Színházi Élet, 1927. szeptember 25–október 1. (17. évfolyam, 39. szám)

1927-09-25 / 39. szám

Itt SZÍNHÁZI ÉLET így mondja Harsányi Zsolt : — Imádom a gyermeke­ket. A gyermek látása jut­tatta eszembe azt, hogy a háború alatt milyen sok gyermek került a legrette­netesebb helyzetbe. Hos­­szabb-rövidebb időre sza­kadtak el szüleiktől és gyakran olyan drámai kö­rülmények között találták meg őket ismét hogy nincs az a szeretteik, színpadi szerző, aki izgalmasabb, meghatóbb szituációkat ta­lálhatna ki, mint amilye­neket maga az élet a maga könyörtelenségében és kö­nyörületességével kitermelt. — 1848 után is ilyen volt a helyzet. Ilyen idő járt a pockokra. (Eredeti­leg „A pocok" címet szán­tam a darabnak.) A pocok, a gyermek, a hőse a Zenélő órának és h­a a közönsé­get is érdekelni fogja an­­nyira ez a gyermeksors, mint amennyire engem megfogott, elértem célo­mat. Nyomta-e Harsányi Zso­­l­t a diadalmas Noszty szinte félelmetes sikere ? Munkácsy Mihály jut eszünkbe, akinek egyéb­ként is van némi köze a Harsányi famíliához. Har­a­sányi Pál, Zsolt nagyatyja, Képzőművészeti Társa­ság akkori elnöke fedezte fel és küldte ki a fiatal Munkácsyt Párizsba. A „Siralomház" világ­sikere után hosszú ideig jártak Munkácsyhoz gra­tulálni ismerősök és isme­retlenek. Munkácsy való­sággal tombolt dühében és ha módjában megsemmisítette állott volna volna a festményt : — Ne öljetek meg! Hagy­jatok békében ! Addig di­csértek, tok, hogy amig rám fogja­ez volt életem nagy műve. Addig beszél­tek, mig elcsüggedek és magam is elhiszem, hogy ennél jobbat nem tudok pingálni ! No és a Noszty szerzője? Ne féltsük Zsoltot. Az két hatalmas válla, becsü­­­letes magabirása, tisztes és okos szerénysége még Noszty párját ritkiló nagy a sikerével is megbirkózik. * Harminc napig próbálták a Vígszínházban a Zenélő órát, az utolsó héten pedig reggel 8 órától késő dél­utánig szakadatlanul. Nem csoda. A darab a Vígszín­ház teljes művészi sze­mélyzetén felül egy egész tömeg statisztát mozgat meg és több mint száz em­bert foglalkoztat. A rettenetes munka oroszlánrésze Góth Sán­do­rra, a rendezőre nehe­zedett, aki percre sem lan­kadt, mindenre gondja volt és minden szerepet kívülről tudott. Csupán egy szereplőről feledkezett meg a főrendező: Góth Sándor­ról, aki a harmadik fel­vonásban egy orvosprofesszor szórakozott szerepében a darab egyik kabinetfigurája, legkitűnőbb így esett meg azután, hogy Góth Sándor — ami­re még nem volt példa „Borcsa, adjon egy knnkebájnt !" Nagy György, Pogány Irén és László Miklós Vígszínház : ,,A zenélő óra" (Harkányi /eb.)

Next