Színházi Élet, 1936. november 1–7. (26. évfolyam, 45. szám)

1936-11-01 / 45. szám

író: Nyugodtan... Elnök: A házigazda felesége is elesik. A sógornője is, aki egy kövér nő... itt csak egy ember van, akinek fiatal felesége van... író: És azt Elnök: Én vagyok. A feleségem huszon­nyolc éves... író (kínos csend után): Csak nem tetszik képzelni... hogy a méltóságos asszony ... Elnök: Nem... természetes, hogy nem képzelem ... csak megemlítem őt is ... az igazság kedvéért... ő is itt van... és fiatal... és csinos... de természetesen ez ki van zárva... nem csak­ azért, mert ő képtelen ilyesmire... hanem velem egy szobában alszik... az éjjel nem jól vol­tam ... egész éjjel velem foglalkozott... ki sem mozdult mellőlem ... Csak azért mon­dom ... író: Ez csak természetes... Elnök : Nem is ezért érdekel... csak, mint férfit... hiszen megérti! író: Értem... hogyne... Elnök (idegesen): Szóval... nézzük csak... a kör egyre szűkül... itt van Köhey Janka baronessz ... Húsz-huszon­két éves, kisportolt, mai leány ... író: Nem ismerem... Elnök: Pedig ez a legvalószínűbb... ebben a lányban annyi nyugtalanság van... annyi elfojtott szenvedély és vad­ság ... olyan, mint egy párduc: nyúlánk, karcsú és fekete, író: Fekete! Akkor nem ő volt az. Elnök: Miért? Nem fekete volt, író: Nem. Szőke. Elnök (idegesen): Szőkét író: Illetve... az az érzésem, hogy szőke volt... Elnök: Biztos ezt író: Dehogy biztos ... egyáltalán nem ... Elnök: Hát akkor mire alapítja ezt az érzését. író: Olyan tapintása volt a hajának... lágy és selymes, amilyen a szőke haj szo­kott lenni. Elnök: Ügy!­író: De természetesen fekete hajnak is lehet ilyen tapintása... barnának pedig pláne... De talán nem is olyan érdekes ez az egész dolog, hogy ennyit foglalko­zunk vele... Elnök: De ... de ... engem érd­ekel... Professzor (feljön a lépcsőn, a kertből): Jó reggelt, író (örömmel): Jó reggelt. Professzor: Az urak már reggeliztek. Én már egy órája sétálok lent a kertben. Úgy­látszik, közben mégis csak felébredt a sze­mélyzet. Lipót (közben megjelent a teraszon): El­nézését kérem professzor úr... nem gon­doltam, hogy lesz olyan vendég, aki nyolc óra előtt fel fog kelni. Többet nem fog elő­fordulni. Kávétt Tent! Professzor: Nem. Hozzon nekem három tojásból rántottát. Egy darab paprikás sza­lonnát. és egy üveg sört. És rozskenyeret. Lipót: Parancsára. (El.) Elnök (irigyen): Jó étvágya van, pro­K Aci -O> kedvezmény arcápolásnál » W to hirdetésünk felmutatójának DITA kozmetika 'Nyuflati pályaudvarnál) gsg pUidTMM ÍI h­aram ti­kraCsak, ««rányitás, uSzttlrafHs 108 fesszor úr... Professzor: Csak volt. Fiatalabb korom­ban előfordult, hogy egy egész sült csir­két megettem reggelire. De már az én ko­romban vigyázni kell... K­o­ üzoval ez diétikus reggelit (Nevet.­ Professzor: A kávét, teát sohasem szeret­tem. Aztán valaminek csak kell lenni az ember gyomrában, r­endszerint már reggel hétkor ott vagyok a műtőben és sokszor délután négyig meg nem áll a kezemben a kés. Elnök (idegesen): Szörnyű . . . író: Apropos . . . műtő ... Jó, hogy li van, professzor úr ... Az elnök úr éppen az előbb panaszkodott, hogy rosszul volt­am, éjjel . . . Elnök (ijedten): A szóra sem érdemes ... Professzor: Mik a panaszait Elnök: Nem olyan súlyos dolog . . . egy kis szúrást, illetve nyomást érzek az olda­lamban . . . (Mutatja.) . . . itt . . . főleg ha megnyomom . . .azt hiszem, túl sokat et­tem vacsorára . . . Professzor (megfogja a pulzusát. Az órá­ját nézi. Kis csend): Igen . . . Nincs hány­ingerét Elnök: Este volt . . . Professzor: Az arc színe nem tetszik ne­kem ... (A szemét nézi.) Meg kell vizs­gáltatni az epét. Azzal lesz baj. Elnök: Köszönöm . . . Lipót (megjelenik a hall ajtóban. Mö­götte egy puskás erdőőr. Az íróhoz): Nagy­ságos úr kérem ... itt az erdőőr . . . író (feláll): Brávó . . . megyek már . . ajánlom magam uraim. Elnök: Hová megyt író: Az erdőbe. (Az erdőőrhöz.) Jöjjön barátom: Még fel kell mennem a puská­mért. Viszontlátásra. (El az erdőőrrel a hát­són át. Lipót utánuk.) Professzor (leül a terrasz végében, hátul, a sarokba). Elnök (az oldalát nyomogatja és sóhajt). Heves (megjelenik a hallból. Negyven­negyvenöt éves, kopaszodó, alacsony ember­ke. Feltűnően vastag üvegű szemüveget hord, mert rettenetesen rövidlátó. Az elnök­ asztalához lép. Egészen közel hajol hozzá, csak úgy ismeri fel­. Jó reggelt kívánok. Elnök (szárazon): Jó reggelt. Heves (egy darabig áll még, mintha akar­na valamit, aztán leül a háttérben egy asztalhoz. A professzor nem veszi észre). Vera (jön a hallból. Az elnök felesége. Harmincéves, csinos, szőke asszony. Ten­niszhez van öltözve. Kezében tenniszütő). Jó reggelt Professzor: Kezeit csókolom. Heves (feláll és némán m­eghalol). Vera (az elnökhöz lép): Hogy vagy gyomroddal! Még mindig fájt Elnök (bólint, hogy igen). Vera: Beszélhetnél a professzor úrral. Szóljak neki! Elnök: Már beszéltem vele. Vera: Mit mondott! Elnök: Semmit. Vera: Miért vagy ilyen rosszkedvű! Tele­fonáltál Pestre! Elnök: Most fogok. Vera: Szóval m­ég nem tudsz semmit. (Só­hajt.) Úgy látszik, a lányok elaludtak. Pe­dig egy óra múlva már olyan meleg lesz.,

Next