Szilágyság, 2020. január-június (30. évfolyam, 1-15. szám)

2020-03-13 / 10. szám

Közéleti és közművelődési hetilap 2020. március 13. XXXI. évfolyam 10. szám­ára: 2,20 lej Március 15-e a szabadság és összetartozás kinyilatkozásának szívbéli ünnepe Március 15-e a magyar nemzet sza­badságünnepe. Ezt a napot mi tettük ünneppé. Nem örököltük, nem kap­tuk, hanem teremtettük. Teljesen és tökéletesen a miénk. Akkor is a miénk volt, amikor el akarták tőlünk venni. Nem adtuk. Nem adtuk, mert a mi ün­nepünk, a mi szabadságunk. Amíg lesz magyar, addig lesz március 15-e. Amíg lesz március 15-e, addig lesz magyar szabadság. 1848-ban Petőfi erre a napra verset írt. Eredetileg így kezdte: „Rajta magyar, hí a haza.” Azt mondták neki: ez így nincs jól. A magyar csak úgy tud elindulni, ha talpra áll. Áthúzta tehát a „rajta” szót és odaírta: „Talpra”, „Talpra magyar.” S a nemzet talpra állt. Március 15-e nem csak ünnep. Már­cius 15-e olyan nap, amit szeretünk. Számunkra, erdélyi, szilágysági ma­gyaroknak is a szabadság kinyilatkoz­­tatásának a napja, mert a szabadság éltető levegőt jelent, negyvennyolcas elődeink ezért indultak harcba, még ha a szabadságharcunk el is bukott, mégis a szabadság egyetlen pillanatáért ér­demes volt harcba szállni. Márai Sándort idézve: „Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készüljünk fel rá és legyünk méltók hozzá testben és lélekben.” Az emlékezés napja ne legyen csupán néhány ismerős szólam ismétel­getése, ne legyen egymásra mutogatás, saját igazunk keresése. Szeretjük március 15-ét, mert egyet jelent nekünk a szabadsággal! Amikor 1849-ben Szemere Bertalan megalakí­totta kormányát, kijelentette: „Kor­mányom iránya demokráciái, republikai és forradalmi.” Szeretjük, mert szá­munkra vonzó normákat teremtett. 1848-’49 jogokat, méltóságot és sza­badságot adott. Az országnak függet­lenséget, a népnek felelős kormányt, közteherviselést és sajtószabadságot. A parasztoknak megadatott a jobbágy­felszabadítás. A nemzetiségeknek, románoknak, szerbeknek, horvátok­­nak - igaz későn, de megadta a világ első nemzetiségi törvényét (1849. július 29.). A zsidók állampolgári jogegyenlőséget kaptak. Mérce és minta született. Szeretjük, mert számunkra nemzeti színt teremtett: a pirosat, a fehéret, a zöldet. Azt, ami számunkra azóta is a magyarságot jelképezi. Akkor még tudták, hogy a színek mit jelentenek: a piros az erő, a fehér a hűség, a zöld a remény. Erő-hűség-remény: ezt válasz­totta a magyarság saját eszményének. Ez a mi nemzeti lobogónk és nem más: piros, fehér, zöld. Szeretjük március 15-ét, mert sza­badsághősöket adott nekünk. Van, aki­nek a nevét tudjuk, van, akinek nem. Kossuth kormányzó így hívta őket: névtelen félistenek! Büszke nemzetnek tartanak ben­nünket mások. A büszkeség a kulcsszó. Nem a kudarc, hanem a siker tesz büsz­kévé. Március 15-e siker, a magyar sza­badság sikere. Amikor a 25 éves ko­szorús költőnk, Petőfi, a Múzeum­kert­ben kérdést intézett a tömeghez „Rabok legyünk vagy szabadok?”, a válasz azt jelentette, hogy a nép sorsot választott magának. Nem is akármilyet! Egy olyan sorsot, amelytől megremegtek a schön­­bruni császári palota aranyozott falai. Megremegtek tőle császárok és kirá­lyok, és megremegett tőle egész Európa. A magyar nép sorsot választott és öntudatra ébredt. Egy elnyomott nép élni akarásának végső és elkeseredett kiáltása, mely megmutatta a világnak, hogy él még egy nemzet a Kárpátok ölelő karjai között, amely képes az ön­­gondoskodásra, amely képes hangot adni az érzéseinek, vágyainak, és amely méltó dicső őseihez. Ma is ez a dolgunk. Ma is meg kell mutatnunk, hogy létezünk, hogy jelen vagyunk, hogy van elég erő, elszántság és akarat bennünk, hogy kilábaljunk a legnagyobb szakadék mélyéről is. 1848 március 15-e hatalmas pillanat volt, a nemzet nagy pillanata. Minden szív egyszerre dobbant, minden lélek egybefonódott egy csodálatos másod­percre. A több évszázadnyi elnyomás után a nemzet megtalálta önmagát. Meghallgatták a „Tizenkét pontot”, majd néhány lelkes szónoklatot. Aztán minden parancsszó nélkül, mintha va­lamiféle felső hatalom irányította vol­na őket, egyszerre mozdult meg min­den láb és minden akarat. És elindult a tömeg át a hídon, át Budára, aztán tovább és tovább, míg ki nem söpörték az országból azt a félévezrednyi meg­aláztatást. Gábor Áron sárba ragadt ágyú talpait együtt tolta elszökött zsellér és fellázadt birtokos. Nem volt ott rív és paraszt, nemes vagy nemes. Csak az országért és nemzetért küzdő emberek álltak ott vállt vállnak vetve, szemben a rájuk fenekedő kétfejű sassal, majd miután Európa nagy uralkodóházai leverték a maguk kis rőzselángjaikat, szemben egész Európával... Most is itt állunk Eu­rópa szívében szép Erdély országunk­­ban, szeretett Szilágyságunkban, és az újonnan magukra öltött masírozó hon­védekre, a 13 aradi vértanúra és sokezer névtelen hősre gondolva. Gondoljunk a jövőre, az eljövendő idők hőseire, hiszen nap mint nap meg kell vívnunk a magunk harcát. Ez a harc korparancsként megszab­ja az összetartás szoros együttműködés és egység kiépítését. Csak így lehetünk eredményesek. De előbb távolítsuk el sorainkból a torzsalkodást, az el­lenségeskedést Már a múltban is megmutattuk, hogyha összefogunk és bölcsen cselekszünk, akkor nagy tet­tekre vagyunk képesek. A XX. század a szenvedések, az összeomlás és a meg­próbáltatások százada volt. Hisszük és hinnünk kell abban, hogy a XXI. században nemzetünk ismét magához tér. Legyen már végre ez a század a remény százada, amelyben lehessen már szabadon, magyarként élni és alkotni. A jövő tervezéséhez, a derűlátáshoz adjon erőt nekünk 1848-’49-es szabadságharc hőseinek elszántsága és akarata! Erőt ahhoz, hogy a jövő nemzedékeinek tovább adjuk kultúránkat, hagyományainkat, nyelvünket és nemzeti öntudatunkat Sohase felejtsük el múltunkat, mert csak így leszünk erősek és magabiz­tosak a jelenben, csak úgy leszünk képesek arra, hogy céltudatosan tervez­zük meg jövőnket. Mindenki számára szól az üze­net, mikor a szívünk fölött hordott kokárdára tekintünk, gondoljunk a költő szavaira: „Sokszor nem elég tüzet gyújtani A lángok erejét meg is kell tartani. Fogjuk fel a parázs minden melegét, S nem csak egy kis tüzét, az egész nemzetét!" Horváth József, TÖRTÉNELEMTANÁR Oktatás Március­ 6-án Szilágynagyfaluban a Petri Mór Technológiai Líceumban rendeztük meg a verseny megyei döntőjét. A Csillagszerző Matematikaverseny egy háromfordulós verseny, me­lyet 2011-ben indítottak az V-VIII osztályos tanulók számára. A KOZELET Szilágyi Róbert István az RMDSZ támogatásával indul a közelgő helyhatósági választásokon a Szilágy megyei tanács elnöki tisztségéért - szavazott múlt csütörtökön a szövetség döntéshozó­­ testülete, az MKT­ f). Rendezvényeink 2020. március 7-én az RMDSZ Krasznai Nőszervezete, megszervezte ismét a Jótékonysági Nőnapi Bált. Ez a bál, mint ahogy a nevében is szerepel, a nők ünnepléséről, ezen felül pedig két beteg gyerek támogatásáról szólt. ^

Next