Szocialista Művészetért, 1958 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1958-09-01 / 1. szám
A FILMFORGALMAZÁSI ÉS MOZIÜZEMI SZAKOSZTÁLY feladatainál A filmforgalmazás és a mozi üzemeltetés területén érvényesül végeredményben a műsorpolitika, itt találkozik a közönség a filmmel. Mindazok a munkatársaink, akik ezen a területen dolgoznak, fontos feladatot látnak el és szakszervezetünk célja, hogy behatóan foglalkozzék helyzetükkel, problémáikkal. Erről beszél Gálos Tibor, a filmforgalmazási és moziüzemi szakosztályunk vezetője. — A mi területünkön dolgozókat közelről érinti a premizálási rendszer, amely még ma is sokat vitatott. Meg kell találnunk a legjobb módszert, amely eredményesebb munkára ösztönöz: a Hungarofilm Vállalatot például arra, hogy ne csak sok, de jó filmet importáljon, a MOKÉP számára pedig ne jelentsen hátrányt a helyes műsorpolitikai elvek betartása. A moziüzemi vállalatok, illetve a moziban dolgozók érdekében körültekintőbben kell meghatározni a premizált filmek kategóriáit. A sok megoldásra váró feladat sürgeti az országos filmforgalmazási konferencia összehívását. E konferencián a műsorpolitika számos kérdéséről lehetne beszélni, vita alakulhatna ki a különböző filmekről és az állandó problémát jelentő, legalább 20—30 filmből álló tartalékállományról. A konferenciára meg kell hívni a testvérvállalatok és stúdiók képviselőit és ezzel alkalom adódna arra, hogy megerősítsük a tervek betartását, a kooperációs munkát. Lapunk más helyén már megemlékeztünk a magyar filmszakma államostásának 10. évfordulójáról. A megemlékezések során szó lesz nemcsak a filmgyártás, de a filmforgalmazás fejlődéséről és problémáiról is. Nemcsak ünneplés, de komoly munkamegbeszélés is lesz s ezért szakosztályunk egyik alapvető feladatának tartja az ünnepségek sikerének biztosítását. Úgy gondoljuk, hogy ez további előrehaladásunk kiinduló pontja lehet. Ami nélkül nem lehet jó a színház PRÓBA! A színpad már öt perce fényárban úszik, de a függöny mozdulatlan. —• Ügyelő, ügyelő!... hangzik a rendező hangja a sötét nézőtéren: — miért nem kezdünk? —• Sarlós művész kortárs még nincs itt! ... És Sarlós késik, a villany fogy, a színészek alkotókedve a várakozásban csökken, s mikorra a későn jövő megérkezik, a próba hangulata már ingerült, már nem az, amilyennek lennie kellene. Hány ilyen hasonló eset fordul elő nap mint nap színházainkban. Természetesen nemcsak színházban, hanem más intézménynél, üzemekben is vannak fegyelmezetlenek, későnjárók. Amíg azonban egy könyvelő, vagy marós késik, addig a többiek dolgozhatnak. A mi munkánk azonban „társasjáték”, egyetlen színész fegyelmezetlensége megbéníthatja. A színház speciális munkakörülményeinél fogva, speciális fegyelmi intézkedéseket is igényel. Bármely más üzemre, vagy intézményre alkalmazhatók a Munkatörvénykönyvben foglalt megállapítások, nálunk szükséges, hogy erre támaszkodva speciális fegyelmi szabályokat rögzítsünk le. A SZÍNHÁZI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE a káros és fegyelmi vétséget jelentő esetek kiküszöbölésére, a színházi dolgozók kívánságára bizottságot alakított, amelynek feladata, hogy kidolgozza az élet követelményeinek megfelelő színházi fegyelmi szabályzatot. Az új fegyelmi szabályzat tartalmazza azokat az indokokat, melyek szükségessé teszik megjelenését. Meghatározza egyes munkakörök kötelmeit, a magatartást a munka különböző szakaszaiban és a magatartást általában. Végül ismerteti a fegyelmi eljárás módszereit és a büntetéseket. A Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöksége határozata alapján létrejött bizottság több mint egy éve dolgozik a szabályzaton. A bizottság tagja színész, műszaki, gazdasági vezető, jogász. Rengeteg vita előzte meg egy-egy gondolat, vagy fegyelmi pont megtartását, esetleges elvetését, végül is a végső forma rögzítését. Sok évtizedes tapasztalat alapján készül minden sora, hiszen megfogalmazóik nagy színházi gyakorlata biztosíték erre. MINDEN TÖRVÉNY, rendelet, szabályzat csak akkor életképes, ha maga az élet követeli. A mi fegyelmi szabályzatunk ilyen. Hány színházi konferencián, társulati ülésen beszéltünk már szükségességéről? Hány művészi és gazdasági vita maradt elintézetlen pusztán azért, mert a szabályzat hiányzott, ki tudná megmondani? Biztosak vagyunk abban, hogy segítségével jobban megy a művészi munka, a művészi hivatás betöltése. A fegyelmi szabályzat betartása a színház minden egyes dolgozójára vonatkozik, mert a színház egész együttesének együtt kell szolgálnia a művészetet, munkájával elősegítenie közös célunkat: a nagy, élményt adó előadást. A fegyelmi szabályzat kidolgozására alakult bizottság munkájában felhasználta — tudományos kutatás alapján — Egressy, Déryné, Jászai Mari ide vonatkozó megállapításait és a Játékszíni Reguláktól az Országos Színészegyesület Törvénykönyvéig még sok-sok művet. IGAZGATÓINKON, fegyelmi bizottságainkon a sor, hogy a szabályzatot helyesen alkalmazzák, figyelembe véve a vétséget elkövető kolléga általános magatartását. Reméljük, hogy a fegyelmi szabályzat megismerésével, helyes alkalmazásával könnyebb lesz a munka és a művész jobb, tisztultabb légkörben alkothat az egész magyar színművészet további dicsőségére. Munkánk eredményeképpen a kidolgozott fegyelmi szabályzatot az illetékes állami szervek elé terjesztjük s reméljük, hogy közös határozatban rövidesen nyilvánosságra kerül. ... és a próba kiírt időpontján szétmegy a függöny s már nem hangzik a sötét nézőtéren: — Ügyelő! Ügyelő! Miért nem kezdünk? Erdődy Kálmán Központi Vezetőségünk tagja TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI csoportunk közli az alábbi adatokat: szakszervezeti kedvezményes üdültetésben szeptember 1-ig 1700 művész és művészeti dolgozó vett részt. 76-an szanatóriumi üdültetésben, 21-en külföldi üdültetésben részesültek. 347 gyermek üdült az idén, szeptember 1-ig. 39-en vettek részt al dunai hajóúton. Intézményes és rendkívüli segélyre több, mint 250 ezer forintot, a saját kezelésű üdülőinkre, valamint az üzemi üdülőkre szakszervezetünk több mint 150 ezer forintot fizetett ki. A zeneoktatás céljait illetően két részből áll: a zeneművelők, tehát a zenész utánpótlás és a zenehallgatók, tehát a közönség nevelése. A zeneoktatás alsó fokon a zeneiskolában, közép fokon a zeneművészeti szakiskolákban és felső fokon a Zeneművészeti Főiskolán folyik. Az eddigi gyakorlat és az annak megfelelő elvi álláspont szerint a zeneiskolákban általában a közönséget oktatjuk. Természetesen a zeneiskolák neveltek és nevelnek zeneművelő fiatalokat is, és ma még az a helyzet, hogy különösen a vidék számára nem biztosítottunk elegendő, hangszerjátszásban eléggé művelt muzsikust. Csupán a felszabadulás utáni 13 esztendő zeneoktatásáról beszélve — amióta az állami zeneiskolákban intenzív hangszeroktatás folyik — annak eredményeit vizsgálva, azt láthatjuk, hogy elsősorban zongoristákat, kisebb mértékben vonósokat és még kevesebb fúvóst neveltünk. A zongoristák sohasem voltak és nem is lesznek úgynevezett „társas muzsikálók” — már hangszerük természeténél fogva sem. És ha megvizsgáljuk, hogy hétesztendei tanulás után kikerülve a zeneiskolából, hány zongorista marad meg, mint zeneművelő, igen szomorú kép tárul elénk, s joggal merül fel a kérdés, hová lett a befektetett energia? Vidéken, ahol már mintegy 30 év óta nevelnek zongoristákat, szinte nem találunk senkit, aki a későbbi évek során egy kis szólódarabot el tudna játszani. Ez az eredménytelenség két okból adódik: az egyik, hogy a zeneiskolában történő tanítás — amellett, hogy a tervszerű anyagot végeztetik el a növendékkel — gyakorlatilag nem nevel az életben előadódó feladatokra. Ezt tömören úgy fejezhetnénk ki, hogy a zongoristák nagy része nem válik blattképessé és a kísérethez szükséges akkordikus játékban teljesen járatlan. A másik okot maga az élet szolgáltatja. A fiatal lány férjhez megy, az otthon, a férj, a gyerek az első, lassan sem ideje, sem energiája a zongorázáshoz. Ha évek elteltével mégis leül a zongorához, már sem technikailag, sem kottaolvasás tekintetében nem megy a játék. Sok év mulasztását pótolni nem lehet s ez végleg elkedvetleníti. Mindennek következménye, hogy a zongoristák nagy része akarva-akaratlanul csak zenekedvelővé, rendszeres zenehallgatóvá válik. Ezen változtatni kell. A zongoristákat is a társas muzsikálásra kell nevelni. E nevelés alapjait már a zeneiskolában kell lerakni az eddiginél sokkal intenzívebb módon. Heti egy alkalommal a IV., V. osztálytól kezdve rendszeres kamarazenélést, illetve különböző kíséretek ellátását vezessük be. Érdemes azt is megvizsgálni, hogy időben hogyan oszlik meg a hetenként négy alkalommal bejáró növendék óraszáma. Egy héten kétszer teljes óra jut a szolfézs oktatásra, ezzel szemben hangszeres oktatásra hetenként kétszer 24 perc. Szeretném itt a szülők véleményét is tolmácsolni, akiknek jórésze ugyan ma már elismeri az elmélet fontosságát, de mégis hangsúlyozza, hogy elsősorban azzal a céllal íratja be gyermekét, hogy jól megtanuljon az adott hangszeren játszani. Szabad-e berendelni a zeneiskolába az általános vagy középiskolai elfoglaltság mellett a négyszeri bejáráson felül a gyermekeket? Nem szabad! Ezt a túlterhelés veszélye nélkül nem is tehetnénk. A hangszerjátszási készség fejlesztése érdekében javasoljuk, hogy a szolfézs órát heti egy alkalommal 90 percben állapítsuk meg (még így is kétszerese marad a hangszeres órának) és a fennmaradó fél órát fordítsuk kamarazenére, esetleg a növendékzenei karban való részvételre. Emellett szükséges volna, hogy érvényt szerezzünk annak a már évekkel ezelőtt megjelent miniszteri rendeletnek, amely szerint azt a növendéket, aki intézményesen tanul zenét és tehetségesnek mutatkozik, mentesítsük a rendkívüli iskolai elfoglaltság alól.Például a szakkörökben való részvétel. Hangsúlyozni kívánom, hogy az elméletet nélkülözhetetlenül fontosnak tartom. Ne tévesszük azonban szem elől a fő célt: a hangszeres oktatást, amelynek ez segédtudománya. Célja a hallás és ritmus fejlesztése, a zenei alapismeretek elsajátítása, segítség a minél tökéletesebb hangszerjátszáshoz. Iskoláinkban mindinkább tért hódít a lenini pedagógiai elv, nevelés a gyakorlati életre, a politechnikai képzés. Jogos a kérdés, hogy a hangszerjátszás területén miért tolódott el a foglalkoztatási időt tekintve is az oktatás a múlhatatlanul szükséges gyakorlatról az elmélet javára? Kizárólag hangversenylátogató zeneértő közönség nevelése nem lehet fő cél a zeneoktatásban. Ez a kérdés tulajdonképpen önmagától oldódik meg. A hangszerjátszásihoz természetesen tehetségre és szorgalomra van szükség, amellyel nem minden növendékrendelkezik, későbbi pályaválasztása megváltoztatja az érdeklődési kört és az egészségeskiválasztódás alapján a kevésbé tehetségesekből hozzáértő közönség lesz. Nem kell tehát attól tartani, hogy végül is minden zeneiskolai növendék hivatásos zenésszé válik. Itt kell megjegyezni, hogy vidéken még ma is kevés a jól képzett zenepedagógus és zenész. Nem kis feladat az sem, hogy a zeneiskolák működése biztosítsa a szakiskolák utánpótlását. Véleményem szerint tisztáznunk kellene az egy városban működő zeneiskolák és az ének-zene irányú általános iskolák feladatkörének meghatározását is. Állandó vita tárgyát képezi, hogy szakintézmény-e a zeneiskola. Feltétlenül az Szaktanárok, csak zenét tanítanak itt. Az általános iskola — általános ismereteket nyújt s célja, hogy általánosan művelt, zeneileg is képzett növendékek kerüljenek ki falai közül. A zeneiskola célja — maga a zeneoktatás. Ezért visszás az a helyzeti előny, amivel az ének-zeneimagú általános iskola rendelkezik. Itt minden évben 100—120gyerek közül választják ki a zeneileg legtehetségesebbeket és a kevésbé tehetségesek kerülnek a zeneiskolába. A nyolc általános iskola elvégzése után pedig — s ez érdekes — ha tovább akarja magát képezni a tanuló a zenében — útja a zeneiskolába vezet! Helyes volna tehát egészséges módon megkülönböztetni a kétfajta intézményt. Javaslatunk, hogy a zeneiskola elsősorban zeneművelőket, az énekzeneirányú általános iskola lapról olvasó, zeneileg jól képzett, dalkultúrát művelő, kóruséneklést szolgáló fiatalokat neveljen. Itt még további teendő lenne, hogy a középiskola minden osztályában rendszeres énekórák legyenek, annál is inkább, mert a jelenleg érvényben levő oktatási rendszer szerint épp akkor fosztjuk meg a diákokat az iskolai ének- és zeneoktatástól, amikor legnagyobb szükségük lenne rá. Mindent összegezve a cél az, hogy akár zeneművelő, akár zenehallgató tanulókat nevelünk, minden növendéknek egész életre szóló útravalóul adjuk a muzsikát. Markó Leó az orosházai Állami Zeneiskola igazgatója * * * Az országos zenepedagógus konferencia előtt különösen időszerűnek tartjuk Markó Leó cikkét. Úgy gondoljuk, hogy a cikk több javaslata élénk érdeklődésre tart számot, ezért vitaindítónak szánjuk s a hozzászólásoknak szívesen helyt adunk. Gondolatok a zeneoktatásról LÉTREHOZZUK A FILMMŰVÉSZEK KLUBJÁT ! Keleti Márton nyilatkozata „A Don Juan utolsó éjszakája” c. film forgatásának nagy munkája közben zavartuk meg Keleti Márton háromszoros Kossuth díjas rendezőt, filmművészeti szakosztályunk vezetőjét, hogy megkérdezzük, milyen tervekkel, gondolatokkal kezdenek a szakosztály munkatársai az új munkaterv megvalósításához. — Valóban csak annyit, ami öt perc alatt elmondható, hiszen alig van most villanásnyi időm. A művészeti szakosztály arra törekszik, hogy elsősorban a művészi munka színvonalának emeléséhez nyújtson segítséget — elvégezze a szövetségi munkából ráháruló legfontosabb feladatokat. Elemző, mélyreható megbeszéléseken közösen akarunk eljutni néhány legfontosabb filmalkotás valóban szakmai bírálatáig. Szeretnénk részletesen megbeszélni a Filmvilág c. lap eddigi munkásságát. Gondolunk a külföldön jártak és a külföldi művészek tapasztalatcseréjének megszervezésére, valamint azokra a formákra, amelyek között létrehozhatók a művész és közönség valóságos kapcsolatai. Szorrosabb együttműködést szeretnénk megteremteni a Filmtudományi Intézettel. Itt jegyzem meg, hogy az Intézet munkáját magam alig ismerem, nem kapok az Intézet kiadványaiból, s a gyár is csak esetenként jut hozzá egy-egy példányhoz. — Mint mondottam, a filmművészeti szakosztály komolyan szeretne hozzájárulni filmművészeink alkotó munkájának megkönnyítéséhez, de mindezek a viták, tervek, elgondolások csak akkor valósulhatnak meg, ha hely lesz lebonyolításukra! A filmművészek klubjának létrehozása munkánk előfeltétele. Nem véletlen, hogy minden művészeti ágnak, sőt egyes intézményeknek is klub áll rendelkezésükre. Mi azonban a filmeket végignézzük s azután szétszaladunk, a vitára csak napok, hetekek múlva kerül sor, mintegy felmelegítve. Az a véleményem, hogy a filmművészeti szakosztály igazán szervezetten és rendszeresen csak akkor dolgozhat, ha a filmklub, gondolatból , tetté válik. Ezért örömmel üdvözlöm, hogy elnökségünk munkatervének egyik fő pontja ez, s biztosíthatom a film munkásait, hogy a művészeti szakosztály a maga részéről mindent megtesz azért, hogy segítsen tető alá hozni s kedvvel, lendülettel foghassunk a művészeti munkaalkotó megsegítéséhez. Szocialista MŰVÉSZETÉRT.