárnak 8—15 mm.-nyi különbözetei,­­ tehát az izomerőnek olyan különbségei is, melyeket meg biz­tossággal megérezni lehet, az ív képezésében olyan nagy eltér­­réseket nem okozhatnak, hogy általuk a műtevés terve aggo­dalmas módon megzavarást szenvedne. Minthogy több mint egy késhúzást teszünk, a lapnyomás az egyes eseten belül is ingadozhatnék és az ív nem egységes sugárral képződhetnék. Sőt a sebszéleken lépcsők is könnyen keletkezhetnének. Meg kell engedni, hogy ez az elvárás elmé­letileg nagyon jogosult. De az ilyen sebvonalak egyszerű meg­szemlélésekor ilyen rendellenesség durva alakban alig valamikor tűnik fel és az előforduló szabálytalanságok inkább cseké­lyebbek, mint az a sok kisebb fajtájú eltérés, mely az ural­kodó eljárásoknál a metszés készítésében olyan sokszor és mégis ártalmatlan módon előfordul. Az ívvonal alakja felől a megoperáltak szemén szám­szerinti meghatározásokat legtöbbször csak megközelítőleg lehet tenni. A sebvonal hosszát mértékkel leolvasni ugyan lehet, de a sugár meghatározása körzővel csak libegő módon, tehát bizonytalanul tehető. En különböző sugárral (6—20 mm.) 8 mm. hosszú körív-darabokat egyenként külön lapokra raj­zoltam. Ezeket a metszéssel az operáltunk szemén összehason­lítottam, így 1 mm.-nyi különbséget a sugárban megítélni könnyen lehet. A metszésnek a szemfényen végezése közben a szem­csillagon bemetszés vagy egyéb megsértés ne történjék. Ilyen veszély csak a kés átvezetésekor és a metszési művelet első felében forog fenn. A kiszúrás helyét az egyéb szemműté­tekből ismert körültekintéssel kell elérni. Azonban figyelmet követel, hogy miután az átszúrás vonala a felső szaruszél alá 4 mm.-nyire esik, még duzzadt állapotban levő hályognál az előrehajlott szemcsillag a sima késvezetést lényegesen nehezíti, sőt egészen meg is akaszthatja. A felszálló metszések vége­­zésekor a csarnokvíz rendszerint már megapad. Hogy a csarnok nagyon sekéllyé ne váljék és miatta a szemcsillag a kés élére ne tolakodjék, e mozzanatban főgondot ad. Az útnak ezen 2­5 mm.-jét habozás nélkül kell megtenni. Azontúl az említett veszély már nem fenyeget, mert a kés fordításával az él a szemcsillagtól 90%-ban elfordul. A csarnokvíz ekkor rend­szerint teljesen kibugyog ugyan, de a­ továbbiakra azontúl egészen is nélkülözhető. Ha azonban a szemcsillag szövete, talán már a kés fordítása előtt, az élhez nyomult vagy épen reá göngyölődött volna, a­ sima szabadulás a kés fordítása által még mindig lehető marad. A szemcsillag megmetszésének veszélye e szerint épen nem nagy. Különben még inkább kerülhető, ha fenyegető esetben a következő műveletet végezzük. A 2­5 mm.-nyi fel­szálló metszést aggódás nélkül végrehajtjuk, a szemcsillag a legrosszabb esetben egyelőre a kés élére és lapjára csak redőként tolul. A helyzet kényessé csak a kés fordításakor válik. A fordulást megtegyük és döntésre hozzuk, hogy az él szabadon elmozdulni még tud-e és a feléje csapott szemcsillag­­redő sértetlenül visszamarad-e, vagy hogy az utóbbit a kés éle magával viszi-e. Ha magával viszi, akkor a metszésnek egyszerű folytatása esetében menthetetlenül megvágódik. Ha az él a szemcsillag szövetét a fordításkor el nem ereszti, akkor a kést előbbi lapos helyzetébe visszafordítsuk, hátával elől haladva, laposan lefelé csúsztassuk, még­pedig egészen az átszúrás vonaláig, itt azután a kést újból hátára fordítsuk és most oldalával előf­elé haladva, a fenti felső állásba vissza­vezessük. E második felszállásnál a kés a szemcsillagot az útból maga kitolja. A haránt kimetszést azután a szemcsillag szövetének s késeire tolakodása nélkül teljesíthetjük. Más módon eljárni úgy is lehet, hogy a késsel a felső állásban ugyan megmaradunk, de teljesen lefordítjuk és most felül levő hátával a szemcsillagot félretoljuk. Ha ennyire vagyunk, akkor az előbb félkörben lefordított kést már csak negyedköríves for­dulással a műtétes bevégezéséhez szükséges meredek állásba visszaforgatjuk. A haránt kimetszésben ezentúl a szemcsillag részéről akadályra nem találunk. Ez a helyzet, mely a csarnokvíz korai elfolyása daczára a szemcsillag épenmaradására olyan kedvező, azt is lehetővé teszi, hogy a sebkészítő alakításában egyéb előnyök kedvéért az egyszerű ék formára visszatérjünk. Háta oldali leköszörü­­lések által megkeskenyítve nincs és ez nemcsak szerkezeti.­ ­ Ezen fejtegetések a vájult sebvonal és meredek sebcsatorna létrejövéséről a „hályogmetszés kisértetek“-ben közlötteket (1. „Orvosi­­ Hetilap“, „Szemészet“ u­. sz. 1894. decz.) kiegészítik és a sokféle módo­sításban vázolt metszésalakoknak ott még hiányzó magyarázatát pótolni törekszenek. Az „Apotomia iridis“-ben foglalt levezetésekkel (­ „Orvosi Hetilap“, „Szemészet“ 1893. febr. 1. sz.) is egyenes összefüggésben vannak. | Hogy minden következtetés kifogástalan és kimerítő-e, mások megíté­lésére kell hagynom. |

Next