Szocialista Művészetért, 1974 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1974-03-01 / 3. szám
A Pillangó utcaiak a Kulich téren Mike e sorok nyomtatásban megjelennek , a Pillangó utcai fiatalok már másodszor látogattak el a Kulich Gyula téri színháziba. Most még nem lehet pontosan tudni, hogy a számukra teljesen ismeretlen bolgár Koljo Georgijev „önmagunk bírái" című drámája milyen hatással lesz rájuk. Csak találgatni lehet, hogy megerősíti-e bennük azt a szándékot, amelyet javarészükben januári látogatásuk ébresztett. Akkor Buday Dénes és Babay József immár szinte klasszikusnak számító Három szegény szabólegény című zenés játékát látták. Nemcsak a színházteremben gyakran felcsattanó tapsuk jelezte: a háromszázhetven Pillangó utcai szakmunkástanulóknak tetszett a Déryné Színház előadása Erről tanúskodott az is, hogy a darabbeli hatalmával visszaélő bíróiról, a megsértett fiatalok ötletességéről az előadás utáni napokban is sok szó esett. Sőt, Buday Dénes kedves, örökifjú dallamai még a tizenéves beatrajongók tetszését is megnyerték. (Az ő szavaikkal élve: „fölkerültek a Pillangó utcai slágerlista élére”.) Mindennek, persze, kár volnagy jelentőséget tulajdonítani. A tény valójában egyszerű: a Déryné Színház és a 17. számú Állami Építőipari Szakmunkásképző Intézet között néhány hónappal ezelőtt megállapodás született, s ennek eredményeként négy előadásra szóló ifjúmunkás bérletet bocsátottak ki. Négy alkalommal tehát a Kulich téri színházterem a Pillangó utcaiaké. Azaz javarészt olyan 14—17 éves kamaszfiatal foglal helyet a színpaddal szemközt, aki vidékről került a fővárosba, s többnyire csak most ismerkedik a színházművészettel. Szép számmal akadnak közöttük, akik az említett olcsó bérlet jóvoltából látnak először „élő" színielőadást. (Egy bérlet ára mindössze 44 forint. A Déryné Színház ugyanis előadásonként 2 ezer forint kedvezményt adott, a négy „teltházért" tehát nem a szokásos 24 ezer forintot kérte az intézettől, hanem csak 16 ezret. Szép és ha a holnap színházlátogatóinak megnyerésére gondolunk — okos gesztus!) Amikor a négy bérleti előadást kiválasztották, nagyon egyszerű dolgot tartottak szem előtt. Azt akarták, hogy a szóban forgó szakmunkástanulók a látottak-hallottak alapján a színházat is éppoly szórakoztató időtöltésnek találják, mint mondjuk egy kisstadionbeli beatkoncertet vagy egy tévékrimit. A többi között erről beszélt az első találkozás alkalmával az előadás kezdete előtt a függöny elé lépett Petrik József rendező is. S ennek a törekvésnek a jegyében találkoznak majd a Pillangó utcába látogató színészek is a fiatalokkal. Az amkétát, pontosabban a srácokkal való kötetlen beszélgetést tudniillik rendkívül fontosnak tartják, nagyon sok múlik azon, hogy ily módon is elmélyítsék a színház hatását. Ez csöppet sem lesz könnyű. Többnyire kiforratlan kamaszgyerekekkel kell megpróbálniuk szót érteni meglehetősen bonyolult dolgokról. Tapintatos pedagógusnépművelő módjára kell fölvillantani előttük a művészet olykor nehezen tárulkozó szépségeit. Meg kell próbálni rávezetni őket a szellemi látásmódnak azokra az ösvényeire, amelyekre önmaguktól esetleg csak évek múltán találnának rá. Tévedéseket, félreértéseket, hamis illúziókat kell eloszlatni bennük, hogy minél fogékonyabbá váljanak a korszerű színház iránt. Aligha szükséges bizonygatni: nagyon jó, hogy a Déryné Színház művészei is részt vállalnak ebből. Velük karöltve minden bizonnyal sokkal hatásosabb lesz az intézet oktatóinak nevelőmunkája. Hiszen nyilvánvaló, hogy négy előadás — csepp a tengerben. Hiába kedves, szórakoztató és tanulságos a Három szegény szabólegény színpadi története, hiába kavarja fel az embert a mai bolgár drámairodalom egyik kitűnő alkotása, az erkölcsi kérdéseket a nézőnek szögező önmagunk bírái című darab, hiába késztet töprengésre Gáspár Margit és Majláth Júlia musicalje, a Kilépek a történelemből, és hiába csillantja fel az operaművészet csodálatosságát a Sevillai borbély kamaraszínpadra átdolgozott változata — mindez legfeljebb kezdet lehet. Nemcsak azoknak a fiataloknak a számára, akik talán az idei tavasztól kezdve nem mennek el anélkül a színházi plakátok mellett, hogy pillantásra se méltassák őket. Alighanem a Déryné Színház számára is hoz valami újat ez a bérletakció. Lehet, hogy csak néhány ifjú nézővel gyarapszik előadásainak közönsége. (Mellesleg: ez sem lebecsülendő!) Az sincs kizárva, hogy a Pillangó utcaiakkal való találkozásaik egy-két tanulságával színészek és rendezők is gazdagabbak lesznek. Sőt, az sem lehetetlen, hogy mindez kihat a színház egész művésziközművelődési tevékenységére. Veszprémi Miklós — FELHÍVÁS. A Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöksége felhívja a művészeti vállalatok és intézmények vezetőinek, szakszervezeti bizottságainak figyelmét, hogy a már hagyományos első félévi, májusi munkavédelmi hónapban az idén is fordítsanak fokozott figyelmet a művészek és művészeti dolgozók testi épségének és egészségének védelmére. S8888888S88888888S8888888S88S« Fizetés, jövedelem, BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁS Ha két ismerős összefut az utcán, csakhamar szóba kerülnek az anyagiak. Ezen általában a fizetést értik, esetleg a mellékest, tehát a jövedelmet. Társadalmunk azonban ezeken a jól „észrevehető” bevételeken kívül más szolgáltatásokat is juttat a vállalatok, intézmények útján a dolgozóknak. Ezek az ún. béren kívüli juttatások a teljesség igénye nélkül: üzemi étkezés, segélyezés, előleg, gyermekintézmény, lakásépítési támogatás, stb. A képzőművész szakszervezethez tartozó vállalatok, intézmények gazdasági vezetőinek tettünk fel kérdéseket a béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban. Megpróbáltuk a válaszokat értékelni. Tudtuk, nehéz feladatra vállalkozunk, hiszen nemcsak a különböző jellegű, helyzetű intézmények összehasonlítása lehetetlen, hanem a vállalatok és intézmények adatait sem lehet közös nevezőre hozni. Mégis úgy gondoltuk, a tájékoztatás nem érdektelen, a számok gyakran önmagukért beszélnek. Az adatlapok összesítésekor először az volt feltűnő, hogy a béren kívüli juttatások formájában az egy főre jutó összeg 450 és 2000 forint között mozog. A majdnem négyszeres eltérés önmagában is elgondolkodtató. A legmagasabb összeget a Művészeti Alap — mely irányító szerv —, a legalacsonyabbat a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola — középfokú oktatási intézmény — tudta biztosítani dolgozóinak. A Művészeti Alap négy vállalata 272, 494, 1486, 1600 forint egy főre jutó összegeket mutatott ki. A különbség itt is jelentős, különös tekintettel arra, hogy nem a vállalatok eredményessége, nyeresége tükröződik e számokban. A legmagasabb egy főre jutó béren kívüli juttatás 1972-ben annál a vállalatnál volt, amely ugyan rajta kívülálló okokból, a legkevésbé volt nyereséges (Képzőművészeti Kivitelező Vállalat, 1600 forint). A Képcsarnok Vállalat pedig, mely az adott évben elnyerte a kiváló vállalat címet, tehát eredményei valószínűleg minden tekintetben kiválóak voltak, csak 622 forintot tudott kimutatni. A béren kívüli juttatások egy része valósággal a munkaviszony velejárója, s mint ilyen, minden vállalatnál, intézménynél fellelhető szolgáltatás, kedvezmény (étkeztetés, segélyezés, előleg), más része majdnem minden munkahelyen biztosított (üdültetés), míg néhány fajtája csak azoknál a munkaadóknál található, ahol fokozottabb figyelmet fordítanak a dolgozók életkörülményeinek javítására (lakásépítési hozzájárulás), vagy a szakmai utánpótlás biztosítására (tanulmányi ösztöndíj). Mindenik vállalat és intézmény megoldotta valamilyen módon a dolgozók közétkeztetését. Ez azonban sajnos mind mennyiségileg, mind minőségileg nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. Pedig 1968. óta az előfizetési díjak mintegy 10—100 százalékkal emelkedtek. A Képzőművészeti Kiadóvállalatnál 1968-ban egy ebéd 6 forintba, 1972- ben 12 forintba került a dolgozóknak. A vállalatok is jelentős összegeket fizetnek munkáltatói hozzájárulás címén (így a Képzőművészeti Kiadóvállalat 1968-ban 32 ezer forint, 1973-ban 165 ezer forintot). A felmerült és általában jogos panaszok ellenére úgy látjuk, hogy az üzemi étkezés nagy segítséget nyújt a dolgozóknak, bár az is kétségtelen, hogy az állományi létszámnak mindössze 34 százaléka veszi igénybe ezt a szolgáltatást. A béren kívüli juttatásoknak talán „leglátványosabb” formája az üdültetés. Saját üdülővel csak a Művészeti Alap rendelkezik, időszakos bérleménnyel a négy vállalat, az intézmények pedig a sajnos igen kevés SZOT- beutalóval tudják, illetve próbálják a felmerülő igényeket kielégíteni. Ez a tény azonban azt eredményezi, hogy amíg a Művészeti Alap dolgozóinak 34 százalékát, a vállalatok 15—20 százalékát, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus csupán 1,8 százalékát tudta valamilyen formában üdültetni dolgozóinak. Ha nem is ilyen látványos, mégis igen szükséges a vállalatok, intézmények által biztosított segélyezési keret. E témakörben vizsgálódásunkat a rendelkezésre álló keretre és az egy dolgozónak adott forintösszegre terjesztettük ki. A különböző munkahelyeken lényegesen kisebb a szórás, mint az eddig tárgyaltaknál, azonban feltűnik, hogy a dolgozók létszáma és az egy főnek juttatható forintöszszeg fordítottan arányos. A legtöbbet a Lektorátus (fejenként 675 forint), a Képzőművészeti Főiskola (fejenként 620 forint) és a Művészeti Alap (fejenként 550 forint) tudott adni, míg a vállalatok keretéből csak 370—400 forintra futotta. A számok még egy érdekes dologra mutatnak rá: amíg az intézményeknél 1968 óta megnőtt ez a pénzügyi keret, addig a vállalatoknál ugyanezen időszak alatt stagnált az e célra fordítható összeg. Tanulmányi ösztöndíjat csak két vállalat (az Iparművészeti és a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat) létesített, ám munkaruha ellátásban minden vállalat és intézmény részesíti azokat a dolgozókat, akik számára jogszabály ezt előírja. A vállalatoknál a kollektív szerződések mellékleteként külön nyilvántartják a munkaruha-juttatást és feltételeit, az intézményeknél is kitérnek e témára az intézményi megállapodásban, munkavédelmi szabályzatban vagy más módon. Általában megállapítható, hogy 1968. óta jelentősen megnőtt az e célra fordított összeg. Oka egyrészt a munkaruha árváltozásában, de abban is keresendő, hogy több dolgozó kap gyakran jobb minőségű munkaruhát, védőöltözetet. A béren kívüli juttatások közül jelentőségével kiemelkedik az a munkáltatói támogatás, melyet ugyan ma még nagyon kevés ember kaphat meg, ez pedig a munkások és alkalmazottak lakás építésének, vásárlásának segítése. A legkitartóbban és legrégebben a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat próbál enyhíteni a dolgozók lakásgondján, mégpedig úgy, hogy az alapból képeztek először egy 300 ezer forintos, majd a következő évben hasonló módon 16 ezer forintos alapot, így 1971—72-ben 18 dolgozónak nyújthatott kölcsön formájában segítséget. Az Iparművészeti Vállalat hasonló módon az R alapból képezte a lakásépítés támogatására szolgáló keretet, mely 3 év alatt csupán 90 ezer forintot tett ki, és ezt 10 ezer forintonként kilenc dolgozónak juttatták. A Képzőművészeti Kiadóvállalat először 1973-ban képzett a fejlesztési alapból 150 ezer forintos lakásépítési alapot, a Képcsarnok Vállalat pedig mind a mai napig — nagyrészt az szb kezdeményezésének hiányában — nem jutott előre e kérdésben. Az intézmények egy része a Művelődésügyi Minisztérium lakásépítési alapjából részesül, így kapott a szakközépiskola 2 fő részére 180 ezer forintot és a Lektorátus szintén 2 fő részére 200 ezer forintot. A Művészeti Alap és intézményei saját alappal rendelkeznek, melyből az Alap 1973-ban 5 dolgozójának összesen 390 ezer forint támogatást tudott juttatni. A felsoroltakon kívül egyéb sport, kulturális, szociális célú felhasználás, illetve az e célokra rendelkezésre álló keretek összevetésére, következtetések levonására teljesen alkalmatlanok, mivel az intézmények nagy részében nincs ilyen keret, a vállalatoknál pedig 4 ezer és 70 ezer forint között mozog ez az összeg. A béren kívüli juttatások felsorolásakor előkelő helyre kívánkozik az óvodai, bölcsődei helyek biztosítása hiszen talán ezzel lehet a legnagyobb segítséget nyújtani a gyerekes, különösen a sokgyermekes családoknak. A népesedéspolitikával foglalkozó hivatalos álláspontok, irányelvek sora, a társadalmi szervek tudatformáló munkája azonban — úgy tűnik — még koránt sincs összhangban a gyermekintézmények építésével, az ezek iránt mutatkozó fokozódó igényekkel. Ez korábbi felmérésünk tanúsága szerint csupán a Művészeti Alap vállalatainál közel 500 olyan nő található, akinek igénye van, vagy lehetne gyermeke bölcsődei, óvodai elhelyezésére. A valóságban azonban az a helyzet, hogy sem a Művészeti Alapnak, sem a vállalatainak, sem a többi intézménynek nincs gyermekintézménye. Így évről évre lehetetlen feladat elé kerülnek azok, akiknek a gyermekek óvodai, bölcsődei elhelyezését kellene megoldaniuk. A béren kívüli juttatásokkal — bár mint láttuk, jelentős összegeket tesznek ki — általában mégsem számolnak a juttatottak. A borítékban nincs benne, így figyelmen kívül hagyják. Természetesen rögtön az érdeklődés középpontjába kerül, ha elmarad belőle valami! A keretek, melyből a juttatások fedezetéül szolgáló alapok képezhetők — legalábbis bizonyos határok között — jogszabályokban meghatározottak. E keret jobb kihasználása érdekében — még a tervezés stádiumában — jelentős lehetne a szakszervezeti bizottságok szakértő tagjainak közreműködése, akik ebben a szakaszban a vállalati vezetők partnerei tudnak, vagy tudnának lenni. Nem egészséges, hogy e viszonylag szűk területen is ilyen jelentős különbségek vannak a különböző munkahelyek béren kívüli juttatásai között. A megoldásnak nem a szolgáltatások csökkentését javasoljuk . . . Dr. Békés Imre Stettner Béla ex librise Arno Mohr: Venceremos! A Képzőművészeti Kivitelező Vállalat most üzembehelyezési engedélyt kapott szoboröntödéjének öntvénytisztító csarnoka munka közben (V. I. felv.) Szocialista MŰVÉSZETÉRT !