Színházi Élet, 1919. május 25–31. (8. évfolyam, 21. szám)
1919-05-25 / 21. szám
5 SZÍNHÁZI ÉLET szép felfedezés és ez egyszer a javamra , mert lám, visszanézvén ijedt sietéssel eltelt múltamra, az látom, hogy éppen a felebbvalóimmal álltam örök harcban. Nekem, kedves barátom, csak egy eszem volt, az igazság, ezért pedig nem szeretik meg az embert. Mátyás királyunkat is csak halála után tudta népszerűvé tenni ! Nem tartozik a pályám dologi részéhez, mégis elmondtam fentebb, hogy az öreg asszonyokat én játsztam kezdő koromban, azért tettem, hogy elmondhassam a folytatását, amelyre tulajdonképpen magam is csak most eszmélek, amikor íme egy kissé összegezem, hogy mit is csináltam az időmmel, — nem árt néha az ilyen kis vizsga, — mert ebből magam is megelégedéssel látom, hogy egy eléggé ritka jelenség történik velem, az, hogy ime, ötven múlva is játszom ugyanazokat a esztendő szerepeket, melyekkel jászom Bánk bán kezdtem, mert ma is és Hamletben a két Gertrid királynit, Volumniát Coriolánban, Margit királynét IIIik Richárdban, Erzsébetet Essexben, Tóti Dorkát a Peleskei nótáriusban és még néhányat. Ilyen nem eshetk meg azokkal a szülésznőkkel, akik női vonzóerejükreippelának a színpadon, így kárpótol a sors, mely kérlelhetetlenül következetes és mindent kiegyenlít. Kedves, keserves inas-éveim ! De szép emlékké váltatok ! Te rajongás, nélkülözés és szünetkn, kétféle munka boldog veretékével megszentelt tavasza pályámnak, szép voltál ! Hiszen nemhogy panaszkodtam volna, de szent meggyőződésem volt, hogy súlyos küzdelmeim veled járnak, hozzád tartoznak és azok segítenek célomhoz. Sőt, tulajdonképpen, dehogy gondoltam én célra — csak vetettem az aratás reménye nélkül. Csak ma eszmélek arra is, hogy akkor vetettem, de a magam gyönyörűségére. Minden szerep eljátszása egy-egy cél volt, mely boldog extázisba emelt. A szerep lelke gyönyörű érzés, megkétszerezi, megsokszorozza az embert. Mintha több lélek költöznék belénk — és kitágulna a világ. Minden eljátszott szerepem felröpített a föld fölé és minden uj szerenpem kiöltöztetése újra visszarántott annak szerepnek cselédjévé, mert ott már másokra szorultam, hideg, részvétlen mesteremberekre, szabókra, vargákra, szücsfik és ötvösökre, fodrászokra és hímzőkre, akik azért nehezítették meg szörnyen a dolgomat, mert nem a megszokott sablont kértem tőlük, hanem képek szerint a történelmi ruháimhoz való dolgokat. Mert itt Budapesten már nem a fantáziám után öltözködtem, itt már costume-tant tanultam és meghozatam valamennyit és futkostam velük a rideg nézésű mesterekhez, akik mindent jobban akartak tudni mint én, sőt, jobban, mint a képek; mindent ACZÉL ILONA Nemzeti Szinház : Kapoleon (Popp .felv.)