Széphalom 15. (2005)
MESTEREK ÉS MŰVEK - Komáromy Sándor: "...írok a XXdik vagy XXIdik századnak..." 200 éve halt meg Csokonai Vitéz Mihály
114 KOMÁROMI SÁNDOR: 200 éve halt meg Csokonai Vitéz Mihály lentétként kapcsolódik a második részben a társadalmi-erkölcsi rút. A Zsugori uram, A kevély valós élményi alapja (hiszen a Csokonai család vagyona uzsoratartozásokon úszott el) a költő erősödő realizmusát jelzi. Az 1795. esztendő fordulópont Csokonai életében. A Búcsú a magyar múzsáktól című verse személyes tragédiáját, a debreceni kollégiumból való eltávolításának élményét és Sárospatakra való jövetelének szándékát hordozza. Később a Lillához és A reményhez már életének újabb csalódását példázza. A viszonzatlan szerelmet, a csalódott ember szomorú érzését változatos stíluseszközökkel jeleníti meg. A Tartózkodó kérelem már ritmikai bravúr. A rokokó vidámság, a szimultán (egyszerre ütemhangsúlyos és időmértékes) ritmus, a tiszta rímek, a nyolcasok és hetesek összekapcsolása keresztrímekkel, az ionicus a minőre verslábak dominanciája páratlan zeneiséget, versélményt hordoz. Csokonai már diákfejjel meghódította a magyar költészet minden lehetséges verselési rendszerét. Korai irodalmi népiességünk remeke a Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című verse. A Szerelemdalban a költő, a kulacs és a nő ellentétében azonosságában a legmeglepőbb variációkat játssza végig, s a tárgyiasításnak egy olyan pompás együttesévé formálja költeményét, ahol a népiesség és a rokokó szövetében Csokonai manierista vonásait is fellelhetjük. Az egész Csokonai életmű alapján azt kell megállapítanunk, hogy 1795 júniusa fordulópont Csokonai Vitéz Mihály életében: minden megváltozott, minden bizonytalan lett. Ez nem költészeti válság, hanem elsősorban egzisztenciális. Egyéni életének tragikus sorsfordulójához a századvég legnemesebb nemzeti mozgalmának bukása társul, amely egyúttal bizonyítéka volt annak, hogy a forradalmi út még egy jó ideig járhatatlan Magyarországon. Ezt az összefüggést a költő egyéni életének alakulásában sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Tudjuk, rokonszenvezett a bukottakkal, és alighanem a véletleneken múlt, hogy nem lett a köztársasági mozgalom aktív részese. A debreceni kollégiumból történő eltávolítása is feltétlenül kapcsolatos a korabeli politikai eseményekkel. Az ítélet nemcsak egy várható, biztos megélhetés reményétől fosztotta meg, hanem elszakította attól a közönségtől, amely művének fejlődésében nem kis szerepet játszott. Számára azt a műértő, versszerető publikumot jelentette, amelynek segítségével versei széles körben lehettek ismeretesek. Közönségének elvesztése, életének végzetes problémájává sűrűsödik. Nevezetesen az, hogy soha sem találja meg sem Patakon, sem Pozsonyban, sem Komáromban, sem Csurgón azt a közönséget, amely számára a nyilvánosságot, a publikálást jelentette volna. Hiszen éppen annak a költőnek a típusa, aki igényli a közönséget, az elismerést, mert méltónak tartja magát a szerepre. 1795 nyarán megkezdi verseinek sajtó alá rendezését, ez is jele annak, hogy helyzetét a realitások talaján szemléli. Választás előtt áll! Lelkészi pályán nem maradhatott, hiszen a történtek még a lehetőségét is kizárták annak, hogy valaha is teológiai tanulmányokat folytasson. Tehát, maradtak a világi pályák. De ezek közül is melyiket válassza? A lehetőséget az augusztus 15-i debreceni vásáron megjelenő zempléniek - köztük Gáspár Pál főnótárius - kínálják fel számára, akik időközben értesültek az eseményekről. Meghívják Kövy professzor iskolájába, ahol magyar jogot hallgathat. A költő elfogadja a hegyaljaiak tanácsát, és a debreceni találkozás után három nappal levelet ír Gáspár főjegyzőnek.