Szinházi Magazin, 1943. október-december (6. évfolyam, 42-52. szám)
1943-10-06 / 42. szám
adni nem lehet, csak tanulmányozni lehet őket, de kitanulni nem. S mégis foglalkozni kell velük, mert sokrétű, színes és nem ritkán veszélyes növényei a színház virágoskertjének. Zord paragrafusokkal sem lehet ráncbaszedni ezeket a korszerűen változó, forrongó, erjedő jelenségeket s ahogyan az orvostanhallgatók számára egy hasonlóan határterületeket súroló kérdést, az orvosi etikát sem szankciós szakaszokkal, hanem példaként szolgáló esetek kapcsán adják elő, a színinövendékeknek is az élet tapasztalataiból kell leszűrniük a helyes, magyar és művészi magatartás sarkalatos szabályait. A film számtalan kérdést vet fel Thália kis papjai előtt. Gyors karrier, tanulás nélküli beérkezés, sofort-érvényesülés, expressz-világhír, gyorsforraló-siker, — ezek azok a korszerű lelki baktériumok, amelyek megtántoríthatják a komoly és kemény stúdiumok rögös útjain haladó fiatalokat. A hadinyerészkedők munka nélkül meggazdagodó »háborús cápáinak« mintájára könnyen elcsábul egy fiatal szív, amikor a sztárhírnév és sztárgázsi csalóka Scyllája és Charybdise között kell elhajóznia ... . Zátonyra futott karrier-roncsok tucatjai jelzik az örvényt s a kezdő novíciusok és novíciák jól teszik, ha megszívlelik a régi tanácsot: a film nem színház, a stúdió nem színpad, külön művészet mindegyike és nagy ára van az érvényesülésnek mindkét pályán. A film »betörése« az emberiség kulturvilágába nem jelenti a színház alkonyát. Bölcs vezetéssel és irányítással, fegyelmezett önértékeléssel és széleslátókörű utánpótlásneveléssel elejét lehet venni az ifjú lelkek néha válságokba sodródó zűrzavarának ... És a politika . . . Erről is tárgyalnak már 1921 óta színházi világkongresszusok s a kérdés ismét időszerűvé lett legsajátabb korunkban is. Politizáljon a színész? A harsány kérdést végig körözték már — éppen nemrégen — a magyar szaklapok és napilapok hasábjain. Csekélységem éppen ezért nem is foglal állást. Ha akad színész, aki nyitott szemmel él és mégis jónak látja a politikai szerepelgetést, ám tegye, saját kockázatára teszi. Hatalmi szóval nem lehet ezt megtiltani. A magyar ember par excellence zoon politikon. A magyar színésznek is van, sőt: kell, hogy legyen véleménye politikai kérdésekről is. Az azonban megint más kérdés, bölcs dolog-e, ha valaki teljes színészi erkölcsi súlyával belelendül valamilyen szélsőségbe, ízlés, tapintat és önfegyelem szabhat csak határt a színész politikai szereplési vágyainak. Ma már megkönnyíti a helyzetet az, hogy intő példákakadnak, amelyek megmutatják, hova vezet a szertelenkedés, mi az eredménye annak, ha valaki felcseréli a színpad deszkáit a hordó tetejével . . . Film is, politika is beletorkolik az üzleti verseny nyers, mohó és csúf öblének tisztátalan vizeibe. A színész lehet ideglény, lehet sértődékeny, szenvedhet egy kis feltűnési viszketegségben, vágyhat némi kis eltúlzott publicity után, mindezt megbocsátja neki a közönség. Csak a mohói túlbuzgó materializmust, a rámenést a pénzre, a művészetet dekánként kiárusító, a szöveg minden szavát pengőben értékelő színészi magatartást nem veszi be a közvélemény edzett gyomra sem. A színész legyen művész, szárnyaló lélekkel és izzó szívvel, akár eszményi hős, vagy sötét intrikus a színpadon, de legyen mindig színész, magyar és európai színésze az író szellemvilágának, nem pedig uzsorás Shylockja a való életnek. Adja Isten, hogy új színésznemzedékünk minden növendékét megőrizze az Akadémia szelleme a reájuk leselkedő veszedelmektől.