Színházi Élet, 1938. október 8. (28. évfolyam, 42. szám)

1938-10-08 / 42. szám

A LELKIISMERETES ESKÜDT (A nappaliban­­ Anyu olvas, Tibi szorgalmasan kör­möl.) Szob­alány (belép): Nagyságos asszony kérem, a Giza nagysága van itt. Anyu: Mondta, hogy itthon vagyok! Szobalány (legyint): Rögtön úgy kezdte: »ha nincsen itthon a nagysá­rd­ája, akkor megvár­om.« Erre mondtam, hogy itthon tetszik lenni, azt Anyu: Vezesse be és maga keresse ki azt a szürke kabátot, amiben a piacra szoktam járni. Szobalány (csodálkozva): A nagysá­gos asszony egyáltalán nem szokott piacra járni! Anyu: Ha járnék, az ócska szürke kabátot viselném. Hozza be. Szobalány (már régen aspirált a szür­ke kabátra, morcosan): Jól van, kérem. (El.) Tibi: Ki az a Giza nagysága? Anyu: Távoli szegény rokon. Légy illedelmes, csókolj kezet. Tibi: Mondta Julis, hogy itthon va­gyok? Anyu (dühösen): Olyan vagy már, mint apád! Bezzeg a gazdag rokonok­kal szerettek hencegni. Giza néni (belép): Szervusz, angyalom, csókollak, olyan régen drága nem láttalak. Grondoltam, felnézek hozzád. MÉLTÁNY­TALANSÁG Somló István fölszáll a villamosra és megáll a hátsó perronon. — Szíveskedjék a ko­­­csi belsejébe fáradni! — mondja a kalauz. Somló be­megy a ko­csiba. — Tessék előbbre menni, hogy a többi utas is felszállhas­son! — szól ismét a kalauz. A színész még néhány lépést tesz előre. De a tolongás egyre tart, úgy, hogy Somló végre az első perronon köt ki. Éppen leszállani készül, amikor jön a kalauz. — Jegyet parancsol­? — Még fizessek is? — mondja Somló. — Hi­szen az egész úton gya­logoltam! Esküdt: Bocsánat, elnök úr, mielőtt leadnám a szavazatomat, beszélhetnék a feleségemmel? Tudni­illik minden f­ontosabb kérdésben együtt szoktunk határozni... (Esquire) 40 Nézd csak a Tibi, hogy megnőtt! Már kész fiatalember! Tibi (hűvösen): Kezeit csókolom. (Megteszi, de a puszi félcentire Giza néni kezétől a levegőben cuppan.) Anya: Foglalj helyet, Gizám. Hogy vagy? Giza néni: Most hogy téged látlak itt ebben a gyönyörű lakásban, és pompában, a szép és okos jólétben fiaddal, én­ is jobban érzem magam. Mert, tu­dod, a sors az egyiknek mindent meg­ad, a másiknak semmit. (Rögtön sír, mert az hatásos.) Anyu (a tőle megszokott bölcsesség­gel): A fjú az egészség! Giza néni: Hiszen éppen ez az! Teg­nap voltam a betegsegélyzőben, hol­nap ismét el kell mennem, de ebben a hideg őszi reggelben az embernek nincs mit felvennie. Tibi (részvéttel): Mindjárt hozza Ju­lis a piaci kabátot. Anyu: Téged nem kérdeztelek. Szobalány (behozza a szóbanforgó ka­bátot és néma undorral ledobja.) Tibi: Erről beszéltem. Anyu: Gondoltam, Gizám, ezt a ka­bátot tudnád használni, majdnem új, tavaly kaptam. Tibi (a fejét csóválja, de nem szólal meg, mert Anyu gyilkos pillantást küld felé). Giza néni: Te milyen jó vagy, édes Violám, d­e bezzeg ezt nem lehet el-

Next