Színházi Élet, 1937. október 17–23. (27. évfolyam, 43. szám)
1937-10-17 / 43. szám
kedves vagy. Victoria, mióta csak itt vagyunk. (Gyorsan.) Mind a kettőnkhöz nagyon kedves vagy. Victoria: Ernőt én nagyon szeretem. Albert: Én is nagyon szeretem. (Leül.) Victoria: Ti mindig együtt voltatok eddig, ugye! Albert: Igen, még sohasem voltunk egymás nélkül. Victoria: Az nagyon szép. (Szünet.) Nagy áldozat volna számodra, ha el kellene tőle szakadnod? Albert: Elválni tőle fájdalmas volna. De az ember az ilyesmit megszokja, ha muszáj. Victoria: Az én életem egész más volt, mint a tietek. Nekem sohasem volt hozzám való társam. Folyton, folyton, egész életemben egyedül voltam, a mamáról persze nem beszélek. El sem tudom képzelni, milyen lehet az, ha az embernek testvére van Albert: Egy testvért nagyon meg lehet szeretni. Victoria: De, azt hiszem, nemcsak testvért, ugye? Albert: Igen, az megesik, hogy mást is. (Szünet.) Victoria: Most mire gondolsz! Albert: Idehallatszik az Ernő játéka. Beethovent játszik. Victoria: Ernőre hallgatsz, mikor velem vagy, nem énrám! Albert: Bocsáss meg, behallatszott a zene. Igazán, ne gondold, hogy figyelmetlen vagyok. Victoria (hosszú szünet után): Albert, valamit mondanom kell neked. Albert: Igen, parancsolj velem. Victoria: A rangommal jár, sajnos, hogy ezzel nekem kell előállnom. Pedig egy leány rendszerint nem szeret ezzel maga előhozakodni. Jobban szereti az ember, ha ezzel az illető fiatalember hozakodik elő. Albert: Kívánod, hogy mondjak valamit! Victoria (remegő hangon): Egyelőre csak egyet remélhetek tőled, hogy azt mondod nekem: egyszer majd fogsz tudni szeretni. Mert ha azt mondhatnád nekem, hogy máris szeretsz, az maga volna a mennyország. Albert: Már pedig így van. Szeretlek. Victoria: Eléggé szeretsz ahhoz, hogy elvegy feleségül! az Albert: Jobban. Hiszen a mi köreinkben emberek gyakran úgy házasodnak, hogy egyáltalán nem szeretik egymást. Victoria: Erre én képtelen volnék. Albert: Én is. Victoria: Szóval elveszel engem feleségül! Albert: Ha akkor is akarni fogod, mikor jobban megismertél, akkor nagyon hálásan és hódolattal el fogom fogadni ezt az édes kis kezet, amelyet most felajánlasz nekem. A NEW YORK újjáalakított márványterme az előkelő közönség vacsorázóhelye Berkes Bandi 106 Victoria: Mikor jobban megismertelek! Albert: Igen, mert előbb még mondanom kell valamit. Néhány perccel előbb még magam sem tudtam azt, amit most már tudok. Bizonyítékom tulajdonképpen még most sincs. De úgy érzem, hogy amiről beszélek, az igaz. Victoria: Ha olyasmi, amit nem szeretnék tudni, akkor ne mondd meg. Albert: Meg kell mondanom. Ernőnek és nekem az édesanyánk ugyanaz, de az apánk nem. Victoria: Ezt nem értem. Albert: Eléggé fáj, hogy meg kell magyaráznom. Az én anyám és a férje különváltak egymástól, miután én megszülettem. Nem szerették egymást. Anyám, úgy látszik, valaki mást szeretett. Victoria: Mint férjes asszony! (Albert bólint.) A te születésed előtt szeretett mást, vagy utána! Albert: Az én születésem előtt. Victoria: Kit! Albert: Azt nem tudom. Úgy hogy én voltaképpen azt sem tudom, ki vagyok. Ezt mindenesetre kötelességem volt közölni veled. Victoria: Igen, ez nagyon helyes volt. Albert: Ezek után elbocsátasz! Victoria: Nem. Maradj, nem engedlek. Ezzel én nem törődöm. Különben is ki tudja ezt a dolgot! Albert: Ernő például tudja. Victoria: Ernő! Albert: Nekem is Ő mondta el. És az apja sem tudja. Victoria: De hiszen apátok küldött ide téged is. Albert: Igen. De abban a reményben, hogy te Ernőt fogod választani. Victoria: Elég csacsi volt, ha ezt remélte. Albert: Miért! Victoria: Hogy választhatom én Ernőt, ha te is itt vagy! Albert, bánom is én az egészet, én nem az apádhoz akarok feleségül menni, hanem hozzád! (Már egymás karjaiban is vannak. A lány szenvedélyes odaadása vágyaia vágy még kissé vált ki a férfiból, de ez tartózkodó.) Albert: Édes kis rokon... édes kis feleségem ... Victoria: Nem csókolsz meg! Albert: Ha szabad. (Csók.) Victoria: Még, még! Albert: Kérem a jó Istent, hogy sohase legyen okod ezt megbánni. Victoria: Megbánni! Miért kellene megbánnom! Nem szoktam semmit megbánni. Aztán meg nem is lesz sok időm gondolkozni fölötte, mert igen gyorsan meg fogjuk tartani az esküvőt. Mindenki várja. Albert: Mindenki! Hiszen még nem is tudja senki. Victoria: Mindenki várja, hogy férjhez menjek. Mindenáron választanom kellett már valakit. De én nem akartam akárkit választani. Albert: Még Ernőt sem! Victoria: Istenem, én Ernőt mindig SZP-rettem. Most is szeretem. Albert (vidáman): Ezért küldted gyakorolni. Ő észrevette, hogy miért. Victoria: Tudta, hogy ez lesz a vége! Albert: Nem, azt nem várja.