Színházi Élet, 1921. november 6–12. (10. évfolyam, 45. szám)
1921-11-06 / 45. szám
9 SZÍNHÁZI ÉLET mama is térdig érő szoknyában áll a színpadon. Furcsán hat az is, mikor modern ruhás emberek arról beszélnek, hogy valaki négykrajcárosokat lő le a levegőből, holott ma már a közönség jó részének még a gyerekkori emlékei közül is hiányzik a régi suszter tallér. Modern ruhában anakronizmusnak hat az efféle, valamint az is, mikor gazdag emberek, nagyvárosban gyertyáról, beszélnek, küldönccel intéznek el olyan dolgot, amit telefonon el lehetne végezni , és ha tízezer korona miatt zavarba jönnek, holott csak egy szőnyeget kellene eladniok az első „házhoz jövök"-nek. Mert a mai, divatos szabású ruhát viselő szereplőkről joggal teheti föl a néző nemcsak azt, hogy épp úgy tisztában van a modern technika vívmányaival, telefonnal, automobillal, repülőgéppel, mint ő, hanem azt is hogy tudomást szerzett a világháborúról, a forradalmakról, sőt arról is, hogy ezer korona ma annyit ér, mint hajdanában húsz. Ezek azonban még a kisebb, látható, kézzelfogható dolgok, amelyeken még valahogy túlteheti magát a néző, ha nem túlságosan kirívóak és nem nagy számban fordulnak elő a darabban. Nagyobb a baj, ha a darab szereplői egy más, elmúlt kor szellemi áramlata alatt születtek, ha gondolkodásmódjuk, világnézetük, erkölcseik idegenek a mai kor gyermekeiétől. Ha a nézőben felmerül a kétely: „ilyen ember ma már nincs", — akkor következett el az, hogy a szinlapon jelzett ma és az igazi ma között beállt a végleges szakadás. Akkor a darabot nem lehet többé mai ruhában játszani, hanem vissza kell állítani a saját korába, amelyben íródott. Így vélik a civil darabból kosztümös darab. Kisfaludy Károly és Szigligeti Ede darabjai már régen átestek ezen a processzuson és ma már alig lehet elhinni, hogy a Csalódások vagy Liliomfi valamikor modern darabok voltak. Mert ezek egy azóta egészen átalakult társadalom viszonyaiból fakadtak s ami bennük a mai felfogástól idegen, azzal kibékít, azt megmagyarázza a kosztüm. Az örök embert pedig a kosztümön és régi miliőn áttörve, hozzá tud férkőzni a szívünkhöz. Mert itt van a kérdésnek a lényege. Ez határozza meg, hogy egy darab visszaöltöztethető-e a saját korába, hogy van-e benne olyan örök emberi tartalom, amely megbírja a kosztümöt. Ezért nem menthető át minden darab a modernségből a klasszikusba, csak az, ami klasszikus. Az olyan darabok ugyanis, amelyekben nem az események külsőségei, vagy a játszó „Jaj, de csúnya a kegyelmes úr" Latabér Árpád, Somogyi Nusi Király Színház : „A hollandi menyecske" Angelo fotografia