Színház, 1987 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám
P. MÜLLER PÉTER A tragikum iróniája A Csirkefej a Katona József Színházban „Abban a rendkívül ironikus világban, amelyet választottunk.. . a történelem önmagában nem nyújt reményt. Nem jelent értékforrást. . . A kizárólag a történelemre alapított gondolkodás éppúgy, mint a történelmet teljesen elvető elmélet megfosztja az embert az élni tudástól és az élet alapjától. ” Camus „Az irónia csak »tragikomikus fikció«. ” Wittgenstein Spiró György (ál)történelmi tragédiáit és naturalista színműveit egyaránt az irónia komorabb vagy vidámabb árnyalatú jelenléte jellemzi. Legújabb darabjának, a Csirkefejnek is alapvető szemléleti szervezőelve ez az ábrázolásmód. Spiró tragédiának nevezi művét, ez a „tragédia” azonban nem hordozza és nem is hordozhatja a tiszta tragikumot, hanem átitatja azt mély és sötét iróniával. A darab egészét keresztül-kasul átszövi tragikum és irónia egymást erősítő és ellenpontozó paradoxona. A legátfogóbb ilyen paradoxon a dráma műfaja, a benne megjelenő téma és élettér, valamint a mű konstrukciója, dramaturgiája, ,jól megcsinált” volta között feszül. A külvárosi szoba-konyhák világa és a kifinomult drámatechnika kölcsönösen ironizálja egymást. Hasonló paradoxon jellemzi a dráma aprólékos műgonddal kidolgozott motívumrendszerének, jelenetfűzésének és - ezzel szemben - a szereplők irracionalitásának, érzelemvezérelt mivoltának kapcsolatát. Nem kevésbé ironikus a darab címében foglalt utalás. Feltételezhető, hogy a címbeli csirkefej nemcsak a Vénasszony által hazahozott macskatáplálékra, hanem magára a Vénasszonyra is vonatkozhatik. A drámának ez a motívuma két szuggesztív képben bomlik ki, s ez a két jelenet hangsúlyozottan egymásra vetül. Ahogyan a Vénasszony tehetetlen fájdalmában macskája tápláléka ellen fordul, és baltával szétveri az összefagyott csirkefejeket, úgy veri szét - a kulisszák mögött - a Srác, ugyancsak tehetetlenségében és irracionálisan, egykori táplálójának, a Vénasszonynak a fejét. A két jelenet kapcsolatát a mű azzal is kiemelni látszik, hogy mindkettőben színen vannak a „körzeti megbízottak”, a rendőrök. A Csirkefej drámai alaphelyzetét a Srác felbukkanása hozza létre, s az ő megjelenése indítja el és határozza meg a drámai események menetét. Az ő első tette, a macska felakasztása indítja el a Vénaszszonyban a kibontakozó lelki átalakulást, ami azután az udvarban élőkre is hatással lesz. Ez a dramaturgiai gépezet azonban nem a „nagy tragédiák” feltartóztathatatlan végzeteként működik, hanem - az előreutalásokkal, sejtetésekkel egyidőben - az élettér és az emberi viszonyok leíró, életképszerű bemutatásával párosul. A siettetés és késleltetés kettős kötésében Spiró György drámája többféle mozgásfolyamatot jelenít meg. A lineáris felépítést keresztezi egy koncentrikus szerkezet, mely stációszerűen mutatja be az egyes szereplők, illetve szereplőpárok saját világát, karakterét. Ezt a jelenettechnikát ugyanakkor a párhuzamosságok-hasonlóságok és az ellenpontozás kettőssége egészíti ki: a kontrasztoknak és a mélyükön meghúzódó lényegi megfeleléseknek a bemutatása. A drámai helyzetet létrehozó Srác érzelmileg legszorosabban az Apához, dramaturgiailag azonban a Vénasszonyhoz kötődik. Ez a kötődés kölcsönös: ők ketten alkotják a Csirkefej dramaturgiai pilléreit, ők ketten viszik előre a cselekményt, és a többi szereplőt is elsősorban a hozzájuk való viszonyban ismerjük meg. A Srác és a Vénasszony kapcsolatában ugyanaz a félreértés, kölcsönös meg nem értés munkál, mint a többi szereplő viszonyában. A Srác érzéketlen a Vénaszszony szeretete, jótékonysága iránt, az pedig nem ismeri fel sem a fiú valódi szükségleteit, sem a fiú lelkében meghúzódó kontrollálatlan indulatokat. játékszín Az ironikusság példája a művet elindító drámai tett: a macska felakasztása. Ugyanez a távolságtartó, viszonylagossá minősítő ábrázolásmód uralja a drámai tett következményeit is. A macska halála a Vénasszonyban a transzcendenciában való hit, az isteni büntetés lehetőségét veti fel. Ha e tett értékét a dráma szereplőinek szemszögéből vesszük szemügyre, akkor azt látjuk, hogy a Vénaszszonyban indokoltan és hitelesen alakul ki ez az érzés, hiszen életének egyetlen, legfontosabb társát veszítette el. Azonban a Srác számára ez a tett csupán játék, az intézeti tapasztalatokhoz, az ott elszenvedett és elkövetett kegyetlenkedésekhez képest még viszonylag szelíd szórakozás. A Tanár helyteleníti a Vénasszony indulatát, mint mondja: „Gyilkosnak nevezni mindenkit egy macska miatt - bár igen kedves állat volt - az mégsem helyénvaló.” A Nő a kialakult helyzet praktikus megoldását képviseli: „tessék elásni” - mondja. Az Apa - aki nem érti, miért támadnak rá - helyesli, hogy a Vénasszonyt csapás érte. A két megjelenő rendőr közül a Törzs némi együttérzést, a közeg érzéketlenséget mutat. A Srác által elkövetett drámai tett indítja el a Vénasszonyban azt a lelki átalakulást, mely a bűntudaton át a vezeklésig (a jótékonysági rohamig) és a Srácra való végrendelkezésig vezet. Ám paradox módon - és a helyzet tragikus iróniáját ugyancsak felmutatva - ez a végrendelkezés lesz a kiváltó oka az ellene elkövetett gyilkosságnak. Ennek az alapvetően irracionális folyamatnak - a macska halálától az istenkeresésig, a végrendelkezésig és a gyilkosságig - azonban Spiró György: Csirkefej (Katona József Színház), Varga Zoltán (Srác) és Vajdai Vilmos (Haver)