Színházi Élet, 1935. április 28–május 4. (25. évfolyam, 18. szám)
1935-04-28 / 18. szám
651 hogy négyfelé osztjuk a viteldíjat, kiki fizesse a maga részét. Gyula mosolyogva dörmögte: Hegedűs — Ez a talján botos képes lenne anyagilag tönkretenni magát a művészetért Azért ez magható, hiába! Ezentúl, délelőttönkint elvitorláztunk a bájos kis öbölbe, amely a riminii rumli után üdítő volt, mint egy hideg zuhany az iszapfürdőre. Egyszer útközben a kis olasz megmondta nekem, hogy holnap nem tarthat velünk, be kell mennie Bolognába, egy kicsit utána kell néznie a »Geschäft«-nek. Sohse voltam még Bolognában, ajánlkoztam hát, hogy elkísérem, ő örömmel válaszolta, hogy ezt kitűnő ötletnek tartja, majd együtt ebédelünk nála, aztán bejárjuk a város nevezetességeit és este együtt, utazunk vissza. Hegedűs Gyula is okalta már ezt a sugdolózást: — Hát, te mit konspirálsz azzal a taliánnal? Elmondtam neki, hogy miről van szó: a talián bótos meghívott Bolognába ebédre magához. Hegedűs odafordult Beöthyhez: — Te, mit szólnál, ha mi is elmennénk? Egy kis változatosság. És legalább megnézzük, hogy hogy él egy ilyen talián bótos. Beöthy rögtön belement. A talián elvörösödött örömében és lelkendezve erősítgette, hogy megtisztelve érzi magát, roppantul Hegedűs odakiáltotta hozzám magyarul: — Te, aztán magyarázd meg neki, hogy ne csináljon semmiféle ramazurit! Ez a marha még képes valami traktamentumot csapni a tiszteletünkre, pedig én épp azt alkarom tanulmányozni, hogy hogy él egy ilyen kis talián botos, amikor magára van. A talián megnyugtatott, hogy ettől nem kell félnünk. Ellenkezőleg, ő kéri szíves elnézésünket, hogy csak egészen rögtönzött, legényes ebéddel láthat bennünket, de hát ő most szalmaözvegy és az mindjárt meglátszik, ha nincs asszony a háznál. Hegedűs meg is sokallotta a mentegetőzését : — Ez a marha még azt hiszi, hogy a kosztjára éheztünk! Másnap reggel gyorsvonaton utaztunk Bolognába. Átmentünk nevezetes Rubicon-folyón, amelyen a még most is ott áll Augustus császár kőhídja, elhaladtunk Ravenna, a halott kikötőváros mellett, amelyet hűtlenül elhagyott a tenger, egy domb tetején, mint a sasfészek, ott állott Faenza, a fayence-edény szülőhazája, aztán két óra múlva megpillantottuk Bologna ferde tornyait. Amint kiszálltunk a vonatból, a talján zavartan hebegni kezdett. Hogy neki őszintén szólva még egy kis dolga lenne a »Geschäft«ben és nem szeretne ezzel is untatni bennünket, ő tehát azt ajánlja, hogy mi addig nézegessünk szét a városban, azért van itt is sok elég csinos néznivaló, aztán délben jöjjünk el hozzá ebédre. Meg is kért, hogy jegyezzük föl a lakás címét: Via Mazzini 112. ő majd telefonál haza, hogy féltizenkettőre kész legyen az ebéd. Beöthy László nagylelkűen megveregette a vállát és bíztatta, hogy menjen csak nyugodtan az üzletébe. Nekivágtunk a városnak és hamarosan megállapítottuk, hogy van itt bizony elég néznivaló. Bementünk a régi egyetemre, árkádjai alatt lelkesedve amelynek fel a nemes magyar diákok fedeztük címereit. Megnéztük a »Lette-Eglise«-t, amely olyan volt, mint a kőbe merevedett egyháztörténelem. Hét templom egymásból sarjadva, egymásba nőve, a legvégén az őskeresztény templom, amelyben az oltár még a közepén állott, rideg, négyszögletes kőtömb. Aztán bejártuk a csodás dómot, a városházát, — nem két óra, de két hét is kevés lett volna, ha mindent apróra meg akartunk volna nézni. Észre se vettük, eltelt a két óra. — Gyerekek, — mondta Beöthy László — volna egy kitűnő ötletem. Biztosan vannak itt finom kis trattoriák, az egyikbe beülünk és jól megebédelünk. Was sieher, das sicher. A tabiánt majd telefonon oda hívjuk és őt is megvendégeljük. Szegény, hadd éljen egyszer ő is jól! Hegedűs Gyula tiltakozott az indítvány ellen. Most nem a gyomrunkról van szó, hanem a lelkünkről. Nem az evés a fontos, hanem a tanulmány. Nem baj, ha egyszer rosszul ebédelünk is, de legalább megtapasztalhatjuk a talján kispolgár életét. Külföldi úgyis csak ritkán juthat az ilyen alkalomhoz. Hát csak menjünk el annak a botosnak az ebédjére. Legföljebb, ha majd utána éhetlen maradunk, még mindig kipótolhatjuk valamelyik döglőben. Ez okos beszéd volt, ven Beültünk az öblös, feketesárga bolognai konflisba, a cilinderes, kékfrakkos kocsis nagy noszogatással megindította nehézcsontú gebéjét és méltóságteljesen elkocogott velünk a Via Mazzini 112 alá. Ez is árkádos utca volt: a nagyablakú, kétemeletes paloták olyan egyformán tapadtak egymáshoz, mintha az egész utca-oldal egyetlen palota homlokzata lett volna. Az