Színház és Filmművészet, 1951 (2. évfolyam, 4-15. szám)

1951-09-01 / 12. szám

párisiak elkényeztetett Mitly Meyer-jére húz. Csinos, finom, arcélű menyecske, kinek egyéniségéből ellenállhatatlan meleg humor sugárzik ki. Amellett (s ez nem utolsó tulajdonság „színésznőnél“) úgy memori­zál, mint senki. Egy hét alatt tanulta be a „Képzelt beteg" Toinette-jét s a „Makran­cos hölgy“ bősz Katája csak pár napja van kezei között s már könyv nélkül mondja a próbákon szerepét." Ez a kis menyecske Molnár Jánosné, Zalai Juliánná. Majd így folytatja Justh: „Ep oly bámulatos „Zilahi“-nk emlékező tehetsége. Ez Rajki a Pista nevű 18 éves fiú, ki Petruchiót és a képzelt beteget játssza. A könyv soha sincs nála, csak a próbákon (mert mesterségére nézve kertészbojtár az istenadta), de azért tökéletesen tudja szerepét s ha tán valame­lyik társa megakadna, még azt is kisegíti a bajból. Drámai szendém három van. Az­­ egyik Puskás Lidi, egy hódmezővásárhelyi lány, meleg közvetlen „ficelle" nélküli játékkal, a másik Supkégel Flóra, a szabad­­szenttornyai tanítónk lánya, a harmadik, aki ép oly egyszerűen játszik, mint ezek, csak tán kissé erősebb vonásokat használ: Benjám Vica. Hősszerelmesünk Kulcsár Pál, a néhai szocialista, ma foglalkozására nézve népköltő. Szerelmesünk még egy van Györgyi Jóska gányó legény, az Eötvös­­majorból. A színészek közül felemlítendő egy makro legény: Csurgói András (fejős gulyás foglalkozására nézve). Ezeken kí­vül Van még három kitűnő komikusom: Justh Zsigmond színtársulatának tagja: Kulcsár Pál Bálint Péter, Benjám Anti, meg Czombos Jani. Súgónk és érdemes rendezőnk Henczély Károly szenttornyai tanító. De velünk „alkot" mind s tudom, hogy ma már mindegyik el tudná a másik szerepét is játszani. Mind rendező és súgó, mind benne él abban, amit játszik s velük már az egész környék! Én meg­­ úgy érzem magamat, midőn ezzel a néppel vagyok szemközt, mintha az antik Görögországban lennék, mert hisz itt élet és játék, valóság és művészet összesimul. Van valami a népem világnézetében a régi görögök szelleméből, amely élni szeretett, mert szerette a napfényt s amely stoikus volt az elmúlással szemben, mert természtesnek találta mindazt, ami létezik, s a lét jelensége, így a halált is“.­ Idézzünk néhány levelet a színházról és az előadásról, melyekben Justh számol be barátainak vagy ad rendezői utasításokat: „Tán tudod, hogy én itt egy kis szín­társulatot szerveztem a mi idevaló parasztjainkból. És nagy kedvvel csinálják s mily jól. Csak látnád a kis Molnáráét, meg Kulcsár Pál kasznárunkat. Túl lesznek nem egy pesti nemzeti színházi gaukleren... Egy kis színházat is csináltam nekik s nagy az öröm — s, nagy a mulatság. Csudálatos is ez a magyar nép, aratás közben ráér, hogy Moli­ere képzelt betegjét elremekelje.“3 Egy másik levélben az „érdemdús rendezőhöz“, Henczély Károlyhoz fordul: „Nagy örömmel hallom, hogy egy új s tehetséges színésznőt csípett. Ha Kulcsárné még beteg, tán szerepeit is elvállalhatná, legalább a Makrancos hölgyet, míg Toinette-et Supkégel Flórinak adhatnánk által. Azonkívül a Botcsinálta doktor menyecskéjét is betanulhatná. A színház építéséről hallott? Jó volna, hal elmenne Kulcsárral Pápaihoz. Olvassa kérem el Kulcsárnak írt levelemet s­ támogassa hathatósan. Vályogból kell építenünk, mert különben nem hurcolkodhatunk be az idén a „múzsák templom“-ába. Hát Kulcsár napló­ját elolvasta?" 4 Érdekes részlet a következő is, Henczély Károly özvegyének fél századdal későbbi visszaemlékezéséből: „Két évben voltak előadások utolsó, végzetes külföldi útja előtt. 2 Justh Zsigmond: A szenttornyai népszínház műsorából. Magyar Salon. 3 Levél Szabolcska Mihályhoz. Irodalomtöténeti közlemények, 1935. 228. 1. 4 Kiadatlan levél Hanczély Károlyhoz. 4C3

Next