Színházi Élet, 1917. április 1–8. (6. évfolyam, 14. szám)
1917-04-01 / 14. szám
2. oldal SZÍNHÁZI ÉLET mesterségének fanatikus szeretetén, erős tudáson, nagy piktúrai értéken kívül hatalmas és biztos kiviteli energiát is hoz magával, aki a legprimitivebb díszletdarabnak nemcsak megkomponálásánál és elkészítésénél ott van jelen, aki minden gesztust maga választ meg, s aki mindig elégedetlen, mert senki sem elég lelkes és odaadó neki. Ehhez az elégedetlenséghez pedig azért van joga, mert valóban lelkesség és odaadás dolgában mindenki messze mögötte marad. A nagy közönség pedig teljes melegséggel értékeli ezeket az érdemeit s minden rendezésénél kihívásokkal szúgó tapsokkal ünnepeli nemcsak a munkáját, hanem a személyét is. Legutóbb az osztrák klasszikus remekeinél láttuk ezt, egyben azt is, hogy ez az ünneplés milyen kiérdemelt, mert a díszletek és beállítások szépségétől, tömegek pompás mozgásán át, az egyéni produkciókig, az egésznek artisztikusságán és stílusosságán, az ő erős és biztos keze látszott meg. A klasszikusok hivatott életrekeltője Ivánfi s a klasszikusok teszik legigazabb ambícióját is, amely által nemcsak a Nemzeti Színházat, de az egész magyar kultúrát jelentős és nagy értékekkel szolgálja. Torontoli: Élő, közismert alakok megszemeyesítése a színpadon, mindig hálás színészi feladatok közé tartozott. Az irodalomtörténetből tudjuk, hogy már az antik görög drámaírók is ismerték a hatásnak ezt az eszközét és gyakran szerepeltettek ismert személyiségeket, többnyire vetélytársaikat, darabjaikban hálás alakításokra nyújtva alkalmat az aktoroknak. A modern színpadon is elég gyakori a színészi ábrázolásnak ez a fajtája és a mutt Komjáthy (Lajthay István) - Z. Molnár (Torontáli) - Forrai Rózsi (dr. Bernstein Ibolyka) Magyar Szinház. - »Kedves mester«. Alexy ieiv.